Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)
1999-02-05 / 35. szám
1999. február 5., péntek Hazai Tükör Dunántúli Naptó Eredménytelen egyeztetés A NATO-csatlakozásig nem lesz megállapodás Üjabb fejek hullanak a Döcher-gyilkosság kapcsán Vége a zsebszerződések idejének? Az igazságügy-miniszter által a Döcher-ügyben elrendelt vizsgálat lefolytatása után a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka fegyelmi eljárást indított a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, gazdasági vezetője, illetve egyik ügyintézője ellen - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet csütörtöki ülése után. A fegyelmi eljárás a keddi, budapesti leszámolásos gyilkosság miatt indult az említettek ellen. Dávid Ibolya szerint súlyos mulasztások történtek akkor, amikor engedélyezték Döchemek az enyhébb végrehajtási eljárást. Az érintetteket felfüggesztették az állásukból. Kiderült, hogy a presszót, amelyben a bíró engedélye nyomán dolgozhatott, az a betéti társaság üzemeltette, amelyiknek Döcher és felesége társtulajdonosai voltak. A kormány a termőföldről szóló törvény módosítását célzó előterjesztést fogadott el tegnapi ülésén. Az új törvény kötelezővé tenné az egy hektár feletti termőföldek használatára irányuló szerződések nyilvántartásba vételét. Ezen kívül be kellene jelenteni a saját tulajdonú, vagy használatra átvett földrészlet adatait, a használat jogcímét és időtartamát. A jelenlegi korlátozások kijátszására irányuló, legtöbbször valamilyen jogcímmel palástolt zsebszerződések felfedése, valamint az agrár- támogatások igénybevételének feltételét jelentő föld- használat megbízható igazolása érdekében szükség van olyan hiteles, hatóság által vezetett nyilvántartásra, amely minden jogcímen történő földhasználatot regisztrál - mondta Borókai Gábor. A szerződések regisztrációja által láthatóvá válnak a külföldiek által kötött haszonbérleti vagy hasonló jellegű szerződések is. A nyilvántartás bevezetésének anyagi feltételeit a 2000. évi költségvetés teremtené elő. A nyilvántartás bevezetése 575 millió forintba, működtetése évi 100 millió forintba kerül. Nyolcvanéves a térképészeti hivatal. „Lépést kell tartanunk a térképészet fejlődésével annak érdekében, hogy a katonai topográfia ki tudja elégíteni a NATO szükségleteit” - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala fennállásának 80. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi állománygyűlésen, fotó: feb/diósi imre A költségvetési törvény biztosítja a fedezetet Támogatás kisfalvak iskoláinak Kiegészítő költségvetési támogatást igényelhetnek az idei évtől az 1100-nál kevesebb lelket számláló települések iskolái annak érdekében, hogy anyagi okokból ne kényszerüljenek bezárni kapuikat, és így a 6-10 éves gyerekek helyben tanulhassanak. A feltételeket a napokban hozzák nyilvánosságra. Megegyezési szándék van, de megállapodás ennek ellenére nem született a csütörtöki hatpárti egyeztetésen, amelynek témája a NATO-csatla- kozással kapcsolatos alkotmánymódosítás volt - derült ki a megbeszélést követően. Mint Simicskó István frakcióvezető-helyettes, a Fidesz képviselője kijelentette, a csütörtöki hatpárti megbeszélésen nem született ugyan megegyezés, de véleménye szerint a pártokban megvan a megegyezés szándéka, s az álláspontok is közeledtek egymáshoz.-A Fidesz változatlanul a korábban már öt párt által elfogadott megállapodást tartja elfogadhatónak - közölte Simicskó, majd hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a párt ellenezné az apróbb korrekciókat. A kormánykoalíció 1999-es terveiről beszélt tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Polgári Együttműködés által szervezett gyűlésen. Az idei év legörvendetesebb eseménye a miniszterelnök szerint a márciusi NATO-csatla- kozás lesz, hiszen Magyarország ezzel a világ biztonságosabb feléhez kötődik majd. Orbán Viktor a kormánykoalíció gyökeresen új gazdaság- politikájáról is beszélt, melynek köszönhetően ebben az évben kedvezően alakulnak a gazdaság fő mutatói. A keresetek vásárlóértéke 3,6 százalékkal, a nyugdíjak 4 százalékkal növekednek 1999-ben, az infláció pedig egy számjegyű lesz - állíMegfelelő szakmai eszmecserék és véleménygyűjtés után 2000 végéig az Országgyűlés elé kerül az egységes közigazgatási rendszer kiépítésének programja - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Bal- say István. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára hangsúlyozta: a régiók kialakításának folyamatában az Európai Unió intézményrendszeréhez való csatlakozás és az eltérő adottságú térségek felzárkóztatása az alapvető cél. Ehhez az előcsatlakozás, majd pedig az uniós tagság időszakában megfelelő támogatási forrásokhoz szeretnénk jutni. Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt az alkotmány módosítására a március eleji NATO- csatlakozás időpontjáig, Simicskó azt válaszolta: ezt nem tartja valószínűnek. A Fideszt képviselő politikus pesszimista előrejelzését alátámasztja az a tény, hogy a tegnapi megbeszélés kezdete után nem sokkal a Szabad Demokraták Szövetségét képviselő Szent-Iványi István távozott az ülésteremből, mert a parlamenti vizsgálóbizottságok kérdéskörét nem vették napirendre. Avarkeszi Dezső (MSZP) szerint ha a vitás kérdésekben meg tudnak egyezni és hetente ülésezne a parlament, akkor a csatlakozás időpontjáig el lehet fogadni a módosítást. Lányi Zsolt (FKGP) szorgalmazta az alkotmány javasolt módosítását. tóttá beszédében a kormányfő. A költségvetés helyzete viszont az államadósságok törlesztése miatt továbbra is kedvezőtlen, magyarázta Orbán Viktor, aki elmondta: a szegények segítése mellett a legfontosabb feladat a dolgozó, gyermekeket vállaló polgárok támogatása. A miniszterelnök aggasztónak tartja, hogy még soha nem volt ilyen magas az inaktívak száma, s hogy tovább fogy a népesség. A kormányfő kilátásba helyezte a Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatos viták lezárását, és a közoktatási törvény módosítását. Rámutatott: az egészségügy kiemelt támogatása a koalíció az egyik legfontosabb feladata. N. F. A korszerűsítés folyamatában - mutatott rá - szükség van a régió- és társrégióközpontok tudományos megalapozottságú kialakítására. Nem gyengíteni, inkább erősíteni kívánják az önkormányzati megye és a megyei jogú városok szerepét, valamint az önkormányzati jellegű társulások támogatását. Külön foglalkoznak a közhasznúságukat igazolni képes civil szerveződések segítésének kérdésével is. Mindehhez hatékonyabb államigazgatás és kormányzás kell, ezért is folytatják az 52 országos hatáskörű szerv felülvizsgálatát és kezdik meg a minisztériumok létszámának három százalékkal való leépítését. Az Oktatási Minisztériumban elmondták: a kisfalvak számára a támogatás lehetőségét a költségvetési törvényben biztosította az Országgyűlés, amikor egymilliárd forintot bocsátott rendelkezésre. Ez az összeg az előzetes számítások szerint elég lesz. A minisztérium abból az elvből indult ki, hogy az első négy osztályt minden gyerek lehetőleg saját lakóhelyén végezhesse el. A pályázat feltétele, hogy az adott településen négyosztályos alsó tagozat legyen, amelynek a működését akár teljes egészében is finanszírozhatják a pályázati úton elnyert pénzből. Fejleszteni ebből a keretből nem lehet, a program csupán arra vállalkozik, hogy a kisfalvak iskoláinak elsorvadását, megszűnését akadályozza meg. Gyakran ugyanis az egységes általános iskolai normatívák, a cigány tanulók után járó juttatás, a háromezer lakosúnál kisebb településeket illető pénz, valamint az ön- kormányzat saját forrásai együttesen is kevésnek bizonyulnak a kislétszámú alsótagozatok fenntartásához. A feltételek teljesítése’ esetén minden pályázó iskola részesülhet támogatásban. A kisfalvas program mindamellett nem csupán a gyermekek közvetlen érdekét szolgálja - hangsúlyozták a tárcánál. A múltban már bebizonyosodott, hogy a települések iskola, helyi értelmiség nélkül halálra vannak ítélve, létkérdés tehát a pedagógusok megtartása. Deregán Gábor Hírcsatorna Vita nélkül döntenek. Az ügyrendi bizottság állásfoglalása alapján a tavaszi ülésszak munkarendjéről vita nélkül határoz a T. Ház, kivéve, 'ha a képviselők négyötöde el akar térni a házszabálytól. Az MSZOSZ nem ért egyet. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége nem ért egyet a Munka törvénykönyve módosítására tett kormányzati javaslattal - mondta csütörtökön Sándor László, a szövetség elnöke. Sándor reméli, hogy az Érdekegyeztető Tanács mai zárt ülésén érdemi tárgyalások folyhatnak a Munka törvény- könyve módosításáról, valamint a szociális párbeszéd rendszerének átalakításáról. A mezőgazdaság éve. Az idei év rendkívüli az agrártárca számára, hiszen elkészült a középtávú mezőgazdasági fejlesztési stratégia. Ennek fő eleme a változatlan birtokpolitika és a támogatások földregisztrációhoz való kötése - közölte Szabadi Béla, a mezőgazdasági tárca politikai államtitkára. Belügyi létszámcsökkentés. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Belügyminisztérium vezetői a köz- alkalmazottak és köztisztviselők idei bérfejlesztését kizárólag létszámcsökkentéssel tudják biztosítani - közölték tegnap az érdekképviselet vezetői. Ólmozott benzin nélkül. Háromféle ólmozatlan motorbenzin marad forgalomban április 1 -je után, s megtiltják az ólmozott benzin forgalmazását Magyarországon - közölte tegnap az Agip Hungária Rt. Iskolatej-akció. Több megyére is kiterjesztették a tavaly szeptemberben Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében beindított iskolatej-akciót - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Február 1 -je óta Szabolcson kívül Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- Bihar, Heves és Somogy megye gyermekintézményeiben, valamint Székesfehérváron a gyerekek minden tanítási napon térítésmentesen kapnak 2 deciliter tejet. Ingyenes telefon. Február 3-a óta immár 60 vonalon fogadja a hívásokat a FreePhone Telekommunikációs Kft. A zöld számot feltárcsázva bármelyik budapesti előfizető ingyen beszélhet az általa megadott bármelyik számmal abban az esetben, ha vállalja, hogy beszélgetése során 2-3 percenként végighallgat egy 20-30 másodperces hirdetési blokkot. 1999 - a kormányfő szerint Reménykeltő régiós tervek Újjászületett az Akadémia. A Széchenyi adományából a Lánchíd pesti hídfőjénél épült palota már összeomlott volna, ha az utóbbi években nem költenek felújítására több mint másfél milliárd forintot - jelentette ki Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az újjáépített székház tegnapi ünnepélyes átadása alkalmából, fotó: feb/körmendi imre KÉTSZÁZEZER FORINTNYI NYEREMÉNY! Február 5-én már kapható az Ügyes 3. száma! HARMINC SKANDINÁV ÉS SZÖVEGES REJTVÉNYT VALAMINT 101 VICCET KÍNÁL AZ ÜGYES NŐI REJTVÉNY- ÉS VICCMAGAZIN. Az Ügyes továbbra is az igényes olvasók kedvence. * ti A