Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)
1999-02-04 / 34. szám
1999. február 4., csütörtök Sport Dunántúli Napló 13 Elhunyt Schirilla György közismert természetgyógyász A jeges folyók királya távozott Szerdán életének 60. évében, lakásán elhunyt Schirilla György egykori szuper-hosszútávfutó, hosszútávúszó és kerékpárversenyző. A népszerű sportember a jeges folyók átúszásával alapozta meg országos hírnevét. Dávid az NBA-ben CHICHAGO Dávid Kornél két idényre szóló szerződést kötött az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) elmúlt nyolc idénye során hat bajnoki címet szerzett Chicago Bulls csapatával.- Egyszerűen hihetetlen az egész, minden olyan gyorsan történt. Két héttel ezelőtt még magyar bajnoki mérkőzést játszottam, míg most a világ legeredményesebb csapatához szerződtem. Igaz, ez a Bulls nem a régi, hiszen Michael Jordan és Scottie Pippen már nincs új csapatomnál, és így sokkal nehezebb dolgunk lesz. Úgy érzem magam, mintha a fellegekben járnék - mondta Dávid Kornél. Dávid, aki a magyar bajnokságban legutóbb az Al- bacomp-SZÜV csapatában szerepelt, a Bulls két Indiana Pacers elleni előidény- találkozóján nyújtott teljesítményével érdemelte ki a szerződést. Nagy Gábor, az Albacomp-SZÜV NB I-es férfi kosárlabdacsapatának elnöke természetesen örül Dávid Kornél sikerének, ám szerinte érthető nehézségekkel is szembe kell néznie a fehérvári együttesnek. Az elnöke elmondta: a klub abban állapodott meg Dáviddal, hogy a a Chicago Bulls ingyen szerződtetheti, ám ezért cserébe a kontraktus lejárta után egy évre visszatér az Albacomphoz. Nagy hozzátette: Dávid pótlására a 24 éves, 206 centi magas grúz Vahtang Napsvlishvilit tesztelik. BUDAPEST Ezrek várták mindig a Duna vagy a Tisza partján. Sokan be- leborzongtak, amikor a jeges vízbe ereszkedett, és elkezdett tempózni a túlsó oldal felé. A víz ura volt, akit az egészséges életmód egyik apostolaként tartottak számon. A televízióban mindig a nap szenzációjának számított, ha futva megérkezett az úszás helyszínére, és ledobta fürdőköpenyét. Egy szál „fecskében”, mosolyogva lépett a vízbe. Mikor célhoz ért, volt energiája integetni az ünneplő tömegnek. Hosszútávfutóként és kerékpározóként a triatlon előfutárának is nyugodtan nevezhetnénk. Természetgyógyászként a növényi táplálékok elkötelezett híve volt, a húsra rá sem nézett. Sok előadást tartott országszerte, melynek központi témája a sportszerű élet volt. Betegsége miatt az utóbbi időben nagyon lesoványodott - tudtuk meg az elhunyt sportember menyétől, ifjabb Schirilla Györgynétől. Mégsem fordult orvoshoz, mert vakon hitt ismereteiben. Aki másokon oly sokszor segített, saját betegségére nem talált gyógyírt. Egy életpálya dióhéjban Schirilla György 1939. május 13-án született Budapesten, sportolói pályafutása során hosszútávfutóként és -úszóként vált ismertté. A Vasas SC sportolója volt 1952 és 1980 között, 1973-ban testnevelő tanári oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán. 1967-ben a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométert 32 nap alatt tette meg. 1952 és 1977 között minden év telén átúszta Budapesten a Dunát, illetve Szegeden a Tiszát. 1975 és 1982 között évente teljesítette a Balaton körüli szuper- hosszútávfutást. Sportvezetőként 1978 és 1979 között a Magyar Ökölvívó-szövetség főtitkára volt. Schirilla György népszerűsítette az egészséges életmódot, ezzel kapcsolatosan több könyve is megjelent. Összeállította: Pucz Péter A száguldó Lasse Kjus norvég sílesikló holtversenyben lett világbajnok Coloradóban (USA) Kézilabda megyei hátország NB I., ifi fiú Cegléd - Komló 25-23 (15-14) Komló: Szabó - Gulyás 2, Róth 1, Zörgő 3, DÖMÖS 9, FEUERSTEIN 4, BODACZ 4. Cs.: Kiss P. (kapus), Márton, Molnár. Edző: Zimmer Tamás. Országos Serdülő-kupa Komló - Nagykanizsa 27-15 (15-8) Fiúk. Komló: CSIPÁK - Perencz 2, Molnár 6, Péter Szabó 3, SCHMIDT 3, BOKOR 5, WEIBL 5. Cs.: Papp 2, Márton 1. Edző: Zimmer Tamás. TASI - Nagykanizsa 42-5 (20-3) Lányok. TASI: Vicze - Berta 6, Homung 7, GALLAI 10, Szalai 6, Gaál 6, Somfalvi 1. Cs.: Murai (kapus), PESTI 6. Edző: Danyi Gábor. Térni H.hetény - Tolna 22-12 (11-6) Lányok. Térni Hosszúhe- tény: GUNSZT - Szanati 2, ELTER 4, TAKÁCS 6, Gasteiger, Rudas 4, KRAUT 4. Cs.: Fuchs 1, Mihályi 1, Papp. Edző: Csajkás Géza (képünkön). Szuper Mini Sellye „A”-TASI, A” 4-6 (3-4) G.: Molnár 4, ill. Gász 3, Luczek 2, Garas 1. Sellye „A”- Oroszlánok 9-13 (2-8) G.: Deák 5, Antal 2, Molnár 2, ill. Tóth 5, Koroknai 4, Gál 4. Hosszúhetény - Mátyás 10-0 A vendégek csak három játékossal jelentek meg. TÁSI „A” - Hosszúhetény 20-1 (15-0) G.: Luczek 7, Gász 6, Läufer 5, Tölgyes 1, Varga 1, ill. Papp 1. Sellye „B”-TÁSI „B” 12-6(6-4) G.: Baliga 4, Deák 3, Molnár 3, Sebes 1, Matancsics 1,' ill. Szabó Edina 4, Embe- rovics 2. Ördögök - Mecseknádasd 18-10 (9-5) G.: Mecseki 9, Veres 3, Tóth 3, Németh 2, Hundák 1, ill. Kleisz 9, Gungl 1. Tiborc - Mecseknádasd 12-12 (4-7) G.: Lukovics 7, Hetesy 3, Mischinger 1, Kékesi 1, ill. Kleisz 10, Brandt 1, Gungl 1. Mezőszél - Tiborc 10-4 (4-2) G.: Nesz 6, Varga 3, Ostro- sics 1, ill. Lukovics 2, Mischinger 1, Pavlik 1. TÁSI „B” - Mezőszél 5-10 (3-6) G.: Emberovics 3, Danyi 1, Szabó Edina 1, ill. Nesz 5, Tüske 3, Varga 1, Polgár 1. Sellye „B” - Ördögök 4-18 (3-9) G.: Baliga 3, Molnár 1, ill. Veres 7, Mecseki 5, Mizsei 2, Tóth 2, Wéber 1, Németh 1. Összeállította: M. Z. Kosárlabda-utánpótlás és alsóbb osztályú mérkőzések eredményei Lepattanó labda helyett PVSK-MiZo - Soproni Pos. 67-58 (46-29) NB I. A-csoport, junior leányok. PVSK-MiZo: Heller 21, Burgmann 6, Pénzes 9, Baba- ics, Szakács 22. Cs.: Sümegi, Hofmann O., Kati 9. Edző: Füzy Ákos. PVSK-MiZo - Szekszárd 83-96 (44-40) NB I., A-csoport, junior leányok. PVSK-MiZo: Heller 31/9, Sümegi 9, Burgmann 11, Babaics 2, Szakács 17/3. Cs.: Pénzes 9/3, Kati 4. Edző: Füzy Ákos. GYSEV- PVSK-MiZo 65-69 (39-38) NB I., A-csoport, junior leányok. PVSK-MiZo: Heller 11, Sümegi 5, PÉNZES 16, Babaics 7, Szakács 10/6. Cs.: HOFMANN 8, KATI 12. Edző: Füzy Ákos. Matáv SE Pécs - Debrecen 96-59 (43-37) NB I. A-csoport, junior fiúk. Matáv SE Pécs: Matus 2, Hoffmann B. 35/18, Sági 16/6, Bartha 19, Buzogány 8. Cs.: Müller 5/3, Pinczehelyi 2, Kun 2, Balassa 7, Urbán. Edző: Za- lay Zoltán. PVSK-Pécsvárad - KKK Szombathely 91-75 (37-33) NB II., férfiak. PVSK-Pécs- várad: Csikós 10/6, Mezőfi, Lázár 17/6, Ribarics 10, Russai 27. Cs.: Szabó, Németh 8, Balogh, Bán 19/9, Hartung. Edző: Völgyi Péter. PVSK-Alapítvány - Szeged 88-54 (46-32) NB I. B-csoport, junior leány. PVSK-Alapítvány: Hofmann 12, Oláh 11, Sátori 8, Czukor 19/9, Lerch 8. Cs.: Hesz 4, Kati 8, Kocsis 18. Edző: Szentendrei Áron. KKK Szombathely - Komló 95-99 (48-42) NB II., nők. Komlói Bányász: Vanyek 33, Tokodi 5, Marcsik 34, Grünwald 8, Vil- danger 8. Cs.: Fodor 8, Gere- sics K. 3. Edző: Egri Nándor. Összeállította: Pucz Péter, Móczán Zoltán. Totótippek, két változatban Az ötödik fogadási hét következik a Totóban. A szelvényen olasz A-osztályú (1-7.), valamint olasz B-ligás (8-13.) találkozók szerepelnek. A pótmérkőzés is olasz élvonalbeli meccs. A csapatok neve után zárójelben a bajnoki táblázaton elfoglalt helyezésük található. Hatalmas rangadóval indul a szelvény. A firenzeiek eddig mind a tíz hazai találkozójukat megnyerték. A második összecsapáson az Empolinak kevés az esélye a pontszerzésre Milánóban. A kilences találkozó kiesést sejtet, ahol szinte minden előfordulhat. A „pótos” hazai sikert ígér, bár a torinóiak tartós hullámvölgyben vannak. P.P. 1. Firentina (1.). - Milan (3.) Nemzeti 1x Új DN 1 2. Internazionale (5.) - Empoli (18.) 1 1 3. Salernitana(15.)-Udinese(8.) x1 X 4. Venezia(14.)-Roma(6.) 21 x x2 5. Bologna(9.)-Bari(10.) X 1 6. Sampdoria(17.)-Cagliari(11.) 1x2 1x 7. Vicenza (7.) - Piacenza (13.) 1x 1 8. Atalanta(8.)-Chievo(13.) 1 1 9. Cremonese(19.)-Reggiana(17.) 12 1x 10. Monza (10.) - Reggina (8.) 1x 1 11. Napoli (11.)- Pescara (7.) 12 1x 12. Ravenna (9.) - Torino (3.) x21 x2 13. Trevisio(13.)-Cesena(18.) 12 1 +1 14. Juventus (7.) - Parma (4.) 1x 1