Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-04 / 34. szám

1999. február 4., csütörtök VÁROSAINK Dünántúli Napló 7 A tervek szerint igazi sportcentrum alakulhatna ki a völgyben fotó: laufer László Meszes jövő évezredi sportligete A pécsújhegyi pálya megszűnése után a Pécsi Football Club sportpályáinak a Névtelen utcai réten talált helyet az önkor­mányzat. Ez volt a közvetlen ok a terület rendezési terve elké­szítéshez. Az elfogadott program középpontjában a sportliget mellett a Meszest a Vadász utcával összekötő városi gyűjtőút áll. Ám a tervezők javarészt a jövő évezred számára dolgoztak. Hírcsatorna Polgármesteri fogadó­nap. Dr. Toller László pol­gármester február 6-án, szombaton 8 órától fogadó­napot tart a városházán, az I. emelet 49. számú teremben. Településrendezési ter­vek. Az önkormányzat elha­tározta Pécsújhegy, Kispiri- csizma-Rigóder, illetve Felsővámház-Lánc-Zsol- nay u. és a Zsolnay Gyár ál­tal határolt Budai déli város­rész településrendezési ter­vének elkészítését. Ezek dokumentumai február 28- ig megtekinthetők a város­háza II. emeleti folyosóján a hivatali munkaidő alatt, és az érdekeltek írásban javas­latokat és észrevételeket te­hetnek, amelyeket a Pol­gármesteri Hivatal városfej­lesztési és üzemeltetési iro­dájához lehet benyújtani. A Pécs TV előlege. Az ön­kormányzat kötelezettséget vállalt arra, hogy idén is tá­mogatja a 24 órás televízió­műsort megvalósító Pécs TV Kft.-t. A társaság a ké­relmére januárban - az első negyedévre - 20 millió fo­rint előleget kapott az idei esztendőben várható költ­ségvetési támogatásának terhére. Indokként szerepelt, hogy ilyenkor a hirdetési szakmában holtszezon van, saját bevételeik csekélyek, a tv-szervezet finanszírozási igénye pedig épp ilyenkor a legnagyobb. 56-osok támogatása. A közgyűlés legutóbbi ülésén 100 ezer forint támogatást nyújtott az 56-os Szövetség Pécs-Baranyai Szervezeté­nek a működéséhez. Európa-nap. Az Európai Tájékoztatási Egyesület feb­ruár 12-én Európa-napot rendez Pécsett. A program költségeihez a város 70 ezer forinttal járult hozzá. A 6-os utat tehermentesítő vá­rosi gyűjtőút a közlekedésháló- zat-fejlesztési tervben már rég­óta szerepel. Ám még nem me­rült fel komolyabban megvaló­sításának szándéka, mert eddig nem sikerült érdemlegesebb fejlesztési lehetőséget terem­teni a nyomvonal mentén. A tervkészítés során kiderült, hogy alkalmatlan is. Bár a sportligetkezdeményen kívül semmi más beruházási aktuali­tás nem áll a terv mögött, mégis elébe mentek az igényeknek.- A korábbi nyomvonal a je­lenleg sportterületnek kijelölt részen is áthaladt a Meszes-pa­tak keleti oldalán. A Komját Aladár utca felőli szakasza igen meredek lett volna, tehát nem járt volna különö­sebb közleke­dési előnyök­kel. A Névte­len utcának a továbbveze­tése az új terv szerint szintben már nem ke­resztezi a gyűjtőutat, hanem megemelve fölötte húzódik. Ez már a tömegközlekedés szá­mára is járható útszintet mutat - magyarázza Blaskó János épí­tész (kis képünkön), a polgár- mesteri hivatal főtanácsosa. Az új nyomvonal a Vadász és a Gyöngyösi utca találkozá­sától fut északnyugatnak a Név­telen utcával és a Meszes-pa­takkal párhuzamosan, majd a Komját Aladár utca magassá­gában vált át északkeletre Me­szes felé. A terv a területen csak kör­nyezetterhelést nem okozó te­vékenységeket engedélyez. Családi házaknak való új telkek is vannak a korábbi építési ti­lalmak feloldása révén. A szabályozás nagyobbik ré­sze a sportlétesítményekkel foglalkozik: edzőpálya, labda­rúgó-, atlétikai pálya szerepel benne, valamint fedett uszoda a Kodály Gimnázium sportcsar­nokának folytatásaként. A ligetet csak használatra kapja meg az egyesület, egyéb­ként iskolai sportolási célokat is szolgál. A délkeleti részen sport- és szabadidőpark lesz egy kis tóval. Működtetésére a közeli kemping tulajdonosa vállalkozott. Fonnyad a zöldterületek pénze A városháza nagytermében ma 17 órától folytatódik a Béke park ügyében a fórum, amelyre az önkormányzat várja az érdek­lődő polgárokat és a beruházó szakembereit. A konkrét téma sajátosságaitól eltekintve a zöldterületek fenntartására fordítható költ­ségek alakulása is magyarázza, miért heves a lakosság reagálása a parkok megkurtítását sejtető ügyekben. A város zöldterületének kiterjedése az utóbbi évtizedben alig válto­zott, vagyis bővítésekre nem futotta a jelen­tős infláció ellenére szintén majdnem válto­zatlannak mondható költségkeretből. A ta­valyi összeg reálértékében már csak egy- harmada volt a nyolc évvel ezelőttinek. A tendencia töretlenségét mutatja, hogy 1998- ban Pécs 129,5 millió forintot költött a zöld­területeire az 1997-es 125 millióhoz képest, ami értékben újabb 10 százalékos csökkenés volt. Idén sem látszik remény arra, hogy ezen a lejtőn sikerül megállni. A zöldterületre fordított költségek reálértékének változása Pécsett 3 A város területe 16 200 ha, ebből zöldterület: 320 ha > £ 1991 1997 1998 Dunai Imre jegyzete Falra festett medve „Pénz nélkül a rang nyava­lya” - szögezte le Racine. E betegség tünetei felfedezhe­tők Pécs városán is. Olykor krízisszerűen, olykor a jobb létre ébredés álmával. És nem minden álom igazmondó. Fő­leg olyan esélyt láttató időben nem, amely a fonákjáról mu­tathatná meg azt a pesszimista tételt, hogy előbb-utóbb min­den bajunkról eltereli a fi­gyelmet két másik. Babonás óvatosságból ke­rülgettem annak kimondását, hogy akár jól is járhatunk a következő napokban. Folyton azt súgja a kisördög, hogy nem jó előre inni a falra fes­tett medve bőrére, meg az övére sem, mert ő aztán nem alszik. A pozitív gondolkodás mindenesetre afféle farsangi- deji nagyhét eljövetelét ígérte kellő hévvel és erővel. Persze nem evangéliumi értelemben, hanem profánul, de mégis a hosszú böjtölés végét jelezve, jó hírt hozóan. Azt, hogy a pénz közelebb kerülhet a ranghoz, gyógyulhat a nyava­lya egy óriási beruházás „el­nyerése” révén. Ám az ilyes­mihez szerencse is kell, il­letve olyanok jóindulata, akik hozzánk különféle koncepci­ókból eredően fukarok. A ördög intelmei alapján tehát maradjunk még annyi­ban a reményeinkkel, hogy akár Pécs számára is jól sül­het el a Nádor Szálló árve­résre bocsátása. És bizakod­hatunk a vasárnapi rész­önkormányzati jelöltválasztá­sok sikerében. Ámbár ez a képviseleti formáció is a rang hiánybetegségében szenved. Kiemelkedően közhasznú A Pécsi Szentháromság-szo­bor Megmentéséért Közala­pítvány kiemelkedően köz­hasznúként való nyilvántar­tásba vétele érdekében módo­sítani kellett alapító okiratát. Belekerült, hogy az alapít­vány közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről a helyi önkor­mányzatnak kell gondoskod­nia. Ez a tevékenység a mű­emlékvédelem, amelyet a tör­vény szerint az állami és ön- kormányzati szervek, az egy­házak, a társadalmi és gazda­sági szervetek, valamint az ál­lampolgárok együttműködé­sével kell megvalósítani. Kulturális támogatások A kulturális bizottság javasla­tára a közgyűlés a kulturális alap terhére a Meszest Nyug- díjasklub dalcsoportjának 50 ezer forint támogatást adott kazetták vásárlásának és meghívások. teljesítésének költségeire, valamint a „Pécs város Hangversenyterme épí­téséért" Közalapítványnak 1,2 millió forintot. Ez utóbbi pénz a Zsolnay-kandalló megvásárlására korábban el­különített összegből lett leka- nyarítva, mivel a műtárgy el­adására vonatkozó ajánlat meghiúsult. Az alapítványi keretből a Sétatér Transzkulturális Ala­pítvány kapott 50 ezer forintot erdélyi írók fogadására, és 100 ezer forintot a Gróf Kle- belsberg Kunó Alapítvány a Csontváry Múzeumban meg­rendezendő, 450 erdélyi templomokról készült fotót, valamint a Magyar Katolikus Egyház és a Szentszék ezer­éves kapcsolatát bemutató ki­állítás megrendezésére. A közterületi közművelő­dési tevékenység forrásából a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának jutott 50 ezer forint támogatás egy hol­land kórus fogadásához, és a Pécsi Székesegyház Nagycsa­ládos Egyesületének ugyan­ennyi kárpátaljai gyermekek vendégül látására. MATADOR £ Személy, kisteher, j \ tehergépkocsi \ GUMIKÖPENYEK a márkaképviseletnél, a legkedvezőbb árakon! GUMIFLEX kft Pécs, Megyeri u. 66. L Tel.: 72/311-809 j SZÚRÓ- és AUTÓLÁMPA- SZAKÜZLET Tel.: 72/313-079 AUTOUVEG-CENTRUM SZAKÜZLET Pécs, Siklósi u. 18. Tel./fax: 72/336-460 (65229) FIGYELEM! az Dunántúli Napló Nagy Lajos király útja 14. sz. alatti hirdetésfelvevő irodája SZOMBATOM IS NYITVA 7.30 órától 12.00 óráig Érettségi előkészítő tanfolyamok indulnak Magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, földrajz, biológia, kémia, fizika és idegen nyelvek (angol, német, francia, stb.) • Tapasztalt középiskolai tanárok • Teljes körű felkészítés • Alacsony óradíjak • Ingyen tanulásmódszertani tanfolyam A tanfolyamok február elején indulnak heti rendszerességgel. Janus Oktatási Stúdió Tel.: 72/256-924 ! TRACO Pécs Megyeriül 26. M313 774 Számítástechnikában Számíthat ránk zámítógépek Monitorok, Nyomtatók Kiegészítések, stb... 1 + 4 év garancia ÜGYVITELI SZOFTVEREK DelthaSzámla+készlet 12.900+ÁFA ElitActiva Számla+Készlet 12.000+ÁFA SigMANI Bérrendszer 24.800+ÁFA ElítTRANSIT útnyilvántartó 10.000+ÁFA Egyébb programok... mviz miami; www.traco-pecs.hu A LEGNAGYOBB FÜRDŐ SZOBA'SZAKÉRTŐ 7630 Pécs Zsolnay Vilmos út 8. A Penny Market mellett Nyitvatartás: H-P 9.30-18.00-ig, Szó: 9.00-13.00-ig Tel./fax: 72/212-042 SAVÁLLÓ CSAVAROK BOLTJA Pécs, Aidinger J. u. 32. Tel.: 72/447-049 Postán, utánvéttel is! Pécsi körkép

Next

/
Oldalképek
Tartalom