Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-19 / 49. szám

2 Dunántúli Napló Világtükör 1999. február 19., péntek Borisz Jelcin, Jacques Sanier és Gerhard Schröder társaságában fotó: feb/REUTERS Orosz-EU csúcs Oroszország és az Európai Unió stratégiai partnerek. Jól­lehet Moszkva - sajnos - nem tagja a közösségnek, olyan vi­szonyt építettünk ki, amely elősegíti a sokkal szorosabb együttműködést - jelentette ki Jelcin orosz elnök csütörtökön a Kremlben, megnyitva az orosz-EU csúcstalálkozót. Jacques Santer, az Európai Bizottság elnöke és Gerhard Schröder német kancellár a megbeszélések kezdete előtt úgy nyilatkozott, hogy ezt a ta­lálkozót fontos eseménynek tekintik az orosz-EU kapcso­latok továbbfejlesztése szem­pontjából. Schröder hangsúlyozta, hogy látogatásuk jelzés értékű: azt a szándékot bizonyítja, hogy az unió bővíteni akarja kapcsolatait Moszkvával. Szlovák elnökjelölt Magda Vásáryová, a világ­szerte ismert színésznő, Szlo­vákia volt bécsi nagykövete, a Szlovák Külpolitikai Társaság elnöke csütörtökön, beszterce­bányai sajtótájékoztatóján beje­lentette: indulni kíván a május­ban esedékes államfőválasztá­son. A szociológus végzettségű Vásáryová most ötvenéves, né­hány évvel ezelőtt abbahagyta a filmezést. Miután a Meciar- kormány leváltotta őt a nagy­követi posztról, Pozsonyban létrehozta a Szlovák Külpoliti­kai Társaságot. Ezen a fórumon azóta számos világhírű politi­kus tartott előadást. A legújabb közvélemény-ku­tatási adatok szerint Vásáryová a szavazatok 8,7 százalékát tudná megszerezni, ha most vá­lasztanák meg a köztársaság el­nökét, s ezzel az esélyesek kö­zött a negyedik helyen áll. A leghatékonyabb urrepúloter Az amerikaiak Cape Canave- ralból, az oroszok Bajkonurból, a franciák a guayanai Kourou- ból bocsátják föl rakétáikat. Közülük a Latin-Amerika északkeleti csücskén elhelyez­kedő francia űrrepülőtér a leg­hatékonyabb. Minthogy az Egyenlítő köze­lében helyezkedik el, a Föld forgása ott nagyobb lendületet kölcsönöz a rakétáknak. Kou- rouból indulva 5-10 százalék­kal több terhet vihetnek, mint ha Floridából indítanák őket, míg Bajkonurhoz képest az előny 25-30 százalék. A francia űrbázis mellett szól az is, hogy Kourou elsősorban a kereskedelmi jellegű rakéta­indítások bázisa. Jelcin Clintonnak: Oroszország nem engedi, hogy Koszovóhoz nyúljanak NATO-erőkre lenne szükség a Balkánon Borisz Jelcin telefonon beszélt Bili Clinton amerikai elnökkel és kijelentette, hogy Oroszország „nem enged Koszovóhoz nyúlni” - jelentette ki az orosz államfő. William Cohen amerikai vé­delmi miniszter ennek ellenére elrendelte, hogy további 51 katonai gépet vezényeljenek az Egyesült Államokból euró­pai támaszpontokra, ha a Pá­rizs melletti Rambouillet-ban nem születik megállapodás a koszovói békeszerződésről. A bevetésre váró gépek között tizenkét F-117-es típusú „Lo­pakodó” bombázó is van. A koszovói fegyveres be­avatkozás esetén összesen 260 amerikai katonai gép vár a fel­szállási parancsra. Az ameri­kai védelmi minisztérium köz­leménye ugyanakkor nyoma­tékosan hangsúlyozza, hogy egyelőre nincs döntés a tűz- parancs kiadásáról. Az albán fegyveresek (UCK) csütörtökön követel­ték: a NATO és az Egyesült Államok hivatalosan vállaljon garanciát bármilyen olyan békeegyezmény végrehajtá­sára, amely a most zajló, fran­ciaországi Koszovó-értekezlet keretében születhet. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg korábban is sürgette a NATO-védnökséget, amely véleményük szerint száraz­földi erők Koszovóba vezény­lésében ölthetne testet. A nemzetközi összekötő csoport szintén NATO-ve- zénylésű nemzetközi erő ko­szovói telepítését támogatja - emlékeztetnek külföldi kato­nai megfigyelők. Brit sajtóértesülések szerint a hathatalmi összekötő csopor­ton belül ismét előtérbe kerül­tek a nézetkülönbségek a NATO által Szerbia ellen - a rambouillet-i békekonferencia kudarca esetére - kilátásba he­lyezett légi csapások haté­konyságát és idejét illetően. A konferencián szombatig kellene tető alá hozni a béke­megállapodást a feleknek. Eu­rópai diplomaták arra figyel­meztették az Egyesült Álla­mokat, hogy Szerbiát ne Irak­ként kezelje. Leleplezett titkos akciók Meciarék mindent elkövettek a szomszéd államok lejáratására A Meciar-kormány idején a szlovák titkosszolgálat (SIS) kü­lönböző fedőnevek alatt „különleges műveleteket” hajtott végre. Az „Omega” akció célja az volt, hogy a közép-európai államokban azt a benyomást keltse: az Egyesült Államok, más közép-európai országok rovására, különösen kedvező bánásmódban részesíti a Magyar Köztársaságot. Szlovákiában napok óta egyre több hír szivárog ki arról, mi állt a szlovák titkosszolgálat (SIS) új vezetője, Vladimír Mitro titkos parlamenti jelen­tésében. Mitro az előző kormány idején a Vladimír Meciarhoz igen közel álló Ivan Lexa ve­zetése álló SIS „sokkolónak” nevezett üzelmeit tárta a par­lament elé. A SME című szlo­vák napilap csütörtökön nyil­vánosságra hozta a jelentés teljes szövegének első részét. A „Most” (Híd) nevű ak­cióval Meciarék Ausztria pol­gáraiban igyekeztek bizalmat­lanságot kelteni Németor­szággal szemben; a „Neutron” fedőnevű titkosszolgálati hadművelet célja az volt, hogy Csehország NATO-tagságá- nak kérdésében megossza a cseh közvéleményt; „Dezo” (Dezső) fedőnév alatt folyta­tott SIS-akció forgatókönyve szerint a SIS úgynevezett „ak­tív intézkedésekkel” töreke­dett egy csehországi újfa­siszta, fajgyűlölő kampány be­indítására. A szlovák titkos- szolgálat arra számított, ha Csehország polgárai körében nagy mértékben fokozzák a romaellenes hangulatot, azzal végső soron sikerül megaka­dályozni Csehország euro-at- lanti csatlakozását. Magyar titkosszolgálati kö­rökben a hírt nem kívánták sem megcáfolni, sem pedig kommentálni. Folytatódnak a tiltakozások, a követségfoglalások Támadás a kurd állások ellen Dimitrisz Reppasz görög kormányszóvivő csütörtökön kizárta, hogy a három minisz­ter lemondása miatt előreho­zott választásokat tartanának Görögországban. Az Öcalan-ügy miatt csütörtö­kön kénytelen volt lemondani posztjáról Theodorosz Panga- losz görög külügyminiszer, va­lamint a belügyi és a közrendé­szeti tárca irányítója. A három minisztert Kosztasz Szimitisz, kormányfő szólította fel azon­nali távozásra. A Kurd Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásait támadó, harci repülőgépekkel és heli­kopterekkel támogatott török csapatok több mint 15 kilomé­ter mélyen nyomultak be Irakba. Harcok folynak a kurd fegyveresek Metina hegység­ben fekvő Haftanin tábora kö­zelében. A török katonai vezetés nem titkolja, hogy az Eszak-Irakban indított hadművelet célja a kurd lázadóvezér, Abdullah Öcalan elfogása miatt demoralizált és pánikba esett gerillák támasz­pontjainak felszámolása. „Á harc folytatódik” - kö­zölte Cemil Bayik, a Kurd Munkáspárt fegyveres szárnyá­nak vezetője, aki a pártban fel­tételezhetően Öcalan vezetői posztjának örököse. Európa és a világ több nagy­városában változatlanul folyta­tódik a kurd menekültek tilta­kozása, akik több külképvisele­tet elfoglalva tartanak. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jogos önvéde­lemnek nevezte, hogy szerdán a berlini főkonzulátus megtáma­dásakor három kurdot lelőttek a képviseletet védő biztonságiak. Mindenképpen el kívánták ke­rülni, hogy megismétlődjék a müncheni olimpián 1972-ben végrehajtott, halálos áldozato­kat követelő merénylet - jelen­tette ki az izraeli kormányfő. Bosszúálló - ennyit tesz magyarul a hét elején Kenyából Törökor­szágba hurcolt kurd vezető', Abdullah Öcalan neve. S ami a török államgépezettel szembeni fellépését illeti, a titulus nem is csal: az 1938-ban született felkelővezért Ankara számtalan véres terrorcse­lekmény elkövetésével és egy szélsőséges, marxista kurd állam lét­rehozásának szándékával vádolja. Saját hívei viszont karizmatikus szónokként, lelkesítő parancsnokként tekintenek a hazájából jó ideje elbújdokolt férfira, akinek elfogása most Európa-szerte tünte­tések, követségfoglalások sorát robbantotta ki. Az igazi politikai gyúanyagot persze nem Öcalan személye, ha­nem a kurdok sorsa jelenti. Kurdisztán ugyanis csupán földrajzi fogalom, önálló államként mindeddig nem jöhetett létre. A 26 mil­liósra becsült, muzulmán hitű kurd népesség szétszórva él, s a TÜRKMENISZTÁN Kaszpi-tenger 'ahabaci Teherán mandadzs Kirkuk Bagdad dArabj-öböl Fekete-tenger } < S \ TÖRÖKORSZÁG*0 ' Erzurum» ^^^(ílRSZÁb AZER- w J. BAJDZSÁN a kurdok lakta területek ebből kurdok Lakosság kuro Törökország 64,6mllllló 20% Szíria Örményország 3,4 kb.2% szakértők nem véletlenül hívják őket a világ legnagyobb hazátlan népének. Az első világháború után a nyugati szövetségesek elis­merték ugyan jogukat egy szabad és független állam megalapítá­sára, ám Európa hajdani „beteg embere” Kemal Atatürk vezetése alatt erőre kapott, s kikényszerítette a „török Trianon” visszavo­nását. A modernebb Törökország formálása azonban együtt járt a nemzeti kisebbségek háttérbe szorításával. Sőt, Ankarában a kur­dok elkülönült létét is tagadják, s napjainkban is az egységes nem­zetállam elvét hirdetik. Részben e merev hivatalos irányvonallal magyarázható a kurd radikálisok megerősödése, a Délkelet-Anató- lia elmaradott körzeteiben évek óta folyó véres harc, s az- Öcalan által létrehozott Kurd Munkapárt erőszakcselekményeinek sora. A török kormányzat azonban nem gerilláknak, hanem egyszerű ter­roristáknak tekinti a Munkapárt tagjait. Ankarai remények szerint Öcalan elfogása, s az ellene készülő per látványos győzelmet hoz­hat a kurdellenes fronton. Szondy Gábor Hírek röviden Hazánk érdemes a bizalomra A magyar gazdaság kitűnően működik, megáll a saját lábán, és bebizonyította, hogy megérdemli a külföldi tőke bizalmát - erről beszélt a magyar köztársasági elnök csütörtökön Sydneyben, mi­után megnyitotta a magyar-ausztrál gazdasági fórumot. Göncz Árpád arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar külpolitika jó alapot nyújt a gaz­daság számra. Magyarországot baráti államok veszik körül - hangsúlyozta az államfő. Levélbombák Tőkés Lászlónak is? Meglepő állítással rukkolt elő csütörtökön Ge­rald Ruhri, az ausztriai levélbomba- és cső­bomba-merényletek elkövetésével vádolt Franz Fuchs osztrák férfi védőügyvédje. Szerinte vé­dence nem követhette el azokat a merényleteket, amelyek egyike maradandó sérülést okozott Leopold Gratz egykori bécsi főpolgármesternek. A védőügyvéd egy Tőkés Lászlónak szánt levél­bomba címzését bemutatva látta bizonyítottnak azt a feltételezését, hogy az ausztriai bomba- merényletekért ugyanaz a csoport felelős, amely a romániai akciókkal is gyanúsítható, de ezekhez Fuchsnak semmi köze. Bérmegállapodás az acéliparban Az éjszaka folyamán elért bérügyi egyezséggel elhárult az átfogó sztrájkok veszélye a német fémfeldolgozó iparban. Az egykori SPD-elnök, Hans-Jochen Vogel közvetítésével zajlott böb- lingeni békéltető tárgyalásokon az utolsó perc­ben, szerda éjfél előtt megállapodás jött létre a munkaadók és a vasasszakszervezet képviselői között. A megállapodás 14 hónapra szól. Szökésben a hírhedt terrorista Oszama bin Laden, az afganisztáni száműzetés­ben élő hírhedt szaúd-arábiai terrorista valószínű­leg távozott Afganisztánból, miután vendéglá­tója, a szunnita tálib kormányzat ellene fordult, és különböző korlátozó intézkedésekkel sújtotta — közölte egy magas rangú amerikai illetékes. Vendéglátói korábban elvágták Bin Laden tele­fonját, és korlátozták kapcsolatait a külvilággal. A terrorista holléte egyelőre ismeretlen. Tvr Újság A legújabb műsorlap! Csak 38 forint! A család minden tagjának szól! A televízió- és rádióműsorok részletes, képes ismertetésén kívül gyógyító horoszkópot, heti időjárás-előrejelzést, orvosi tanácsot, rejtvényeket, vicceket, recepteket és rengeteg olvasnivalót is tartamaz. Tvr Újság Már szombaton kérje az újságárustól! A Mi kMhwnctt ArroW Gyógyító horoszkóp Heti időjárás­«agy kurtái»? flrogtvKtfosnásaftasot ♦ J 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom