Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-06 / 64. szám

1999. március 6., szombat Utazás Útravató Díszvendég. Az Utazás ’99 kiállítás díszvendége a Bala­ton, melynek bemutatkozá­sára részletes tervet készített a Balatoni Regionális Ide­genforgalmi Bizottság. A rendezvényt március 24-28- án tartják Budapesten. Borúthálózat. Hat borvi­dék - Villány-Siklós, Dél- Balaton, Mecsekalja, Szek- szárd, Zala, Tolna - részvé­telével, s 232 millió forintos költséggel létrehozzák a Dél-Dunántúl borúthálóza­tát. A programot a PHARE 84 millióval támogatja. Egri előkészületek. A hevesi megyeszékhelyen 175 millió forintot kívánnak költeni a millenniumi előké­születekre. A legenda sze­rint a várhegyen álló szé­kesegyházat Szent István ki­rály építtette 1001-1008 között. Ennek újjáépítését, illetve a püspöki palota re­konstrukcióját tervezik. Új Hilton. A Hilton Inter­national képviselői aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a budapesti Nyugati Pályaudvar mellett épülő Nyugati City Center­ben egy 240 szobás szállo­dát épít fel a nemzetközi szállodalánc. Járat Szarajevóba. A Ma­lév Rt. rendszeres járatot indí­tott a bosnyák fővárosba, Sza­rajevóba. A hetente kétszer közlekedő szarajevói járat újabb lépés ahhoz, hogy a Malév Rt. a közép-kelet-eu- rópai régió egyik meghatá­rozó légitársaságává váljon. Szekszárdi kalauz. Elké­szült Szekszárd ismertető kalauza. A háromezer pél­dányban kinyomtatott öt fü­zet Szekszárd történelmi múltjáról ad rövid ismerte­tőt, fotóillusztrációval, s a város nevezetes látnivalói­nak címlistájával. Corvinns. Ötven év után ismét van szállodája az or­szág 100. városának, Zala- szentgrótnak: szombaton felavatták a 15 szobás Cor- vinus hotelt, amelynek név­adója a Mátyás király emlé­két is ápoló osztrák-magyar Corvinus-kör. Dunántúli Napló 9 Tiszta a Feszty-körkép Befejeződött az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlék­parkban lévő Feszty-körkép tisztítása, ismét zavartalanul tekinthető meg a monumentá­lis alkotás. Feszty Árpád 1700 négy­zetméteres panorámaképe 1995 óta látogatható, ez idő alatt több mint másfél mil­lióan tekintették meg. Az épü­let gondos takarítása ellenére is porosodott a kép, s számos kisebb javítás is szükségessé vált. A képet körülvevő terep­asztal, a diaporáma színei fa­kultak, s pótolni kellett a ko­rabeli hatást érzékeltető im­pregnált növényeket. Ä szakemberek szerint a körkép állapota jó, de a poro­sodás miatt a következőkben is 3-4 évenként meg kell tisz­títani. A most befejezett ál­lagmegóvó karbantartás az épület takarításával együtt 8,5 millió forintjába került a fenn­tartóknak. Sant Angelo halászfalu délies sármjáról nevezetes Isia Olaszország zöld szigete A tavasz a legalkalmasabb év­szak, hogy Isiát, ezt a csodála­tos olasz szigetet meglátogas­suk. Amint a napsugarak újra erőt nyernek, illatozó gyümöl­csöskertek, zöldellő fenyőer­dők, színpompás virágok borít­ják be az egész szigetet - Isia tavasszal valósággal pompázik fantasztikus, buja növényvilá­gában. A 46 négyzetkilométer nagy­ságú sziget csodálatos tájairól nevezetes, de híres gazdag ter­málvíz-forrásairól is. Szinte az egyetlen hely a világon, ahol ilyen kis területen ennyi gyógy­forrás található. Emiatt sokan azt is gondolhatják, hogy Isia főként az idős embereknek nyújt pihenést, ám ez koránt­sem így van! A szigetecske er­dőiben csodálatos kirándulási lehetőségeket, ápolt strandjain fürdést, napozást kínál, de a ví­zisportok kedvelői is megtalál­hatják itt számításukat. A sziget fővárosát szintén Isiának hívják, a városka a fes­tői északkeleti parton fekszik. Két nagyobb városrészből, a pezsgő életű kikötőnegyedből, Portóból és a történelmi köz­pontból Ponte-ból áll. A két vá­rosrészt egy 80 000 négyzetmé­ter nagyságú pinia fenyőliget választja el egymástól. Ha a Ponte-ban sétálunk, feltétlen ajánlatos meglátogatni a Cas- tello Aragoneset, a várat, amely mintegy 100 méter magasan uralja a tenger fölött a sziget csúcsát. A várat egy kőgáton keresztül közelíthetik meg az érdeklődők. A sziget legrégebbi telepü­lése Lacco Ameno, mely kis ut­cáival és luxusboltjaival ele­gáns bájjal rendelkezik. Érde­kes lehet itt a régészeti múzeum megtekintése a Santa restituta templomban, melynek alapjai a görög időkből származnak. Forio a nyugati parton a má­Új irodákban az üdülési csekkforgalmazás Tavaly január elsejétől a Ma­gyar nemzeti üdülési Alapít­vány francia mintára, de a ma­gyar sajátosságok figyelembe­vételével bevezette az új üdülé- sicsekk-rendszert. A csekkek forgalmazásával megbízott Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. az első év tapasztalatait össze­gezve úgy határozott, hogy 1999. február elsejétől saját ügyfélszolgálati irodahálózatot nyit (Pécsett ez a Nagy Lajos király útja 1. alatt található) a csekkek forgalmazására. Ennek értelmében a jövőben a munkálatok, érdekvédelmi szervezetek, intézmények, jogi személyiséggel rendelkező és nem rendelkező gazdasági tár­saságok, egyéni vállalkozók ki­sodik legnagyobb település, va­rázslatos, romantikus régi vá­rosrésszel és széles strandok­kal. A szerelmesek legkedvel­tebb helye ez a városka különö­sen a Santa Maria del Soccorso templom teraszai, ahonnan leg­jobban élvezhető a álomszép naplemente. Valódi képeskönyvbeli szép­ség a kis sziget parányi halász­faluja, Sant Angelo. A falucs­kában autómentes, meredek ut­cákat, megszámlálhatatlan lép­csőt, színes házakat talál a láto­gató, melyek hamisíthatatlan déli atmoszférát kölcsönöznek a helynek. A test és a lélek pi­henésére szolgálnak a művé­szien kialakított termálfürdők. Már a nevük is barátságosan, hivogatóan cseng: Apollon kert és Aphrodite kert. Ezek a szub- tropikus, dús növényzettel kör­befont fürdőhelyek valóságos kis paradicsomok a gyönyörű szigeten. Tovább gazdagodhat a kínálat ABALIGET-ORFŰ Egy közelmúltban lezajlott szakmai egyeztetés keretében fölmerült annak a lehetősége, hogy az idegenforgalomban ugyancsak érintett Abaliget a fejlesztés felgyorsítása, il­letve a turisztikai kínálat gya­rapítása érdekében csatlako­zik az Orfű Pécsi-tó Regioná­lis Fejlesztő és Üzemeltető Kht.-hoz. A tervezett együttműködés első lépéseként tisztázzák az abaligeti barlang környéké­nek tulajdonviszonyait, előze­tesen feltárják az igénybe ve­hető fejlesztési forrásokat. Az egyezség létrejöttével az Orfű és térsége ökológiai mintate­rület rövidesen Abaligettel is bővülhetne. A tavak minden évszakban népszerűek fotó: laufer LÁSZLÓ zárólag ezekben az irodákban vásárolhatják meg (vagy pos­tán, interneten keresztül ren­delhetik meg) az 1000, 2000, 5000 és 10 000 forint címletek­ben kibocsátott, 365 napig sza­badon felhasználható csekke­ket. A cégek (kifizetőhelyek) az üdülési csekkeket a munkavál­lalókon túl - tágabb körben - azok hozzátartozóinak, de akár ügyfeleiknek is adhatják. Az üdülési csekk azért kedvező a vásárlók számára, mert az 1998. évi adótörvények értel­mében az üdülési csekk olyan természetbeni juttatás, amely a csekk értékének 50%-áig, de maximum 10 000 forintig mind a támogatónak, mind a támoga­tottnak adó- és járulékmentes. Szentendrei hangulatot idéz egy városka Németországban. Rothenburg festett kazet­tás, városfallal körbezárt házaival, apró, macskaköves tereivel, izgalmas, sikátorszerű utcáival várhatóan idén is sok turistát csábít a világ minden részéről. fotó: müller andrea ÚDN Keresztrejtvény gel J. u. 8. (II. emelet). Előző számunkban megjelent rejtvényünk helyes megfejtése: „Érdekes, az utazási irodá­ban modem termálfürdőt emlegettek.” A nyeremény átvételével kapcsolatosan érte­sítést küldünk. Mostani rejtvényünk megfejtői között szin­tén ébresztős rádiót sorsolunk ki. r 4 Kaszás m Endre ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom