Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-13 / 71. szám
10 Dtinántúli Napló Kultúra - Művelődés 1999. március 13., szombat Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Hírcsatorna Kórushangverseny. Pécsett a Liszt Ferenc Hang- versenyteremben március 20-án 19 órakor a 25 éves Bartók Béla Leánykar és a 20 éves Kodály Zoltán Vegyeskar ad jubileumi hangversenyt Kertész Attila vezényletével. Vasutas Színkör. Pécsett a Vasutas Művelődési Házban március 21-én 17 órakor tartja alakuló találkozóját a pécsi Vasutas Színkör. Az amatőr együttes Papp Laura kezdeményezésére jön létre. Mindenkit várnak, aki a színjátszás, előadóművészet és a színműírás iránt kedvet érez. Magyarlukafai tárlat. Tillai Gábor történész, a Janus Pannonius Múzeum munkatársa fotóiból nyílik kiállítás március 14-én 16 órakor a magyarlukafai faluházban „Ablakok, keresztek, templomok” címmel. Május 18-áig látogatható, bevezetőt mond Ravazdi László, a Szigetvári Városi Könyvtár igazgatója. Palkonyai alkotó Barcson. Colin Foster Palko- nyán élő, londoni születésű szobrászművész március 12-étől a barcsi Dráva Múzeumban mutatkozik be legújabb alkotásaival. Az Új Hang találkozója. A pécsi Új Hang Irodalmi Társaság ma 14 órakor tartja összejövetelét a Várkonyi Nándor Könyvtárban, amelyen Fenyves Mária Annunziata és Nagy Ferenc fővárosi alkotók valamint Takács István pécsi költő mutatkoznak be. Sziporka az IH-ban. Március 18-án 18 órától Pécsett az Ifjúsági Házban az „Ar- gyélus királyfi” című népmese színpadi változatát a ház Sziporka Gyermekszínpada adja elő. Fotós kapcsolatok. Pécsett a Mecseki Fotóklubnak március 16-án 18 óra 30-tól Frédéric Jean lyoni fotóművész lesz a vendége. A baráti találkozó a két város fotósainak kapcsolatfelvételét szolgálja. Harmadéves textiltervezők gyakorlati órán a szövőműhelyben FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ A széptan iskolája Pécsett Aki nem ismeri az iskolát, ha mástól nem, egy madocsai lány, a harmadéves Laposa Zsuzsa mosolyától biztos kedvet kap hozzá. Madocsán és Pakson, ahova általános iskolába járt, ügyesen rajzoló kezéről ismerik. Sorozatban hozta iskolájának a korosztályos díjakat, végül mégis az ezer színben pompázó textilt, a szövőszéket választotta.- Itt a forma, a szín szabadon alakítható, és ezt a szabadságot Somogyi Klára tanárnőnek is köszönhetem - mosolyog rám Zsuzsa tizenhét éve derűjével a pécsi Művészeti Szakközépiskola könyvtártermében. Ha a könyvtárból kilépünk, a folyosón mindent átitat az üvegtetőkön át felülről ömlő fény; a tanítványok szénrajzait a tablókon, egy-egy öntvényt a posztamenseken, a mázas virágtartó edényeket a lombosodó zöld növényekkel; de az „árnyékban” lévő falon Samu Gézának, az elhunyt neves szobrászművésznek, az iskola egykori tanítványának a Kale- vala-díszletei is világítanak - az anyag belsejéből ragyog elő kultikus üzenetük. A grafikai és keramikus műhelyben Rigó István szobrász- művész, a képzőművészek tagozatvezetője kalauzol. A formázóasztalok most üresek. Nem árulkodnak arról a feszített tempóról, amely alól az itt tanulók sem mentesülnek. Sőt a heti átlagban húsz közismereti óra ugyanennyi szakmai órával párosul. Aki valaha megfordult az építészetileg amúgy vitatott elrendezésű épületben, az aulába lépve nem felejti a nagyelőadóból kiszűrődő zongoraszót sem; és ha a földszinti tükörterembe nyit, a tánc, a balett - könnyűléptű lányok, szorgalmasan gyakorló ifjak - varázsolják el. így, együtt, ebben a művészetet ostromló nyüzsgésben fiatalos, reneszánsz derű van. Ottjártamkor tizenegy másodikos lány, tizenegy karcsú balerinajelölt próbálta feledtetni a gravitációt tanáruk, Rónay Márta irányításával. A spiccelést, forgást tökéletesítik. Francia terminus technicusokra koppannak a balettcipők - az utasítások nyelve hagyományosan francia. Nem mindenkiből lesz a nagyvilág pódiumait járó táncos, mondja a tanárnő, de szembetűnő, hogy egyre többen felelnek meg a szigorú követelményeknek a felvételt nyert növendékek közül. Úgy véli, azért is, mert a fiatalok jó része ma tisztában van azzal, hogy a farkastörvények helytállást, teljesítményt parancsolnak. Elragadtatással beszél tanítványairól Uhrik Dóra balettművész is, aki 1991-ben a tagozat élére kerülve a modem táncok oktatását is hagyománnyá tette. Hosszan lehetne sorolni kiválóságaikat, akik itthon vagy külföldön - például a műfaj fővárosaiban, Amszterdamban vagy Párizsban - halmoztak sikert sikerre. A tánc mintha kihordaná a múzsák sokat emlegetett testvériségét is. Egy balettban is nagy reményekre jogosító tanítványuk, Hailema- rian Zsaklin a napokban lett első a Kazinczy szép magyar beszéd pécsi, városi döntőjén, míg egy szövő-tanítványukat, Fenyves Márkot a Magyar Mozdulatművészek Szövetsége választotta meg elnökének. A zenésznövendékek egyik kiválóságával, Szabó Sándor harsonással azért nem válthatok szót, mert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kérésére egy megbetegedett kollégát helyettesít az iskola koncertre készülő zenekarában. Mindemellett egy nemzetközi versenyre, Franciaországba készül - tudom meg Paláncz Tamás klarinétművésztől, a zenei tagozat vezetőjétől, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának tanszékvezető docense. A négy évfolyamon mintegy százhúszan tanulnak s jutnak el nemcsak a Zeneakadémiáig, de Salzburgig, Párizsig is. Az itt végzetteket várja a főiskola - példás az együttműködésük. Akik nem az előadóművészi, hanem a zenetanári pályát választják, semmiképp nem maradnak állás nélkül. A régióban már hetvenre tehető a zeneiskolák száma. Sokan egy-egy mester kedvéért jönnek - mondja Fükéné Walter Mária, az iskola igazgatónője. A dél-dunántúli régióból és az ország majd minden részéből jelentkeznek ide tehetséges diákok. Három éve 256- an, tavaly 10-zel többen kezdték a tanévet az iskolában, s főként egy-két pécsi általános iskola - például az Apáczai - művészeti képzésének köszönhetően növekedett a pécsiek száma. Tegyük hozzá, föltehetően nem azért, mert a pécsi önkormányzatot képviselők közt akad olyan, aki úgy érzi, hogy a város ennek a valóban nem átlagos költségű iskolának a fenntartásával „idegen”, mesz- sziről jött diákokat is támogat. Mindenesetre „a művészeti” nélkül szegényebb lenne a város. Bóka R. Sajtónap -1999 Magyar Lajos-díjas: Bóka Róbert Egy zsurnaliszta olvasó A Dunántúli Napló minden évben - a Magyar Sajtó Napján - a munkatársak szavazatai alapján kiosztja a Magyar Lajos-díjat. Az idei nyertes: Bóka Róbert. Nem „száguldó riporter”, nem is bulldog-természetű zsurnaliszta - amikor igazán jó érzéssel és szabadabban tud írni, akkor adja magát igazán -, így jellemzi magát Bóka Róbert. Négy vidéki szerkesztőségben megfordult már, a Dunántúli Naplónál tíz éve dolgozik. - Kicsit jubileumi díjnak is tekinthetjük - kommentálja az elismerést - biztos, hogy a kollégák bizalma és szeretete fejeződik ki ebben, és talán nem is az elmúlt év, hanem a közelmúlt teljesítménye. Lehet - teszi hozzá -, hogy ez a díj egy kicsit annak is szól, hogy lehetőségem volt olyan anyagok írására, amibe az ember a kedélyét is át tudja csempészni. A szabadon választott gyakorlatok közül születhet igazán jó írás. Petri Csathó Ferenc - a közelmúltban elhunyt szegedi költő rá emlékszik szívesen pályája elejéről. - Puritán volt, mind költészetben, mind újságírásban, de nekem kellett is, hogy valaki a körmömre koppintson - mondja. Tizenöt évig nem dolgozott a sajtó közelében. - Lehet, hogy ez is segített - segített abban, hogy olvasó maradjak, teszi hozzá. Nem elégedett magával, mint állítja, ebben a szakmában az ember nem is lehet, mert az tenné tönkre a kontrollt, a kíváncsiságot. Ennek elvesztésével az egyszeri újságírónak az a téves elképzelése támadhatna, hogy mindenhez ért. Pedig - fejezi be ennek tán épp az ellenkezője igaz. Pécs sajtódíjasa: Belénessy Csaba Kell a szilárd meggyőződés Belénessy Csaba a Magyar Televízió Regionális és Ha- tárontúli Szerkesztőségének főszerkesztője. Idealista: hiszi, hogy egymásra épülhetnek az egybehordott dolgok. Soha nem adta fel Pécset, számtalan szál köti a városhoz. Bár nem itt születtem - kezdi a beszélgetést -, itt élek, fontos a helyi elismerés. - Azt hiszem, mégsem dolgozunk hiába, ha egy csomó dolog fennmarad utánunk - és ezek persze nem a kitüntetések. Nem tudjuk, vélekedik, hogy mikor teszünk hozzá egy pici dolgot, ami megmarad: épp ezért mindig hozzá kell tenni mindent. Megjárta a nyomtatott sajtót, rádiót, tévét. Nem kíván ehhez ideológiát kovácsolni. -Nagy ajándéka az életnek, hogy sok szakmában kipróbálhattam magamat, azt hiszem, hogy ez egy egészen érdekes szakmai világlátást eredményez. Az írott sajtónál megtanul az ember világosan, tisztán, pontosan fogalmazni, a rádióban megtanul beszélni, a televízióban viselkedni. így épül ez egymásra. Minden kollégámnak azt tanácsolom, ha úgy érzi, hogy mindent tud a szakmáról, változtasson állást. Rá fog jönni, mennyi mindent nem tud még.- Mindenkinek kell legyen szilárd meggyőződése, kialakult világnézete, ez a legfontosabb. De az is, hogy azt ne ebben a szakmában hirdesse. Nem az újságíró véleményére kíváncsi a néző, hallgató, olvasó, hanem arra, hogy mi történt. Belénessy Csaba úgy tartja, a sajtószabadság mellett a sajtótisztességnek is helye van: ez az a két fogalom, aminek mentén lehet haladni. T. G. Futnak a képek FILM JEGYZET Robin doktor gyógyelixírje Elismerésre méltó, ha egy színész alkotóereje teljében érzi magát, de azért, ha Robin Williams helyében volnék, erre a sorozatgyártásra mégsem vállalkoznék. Mert az ugyan nyilván a hazai forgalmazás véletlene, hogy a népszerű művészt a múlt héten még a Good Will Hunting-ban láthattuk egy pszichológus alakítójaként, most pedig a Patch Adams címszerepében nézhetjük meg (így lehet biztosan elkoptatni egy arcot!), de ettől függetlenül is úgy vélem, hogy Robin Williams többet vállal, mint szabadna. Azért baj ez, mert ebben a hajtásban még egy jó színész is óhatatlanul modorossá válik, ismételgeti egyszer (többször) bevált gesztusait, s eközben kénytelen a publikum kevésbé művelt rétegeire kacsingatni. Például úgy, hogy egyre durvább stílusban beszél, ami persze, elsősorban a forgatókönyvíró rossz ízlését tükrözi, de mégiscsak neki, a szerep meg- formálójának kell elmondani a sok-sok förtelmes szöveget. Nálunk egyébként ez az alpári iszapfürdő ezúttal teljesen hatástalan, lévén a film feliratos, így az írástudatlanok nem élvezhetik e „szóvirágokat”, akik pedig tudnak olvasni vagy netán értenek angolul, azokban ez, azt gondolom, viszolygást kelt. A befejező jelenet aztán már mindenkihez szól, ahhoz nem kell betűismeret. A téma ennél többet érdemelt volna. Patch Adams, a független orvos, aki - szakítván kollégáinak rideg kasztszellemével - kórházában a segítő részvét és a gyógyító humor módszereit alkalmazza, méltó arra, hogy filmvászonra kerüljön. Ebből akár még egy nagy történet is kerekedhetne. Egy másik stábbal. A magam részéről csak a zeneszerzőt hagynám meg (Marc Shaimannak hívják), azt pedig határozottan elrendelném, hogy az esetleges új forgatás alkalmával, beleértve az elő- és utómunkálatok teljes időtartamát is, a munka zavartalansága érdekében ennek a rendezőnek legalább nyolcszáz, a forgatókönyvírónak pedig minimum ezerötszáz mérföldnyi távolságban kellene tartózkodnia az események színhelyétől, a lehető legszigorúbb őrizetben. Mert ez a film egyelőre olyan, mint Kotolák bácsi egykori fűszerboltja, ahol a medvecukortól a petróleumig és az aludttejtől a csillagszóróig mindent lehetett kapni, ami egy kiskereskedésnek kétségkívül dicséretére válik, egy mozgóképnek azonban nem feltétlenül. A könnyfacsaró jeleneteknek és a bohóctréfáknak, az egyébként gyönyörű Neruda-versnek és a kifőtt tésztában való fürdőzésnek ez az egyvelege nem művészi, hanem szatócsszemléletre vall. A kettő nagyon távol esik egymástól. Kár, de nagy kár ezért a nemes fogantatású témáért. Majd egyszer talán megismerkedhetünk még Patch Adams doktor igazi történetével. Ennek feltételeit lásd fentebb. Nagy Imre Orvos - bohócsipkában
