Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)
1999-02-18 / 48. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1999. február 18., csütörtök Hírcsatorna Tavaly félezernél több baranyai gazda kapott jogosítványt arról, hogy ismeri a mintegy kétszázféle, most forgalomban levő növényvédő szert és így vásárolhatja is azokat. A megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás környezetvédelmi céllal február 17-től újabb ismeretterjesztő kurzust indított, amelyre főként Pécsről, Siklósról, Szentlőrincről és Ko- zármislenyből jelentkeztek kistermesztők. (cs) Liget és Magyarszék közt a rapsicok lelőttek egy őzet néhány nappal ezelőtt. Az állat fejét valamint zsigerét a helyszínen hagyták, ahonnan autóval távoztak. A kis- vaszari erdészet feljelentést tett a rendőrségen és az FM Megyei Hivatalában, (cs) Egy eddig ismeretlen pince szakadt le a szederkényi Petőfi közben az elmúlt hetek sok csapadéka nyomán. A régi és gazdátlan létesítmény két szomszédos épület állagát veszélyezteti. Az önkormányzat ezért pénzügyi támogatásért pályázott, hogy helyreállíthassa az épületet. (cs) A magyarmecskei közterületek tisztítását társadalmi munkában tíz nyugdíjas és iskolás vállalta az ön- kormányzat közreműködésével. Ezekben a napokban az önkéntesek ezer méter hosszú járdán és útszakaszon takarították el a havat. Akár már tavasztól is élhet az új szabályozás Prostitúció: a türelem zónát terem Bordélyházak továbbra sem, misztikus nevű tilalmi és türelmi zónák azonban hamarosan lesznek a közterületeken. Ameny- nyiben az alkotmánybírák normakontrollján túljut a szervezett bűnözés elleni csomag, életbe lép a prostitúcióra vonatkozó törvénymódosítás is. Megyénkben csak a pécsi városvezetőknek kell majd törniük a fejüket azon, hogy hol is zónázzanak. gyan néz majd ki a türelmi zónának valószínűleg csak hivatalos nyelven emlegetett prostinegyed. Bár bordélyházak Magyarországon továbbra sem üzemeltethetők, miután minden ilyen tevékenységet erre a teniszem kéjelgés elősegítésének bűntette miatt. Az új szabályok szerint ezentúl az is bűncselekménynek számít, ha valaki a tilalmi zónában áralja bájait. Cserép Attila pécsi rendőrkapitány üdvözli az új szabályokat, BARANYAI KÖRKÉP Ha az Alkotmánybíróság jóváhagyja a szervezett bűnözés elleni csomagot, akkor vélhetően már idén új szabályozások vonatkoznak majd a prostitúcióra. A parlament által elfogadott módosítás szerint tilos lesz az üzletszerű kéjelgés az összes autópályán, autóúton, az egy- és kétszámjegyű főútvonalakon valamint ezek százméteres körzetében. Ugyancsak tiltott lesz a prostitúció óvodák, iskolák, bíróságok, templomok, pályaudvarok, repülőterek, laktanyák és temetők 300 méteres körzetében. Emellett valamennyi ön- kormányzat létrehozhat olyan, úgynevezett türelmi zónákat, ahol ezentúl kedvükre ké- jeleghetnek a felnőttkora magyar polgárok. Türelmi zónát csak az 50 ezer lakosnál többel büszkélkedő városokban lesz kötelező létrehozni. Kerényi János (képünkön), Pécs alpolgármestere egyelőre nem tudja a választ arra a kérdésre, hogy hol lehetne ezt megvalósítani, abban azonban A közúti prostitúció alkonya: behajolni tilos? fotó: Müller a bizonyos, hogy semmi sem történhet a lakosság egyetértése nélkül. Kérdésünkre, hogy vajon lenne-e olyan része a városnak, ahol a lakók nem tiltakoznának a prostik várható túl- tengése miatt, Kerényi János optimizmusának adott hangot, szerinte biztosan akad majd ilyen terület. Konkrétumokról azonban csak akkor lehet beszélni - tette hozzá -, ha a törvénymódosítás végleges szövegét megismerik. Egyelőre az is kérdés, holetre kell szorítani, előbb-utóbb várható, hogy a ma üzemelő, bárnak látszó épületek tulajdonosai is költözni fognak. Ha megteszik, nem véletlenül teszik, a törvénymódosítás után ugyanis már bezárathatok lesznek azok a tilalmi zónában lévő bárok és night clubok, ahol bizonyíthatóan folyik az üzletszerű kéjelgés. Eddig ilyen esetekben a lányok csupán szabálysértést követtek el, a hely bezáratása helyett pedig legfeljebb a tulajt vették elő üzletde tisztában van vele, hogy munkájuk ezzel cseppet sem egyszerűsödik. Valódi eredményt csak az önkormányzattal való jó együttműködés hozhat. Az országutakat - miután azok semmilyen zónának nem részei - ezentúl még jobban kell figyelniük a rend őreinek. Baranya más városaiban a prosti-kérdés nem ön- kormányzati kérdés, legalábbis az illetékesek szerint nem az. A szabályok betartatása így itt is a rendőrségre marad. L. D. (Ä Kommentár az 1. oldalon) Tetőzött a járvány SIKLÓS A hét közepére a gyermekorvosok regisztrálásai alapján a tetőpontjára hágott az influenzás megbetegedések száma Siklóson. Tegnap már nem volt tanítás a város Hajdú úti általános iskolájában a sok beteg gyerek miatt. Mint Kovács Ignácné igazgatónő elmondta, a gyerekek több mint 30 százaléka hiányzott az influenza és szövődményei miatt a tanítási órákról, így a város jegyzőjével történt egyeztetés alapján e hétre szünetet rendeltek el. A tanítás felfüggesztése ellenére a hét végére tervezett pedagógus értekezletet megtartják. Kozma Sándor, a Batthyány Kázmér Általános Iskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta, az intézmény hasonló lépést fontolgat, ugyanis a hiányzók száma gyakorlatilag elérte a kritikus szintet. Mint megtudtuk, naponta szinte tucatnál több gyermeknél jelentkeznek a tünetek. A Táncsics gimnázium esetében egész más helyzet állt elő, mondta el Bakóné Aradi Éva igazgatónő, ugyanis esetükben a nebulók jobban viselik a fertőző betegséget, mint a tanárok. Az intézményben épp a pedagógushiány miatt maradnak el órák. K. J. Értéktelen telkek a Mecsek-oldalon Nem vitás, Pécs város legértékesebb telkeit a Mecsek-oldal hordja a hátán. Főleg, amióta a rendezési tervben a kert kategóriából a lakóterületi kategóriába sorolták át e belterületi ingatlanokat. Igen ám, de a város által 1993-ban megalkotott építési szabályzat kevéssé vette figyelembe a korábban kialakult helyzetet, főleg nem a polgárok álmait. PÉCS A hétvégi házas, kertes időszakban apróra darabolódtak a parcellák - amennyit akkoriban a kertművelő polgár megkívánt „minél kevesebb a munka vele, annál jobb” alapon. A szakemberek szerint több száz olyan ingatlant tartanak számon, amely nem éri el az 1993-ban megalkotott rendelkezésben megkívánt, 1200 négyzetméteres, azaz közel 350 négyszög- öles méretet. Sok közöttük osztatlan közös tulajdonban van - s méretük miatt építeni rájuk nem lehet, tehát eladni sem. Hiszen a rendelkezés szerint az adott telekméret legfeljebb 15 százalékát lehet a Mecseken beépíteni - tehát a ház nem lehet nagyobb. Akad, ahol ez a beépítési előírás megfelelő lakásméretet ad ki, de akad, ahol nem. Forgalomképtelen, értékét vesztett ingatlanok sokasága van mindezek miatt a város legértékesebb területén. Erdélyi József főtanácsos (képünkön), a pécsi önkormányzat ingatlanokkal foglalkozó szakembere naponta megannyi megoldhatatlan szituációval szembesül. Hiszen amióta megkezdődtek a közművesítések - avagy a továbbiak folytatását reméljük -, Szkókó, Bálics, Donátus, Deindol térségében meglódult az ingatlan- forgalom, illetve a házépítési kedv. De ami sokaknak maradéktalan öröm, tragédia azoknak, akik csak szemlélhetik a változásokat. Az építési hatóság pedig csak sajnálkozhat. A rendeletalkotó célja 1993- ban az volt, hogy ne sűrűn lakott vidékké váljék a Mecsek. A szándék nemes és tolerálható. Ugyanakkor szükség volna az életszerűség miatt egy másik rendeletre is, amely talán az egyedi helyzetekre és igényekre is figyelhet, s amely nem sérti az eredendő elgondolást, mégis polgárbarát. Megengedné például azt, hogy a 15 százalékra korlátozott beépítést egy közös tulajdonban lévő telken akár két lakóház képében is meg lehessen valósítani. Erdélyi József szerint erre éppen egy 1997-ben alkotott törvény adna lehetőséget, amely a szakember szerint is „jogállami módon van kitalálva”. De ehhez önkormányzati döntés, majd azt követően a Mecsek-oldalra egy újabb, részletes szabályozási terv készítése volna szükséges. Utóbbira pedig pénz kéne - ami nincs. Mindenesetre a döntés az önkormányzat körmére éghet, főleg, ha a mai és a holnapi közgyűlés rábólint a Mecsek- oldal további közművesítési programjára. Kozma F. Égett a Júlia Pécsett - Tegnap az esti órákban gyulladt ki a kertvárosi lakótelep peremén működő szórakozóhely. A lángokat a nagy erőkkel érkező tűzoltók gyorsan megfékezték, de a bár berendezése és tetőszerkezete teljesen megsemmisült. Az első jelek és a szemtanúk beszámolói nem zárják ki az idegenkezűséget, ezért a további vizsgálatokat a rendőrséggel közösen végzik el. fotó: laufer László PORTRÉ Játszani cselszövőt és hősöket Úgy számoljuk, az operán kívül minden bemutatóban benne van. Fillár István most egyszerre Jago, Boka, Mujkó cigány és Albert, a komornyik, sőt a felújított Egérfogóban is szerepel. A közönség imádja. De ő nem a sztárok életét éli. Dolgozik. Két előadás közti kólaszünetben beszélgetünk. Boka nem változik át látványosan Christopher Wrenné, és az is hamar kiderül, hogy a szerepeket meg a szövegeket nem lehet összecserélni. Minden helyzet más ugyanis, de abban az összes szerep hasonlít, hogy egyszerre kell élni, és kívülről ellenőrizni.-Amikor egy figurát megformálok, mindig szituációban gondolkodom, abban, mi is történik a színpadon - meséli Fillár István. - A színésznek képesnek kell lennie arra, hogy szinte test- és lélekközelben van a néző. A közönség ugyanis érez és befolyásol, ha tombolva ünnepel, vagy ha unottan tapsol, akkor is. Bár mostanában már az is megesett, hogy egy diákelőadás közönsége szinte elrongálta a páholyok berendezését. Fillár István 1965-ben született Miskolcon, de Budapesten nó'ttfel. A Színművészeti Főiskola után 1989-ben került Pécsre. Szinte minden műfajban kipróbálta magát, s hamar a nézők kedvence lett. Az elmúlt tíz év alatt Szendró'-, őze Lajos- és Közönségdíjat is kapott. Felesége balettet tanít. Kislányuk, Anna 4 éves. A színész rémálma mégis az, hogy ott áll a fényben, és nem jut az eszébe a szöveg. hihetetlenül gyorsan tudjon hangulatokat, érzéseket váltani. Katarzist teremtünk a sírás, a nevetés által, ez a dolgunk. Egy- egy jó előadás pedig néha olyan, mintha az ember még egyszer elvégezné a főiskolát. A színpadon nem lehet hazudni. Fillár István ezért szereti a kamaradarabokat, ahol Ilyen szerencsére tényleg csak álmában történt beszélgetőtársammal, aki nagyon is gyorsan tanul, még arra is volt példa, hogy öt nap alatt ugrott be egy szerepbe.- Örülök a sok lehetőségnek, hiszen így a végleteket is eljátszhatom. A munkával kapcsolatban fanatikus vagyok, de a mellé járó szórakozást is kikövetelem. Ebben a család segít, meg Manó, a ló, és a vadászat, különösen vaddisznóra. Az a legravaszabb állat ugyanis, nem a róka, tudom meg Fillár Istvántól, aki felcsillanó szemmel ecseteli, milyen érzés, ha az ember a természetbe maga is „ragadozóként” megy, s nem pusztítani, mondjuk. A legnagyobb szerelem mégis a színház marad. Minden kínlódásával együtt is, hiszen végül ott a forrón vágyott jutalom: hogy igazán szeretik az embert. Hodnik I. Gy. Megroggyant SÁSD A Hősök terénél, a nehezen belátható útkanyarban megsüllyedt az útfelület. Sokáig arra gyanakodtak, hogy egy régi sír teteje hajlott meg. A belvárosban ugyanis nem egyszer bukkannak elfelejtett sírhelyre, amikor mélyre ásnak. Jurino- vits István műszaki ellenőrtől megtudtuk, hogy az úttest alatti, jó fél évszázada készült csapadékvíz-csatorna boltozatában hullhatnak a téglák. A nem várt helyzetet a járműforgalom terhelése is kiváltotta. Az biztos, hogy a veszélyes útszakaszt a tavasztól rendezik. Kőből faragott, ütésálló kerékvetőket állítanak, jelzőtáblákat tesznek ki és burkolati jeleket festenek fel. A csatomamegerősítés ügyében még nem döntöttek. Cs. J.