Új Dunántúli Napló, 1999. március (10. évfolyam, 59-89. szám)
1999-03-07 / 65. szám
1999. március 7. Magyarország - Dél-Dunántúl HB: ^ SHHHHHHHBHHHHHB ötödik oldal Hippi-Rónai, a kis hamis A hét elején 11 hamisított Rippl Rónai-festményre bukkantak, amiket kaposvári megrendelésre készített egy 44 éves fővárosi restaurátor. A „régi családi darab” meséjének sokan bedőltek. Horváth János, a Somogy Megyei Múzeum Rippl-Rónai szakértője arról mesélt a VDN-nek, hogy fiatal, bohém festők - pl. Dienes Dénes Rudolf, Fried Pál - már életében „hamisították” a mestert, de a képekre sosem írták rá a szignót. Bár ilyen nagy sorozat ritkán fordul elő, tény, hogy Rippl-Rónait, különösen a két utolsó korszakából származó képeit, szívesen hamisítják. A pasztell arcképekre az jellemző, J hogy modelljeit stilizálta, a lényegre redukálta, és a felületes szemlélő azt hiheti, hogy ezt köny- nyű utánozni. Persze, a szakértő, aki ismeri a művész által használt anyagokat, a krétát, a pasztell bedörzsölését, szóval a rafinált dolgokat, hamar rájön a turpisságra. Biztos, hogy egy Szász Endre - akit <0 ugyancsak átvágtak - sem lát mindennap Rippl-Rónai-ké- pet, ráadásul ő is tudja, hogy Jj minden művész életében vannak „pongyola” képek. A művészettörténész jelezte azt is, hogy a mai napig sok lappangó Rippl-Rónai festmény van polgárcsaládok birtokában, hiszen a mester ügyvédeknek, orvosoknak, kereskedőknek nemritkán képpel fizetett. Egyesek ezt használják ki, amikor megvételre kínálnak családi képet”, ami természetesen többnyire hamis. Ettől függetlenül időről időre - az említettek miatt - felbukkan egy-egy eredeti mű is.- A mostani tizenegy képről szólva - folytatta Horváth János - azt lehet elmondani, hogy egy részük egészen • rikítóan dilettáns munka, és vannak, amik jobban sikerültek. Külön-külön tán nem annyira szembetűnő az egész, ám így egyben látva világos, hogy egy kéztől származnak, és eléggé leleplezőek. Például, hogy ugyanazok a hibák rajtuk - elsősorban a szemek és környékük. Ezeket az illető képtelen volt olyan könnyedséggel, finoman megcsinálni, mint Rippl-Rónai. A P. J.-ként emlegetett „mester” egy sokak által ismert kaposvári „műkereskedő” família számára készítette a műveket. Mint mondják, amiket az eredetiről másolt, még megállják a helyüket, ám az új, saját portrék kifejezetten rosszak. Ennek ellenére ezeket ugyanúgy 1,5-2 millió forintért el tudták adni, mintha csak valódiak lettek volna! Ez annyiban logikus, hogyha nagyon olcsón kínálták volna őket, esetleg a vevő is gyanút fog. Ami a további menetrendet illeti, hamar rövidre zárul a történet: a hamis Rippl- Rónai József festményeket megsemmisítik. Méhes K. 1 *** ük orv *** nínrv *** MIHwIgUllB IMIUiii IIB nilKBim i Testvérvárosi támogatás Kovásznának. Nagykanizsa képviselőtestülete nem kevesebb, mint kerek 100 000 Ft támogatást szavazott meg a kovásznai Körösi Csorna Sándor Közművelődési Egyesület szervezésében épülő Körösi Csorna Sándor Emlékmúzeum és Dokumentációs Központ, valamint a Csomakőrösön épülő emlékház befejezéséhez. (dj) Szekszárdon szívhatták a vizet szombaton a Tolna megyei tűzoltók. A város alacsonyabban fekvő részén ugyanis pontosan egy tucat házhoz kellett vonulniuk, mivel a belvíz és a talajvíz beszivárgott az alagsorokba és a pincékbe. A baranyai tűzoltóknak szintén akadt munkájuk a vízzel, ők kisebb falvakba mentek szivattyúzni szombaton. (Id) Pert nyert Kanizsa. Amint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, a kanizsai piac kereskedői pert indítottak a város ellen. Ezt ugyan első fokon megnyerték, ám a másodfokon eljáró megyei bíróság megváltoztatta az ítéletet. Az ügy ezért a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol helybenhagyták a másodfokú ítéletet. E szerint Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata azzal, hogy a kosaraspiacot megszüntette, nem követett el birtoksértést, szomszédjogi szabályt nem sértett, magatartása tiltott zavarást nem eredményezett. A testületnek a piac áthelyezésében hozott határozata törvényes. (dj) Ovodaharc Baján A József Attila Általános Iskola óvodáját az önkormányzat bezárja, ami ellen a szülők kéz- zel-lábbal tiltakoznak. Mert a legszebb, legjobban felszerelt óvoda a városban. Bár igaz, a 100 fős intézményt ma csak 50 gyerek lakja. A bezárás kihirdetésekor az önkormányzattól nem jelent meg senki. Válaszul a szülők kitöltetlenül küldték vissza azt a kérdőívet, amely arról tudakozódott, ki hová szeretné járatni a gyerekét. A szülők úgy gondolják, azért kell megszüntetni ezt az óvodát, mert jól eladható. Az óvoda megszüntetése kizárólag a kihasználtsággal van kapcsolatban, mondja Dancsa Bálint alpolgármester. A nem kitöltött kérdőíveknek az lehet a következménye, hogy a gyerekek oda kerülnek, ahol hely van. Érthető, hogy a szülők ragaszkodnak az óvodához, de a költségvetés szempontjait figyelembe kellene, hogy vegyék. Az ingatlant eladják. Cs. L. Kanizsa: per lesz a közmeghallgatás után? A januári közmeghallgatáson Stahl György elmondta: úgy véli, a város régi piacán olyan üzleten kívüli élelmiszer-árusítás alakult ki, amely - pláne ilyen járványos időben - sem az ÁNTSZ előírásainak, sem a kiadott engedélyeknek nem felel meg. Stahl úr mondandójában kitért arra, hogy véleménye szerint az itt lévő üzletek egy része illegálisan működik. A kialakult helyzet pedig azért lehetséges - mondta -, mert ahogy a közvélekedés tartja, és a kereskedők egy részétől is hallani: a polgármesteri hivatalban lévők „zsebben” vannak. Rost János képviselő a következő közgyűlésen ennek kapcsán kérdéssel fordult a városvezetéshez, hogy szerinte a hivatal dolgozóit érintő nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt nem kivánnak-e feljelentést tenni a közmeghallgatáson felszólalt Stahl György ellen. Tüttő István polgármester levélben felszólította a közmeghallgatás felszólalóját, hogy szolgáljon konkrét adatokkal és nevekkel, mert ezek hiányában kénytelen elgondolkodni azon, hogy jogi útra terelje az ügyet. Stahl György lapunknak elmondta: ő egy közmeghallgatáson nyíltan a város érdekében szólt, és szerinte egyben a közvélekedését is tolmácsolta. Akkor viszont senki sem reagált a most górcső alá került felszólalására. Dóró J. Kincset érő mecseki ősleletek (Folytatás az 1. oldalról) Veszélyes is tud lenni az efféle kutakodás: Kovácsszénáján az egyik bonyhádi szakemberre szikla gurult, és megbénult. Persze a költségei is tetemesek ennek az időtöltésnek, hiszen egy hetes - mondjuk ruda- bányai - ásatás több tízezer forintba kerül, támogatás pedig ebben a szakmában az „amatőröknek” nem jár. Annak se örülnek, hogy például Pécsett nincs olyan múzeum, amelyik átvenné és képes lenne kiállítani az őstani kincseket - pedig ingyen juthatnának hozzá! Az igazi kutatót az izgatja persze, mit találhat még? Főleg annak fényében, hogy Tatabánya mellett nemrég kiástak egy komplett krokodilcsontvázat, érdekes Klaj Sándor megfigyelése:- A mi környékünkön rengeteg az állati lábnyom. Ez felveti a kérdést: hová tűntek az állatok? Tudjuk, oxigénszegény környezet kellett hozzá, hogy bármi is megőrződjön, és nem biztos, hogy az elpusztuló állat egész teste ilyen - pl. meszes Fotó: Wéber T.- mai áron lenyomatok, kagylók, csigák | 10-20 000 Ft ősormányosok fogai, kihalt gerincesek csontjai 20-100 000 Ft kihalt ősmadártojás 300 000 Ft őshüllőcsontváz 1 000 000 ATS A Természettudományi Múzeum adatai Csak a pénznek nincs szaga? A hajdani Pécsi Dózsának igazán nagyszerű kapusával, Rapp Imrével néha összefutottam, baráti örömmel találkoztunk, mindenféléről beszélgettünk, rihegtünk-röhögtünk, ám a fociról soha szót nem váltottunk. Én azért nem, mert életemben nem értettem a focihoz, ő pedig értett hozzá, és ezért mellőztük a témát. Egyszer azt mondta, aki tudja, hogyan kell keverni a rántást, az már azt hiszi, hogy a futballhoz is ért. Ebbéli megállapítását pedig én nagyon helyénvalónak találtam. „Milyen igaz!” - állapítottam meg elismerését kiváltva. Egy időben egymás mellett laktunk kint az „Uránban”, ültünk a játszótér padján farmerben és mezítláb a jó meleg homokban, vagy friss és selymes pázsiton, időnként odapillantva akkor még egészen apró gyermekeinkre. Az őszön - még jó, kellemes idő volt - a 30-as buszra várva ültünk a Kossuth tér virágágyásának betonkoszorúján, és figyeltük a valamikori Gilde-söröző kopár helyiségét - bent munkások dolgoztak, tataroztak vagy mi - s azt mondja Imre: „Figyelj haver, tudod mi lesz itt?” - „Söröző, mint volt is . . .” - „Fogadjunk, hogy itt is bank lesz, mindenütt, ahol valamit átalakítanak, egyszer csak bank lesz a helyén ...” Bankügyletekről társalogtunk - mert hiszen ahhoz is értünk ugye -, de azért eléggé kétkedve fogadtam a jóslatát. A Gilde söröző - amit valamikor Napsugár presszónak hívtak - jó nevű hely volt, a zenét háttérhangulatként egy rádió vagy magnó szolgáltatta, a sűrűn beállított kisasztaloknál értettük egymás szavát, a kora délutáni csúcsidőben randevúra érkező-váró férfiak, nők ültek, ha többen voltunk, összetoltuk az asztalokat, kávét ittunk konyakkal, vagy (kávé nélkül) életre szóló nagy szerelmi vallomásokat súgdoz- tunk, vagy örök haragot. Egyszer egy menyasszonyi ruhát viselő szép lány szaladt be az ajtón, majd leült egy magányos ifjú legény asztalához, és köny- nyezve mondta neki: „Ott hagytam őket, mert téged peretlek - így mondta, p-vel -, mire a Perelmes fiú fizetett, kapta a menyasszonyt, kint a téren álló motorra ültette, és elrobogtak, a fátyol meg úszott utánuk, mint valami gyönyörű ezüst felhő. A városi anyakönyvvezetőtől akkor ért oda a feldúlt vőlegény és a násznép, de a „perelmesek” már-már fönt robogtak a kék ég alatt. így zajlott ott az élet, a vendégek vo- lános buszvezetők, szopianás melósok és gépírók voltak és egyetemisták, és név szerint neveztük a felszolgáló lányokat, akik szépek voltak, és örökké mosolyogtak, és kávé vagy vaníliafagylalt illata töltötte be a presszót. Azóta eltelt vagy száz év, a napokban várom a buszt, szemközt a volt presszó előtt nyitott teherautóról két U- vasat eresztettek le az aszfaltra, valami behemót nagy darab bútort vagy valami ilyesmit raktak le a melósok, hozták talán magát a bankot a rendevú- presszó helyére. Otthon felhívtam Imrét telefonon, mondom neki: „Sohasem bocsátom meg neked, hogy megint igazad volt!” - kezdtem a szöveget. A presszóban most szerelik a bankot!” - „No ugye!” - felelte, de nem fölényesen, inkább kevéske szomorúsággal a hangjában. „Hogy vagy a focival?” - kérdeztem esetlenül. Pillanatnyi csend, aztán elnézően válaszol, mint a hülye gyereknek, ha az megszólal: „Ezt most kérdezed tőlem, évtizedek múltán?” Aztán eszembe jutott a bank, volt is valami kézileg komponált írás széles papíron a kirakatban: „R Bank”. És arra gondoltam, hogy a kitárt bankajtón nem árad majd ki sem a vanília, sem a friss kávé illata. Mert a pénznek - ugye - nincs szaga ... közegbe került. Mindenesetre nem lennék meglepve, ha egyszer előkerülne néhány olyan lelet, amikre a már ismert lábnyomokból lehet következtetni. M. K.
