Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-15 / 73. szám

1999. március 15., hétfő Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Jubileumi emlékezések BARANYAI KÖRKÉP A másfél évszázada levert forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegnek me­gyénk számos településén ezekben a napokban. Már 12-én ünnepség volt Pé­csett, a „Szigetvári” Zrínyi Miklós Laktanyában, a Helyőr­ségi Klubban, Mohácson, a Pe­tőfi- és a Kossuth-emléktáblá- nál, Szászváron, valamint a vil­lányi faluházban. A pécsi Jókai utcai iskola diákjai történelmi emlékhelyeket látogattak meg, korabeli receptek alapján pedig ételeket készítettek. Pécsett a köztemetőben ma 10 órától a résztvevők felkere­sik a honvédsírokat is a város- szépítők és -védők vezetésével. A 17 órakor kezdődő központi rendezvény helyszíne a 48-as tér, ahonnan fáklyás menet vo­nul a Kossuth-szoborhoz. Itt 18 órától koszorűznak, végül 19 órakor a Nemzeti Színházban bemutatják a Hunyadi László című operát. Szigetváron, a 48- as emlékműnél 17 órától ünne­pelnek, 18 órakor a Vigadó Ga­lériában Pinczehelyi József tár­lata nyílik, 19 órakor a Vigadó­ban kezdetét veszi a „Március 15” Kupa sakkverseny. Pécsvá- radon, Hegedűs Imre 48-as or­szággyűlési képviselő emlék­táblájánál ma 9.30-kor, míg a Kossuth téren 10 órakor helye­zik el a kegyelet virágait. Ezen a napon Siklóson, a 48-as téren 9.30-ra jönnek össze az ünnep­lők, majd 14 órakor a várkápol­nában, Batthyány Kázmér sír­jánál emlékeznek. Az emlék­ülésre 14.30-ra várják az érdek­lődőket a városházán. A komló­iaknak 10 órakor az iskolások adnak műsort a színházban, majd 18 órakor gyertyás felvo­nulás indul a Városháza térről a Petőfi-szoborhoz. Mohácson 10 órakor az ünneplők első útja a temetőbe visz, ahol a 48-as tisz­tek síijaira tesznek virágcsok­rokat. A Deák téri hősi emlék­műnél 11 órától a szónokok a modem parlamentáris Magyar- ország megszületésének napját is -méltatják. Az önkormányzat irodaházában a Városvédő Egyesület, a Kossuth Egylet és a Mohácsi Művészeti Társaság kiállításai tekinthetők meg. A bólyiak az ünnep napján 17 órakor a kopjafánál jönnek ösz- sze. Mágocson az ünnepnapon térzenével kedveskednek a la­kóknak. Szabadszentkirályon a Nobilis Rex Lokálpatrióta Egyesület a szomszéd falvak lakóit is meghívta az ünnepi eseményre és az áldozatokért celebrálandó misére. Nagy tót­faluban emlékfutásra invitálják az ünneplőket, „Lesz még ma­gyar kikelet” címmel pedig je­lenetet adnak elő. Patapoklosi- ban székelykaput állítanak fel. Nagynyárádon hétfőn az em­lékműnél a fiatalok róják le ke­gyeletüket, míg kedden a klub­ban az idősek verssel és dallal idézik 48-at. Csuti J. Nemzetközi Iszlám Konferencia Budapesten Háromezer magyar muzulmán A muszlimok más országok népeivel való békés együttélése és a különböző vallások közötti kapcsolat volt a témája a hét végén Budapesten megrende­zett Nemzetközi Iszlám Konfe­renciának - ismertette Ibra­him Basir Leguell, vasárnap sajtótájékoztatón. A tanácskozást rendező isz­lámok világszervezetének fő­titkár-helyettese, aki a vallások közötti kapcsolatról tartott elő­adást, hangsúlyozta: a kultúrák, a vallások békés együttélése a feltétele annak, hogy fennma­radjon az emberiség. A konfe­rencia azzal is foglalkozott, hogy a muszlimok hogyan tud­nak együttműködni a társa­dalmi szervezetekkel mindezek érdekében - tette hozzá. Hadzsi Bólék Zoltán, a Ma­gyar Iszlám Közösség elnöke elmondta: arra is választ keres­tek, hogy a muszlimok a külön­böző étkezési, viselkedési és ruhaviseleti szokásaikkal ho­gyan tudnak élni egy idegen or­szágban, hiszen a másságtól ál­talában idegenkednek az embe­rek. A tanácskozáson kiemelt témaként szerepelt, hogy az isz­lám nem tűri el a rasszizmust. Az iszlámban mindenféle nyelvű, bőrszínű nemzetiségű ember képviselteti magát, mert ezt a vallást minden ember számára adta Isten - hangsú­lyozta Hadzsi Bólék Zoltán. A konferencián mintegy 40 ország küldöttei vettek részt, akik egyebek között Spanyol- országból, Olaszországból, Dá­niából, Belgiumból, Lengyelor­szágból, Jugoszláviából, Líbiá­ból, Nigériából, Egyiptomból és Oroszországból érkeztek. Hadzsi Bólék Zoltán el­mondta: a Magyar Iszlám Kö­zösség 1988-ban alakult, őt 1996-ban választották a szövet­ség élére. Az országban mint­egy 3000 magyar állampolgár­ságú muszlim él, köztük körül­belül 1000 magyar van, akik felvették ezt a vallást. Rajtuk kívül még mintegy 10-15 ezer muzulmán vallású ember tanul, vagy tartózkodik átmenetileg Magyarországon. Nagy vizet várnak a Közép-Tiszán Súlyos a helyzet a Bodrog mentén —A belvízelvezetés meggyorsult Meggyorsult a belvizek elvezetése fotó: feb/mészáros János Tovább tart a rendkívül súlyos belvízhelyzet a Bodrog-köz- ben és Felső-Szabolcsban - tá­jékoztatta az MTI-t vasárnap az Országos Vízügyi Főigaz­gatóság (OVF) közlemény­ben. Az elmúlt nap során 16 ezer hektárral csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, az ország elöntött területe jelen­leg 310 ezer hektár. A Hortobágy-Berettyóra el­rendelt vízbeemelési korláto­zás megszűnt, ennek követ­keztében felgyorsul a térsé­gekből a belvizek elvezetése. A 249 folyamatosan működő szivattyútelep mellett 106 szállítható szivattyú 626 köb­négyzetméteres összkapaci- tással napi 36 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. A belvízvédekezésben a víz­ügyi igazgatóságok 1600 dol­gozója mellett 32 vízgazdál­kodási társulás és 200 önkor­mányzat folytat védelmi tevé­kenységet. A folyókon - a Bodrog, a Lónyay-főcsatorna és a Tisza középső szakaszának kivéte­lével - általában javult az ár­vízi helyzet. A Bodrog mentén azonban változatlanul súlyo­sak az állapotok. A felsőbe- recki 47 centiméteres, vala­mint a sárospataki 50 centimé­teres vízállásra tekintettel a miniszterelnök rendkívüli vé­dekezési készültséget rendelt el a Viss-Felsőberecki, a Ti- sza-Imérhát-Tokaj és az Imérhát-Taktaföldvár árvíz- védelmi szakaszra. Az erősen igénybevett védvonalak te­hermentesítése érdekében a kormánybiztos engedélyezte a íonyvazugi szükségtározó megnyitását. A Tiszán a Bodrog egyidejű áradása következeiében tető­zések várhatók a folyó Szol­nokig terjedő szakaszán. A védtöltéseken a növekvő ár­vízi terhelés hatására több ká­ros jelenség tapasztalható. Javulnak a védekezés esé­lyei a többi folyón. Az elmúlt 24 órában csökkenthető volt a védelmi készültég mértéke a Tisza Záhony feletti töltésein, a Kraszna, a Berettyó, a Se­bes-Körös, a Hármas-Körös védvonalain. Árvízvédelmi készültséget 2118 kilométer hosszon tartanak, ebből 152 kilométeren rendkívüli, 830 kilométeren III. fokú a ké­szültség. A védekezési mun­kákban és az őrszolgálat ellá­tásában mintegy 4400 fő vett rész. A Tisza középső szakaszán az elmúlt 24 órában ismét 40 centiméterrel nőtt az ár, ezért a Nagykörű-Csongrád közötti folyószakaszon is a III. fokú készültségét léptették életbe - tájékoztatta vasárnap a Közép- Tiszavidéki Vízügyi Igazgató­ság (Kötivizig) az MTI-t. A Közép-Tisza vidékének összes folyója mentén 630 kilométe­ren van valamilyen fokú vé­delmi készültség, harmadfok 530 kilométerre érvényes. A védekezésben 1500 ember vesz részt, közülük 763 éjjel­nappali figyelőszolgálatot tel­jesítő segédőr. A védvonalak mentén a szi­várgó- és fakadóvíz egyre na­gyobb területen jelentkezik, már 73 km-en 216 hektárt ön­tött el. A vízügyi szervezet a Víz­ügyi Tudományos Kutató In­tézettel egyeztetve újabb prognózist adott ki a várható vízállásokról, és az adatok a korábbinál is nagyobb tetőzé­seket mutatnak. így például Szolnoknál március 24-re a Tiszán 950 cm-es vízmagasságot várnak, az áradások során az eddigi legnagyobb vízszint 909 cen­timéter volt. Normalizálódik a helyzet Hollóházán Hollóházán kezd stabilizá­lódni a helyzet a március 6-i földcsuszamlás után, a lakos­ság lassan megnyugszik - ál­lapította meg a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Védelmi Bi­zottság és a megyei Polgári Védelem, amelynek vezetői vasárnap a helyszínen tanul­mányozták az elhárítási mun­kákat. A hegyoldal megcsúszását az eddigi vizsgálatok szerint az okozta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt nagytö­megű hóból a gyors olvadás miatt jelentős mennyiségű víz jutott a mintegy 10-15 méter mélységben lévő vízzáró agyag- és a kőzetréteg közé. A két nem homogén réteg meg­csúszott egymáson. Mintegy húsz lakóházat fenyegetett a földcsuszamlás, ezekből ki­költöztették a lakókat. Az elmúlt egy hét során szakértők és elhárító csopor­tok végezték a mentést, a vészhelyzet elhárítását. A Pol­gári Védelem, a Miskolci Spe­ciális Felderítő és Mentőcso­port, a Magyar Vöröskereszt és más karitatív szervezetek, a megyei védelmi bizottság, vál­lalatok és vállalkozók, ado­mányozók, valamint a kor­mány is segített. Útban van újabb segítség is speciális gé­pek és pénz formájában. A felső patakot elvezették, a völgyi kutakat kiszivattyúz­ták, víztelenítve ezzel az agyag- és a kőzetréteg közötti tartományt. Mintegy fél kilo­méter hosszúságú, úgyneve­zett dréncsövet fektettek le, további 400 méter flexibilis- és 200 méter hosszúságú fix­eső is a veszélyeztetettebb tér­ségen a talajba került a szak­szerű vízelvezetés biztosítá­sára. Ezzel megszűnt a hegy­oldal további csúszásának ve­szélye. Hírcsatorna Az ’56-os Szövetség ünnep­sége. Ahhoz, hogy békében és nyugalomban tudjunk élni, az ’56-os sortüzek elrendelőit és végrehajtóit felelősségre kell vonni - mondta Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium közigaz­gatási államtitkára, a Vidéki ’56-osok Szövetségének elnöke vasárnap Budapesten, az ’56-os Szövetség és a Vidéki ’56-osok Szövetségének ünnepségén. Az 1948-as és az 1956-os forrada­lom alkalmából rendezett ün­nepségen határon túli magya­rok küldöttségei is jelen voltak. Az SZDSZ panasza. Az SZDSZ panaszt emel a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának március 14-i adása ellen - közölte Pető Iván, az Országgyűlés kulturális bizott­ságának szabaddemokrata alel- nöke vasárnap. A politikus ál­láspontja szerint a Vasárnapi Újság szerkesztői és riporterei „Budapest főpolgármestere el­leni uszításra” használták fel a műsort. Elindultak a fehér gólyák Magyarország felé. Az igazi tavasz közeledtét jelzi, hogy af­rikai telelőhelyükről észak felé vették útjukat a fehér gólyák - tájékoztatta a Magyar Madár­tani és Természetvédelmi Egyesület az MTI-t. Magyaror­szágra az idén körülbelül 4800 pár fehér gólyát várnak a szak­emberek, vagyis mintegy tíz­ezer madár fészkel majd nálunk a nyári időszakban. Debreceni Tavaszi Feszti­vál. A hagyományos tavaszi tárlat megnyitójával vasárnap megkezdődött a IX. Debreceni Tavaszi Fesztivál március vé­géig tartó programsorozata. Halott nőt emeltek ki a Du­nából Budapesten. Ismeret­len női holttestet emeltek ki va­sárnap délelőtt a Dunából Buda­pesten, a Pesti Vigadó előtt - tá­jékoztatott a Budapesti Rendőr­főkapitányság sajtóügyeletese. Az elsődleges szakértői véle­mény idegenkezűséget nem ál­lapított meg a halálesetnél. Elgázolt egy férfit a HÉV Budapesten. Elgázolt egy 25 éves férfit a csepeli HÉV va­sárnap a déli órákban Budapes­ten, a fiatalembert a mentők életveszélyes sérülésekkel szál­lították kórházba - tájékoztatta a Fővárosi Tűzoltóság ügyele­tes tisztje az MTI-t. Temesvári Sartre-előadás Gyulán. Jaen-Paul Sartre „Zárt tárgyalás” című drámáját adja elő a Gyulai Várszínház kama­ratermében március 16-án, kedden a Temesvári Csiky Gergely Színház. A Dunántúli Napló nyílt napján talált gazdára a betétkönyv Egymillió - 35 év előfizetés után Négy autó, egymillió forint és egy öröklakás után tegnap ismét egy egyest és hat nullát tartalmazó betétkönyv talált gazdára a Dunántúli Napló előfizetői között. Balázsék 1964 óta járatják az újságot, pontosan azóta, hogy Pécsre költöztek. Mindketten nyugdíjasok, így bőven lesz helye a nyereménynek. PÉCS Olvasóinké volt a Dunántúli Napló új székháza szombaton, nyílt napunkon közel három­százan ismerkedhettek meg a szerkesztőséggel, a kiadóval és a nyomdával. A jelenlévők kö­zül hárman nem mentek haza üres kézzel, az érdeklődést egy négyezer, egy hatezer és egy tízezer forint értékű ajándékko­sárral honoráltuk. A fő attrak­ció ezután következett: a sorso­lás, ahol régi és új előfizetőink között talált gazdára egymillió adózott forint, takarékbetét­könyv formájában. 30 207. A szokásos sorsolási menet végén ez a szám látszott a kivetítőn. Gyors keresés után kiderült, a „bűvös ötös” Balázs János pécsi előfizetőnket ta­karja. Balázsék ötéves házasok voltak, amikor Rózsafáról Pécsre költöztek, azóta, 35 éve járatják az újságot. Mindketten nyugdíjasok, de aktívan dol­goznak. Magdi, a feleség ugyanott, ahol korábban, az egyik pécsi kollégium mosodá­jában. A férjnek pedig hosszú évek raktári munkája után most a ház körüli dolgok jutnak. Já­nos bácsi különösen büszke ki­tűnő borára - „ Olaszrizling ” - árulja el hamiskás mosollyal. Szinte mindent maguk termesz­tenek, baromfira és tojásra sin­csen gondjuk. A milliónak ettől függetlenül bőven lesz helye. Hogy hol, még nem tudják, első döbbenetükben ugyanis azt is nehezen hitték el, hogy nyertek. „Sosem nyertünk még semmit, nem is számítottunk rá. Majd a két nagy gyerekünkkel együtt határozunk" - mondják. Lendvai Dávid Újabb nyereményben lehet osztályrészük Örök közhely egy-egy sorsolás után, de mindig örömmel írjuk le: azoknak sem kell csüggedniük, akik most nem nyertek. Ha­marosan ugyanis új akciónk indul, melyben hűséges olvasóink éppúgy részt vesznek majd, mint új előfizetőink. Hagyománya­inkhoz híven, a júniusi Napló-napon ezúttal is egy személyau­tót sorsolunk ki. A pécsi Széchenyi téren ezúttal egy nem akár­milyen kocsi, egy Mercedes A-osztály lel gazdára. Balázséknak Molnár György, lapunk kiadóvezetője adta át a takarékbetétkönyvet fotó: Müller a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom