Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)

1999-03-09 / 67. szám

2 Dunántúli Napló Világtükör 1999. március 9., kedd Hírcsatorna Ünnepi istentiszteletet mutat­tak be vasárnap Milánóban ab­ból az alkalomból, hogy már 50 éve tartanak magyar misét az észak-olasz nagyvárosban. Az évfordulós szertartást Temyák Csaba címzetes érsek, az Apos­toli Szentszék Papi Kongregá­ciójának vezetője és Németh László, a római Pápai Magyar Intézet rektora celebrálta. Hivatalos látogatásra Indi­ába érkezett hétfőn Áder János. A parlament elnökének kísére­tében van Ágota Gábor Fidesz- MPP-s, Kósa Ferenc MSZP-s és Gémesi György MDF-es or­szággyűlési képviselő. A dele­gáció hétfőn megkoszorúzta Mahatma Gandhi síremlékét, lá­togatást tett az indiai parlament alsó- és felsőházában, majd megtekintette az elnöki palotát. Országos botrányt és felhá­borodást váltott ki Szlovákiá­ban a szélsőséges magyarelle­nes Szlovák Nemzeti Párt (SLS) elnökének, Jan Slotának egy hétvégi polgári fórumon - szem- és fültanúk szerint alig­hanem illuminált állapotban - elmondott fenyegető magyarel­lenes beszéde. A Magyar Koa­líció Pártja hétfőn nyilatkozat­ban követelte, hogy Slota mondjon le a törvényhozásban a titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnökeként betöl­tött posztjáról. A német és a cseh kormány végleg le kívánja zárni a múlt­ban történteket, s azt akarja, hogy jogi vagy pénzügyi kérdé­sek ne zavarhassák meg többé a kétoldalú viszonyt. Ebben álla­podott meg hétfőn Bonnban folytatott tárgyalásain Gerhard Schröder német kancellár és Milos Zeman cseh miniszterel­nök. Még két hétig felügyelet alatt kell maradnia Borisz Jelcin orosz államfőnek, akit várha­tóan csak március 20-a után engednek ki a Kreml-kórház- ból. Ugyanakkor nem zárták ki, hogy az orosz elnök nem hall­gat majd orvosai tanácsára, s ezúttal is előbb hagyja el a kór­házat. Lézervezérlésű bombákkal támadták amerikai vadászgé­pek hétfőn az iraki légvédelem állásait az ország északi részén lévő repülési tilalmi övezetben - jelentette be a Pentagon szó­vivője. Steve Campbell alezre­des a támadást az iraki radarok okozta veszélyre adott válasz­nak nevezte. Az amerikai gépek nem sérültek meg, az általuk okozott károk felmérése folyik. Bili Clinton amerikai elnök hétfőn a nicaraguai fővárosba, Managuába érkezett. Róma megújul. Az „Örök Város” készül a szentévre, amelynek során több mint 30 millió zarándok várható. Mintegy 700 műemléket renoválnak, többek között a Vatikán költségveté­séből a Tiberis partján álló Angyalvárat is felújítják. fotó: feb/reuters Solana, Fischer és Hans van den Broek közvetít Koszovó ügyében Heves harcok békekötés előtt Koszovói albán források közlése szerint hétfő reggel ismét he­ves harcok törtek ki Koszovó déli részén, a jugoszláv-macedón határ közelében. A szerbiai tartomány függetlenségéért har­coló Koszovói Felszabadítási Hadsereg tudatta: a szerb belbiz­tonsági erők és a szakadár albán fegyveresek kora hajnalban bocsátkoztak tűzharcba Kacanik város közelében. Javier Solana NATO-főtitkár szerint mind a szerb fél, mind a koszovói albánok elfogad­ják, hogy NATO-csapatok felügyeljenek Koszovóban az elvárt rendezési megállapodás betartására. Egyben figyel­meztetett: ha a szerződés el­maradásáért valamelyik felet - különösképp a szerbeket - egyértelmű felelősség terhelné majd, számolni kell a katonai megtorlással, amelyről a ti­zenhatok egyébként már dön­tést hoztak. Belgrád, valamint a koszo­vói albánok képviselői jövő hétfőn, március 15-én ismét tárgyalásokra ülnek össze Pá­rizsban, hogy a februári „fél­sikert” hozó rambouillet-i megbeszélések után végre el­fogadják a dél-szerbiai tarto­mány nagymértékű autonómi­áját, a konfliktust átmenetileg rendező nemzetközi tervet. Joschka Fischer német kül­ügyminiszter és Hans van den Broek, az Európai Unió kül­ügyi főbiztosa hétfőn Belg- rádba érkezett, hogy megkísé­relje rávenni a jugoszláv veze­tést az átmenetiautonómia- egyezmény elfogadására.- Közeli NATO-tagsága nem jogosítja fel Magyaror­szágot arra, hogy etnikai konf­liktusokat gerjesszen a szom­széd országok magyar kisebb­ségei sorában - jelentette ki Jugoszlávia bukaresti nagykö­vete. Dezimir Jeftics egyebek között kijelentette: „Magyar- országnak nyilvánvalóan köze volt az egykori Jugoszlávia széthullásához.” Minden jót, Monica! Kedves ajándékot kapott a nemzetközi nőnap alkalmából az európai turnén tartózkodó Monica Lewinsky Londonban: az életrajzát tartalmazó, máris si­kerkötetnek számító könyv egy példányát. fotö: feb/reuters Külföldön is tartanak az idegengyűlölettől Jobbra át Karintiában Jörg Haider Szabadságpárt- demokrata-néppárti, azaz az janak földcsuszamlásszerű győzelme Karintiában való­sággal sokkolta az osztrák belpolitikai életet. A politikai paletta szélsőjobb­ján elhelyezkedő pártvezér természetesen azonnal bejelen­tette igényét a tartomány veze­tőjének (miniszterelnökének) posztjára, ehhez azonban min­denképpen meg kellene szerez­nie néhány szavazatot akár a második helyen végzett szoci­áldemokraták, akár a néppár­tiak képviselőitől. Az Osztrák Szabadságpárt ugyanis a tarto­mányi választásokon a leadott voksok több mint 42 százalékát mondhatja magáénak. Az eredmény érthetően kel­lemetlenül érintette nemcsak az országban kormányzó szociál­Új életerőt NATO-konferencia A NATO megalakulásának 50. évfordulója alkalmából konferencia kezdődik Lon­donban, a védelmi tanulmá­nyok királyi intézetében. A tanácskozáson részt vesz Javier Solana főtitkár, Wesley Clark tábornok, a NATO egye­sített európai fegyveres erőinek főparancsnoka, a tagállamok, valamint a szervezethez csatla­kozó három új közép-európai ország védelmi miniszterei. A magyar küldöttséget - ez­úttal már a szervezet teljes jogú tagjaként - Szabó János honvé­delmi miniszter vezeti. A NATO brüsszeli központ­jában március 16-án délelőtt rendezik meg Csehország, Holt lelkek Gogoltól tudjuk, Oroszor­szágban korábban is voltak holt lelkek, és e jelenségnek mindig akadtak haszonélve­zői. Most sincs ez másképpen. A Komszomolszkaja Pravda számol be a következő, nagyon orosz és egyben nagyon mai történetről: 1996. december 2- án Jurij Poljakovot, az orosz törvényhozás, a duma képvise­lőjét este tíz óra felé ismeretlen tettesek elrabolták. A nyomo­zók feltételezik, hogy Poljako­vot megverték, megkínozták és komoly váltságdíjat követeltek a szabadon engedéséért. A köz­vélemény azóta sem tudja, hogy az emberrablók egyálta­lán megkeresték-e a családot, történt-e kifizetés. Annyi majdnem bizonyos, SPO-OVP koalíciót, hanem azokat is, akik ezúttal jócskán elmaradtak korábbi teljesítmé­nyeiktől. A Liberális Fórum el­nöke, a nemrég még csaknem esélyes államfőjelölt Heide Schmidt - akinek pártja sem Karintiában, sem Tirolban, sem pedig Salzburg tartományban nem került be a helyi parla­mentbe - egyenesen azt nyilat­kozta Jörg Haider győzelmével kapcsolatban: „Megáll az eszem”. Hasonló pánikhangulat uralkodott hétfőn a Zöldek so­raiban is. Mind Ausztriában, mind pe­dig külföldön elsősorban Hai­der és pártja idegengyűlöletétől tartanak, hozzátéve: a háború után ötvennégy esztendővel rendkívül veszélyes ilyen húro­kat pengetni. ad a bővítés magyar részvétellel Lengyelország és Magyaror­szág felvételének ceremóniáját - jelentette be hivatalosan hét­főn az észak-atlanti szövetség. Az ünnepségen részt vesznek az új tagállamok miniszterel­nökei is, majd felvonják a há­rom új tagország lobogóját. Az aktust a nemzeti himnuszok kí­sérik. A NATO főtitkára és az Észak-atlanti Tanács soros el­nöke után a három új állam kormányfője is beszédet mond. Brüsszeli vélemények szerint a bővítés új életerőt adott a NATO-nak, miközben Csehor­szág, Lengyelország és Ma­gyarország számára az egykori vasfüggönytől való végleges elszakadást is jelenti e törté­nelmi jelentőségű lépés. a Dumában hogy a szerencsétlen honatya már régen nincs az élők sorá­ban, ám erre sincs bizonyíték, hiszen nincs meg a holttest. Márpedig az érvényes orosz törvények szerint addig nem lehet holttá nyilvánítani eltűn­tet, amíg vagy a tetem meg nem kerül, vagy el nem telik három teljes esztendő az eltűnés óta. További rejtély, hogy a fél­millió embert képviselő Polja- kov több mint két évvel való­színű halála után rendszeresen szavaz, valakik buzgón nyom­kodják helyette a szavazógom­bot, ami más távollévő honatya esetében is előfordul. Ami en­nél is szebb: a képviselő tizen­kilenc főből álló irodája ma is éppúgy dolgozik (de legalábbis létezik), mintha a főnök még köztük lenne. (harmat) hívható Q) Kos ■ iá 06-90-330 541 Bika £$ 06-90-330 542 » ikrek ü 06-90-330 543 Rák o 3SM 06-90-330 544 Oroszlán 06-90-330 545 Szűz J, 06-90-330 546 Mérleg £ja 06-90-330 547 Skorpió skS 06-90-330 548 Nyilas f,f 06-90-330 549 Bak fej 06-90-330 550 Vízöntő ÜL 06-90-330 551 Halak »>06-90-330552 Címűnk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft ,+Áfa/perc Herczeg Kata asztrológus vonala útmutató, sorselemzés Minden héten új hírek kedvenceikről! Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0) 06-90-330 553 O 06-90-330 555 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Afa/perc 400 éves horoszkóp Kaliforniában megtalálták azt a horoszkópot, amelyet Johannes Kepler készített négyszáz évvel ezelőtt egy osztrák nemesem­ber, Hans von Huttershofen számára. A szerencsés megta­láló Anthony Misch csillagász, aki a Santa Cruz Egyetem egyik szekrényében lelt rá a XVI-XVII. században élt né­met tudós kéziratára. Időköz­ben berlini szakértők megálla­pították, hogy valóban Kepler keze írásáról van szó. Szakmai körökben még vitatkoznak a hiányos kézirat szövegén. Annyi bizonyos, hogy II. Rudolf császár udvari matema­tikusa és csillagásza azt taná­csolja honfitársának, akinek születési adatait pontosan föl­jegyezte a papírra, hogy „pén­zét ne bízza a Római Biroda­lomra”, de „holnap szedje be jobbágyaitól az adókat”. Több mint 2 000 000 forint nyeremény! is nyerjen! A virágmag a Kiskegyed ajándéka » 4 > Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom