Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-12 / 70. szám
1999. március 12., péntek Baranya Kultúrájával A Kulturált Ezredfordulóért - Baranyában Dünántúli Napló 7 A térségfejlesztési koncepciók összehangolása az egyik legfontosabb feladat Bár a területfejlesztési források elég szűkösek és Baranya egyes részein enyhén szólva nem túl rózsás a gazdasági helyzet, az európai modernizáció útjáról semmiképpen sem szeretne letérni a megye. A különböző' fejlesztési programok és koncepciók összehangolása, a megye és a megyei jogú város elképzeléseinek harmonizációja lehet a záloga a felemelkedésnek. toknál, ám ezek nem állnak ösz- sze egységes egésszé - fejtegette lapunknak a honatya. Ezért azt tartaná célravezetőnek, ha az eddigi összes koncepciót egy koherens programba foglalnák össze az illetékesek. Dr. Wekler Ferenc továbbra is a közlekedés- fejlesztést tartja a legfontosabb feladatnak Baranyában, ezért a megyére nézve ő is rendkívül kedvezőtlen fejleménynek tartja azt, hogy az M6-M56-os útfejlesztést a korábbi tervekhez képest későbbre halasztották. Higi Gyula, a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács (BMTT) alelnöke kérdésünkre válaszolva úgy fogalmazott, elsősorban olyan pályázatok támogatását tervezik ebben az évben, melyek több vállalkozót érintenek. Fontosnak tartják továbbá a kisvárosok ipari területeinek, vállalkozói övezeteinek, és inkubátorházak támogatását. Előnyt élveznek azok a beruházások, melyek az elmaradott térségekben, tehát az Ormánságban és a Hegyháton munkahelyeket teremtenek. Higi Gyula fontos feladatnak tartja a majdani EU-pályázatok minél precízebb előkészítését. Tasnádi Péter, a megyei ön- kormányzat Területfejlesztési és Területrendezési Bizottságának elnöke beszámolt arról, hogy elkészült a területrendezési program, mely számba veszi a különböző övezeteket (környezetvédelmi, mezőgazdasági, idegenforgalmi stb), azok problémáit, és a fejlesztési lehetőségeket. N. F. A közlekedés fejlesztése továbbra is elsők között szerepel a megyei tervekben fotó: laufer l. A megyei területfejlesztési tanácsnál idén három pénzügyi alap, több százmillió forint - persze ez egyáltalán nem sok - várja a pályázókat. Ezek közül kettőt kifejezetten az önkormányzatok számára képeztek. Dr. Kékes Ferenc (első kis képünkön), a megyei közgyűlés elnöke lapunknak elmondta, a munkahelyteremtő, illetve a piac- és termékváltást elősegítő beruházások mindenképpen előnyt élveznek. Kiemelten kezeli a megye az innovációs és logisztikai központok, az ipari parkok létrehozása érdekében tevékenykedő önkormányzatokat, de nagyon fontosnak tartja a térségi hulladékkezelésre, valamint falusi turizmus fejlesztésére vonatkozó terveket is. Az elnök úgy véli, nem lehet támogatás nélkül hagyni a humán infrastruktúrát sem, a különböző képzések ezért kiemelt figyelmet érdemelnek. Regionális szinten jelenleg a Phare 97-es pályázatok „futnak”, összesen kétmilliárd forintnyi forrást hordozva. Az infrastrukturális fejlesztéseken van a legnagyobb hangsúly, nem véletlenül, hiszen a közlekedés kulcskérdés, akkor jön a vállalkozó, ha tud jönni - fejtegette dr. Kékes Ferenc. Ezért sajnálatos - véli az elnök - hogy egyre inkább eltolódik az M6-M56-OS útfejlesztés időpontja. Dr. Toller László (második kis képünkön), Pécs polgármestere úgy látja, a választások óta alapvető változások álltak be a megyei jogú város és a megye viszonyában. Mindkét közgyűlés belátta, hogy bizonyos feladatokat kizárólag együtt lehet megoldani. Sikerült megállapodni már például abban, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem terén közösen lépnek fel, és a drog ellen is együtt veszik fel a harcot. A millenniumhoz kötődő rendezvények megszervezése sem képzelhető el folyamatos párbeszéd nélkül. A nemzetközi kapcsolatokban rejlő lehetőségek közös kihasználására már beindult egy program. Dr. Wekler Ferenc, baranyai országgyűlési képviselő szerint nagyon fontos lenne a megyei fejlesztési tervek fontossági sorrendjének megállapítása. Jó kezdeményezések indultak el mind a megyei önkormányzatnál, mind a kistérségi társulaEgyüttműködéssel előrelépni Segítik a vállalkozókat A bányamegszűnések és az iparszerkezet átalakítása várhatóan komoly feladat elé állítják a komlói térség területfejlesztési szervezeteit.- A komlói térségben az üzemek, munkahelyek 70-80 százaléka a bányára épült - vázolja az ismert probléma- forrást Püski Mátyás, a komlói Területfejlesztési Egyesület alelnöke. Mint elmondta, a probléma többrétegű: Egyrészt a rendelkezésre munkaerő speciális képzettségű, így jelentős átképzésre szorul, másrészt a népesség folyamatosan öregszik, egyre kevesebb az aktív dolgozó. Mint Püski Mátyás említi, több módon próbálják kezelni a helyzetet: a térség szempontjából kiemelten fontosnak tartják a turizmus fejlesztését, valamint a vállalkozások térségbe vonzását. Ez utóbbi nem egyszerű, hiszen az említett okok miatt a jelenlegi állapot nem kedvez a vállalkozóknak. A térség a kereskedelmi és iparkamara segítségével a vállalkozásokat segítő közhasznú társaságot hozott létre, a vállalkozók várhatóan alapítványi segítséget is kapnak majd. Püski Mátyás fontosnak tartja, hogy a vállalkozások képesek legyenek az együttműködésre, mint mondja, ez lehet garancia a fellendülésre. Mind a Phare-hoz, mind egyéb szervekhez pályázni kívánnak, a közeljövőben várhatóan elkészül a térség- fejlesztési program is. T. G. A kitörési pontokat keresik Az Ormánság természeti értékekben gazdag területe egyben Baranya megye egyik legelmaradottabb térsége. A magas munkanélküliség és a gyenge infrastrukturális ellátottság feloldására több program és pályázat is készült.- Bár a megyei területfejlesztési koncepció rendkívül körültekintő volt és figyelembe vette a mi problémáinkat is, én mégsem fogadtam el, mert az elképzelések egy kistérségként kezelték az Ormánságot a többi között és a terv nem adott pontos választ a fejlesztési lehetőségekre. Ennek ellenére a nyolcéves munkám során most érzékelem igazán először, hogy a megyei közgyűlés segítő szándéka nemcsak deklarált, hanem konkrét lépéseket is tartalmaz - mondta Nórántné dr. Fiajós Klára (képünkön) az Ormánság Fejlesztő Társulás elnöke. A térségben korábban több mikroelektronikai összeszerelő műhely működött, és ezek az üzemek összesen 60-80 embernek adtak munkát. A felfelé kúszó, a harminc százalékhoz közelítő munkanélküliségi arányon többek között erre a hagyományra építve szeretnének javítani.- A Duna-Dráva-Száva eu- roregionális együttműködés keretében nagyobb lehetőség van arra, hogy megvalósuljon az ormánsági határátkelő. Ez egy nagyon fontos kitörési pont lenne a számunkra - emelte ki az elnök asszony. A kistérségnek több Phare- pályázata is fut jelenleg. Egyikük azoknak a Dráva menti területek természeti értékének a bemutatását tűzi ki célul, melyek nemcsak az országbűn, hanem Európában is egyedülállóak.- A természetvédelem szempontjait figyelembe véve ezeket a területeket be kellene vonni a gazdaságfejlesztésbe. Több turisztikai útvonalat tervezünk, amelyek elvezetnék az idelátogatókat az Ormánság természeti népi tárgyi, és építészeti értékeihez - mondta Nórántné dr. Hajós Klára. S. G. KINCSES BARANYA Hírcsatorna Megnyitja kapuit az új drogközpont. Jövő pénteken adják át a Szendrey Júlia utcában a Baranya Megyei Drogközpont új épületét. A rendezvényen köszöntőt mond Wootsch Péter, az Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára. (nf) Zeneiskolások országos fesztiválja. Bokor Béla, a megyei közgyűlés alelnöke nyitja meg ma Mohácson a Zeneiskolás Növendékek III. Országos Fesztiválját, melyen Szekó József a város polgármestere mond köszöntőt. (nf) Gyermek- és ifjúságvédelem Baranyában. A megyei gyermek- és ifjúságvédelmi ellátó rendszerek korszerűsítésével kapcsolatban rendeznek kedden műhelybeszélgetést a Megyeházán szakemberek részére. A tanácskozást Pörös Béla, a közgyűlés alelnöke vezeti. (nf) Eurorégiós elnökségi ülés Eszéken. A Duna- Dráva-Száva Euroregioná- lis Együttműködés elnökségi ülésére kerül sor szerdán Eszéken, melyen dr. Kékes Ferenc és Pörös Béla képviseli a megyei önkormányzatot. (nf) Megnyitják a hoboli kultúrházat. Szombaton nyitják meg Hobolban a felújított művelődési házat. Az ünnepségen jelen lesz Bokor Béla, a megyei közgyűlés alelnöke. (nf) Oldalunk a Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával készült Akik a virágot szeretik... Egy falu határát átlépve az első benyomások alapján pillanatok alatt kialakulhat képünk arról, hogy kik hogyan élnek a településen. Baranyában is vannak olyan kisfalvak, ahol tervszerűen, nagy gonddal alakítják közvetlen környezetüket. A megyéből tavaly két település került a Virágos Magyarországért pályázat díjazottjai közé. Ha valaki tavasszal-nyáron jár Bicsérden, több száz méter hosszú virágszőnyeg kíséri végig a faluban, és mindenütt fákat, örökzöldeket lát. A településen már évek óta nagy gondot fordítanak a közterületekre és rendszeresen részt vesznek a virágosítást támogató pályázatokon. Legutóbb a Virágos Magyarországért című pályázaton nyertek.- Idén szeretnénk nemzetközi mezőnyben is képviselni a megyénket, az országot. Nyáron egy bizottság látogat el hozzánk, és akkor dől el, hogy indulhatunk-e a nemzetközi vi- rágosítási versenyben. Örömmel vettük, hogy a Baranya megyei közgyűlés támogat minket a terveinkben. - mondta Vér József Bicsérd polgármestere. A település képének kialakításában kertészeti szakemberek segítenek a helybelieknek. A fűnyírást, a metszést, lombseprést többnyire közmunkások végzik, de a faluban sokan vannak, akik nemcsak elvben támogatják a programot.- Körülbelül ötvenen vesznek részt aktívan a munkákban az óvódás gyerekektől egészen a nyugdíjasklub tagjaiig, igaz, vannak, akik még nem azonosultak teljesen az elképzeléseinkkel. Fontos, hogy a megyei közgyűlés helyzetbe hozza azokat, akik tenni akarnak valamit a kulturált települési környezetért, hiszen ez a jól működő falusi turizmus egyik alapvető feltétele - hangsúlyozta a polgármester. Kisdér szintén évek óta részt vesz a virágosítási versenyeken és tavaly ugyancsak a díjazottak közé került a Virágos Magyarországért pályázaton.- A faluszépítés csak hosszú távon hozza meg az eredményét. Mi 1990 óta minden évben elkülönítünk egy keretet a költségvetésből erre a célra, és akik a faluban kikerülnek a munkanélküli ellátásból, azok nem jövedelempótló támogatást kapnak, hanem közhasznú munkával keresik meg a kenyerüket és többnyire ők gondozzák a települést - mondta dr. Ács Imre, Kisdér polgár- mestere, a Kincses Virágos Baranyáért program egyik kezdeményezője. Az 1998-as pályázaton elsősorban a falu hagyományőrző tevékenységét díjazták: a zsűri elismerését többek között az Erzsébet királyné emlékfacsoport és a millenniumi tölgyes nyerte el. S. G. Gyerekektől a nyugdíjas korosztályig mindenki szívesen szépíti a bicsérdi utcákat, közterületeket fotó: laufer László