Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-27 / 85. szám
12 Dlinántúli Napló Híisvétváró 1999. március 27., szombat A feltámadás korának nyelve A zsidó törzsek bevándorlása után a Palesztinában honos arámi nyelvet a héber váltotta fel, s beszélték közel egy évezreden keresztül. Egészen addig, amíg külső hatalmak hódításai, a judeai lakosság jó részének idegen földre hurcolása után „nyelvi űr” keletkezett, amelyet ismét az arámi - mint a nemzetközi érintkezés nyelve - töltött be. A héber természetesen nem tűnt el nyomtalanul, jobbára a vallási szertartások tartották életben. Olyannyira, hogy a híressé vált Holt-tengeri tekercseket is a kétnyelvűség, a héber és az arámi jellemzi. Az Újszövetség könyveit mégsem arámiul írták. Ennek is történeti okai voltak. Mintegy három évszázaddal Jézus kora előtt feltűnt - és egyre nagyobb szerepet játszott - a térségben a görög nyelv is, elsősorban Nagy Sándor hódításai nyomán. Immár ez lett például a nemzetközi érintkezés, a diplomácia nyelve is. Ez volt a helyzet Jézus pré- dikációs tevékenységének idején is. Tanítványai beszédeit, élettörténetét görögül írták le, pontosabban annak egyik, úgynevezett bibliai változatát használva. Ez azonban az írás nyelve volt, a beszédé akkor már ismét az arámi. Ez volt az Új* szövetség szereplői legnagyobb részének az anyanyelve is. S miközben az evangélium szerzője a koiné-görögöt használta, a drámai feszültség pillanataiban arámi nyelven idézi Jézust. „Eli, éli, Iámmá sabak- tani!” - Istenem, Istenem, miért hagytál el engem! -, mondja a keresztfán megfeszített. * Aki meghalt és feltámadott. A meghaló és feltámadó istenek az ókori kelet vallásaiban sok helyütt szerepelnek. (Más kérdés, hogy Jézus történeti személyiség volt, aki valóban élt és valóban végigjárta a kálváriát.) Egyiptomban Ozirisz, még korábban a suméreknél Du- ummuzit, akit később a babilóniáknál Tammuz követett. Feltámadó és meghaló isten volt a föníciai Adón is, görögös névváltozata - Adonisz - ismertebb. Vallástörténészek szerint Jézus feltámadásához legközelebb az iráni eredetű Mithrász- kultusz tanai állnak. Egyébként éppen abban az időben, amikor a kereszténység világvallássá kezdett terjedni, élte virágkorát a Mithrász-kultusz is, ennyiben a kezdeti kereszténység legnagyobb konkurense volt. A kultusz központi alakja Mithrász, a Napisten, maga is meghaló és feltámadó isten. A Mithrász-kultuszban oly nagy szerepet játszó időpont - a téli napforduló - azonos Jézus születésének napjával. Mészáros A. 7630 Pécs, Pécsváradi út 2. Tel: 72/240-466 teltünk Március 29-től április 3-ig minden nap Húsvét az OPEL Penthénél! Akik ezeken a napokon vásárolnak új OPEL típusú gépkocsit, azoknak ajándék jár a Nyuszi fészkéből. Hogy mi? Jöjjön el és meglátja! SZŐNYEG * PVC-PADLÓ * PARKETTA Húzzon egy szerencsegyufát a szönyegáruházban! Csak a szerencsén múlik, hogy Ön ajándékot, 5%, 10% vagy 1 5%-es árengedményt nyer! Akciénk kedvezményes termékeinre is vonatkozik. parketta: 1.990 Ft/m2 Egyes darabszőnyegek %-50% árengedménnyel! la Konzum mélyföldszintjén. Tel.: 72/315-898, 233-422 Nyitva: H-P: 9-19, SZ: 9-14 Szakmai nap a pécsi a Magda cukrászdában Exkluzív környezet, széles választék. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ A pécsi Magda cukrászda látta vendégül a hét közepén a dél-dunántúli régió fagylaltokkal foglalkozó vendéglátós szakembereit. A szakmai nap keretében az AUER Kft. Olaszországból importált fagylaltalapanyagokat és saját készítésű ostyákat mutatott be, illetve olyan technológiákat, amelyektől az „olasz fagyi” igazán finom. Az ebben esztendőben öt éves, időközben Pécs egyik kedvelt fagyizójává vált Magda cukrászdában olyan tejes, tejszínes fagylaltokat főznek - a napi választékot 90 féle ízből állítják össze -, amelyet gyerekek és felnőttek is nagyon szívesen nyalnak. A kínálatot olyan különlegességek „színesítik”, mint a raffa- ello, a sacher, a tejszínes vadcseresznye, a citromrolád, a fahéjas túró ... A torták kedvelői sem csalódnak a Magda cukrászdában, hiszen 50 félét ajánlanak. A gyerekeknek figurás és ostyaképes tortákat is készítenek például Micimackóval, Miki egérrel, Roger nyúllak (hirdetés) & MINŐSÉG * VÁLASZTÉK MEGBÍZHATÓSÁG AKCIÓS ÁR! sz<)M£<;szi:<j£s pll I Hifi 8PBCS HmSik1ő$i út 22. NYITVA: H-P:9-l 7 (72) 549-11Q Szo:9-12 \ \ ■rar FIGYELJE AZ ÉVSZAKOKAT, A SIKLÓSI KAMATOKAT *)tt ez tzuuiAf! Ajánlataink ff3 A lejárati idő alatt a kamatok nem változnak! Sávos, időarányos kamataival bármikor felvehetők ÓBA által biztosított betétek TAVASZ betét: hathónapos futamidő, sávos kamatozás kamata évi 14,34% TAKAREKSZELVÉNY háromhónapos futamidő, kamatos kamatozás kamata évi 13,80% Válthatók a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet siklósi, kilenc vidéki és Pécs Kodolányi, Kodály és Teréz utcai fiókjaiban! i\