Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-20 / 78. szám
1999. március 20., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Piapló 11 Dévényi Sándor és a téralakítás művészete Számos kitüntetés, építészeti díj után Dévényi Sándor a Kos- suth-díjat vehette át. Az indoklás szerint többek között Pécs belvárosa arculatának kialakítása, műemléki értékeinek megőrzése érdekében kifejtett munkásságáért. Az elismert építőművész negyedszázada alkot a városban, jellegzetes épületeivel számos helyen találkozhatunk.-Milyen ma Magyarországon építésznek lenni?-Az építészet más, mint a többi művészeti ág, mert teljes mértékben a társadalom vetü- lete. Amit a társadalom - szellemi és anyagi értelemben is - teljesíteni képes, az az építőművészetben azonnal megjelenik, mert meghatározza a lehetőségeit. A kor, amelyben most élünk, nem kedvez az építészetnek. Forrong, alakul a társadalom, nincs ideje azzal foglalkozni, milyen lenyomatokat hagyjon az utókorra. Az igények kiszámíthatatlanok és kitettek a politikai változásoknak. Hiába mondja az építész, hogy a legjobb lelkiismerete alapján képes megfogalmazni a közösség akaratát, ezt az épületben kifejezni, hogy ha a másik oldal mást mond.- A Nemzetire gondol?- Nem egyedüli példa, ott van a budapesti Expo is, amelyben ugyancsak dolgoztam. Az ilyen változások az építészek sok munkáját teszik feleslegessé, de ezt be kell kalkulálni. Nem annyira ezért fáj a szívünk, hanem inkább azért, mert az elmaradt eredmények nem az építésznek fontosak, hanem elsősorban a társadalomnak.- Van olyan kora az építészetnek, amikor a legjobban szeretett volna élni és alkotni?- Az a kor bő öt évvel ezelőtt lezárult. Amikor negyedszázada elkezdtem dolgozni Pécsett, úgy éreztem, nekem ez a város megfelelő méret és terep. Ha egy Barcelona el tudott tartani egy Gaudit, akkor Pécs is el tud engem tartani. Ebben csalódnom kellett, a város lehetőségei most nagyon rosszak. Nem az éltető ipar megszűnte okoz nekem gondot, hanem az, hogy Pécs nem találta meg jövőképét, annak ellenére, hogy nagyon sok értelmes és intelligens ember él a városban. A közös akaratot azonban eddig nem sikerült megfogalmazni.-Ma a nagy volumenű igények a jellemzőek.-Többek között Pécsett is, az ipari szempontok kerültek előtérbe. Gondoljon csak a ronda, nagy bevásárlóközpontokra, amelyek építészetileg tragikusak. A legnagyobb baj, hogy városszerkezeti, városképi szempontból is kárt okoznak azzal, hogy új érték létrehozása nélkül forgatják fel a környéket.- Minden építésznek ez a véleménye?- Egységesnek tűnik a szakma álláspontja.-Az építészet csaknem egyidős a társadalommal. Mondhatnánk tehát, korokon és stílusokon át a tér beépítésének minden variációját kimerítette már, sok új nincs a nap alatt.- Az emberiség létszámának állandó bővülése ezt a feladatot újratermeli. Új lehetőségek, új anyagok, új építési technológiák jelennek meg. Amikor azt mondják - nagyon hosszú idő óta -, hogy a művészet válságban van, csak részben jó a kifejezés. Inkább állandóan keresi magát. Akkor képes talpon maradni, ha a legprecízebben tudja az adott kor problémáit és erre a válaszait megfogalmazni. Ez egy folyamatos forradalom. Csak a kívülálló szemében tűnik válságnak.- Mi az, ami az építészetet a művészet rangjára emeli?- Épületet fizikai szükség- szerűségből csinál az ember. Az építészet a téralakítás művészete. A teret kell olyan minőségben létrehozni, ami a mindennapi környezetben képes művészi élményt átadni, használónak, látogatónak egyaránt. Ház, utcasor, városrész vagy tájrendezés - mindegy.- Nagyléptékű munkákban is részt vesz, híd Lágymányoson, Gellért Szálló, Dunántúli Autópálya. Az utóbbi koncepciója most nem tűnik nyerőnek.- Előbb talán annyit, hogy a méretek nem minősítenek. Ajtókilincs vagy autópálya egyaránt sűrítheti a tervező szellemiségét. Az autópálya gondolatának elindítója az a döbbenetes felismerés volt, hogy nélküle Pécs és Dél-Dunántúl el fog szigetelődni. Véleményem változatlan, az illetékes tárcát a napokban rávettem az autópálya koncepciójának újbóli megvizsgál tatására. Mészáros Attila Bocz Gyula ”Egy melósnak a fizetség -jár.” FOTÓ: T. L. A 63. évébe lépő művész műterme a nagyszülők öreg háza Hosszúhetényben. A Villányi Szoborparkból ideszállított Csillagok című hatalmas szobrának az udvar zöld öble, fenyő, szomorúfűz ad hátteret. A Hauni Sopiana Gyár elé kerül. A sportcsarnok elé pedig egy kosarasnő szobrát tervezi, a tragikusan elhunyt pécsi sportoló emlékét is megidézve. Bocz Martyn Ferenc szabadiskolájában tanult. Keze alól iskolateremtő művek kerültek ki már hetvenes évek elején. A híres „Spirál” és társai - a természet lüktetését hordozó nonfigurációk sora. A feszültségteli organikus formákat egy-egy ligetes köztér fogadta be Budapesten, Brémában, így lett gazdagabb Komló főtere is. A kilencvenes évek elején életműdíjjal ismeri el Cambridge, ahol a világ legjelentősebb szobrászai közt tartják számon. Hogy a Munkácsy-díj mit jelent számára?- Súlyos koponyaműtétem után a fővárosi Karinthy Gimnázium kérésére elkészítettem az író portréját. Amikor fölutaztam a Munkácsy-díjat átvenni, az igazgató elém jött autóval, gratulált, elvitt az iskolába, hogy megnézzem a szobrot. Számomra ez a munka örömöt jelent. Ez az életem. A dicséret - ráadás. Egy melósnak is: a fizetség mindenképpen jár. Ha az ember azon felül is kap valamit, azt illik megköszönni. B. R. GellérB. István „Szakmai zsűri határozottT.L.-Pécsi vagyok, 1946-ban születtem. Martyn Ferenc festőművész tanítványának vallom magam. Grafikusként indultam, amit ma csinálok, az intermediális tevékenységnek nevezhető - a grafika, festészet és a szobrászat egymásra rétegződött az évek során. Nem először voltam jelölt, de jól esik az elismerés, különösen értékessé teszi, hogy egy abszolút szakmai zsűri határozott személyeskedés nélkül, amelyben helyi befolyásnak sem lehetett szerepe.- A Növekvő város címmel induló sorozat keltett nagyobb figyelmet a munkáim iránt még a hetvenes években. Pécsett 1991-ben volt tárlatom utoljára, de az elmúlt évtized három legjelentősebb kiállítása a fővároshoz kötődik. 1989-ben a Dorottya utcai után Prágában és Berlinben mutatkozhattam be, 1994-ben a Budapest Galéria, tavaly a Fővárosi Képtár és a Kiscelli Múzeum következett. A Kiscelli templom olyan kiállítóhely, amely előtt a hazai művészek sorban állnak. És persze, az ember szívesen állít ki ott, ahova hívják és a munkáját is megbecsülik.- A Művészeti Szakközépiskolában tanítok évtizedek óta, ami anyagi függetlenséget jelent a művészi munkában. A tanárt és a művészt gondosan kettéválasztom; az iskolában én ugyanis nem művészetet tanítok, hanem mesterséget B. R. Valkó László „ Többen korábban kiérdemelték volna ” FOTÓ: T. L. Művészetére már a hetvenes években felfigyeltek a kortársak, és egyéni, „hipema- turalista” kifejezésmódja miatt a közönség is. Nevezetes „gyűrődéseivel” - a tu- busokkal-arcokkal - kiszolgáltatottságunkat fogalmazta meg fotorealista stílusban, rendkívül expresz- szív nyelven. A kaposvári születésű, iskoláit a pécsi Művészeti Gimnáziumban, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végző művész 53 éves, a JPTE Művészeti Kara festészeti tanszékén tanít. A kitüntetés nem érte váratlanul, mondja, részben mert munkáinak már korábban jelentős visszhangja volt, és szerepelt már a jelöltek között. Első nagyobb tárlata Pécsett, a Városi Kiállítóteremben volt 1976-ban, a következő évben Budapesten a Stúdió Galériában. Hámló vakolatú saroküzletek és téb- láboló öregek magányát tükröző művek születtek sorozatban - formában-tartalom- ban egyre gazdagodva, eljutva Berlinig, San Francis- cóig. Majd először a gyűrt felületeket állította ki a térbe, ma a szimbolikus, hajlott figurák is megjelennek három dimenzióban. Az a tény, hogy most egyszerre három baranyai művész is részesült a díjban - mondja Valkó László - a vidékiség átka is, hiszen talán ennél is többen és már jóval korábban kiérdemelték volna. B. R. Nagy Márta „Új kiállításokra készülök” FOTÓ: T.L. Az iparművészek Ferenczy Noémi-díját a kultikus üzeneteit modem formában megfogalmazó kerámiaszobrásznak, Nagy Mártának ítélték. A művész 1954- ben született Budapesten. Az Iparművészeti Főiskola porcelán szakán végzett, ugyanitt adjunktus 1989-tól 1996-ig, és a főiskola Mesterképző Intézetében is tanít. A Terra Csoport alapítóinak egyike. A pécsi országos kerámiabiennálé nagydíjasa 1992-ben, 1995-ben harmadik a kisplasztikái bi- ennálén. Négy éve él Pécsett, ahol több tárlaton bemutatkozott már. Jelenleg a Siklósi Kerámiaműhelyben vezet kerámiaszobrász kurzust a JPTE szobrász hallgatóinak.- Számomra azért fontos ez a díj, mert a szakma szavazza meg - mondja Nagy Márta. - Úgy tudom, tavaly csak hajszál híján estem el ettől, mindenesetre egy ilyen elismerés mindig meglepetés is. Megbízásos alapon dolgozom porcelángyáraknak. Májusban St. Pöl- tenben a Terra Csoporttal állítok ki, június 4-én a Pécsi Kisgalériában lesz tárlatom. Október elején Hollandiában egy olyan galériában állíthatok ki, amelynek évek óta a meghívottja vagyok.- A pécsi tárlatra új sorozattal készülök, amelyben kevesebb lesz a mitológiai utalás, de a megformálásban továbbra is sűrítésre, a lényeg egyszerű, tömör megragadására törekszem. B. R. Földre táncolni a csillagokat A siker legalább olyan veszélyes lehet, mint a bukás. Elsodorhatja az embert, ha nem olyan eredményekért érkezik, melyekért megdolgoztak. Lovas Pál balettművészt azonban a fáradságos munka sohasem riasztotta el. A teher alatt érzi magát a legjobban, szinte megtáltosodik, volt, hogy még a betegágyból is kikelt. ő maga úgy fogalmaz, hogy olyan, mint egy harci mén, nekiindul, ha meghallja a hívó trombitaszót. 28 évig kevesen tartanak ki ezen a pályán, s a nemzeti ünnepen átadott Érdemes művész elismeréssel egyszerre honorálták a fáradhatatlan energiát, s az eddigi magas színvonalú teljesítményt.- A kitüntetés nagyon jólesett - mondta. - Megnyugtató, hogy nem kell hiányérzettel abbahagynom majd a pályát, mint sok kollégának. Az eddig kapott Pro Teatro, az Évad legjobb táncosa, a Philip Morris Magyar Nagydíj, a Liszt Ferenc-díj és; a mostani mellett az igazi boldogságot Lovas Pál számára az jelenti, ha békében, jó hangulatban dolgozhat. Az, amikor megszólal a zene, és ő szinte úszik benne, viszi magával a cselekmény.- Szeretem, ha látom, hová tartok a szerepben, így tudom megteremteni magamban. Ez a darabon belüli építkezés olyan, mint valami belső utazás. Mindig az aktuális feladat a legkedvesebb, de ha igazán kedvemre valót kapok, azt hiszem, a csillagokat iis le tudom hozni a földre. Az előadás után aztán mindig meghalok egy kicsit, nem is tudok lemosakodni és gyorsan hazamenni, még üldögélek egyedül, hogy visszatérjek a valóságba. Az 1952-ben Békéscsabán született művész vagy negyven éve táncol. Tízéves kisgyermekként még nem tudta, mire vállalkozik, de ma már ő maga is gyermekeket tanít az Apáczai Nevelési Központ művészeti tagozatán. A tanári diplomát a Magyar Táncművészeti Főiskola táncpedagógusi képzésén szerezte meg. Nyolc éve dolgozik az ANK tehetséges diákjaival.- Rossz pedagógiával el lehet rontani egy fiatalt egész életére - vallja. - Én azt tartom, hogy a gyereket meg kell tanítani a szakmára, a tehetségét pedig óvatosan, fokozatosan kell kibontani. A tánc művészetben fantasztikus változások történnek, állapítja meg. A képzést azonban nem jó elbliccelni, s még ma is a klasz- szikus balett a legjobb alap a világon, ő is jó mesterektől tanult, Nádasi Marcellától, L. Merényi Zsuzsától, Róna Viktortól, de Markó Ivánnal is dolgozott együtt.- A Budapesti Operaháznak, a szegedi balett-társulatnak is sok szép főszerepet köszönhettem, de a legtöbbet Pécsett kaptam, ahol olyan nagyszerű produkciókban dolgozhattam, mint a Carmina Burana vagy a Romeo és Julia. Ennyi év alatt az ember már mindent megtanul a színpadon: szeretni, sírni, ölni és meghalni. A színpadon átélt minden forró érzelem mellett Lovas Pál inkább nyugodt természet. Csak a durvaság, az agresszió és a cinizmus háborítja fel, márpedig manapság ezekből, úgy tűnik, több van, mint régen. Talán a tánc, ez a szavak nélküli bensőséges üzenet ebben is segít. Hogy mi, nézők, jobban megértsük, mit is rejt a fecsegés mögött a világ. Hodnik Ildikó Gy. „... a színpadon: szeretni, sírni, ölni és meghalni...” ► I * Kitüntetettek — 1999. március 15. „Korunk nem kedvez az építészetnek” fotó: Tóth l.
