Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-14 / 44. szám

a* b^: Dunán 1999. FEBRUAR 14., VASARNAP MWlilg181 X. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM Tülekedés a székért - a tárca nem siet Tizenketten pályáznak a má­sodszor is meghirdetett for­dulóban a Dél-dunántúli Kör- nyezetvédelmi Felügyelőség igazgatói posztjára. Az első alkalommal még csak né­gyen voltak. Döntés - tudtuk meg minisztériumi forrásból - talán három hét múlva vár­ható. Többek között - szól a fáma - pályázott a cégtől pár éve el­ment, de már más területen működő volt vezető, a jelenlegi igazgató és a helyettese. Ám egészen váratlan hírek is szárnyra kaptak az aspiránsok­ról: például egy jogászi és teoló­giai végzettséggel rendelkező, korábban az államigazgatásban dolgozó szakemberről is. Utób­biról úgy tudjuk, időközben visszavonta szándékát. Csiky Ottó, a szakminisztérium főosztályvezetője elégedett a je­lentkezők létszámával. A múlt héten azonban már csökkent a tucatnyi pályázó száma, hogy mennyire, még nem tudni. Az első lépcsőben helyettes állam- titkári szinten szűrték meg a je­lentkezőket, az általuk ismerte­tett szakmai koncepcióra figye­lemmel. Ha valaki ezen „megbu­kott”, gyakorlatilag hiába felel jelesen az összes többiből. Ami az egyebeket illeti: iskolai végzettség, vezetői gyakorlat, környezetvédelmi tapasztalat, nyelvtudás. A bírálat 1-től 10 pontig terjed. Ezzel azonban még nem lehet befutni. Utána következik az írásos teszt, majd egy személyes beszélgetés a még versenyben maradiakkal. A dél-dunántúli felügyelőség igazgatói székére még a múlt évben írták ki az első pályáza­tot, majd januárban a másodi­kat. A döntésig legalább három hét még visszavan. Aligha lehet azt mondani, hogy a Környe­zetvédelmi Minisztérium elsieti az igazgató kiválasztását. M. A. I Nem valószínű, hogy nagy sikerélményük lesz y a busóknak ma a télűzéssei. De a jankelék '*■ biztos pörgetik majd homokzsákjukat? állítólag megesett, hogy féltégla is VÖK a zsákban, így vettek elégtételt a haragosokén. Pedagógusbajok Baján Baja városa (Is) költségvetési hiánnyal küszködik. Ennek, na meg a kapóra jött gyerekhiánynak következtében a közal­kalmazottak nagy számú elbocsátásától és ésszerűnek gon­dolt összevonásoktól várnak megtakarítást. A Pedagógusok Szakszervezete (PSz) demonstrációt fontolgat. Nagy valószínűséggel csak a márciusi testületi ülésen dől el, milyen nagyságrendű elbocsá­tásokról lesz szó - mondja Sipos János, a bajai III. Béla Gimnázi­um igazgatója. Hogy melyik is­kola hány pedagógust és techni­kai dolgozót küld el, még rej­tély. Sok függ attól, milyen plusz órákat vonnak el az egyes iskoláktól, ami szeptember else­jétől jelentősen megváltoztatja a pedagógiai programot. Azt pedig a nevelőtestületnek el kell fogadnia, szakértőkkel véleményeztetni, majd a fenn­tartónak jóváhagyni. Az órael­vonásoknak az lehet a követ­kezménye, hogy nem feltétle­nül a legrosszabb tanároktól kell megválni, és egy adott tan­tárgy esetén arról is kell dönte­ni, hogy csoportbontást szün­tetnek-e meg, vagy tagozatot. A szakszer- *■&! vezet aláírá- * * f sokat gyűjt. A repülő Trabik alkonya Gyógyszerárak - ennyi a lét Orfűi barlang' lakók Mindörökké Zöld Pl Sasok ©Qtítejű Templomi osztogatok * Szegények a falusi templomok, mégis van mit el- | •«* lopni belőlük. Nem lehetetlen, hogy Szekszárd- ról jár át Baranyába a brigád, hogy - többek kö zött - a Mohács környéki falvak templomait lá­togassák meg. Hímesházán 400 ezer, Pócsán 20 ezer fo rint értékű kegytárggyal és templomi dísszel vétettek a hetedik parancsolat ellen. A betö­rők legtöbbször megrendelés­re dolgoznak, a műkincseket kijuttatják az országból. A persely szinte mindig érintet­len marad. Drogos csecsemők Arrébb a katasztrófa Baranya főútjai tegnap latyakosak voltak, elakadt járművek­ről nem érkeztek hírek, minden település megközelíthető volt. Pécsett minden busz közlekedett, a Mecsek útjai is jár- hatóak. A megyében ma sem várhatók hóátfúvások. Tolnában komolyabb baleset nem történt, e szempontból szerencsére eseménytelenül telt a szombat. A 61-es és a 65- ös út egyes szakaszain hordta a havat az erős szél. A buszok 10-15 perces késéssel közlekedtek. Somogy főútjain zavartalan volt a közlekedés, de nem mondható el ugyanez a mellék- és bekötőutakról. Tizenhá­rom kisebb települést az időjárás elzárt a külvilágtól, de élel­miszerhiányt sehonnan sem jelentettek. Zalában a 75-ös út egyes szakaszai rövid időszakokra jár­hatatlanná váltak a tegnapi nap folyamán. A pécsi For Life helikopteres mentőszolgálat kilenc 1 bevetésen vett részt Miskolc környékén az elmúlt két napban. Három szülő nőt, négy vesebeteget, egy „vakbelest” és egy tüdőgyulladásos beteget szállítottak kórházba. Á szolgálat vezetője, Harká­nyi László lapunknak elmondta: északon a hely­zet továbbra is katasztrofális. N. F. *** HÍREK *** Informálisan: jók. A kormány a tegnapi informális szentend­rei ülésén megelégedéssel állapította meg, hogy a gaz­daságpolitika nem szorul irányváltásra. A szóvivő hangsúlyozta, a megjelent hírekkel ellentétben a kor­mánynak egyetlen agrárstra­tégiája van. Pozitív MKP-mérleg. Szombati országos tanácsülésén pozi­tívan értékelte eddigi kor­mányzati és parlamenti munkáját a négypárti szlo­vák kormánykoalícióhoz tar­tozó Magyar Koalíció Pártja. A tanácskozáson a pozitív summázaton túl olyan véle­mények is elhangzottak, hogy lassú a kormányzati munka, és á koalíciós part­nerek nem tartanak be egyes megállapodásokat. A XX. század legszexisebb női ©QdM Marilyn Monroe ismét a csúcson A szülőknek fogalmuk sincs ar­ról, hogy a csecsemőt, amikor kinyitja a szemét, máris a drog­függés veszélyének teszik ki - állítja Kreiner József főhadnagy, a bonyhádi rendőrség drogmeg­előzési csoportjának vezetője. Fel kell hívni arra a figyel­met, hogy a beetetés már a nyugati kábeltelevíziók csator­náin megkezdődik, amikor olyan rajzfilmet nézhetnek a gyerekek, ahol minden perc­ben brutális módon megölnek valakit. Walt Disney már a nagymamák műsora. Ezután jön a zene, amely folyamato­san felpörget, és arra készíti fel a csecsemőt, majd az óvodást és később a fiatal kamaszt, hogy ne elégedjen meg a való­sággal, más legyen. Ettől a ponttól máris jön a függőség a cigi, az alkohol, majd drog for­májában. Ezután következik a röpülési vágy, majd a röpülés a tizedik emeletről. A kábítósz­ermaffiák irányítják az előbb emlegetett gyermekfilmgyár­tást, diktálják a min­dig aktuálisan fel­pörgető zenei irány­zatokat, rengeteg pénzt belefektetve, hogy annak több­szörösét vegyék ki - állítja Kreiner József. Véleménye szerint a megelő­zés egyféleképpen lehetséges. Ha együtt dolgozik az egészség­ügy, az oktatásügy és a rendőr­ség, úgy hogy a szülőket már az óvodába bevonják, felkészítik arra, hogy mi is történhet a gye­rekkel. Bonyhádon most egy négy éve elkezdett, de abbahagyott ■M Bebizonyosodott, hogy a drog eseté­ben a kábult, kedvetlen és depressziós fiatalnál a szülő többnyire nem is gondol a veszedel­mes szerre, mindig valamilyen betegségre gyanakszik. programot élesztenek fel. Feb­ruár 17-én egy asztal mellé ül­nek az érdekeltek, hogy a meg­előzést közösen oldják meg. Hazafi József Előrejelzés Dél-Dunántúl térségére Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Manvkai Osztálya ^yy™? Baja Várható időjárás vasárnap estig: Általában erősen felhős égre, a térség nyugati részében időnkénti hószállingózásra, havazásra lehet számítani. Az északi szél eleinte még erős lesz, csak lassan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, -3 fok között várható. Országos előrejelzés (5 napos): Orvosmeteorológia: Faxbank info: Élőszavas tájékoztatás: 06-90-304-631 A szolgáltatás 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc 06-90-304-100 06-90-504-001 díja: 180 Ft/perc » f-

Next

/
Oldalképek
Tartalom