Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-12 / 70. szám
24 Dunántúli Napló Sport 1999. március 12., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM Mindenhol helyt állt a PVSK-MiZo női kosárlabdacsapata Újabb fejezet ért véget a PVSK-MiZo női kosárlabdázóinak életében, lezárult a bajnokság alapszakasza, amelyben a második helyen végeztek, emellett bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe, az Euroligában pedig hatodikok lettek. PÉCS- Azzal kezdem, amire a legbüszkébb vagyok, megmaradt a folyamatosság - mondta Rátgéber László, a PVSK- MiZo edzője. - Hat éve kerültem Pécsre, azóta állandóan a magyar bajnokság és a kupa legjobb négy csapata között vagyunk. Ez a minőség garanciája.-Igen, de az eltelt időszak alatt senki sem lett fiatalabb.- Miért lett volna?-Arra gondolok, hogy a csapat átlagéletkora ma már a harminchoz közelít.-Valóban keveset játszattam a fiatalokat, ennek egyik oka az, hogy ők a korosztályos bajnokságokban is megszerezhetik az úgynevezett meccsrutint. Segítőm, Füzy Ákos dönti el, hogy a fiatalok közül kit javasol, én hiszek benne, ő pedig mindig elmondta a véleményét arról, kik üljenek a padra jelenleg. Tudom, hogy a helyi fiataloké a jövő, de most mindenképpen a lehető legjobb helyen akartunk végezni az alapszakaszban, tudomásül véve azt, hogy az elért második helyünk csupán „startpozíció”. Úgy érzem egyébként, hogy a fiatalok beépítése folyamatos.- Nem is elégedett a lányokkal? — Ezt nem mondtam. Örülök a teljesítményüknek. Szerintem mindent megtettek saját sikerükért és a közönség kiszolgálásáért. Elhihetik, rengeteg stressz, hatalmas edzési munka, sok fárasztó utazás áll mögöttünk, és mindenhol helyt álltunk: a bajnokságban, az Euroligában és a Magyar Kupában is.- Feltűnő volt, hogy sok külföldi jött és ment a csapathoz és a csapattól.- Mindig arra a posztra igazoltunk külföldit, ahol ném volt megfelelő saját játékosunk. Valóban nem vált be Mosley és csalódtunk McKen- zee-ben is. Reméljük, a most igazolt brazil játékos érvényesíti az első pillantásra látott tehetségét.- Hat éve az együttes edzője. Változott a kapcsolata a játékosokkal?-Egyikünk sem lett fiatalabb. Ha ugyanolyan lenne a kapcsolatunk, mint a kezdetekben volt, senki sem járna jól. Megismertük egymást, úgy érzem a bizalom maradt, nem tagadom, hogy érezhető egy idő eltelte után monotónia is az edző és játékos kapcsolatában, de ez nem zavarja a munkát.- Tervek?- Félrebeszél, aki azt mondja, hogy akár a kupában, akár a bajnokságban megelégednénk a második vagy a harmadik hellyel. Maximumra törekszünk, mint mindig.- Rátgéber László a magyar válogatott szövetségi kapitánya is. Mintha erről a tevékenységéről kevesebbet lehetne manapság hallani.- Megváltozott a versenykiírás. Most a nyár a felkészülés időszaka, a jövő héten hirdetek húsz fős keretet a novemberben esedékes EB-középdöntő meccseire.- Pécsi játékosok is lesznek a keretben?- Természetesen. Neveket egyelőre nem szeretnék mondani, de három jelenlegi és egy, most éppen külföldön szereplő pécsire is számítok. Bozsik László Rátgéber László és Csák Magdolna időkérés közben Röviden Bodor a keretben. Kihirdették a főiskolai világbajnokságra készülő magyar felnőtt úszóválogatott keretét. Ebben helyet kapott Bodor Richárd, a TASI sportolója, a JPTE első éves hallgatója is, aki Rózsa, Czene és Zubor társaságában készül a július 11-15. között, a spanyol- országi Palma de Mallorcán sorra kerülő úszó-világeseményre. (n) Felhívás. A Káplán Tenisz Park értesíti junior sportolóit, hogy számukra az edzés az új idényre március 16-án, 15.00- kor kezdődik. (n) Freyt megműtötték. Megműtötték a nemrégiben kézsérülést szenvedett komlói kézilabdázót, Frey Jánost. Az átlövő előreláthatólag már nem léphet pályára ebben a bajnoki szezonban. (z) Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMKC - Ózd, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18.00. KOSÁRLABDA. NB II. férfiak: PVSK-Pécsvárad - Hévíz, Pécsvárad, 19.00. TENISZ. Thom Makár Open fedett pályás női torna, Pécs, Makár Tanya, 9.00. (n) Szinte a teljes hazai férfi kézilabda NB I-ben volt játékosok a gyúrók. Ebből a sorból a PMKC, illetve jogelődje, a PMSC sem akart kilógni. Erős kézzel bánik a „munkadarabokkal” Taskó Imre, így aztán jobban is szeret férfiakkal dolgozni. Igaz ugyan, hogy a nagyobb termetű játékosok szinte Folytatódik a bajnokság a labdarúgó NB Ill-ban és a megyei I. osztályban is Megerősödött a Pécsi Postás A hét végén beindul a foci nagyüzem, megkezdődik a tavaszi idény minden osztályban, így a labdarúgó NB III. Dráva-cso- portjában és a megyebajnokságban is. BARANYAI KÖRKÉP Az NB Ill-ban három baranyai csapat szerepel, ezek közül kettő, a Pécsi Postás és a Mohácsi TE a nyitányon egymás ellen szerepel Pécsett, a Matáv- pályán. A Harkány Balaton- földváron játszik, mind a két meccsre szombaton kerül sor. A postások a téli szünetben megerősödtek, két volt NB I-es játékos, a PMFC-ből Balázs és Hofecker is hozzájuk került.- Bízom a győzelmünkben, amire az is alapot ad, hogy sikerült pótolnunk az eltávozott játékosokat - hallottuk Csordás Istvántól, a Pécsi Postás szakvezetőjétől. A mohácsiak nem a legjobb összeállításban állnak ki, Jakab, Bódis és Kajtár sérült, Szugfill Lánycsókra igazolt, Megyeri három sárga lap miatt hiányzik majd.- Nehéz lesz számunkra a tavaszi szezon, mert generáció- váltás zajlik nálunk, de nem megyünk feltartott kézzel Pécsre - nyilatkozta Megyeri Károly, az MTE játékosedzője. Óbert Béla, a harkányiak vezetőedzője (képünkön) azért panaszkodik, mert sérülés, betegség és eltiltás miatt kevesen vannak, Balatonföldvárra 11 felnőtt játékossal utaznak, a kispadra ifisták ülnek majd le. A Dráva-csoportban ez lesz a nyitányon: Dombóvár - Duna- szentgyörgy, P. Postás - MTE, Balatonföldvár - Harkány, MÁV NTE - Nagyatád (mind szombat), Bátaszék - Kaposfü- red, Balatonlelle - Balatonfü- red, Tihany - Bonyhád, Paks - Marcali (mind vasárnap). Az NB III. állása Dráva csoport 1. Balatonlelle 15 11 4 _ 28- 7 37 2. Marcali 15 9 4 2 29-11 31 3. Harkány 15 8 5 2 28-15 29 4. Pécsi Postás 15 7 5 3 24-15 26 5. Nagyatád 15 7 4 4 22-24 25 6. Kaposfüred 15 7 2 6 23-20 23 7. Bonyhád 15 7 1 7 17-17 22 8. Dombóvár 15 5 5 5 19-20 20 9. MÁV NTE 15 5 4 6 27-20 19 10. Balatonfüred 15 5 4 6 23-24 19 11. Dszentgyörgy 15 5 4 6 19-23 19 12. Mohács 15 4 5 6 18-24 17 13. Paksi SE 15 3 5 7 23-26 14 14. Tihany 15 3 3 9 14-34 12 15. Bátaszék 15 2 3 10 16-28 9 16. Balatonföldvár 15 1 4 10 12-34 7 A megyei I. osztályban tavaszra meggyengült a Kozár- misleny, a Somberek edzőt váltott, a Dunaszekcsőnek pedig 150 ezer forint büntetést kell fizetnie, mert visszaléptette a bajnokságtól az ificsapatát. Habár több sportegyesületnél nincs pénz, mindegyik elkezdi a tavaszi idényt, abban a reményben, hogy be is tudja fejezni. A tavaszi első forduló: Fel- sőszentmár- ton - PEAC- Femex (szombat), Boly - Szentlőrinc, Hosszúhetény - Újpetre, Szigetvár - Somberek, Sellye - Dunaszekcső, Kozármisleny - Siklós-Márvány, Pécsvárad - Bicsérd, Szederkény - Lánycsók (mind vasárnap). A megyei I. o. állása 1. Felsőszmárton 15 9 2 4 33- 7 29 2. Siklós 15 9 2 4 23-16 29 3. Lánycsók 15 8 4 3 31-16 28 4. PEAC-Femex 15 8 3 4 39-18 27 5. Sellye 15 8 3 4 27-20 27 6. Kozármisleny 15 7 4 4 26-16 25 7. Boly 15 7 3 5 28-21 24 8. Szigetvár 15 6 6 3 24-17 24 9. Szederkény 15 6 3 6 16-19 21 10. Hosszúhetény 15 5 4 6 20-22 19 11. Dunaszekcső 15 5 4 6 19-22 19 12. Újpetre 15 4 6 5 17-25 18 13. Pécsvárad 15 4 3 8 17-32 15 14. Bicsérd 15 4 1 10 15-25 13 15. Szentlőrinc 15 3 2 10 11-28 11 16. Somberek 15 1 2 12 11-53 5 Horváth László------------------- Sportré -----------------— A gyúró már meccs előtt megizzad eltakarják a gyúrópadot, a több izom pedig több munkát is igényel. Mire egy bajnoki találkozó elkezdődik, addigra a gyúrónak már legalább egyszer illik megizzadnia, ha mindenkit előkészít a játékra. Amennyiben ez nem így van, akkor nem teljes erőbedobással végezte a feladatát, amiből könnyen lehet sérülés.-A méltán elismert Karsai Ottó volt a mesterem - idézte fel a tanulóévet a PMKC gyúrója. -Persze egy gyúrónak az izmokon és a sérüléseken kívül mással is kell foglalkoznia. A kezem alá kerülő játékosok nagyon gyakran a pádon mesélik el összes bújukat, bánatukat, no meg persze örömeiket is.- Ezek szerint szinte mindent tud a fiúkról?- Sokat, de a hallgatás nagy erény ebben a szakmában. Fecsegni nem szabad, mert akkor oda a bizalom.- Sok titkos szert rejt a táskája?- Majdnem csak olyan dolgok vannak benne, amit bárki beszerezhet. Bár mi is keverünk különleges krémeket, de egyik receptet sem őrizzük hét lakat alatt. Akik ezt az ipart űzik, azok összetartanak, segítik egymást. Ha az ellenfél játékosa sérül meg, akkor természetesen rajta is segítünk, a mez színétől függetlenül. Nekünk az a legfontosabb, hogy ismét a pályára léphessen a páciensünk. Sokszor persze az első ijedtség nagyobb, mint a valódi baj. Mégis minden pillanatban ugrásra készen kell ülnünk a kispadon. Pucz Péter Békésszentandráson, 1951-ben született Taskó Imre. Szarvason géplakatos szakmát tanult. 1978-tól a PMSC-ben több, mint száz NB I-es kézilabda-mérkőzésen szerepelt. 1984-ben lett az egyesület gyúrója. Rövid ideig a nőknél is dolgozott. Második felesége Babos Gyöngyi igazságügyi szakértő. Gyermekük nincs. Pellérden élnek. Sporthétvége - baranyai események Rangos női teniszverseny PÉCS, MAKÁR TANYA Péntektől jövő hétfőig rendezik a Thorn Makár Open elnevezésű, 500 ezer forint összdíjazású fedett pályás női tenisztornát. A viadalon nem indul a címvédő Földényi Annamária, viszont a mezőny nagy részben megegyezik azzal, amely a múlt vasárnap befejeződött országos bajnokságon vett részt. A 48 tagú főtábla küzdelmei valamennyi versenynapon 9 órakor kezdődnek. Március 15-én előbb az elődöntők kerülnek sorra, majd 13 órakor kezdődik a finálé. A mérkőzések a Makár Tanyán a hárompályás fedett csarnokban zajlanak, amelynek lelátójáról ingyen lehet élvezni a játékot. A győztes 155 ezer, míg a másik finalista 80 ezer forintot kap teljesítményéért. A szervezők jövőre már 10 ezer dolláros nemzetközi versenyt kívánnak lebonyolítani. Ezzel a magyar versenyzőknek szeretnének segíteni, mivel azok kevés hazai WTA-viadalon gyarapíthatják világranglistapontjaik számát. H. L. Horváth Judit emlékére PÉCS, LAUBER DEZSŐ SPORTCSARNOK Fel akarják állítani a „Kosárlabdázónő” szobrát, amivel a tragikusan elhunyt pécsi válogatott játékos, Horváth Judit emlékének adóznak. A műalkotást Bocz Gyula, Munkácsy-díjas baranyai szobrász készíti el Pécsett, a Lauber Dezső sportcsarnok mellett. A nemes cél érdekében többen kezdő adományokkal kuratóriumot alapítottak, amelynek elnöke dr. Fendler Kornél, titkára Lá- bady Imre lett. A sport- és művészetszerető polgárok adományaikat a Sporttámogatási Közalapítványhoz juttathatják el, amelyet a Magyarországi Volksbank Rt. pécsi fiókjánál kezelnek, számlaszám: 14100017-10443049- 01000000. H. L. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. ‘ Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n, a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1999. január 1-jétől egy hónapra 850 forint, negyed évre 2550 forint, ^ A fél évre 5100 forint, egy évre 10 200 forint. ^/6ATESZ ISSN 0865-9133 tagja