Új Dunántúli Napló, 1999. február (10. évfolyam, 31-58. szám)

1999-02-11 / 41. szám

1999. február 11., csütörtök Sport Dünántúli Napló 15 Orbán Viktor lezárta az MLSZ-vitát A televíziós közvetítések szerződéskötésével megbízot­tak folytatják tárgyalásaikat - tudatta a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga igazgatója. Sárosi Ferenc hozzátette, hogy a február 16-i PNB- programegyeztetőn nem csak az első forduló (február 27.) mérkőzései közül képernyőre kerülő találkozókról döntenek, hanem azt is bejelentik: me­lyik televízió közvetít. Szinte biztosra vehető: a szerződő partner nem az első­ként, még tavaly decemberben jelentkező RTZ Média Group Rt. lesz. A cég, betartva ko­rábbi ígéretét, hogy február 10., szerda déli 12 óráig tartja ajánlatát, visszalépett. UEFA-látogatás Az Európai Labdarúgó Szövetség szerdán levélben ér­tesítette szövetségünket, hogy küldöttsége a 2004-es Európa- bajnokság rendezésének ügyében a korábban jelzett időpontban, azaz március ele­jén Magyarországra látogat - tájékoztatott Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára. Berzi Sándor elmondta még, hogy változás történt a PNB tavaszi műsora program- egyeztetésének időpontjában. Péntek helyett jövő hét ked­den, 12 órakor kerül sor az egyeztetésre, míg az NB I. ta­vaszi menetrendjét várhatóan szerdán véglegesítik. Orbán-reagálás A miniszterelnök szerint re­ális esély van arra, hogy a ma­gyar labdarúgás ismét az él­vonalba kerüljön - derült ki Orbán Viktor szerdai nyilat­kozatából.- Reális célként tűzhető ki, hogy tizenkét év távlatában Magyarország a világ első ti­zenöt csapata közé tartozzon - szögezte le a kormányfő. A miniszterelnök szerint ez akkor sikerülhet, „ha végre azok az emberek lesznek a futball környékén, akik be­tenni akarnak először, nem pedig kivenni”.- Ugyancsak reális cél, hogy nyolc éven belül olyan helyzet alakuljon ki a magyar labdarúgásban, amely állandó részvételt valószínűsít a vb­ken - tette hozzá a kormányfő.- Az MLSZ elnökének fel­függesztésével kapcsolatos döntés a múlthoz tartozik, ez­zel lezárult egy korszak a ma­gyar labdarúgás életében - mondta Orbán Viktor. A kormányfő leszögezte: azt várja a területért felelős minisztertől, hogy a labdarú­gás jövőjére vonatkozó elkép­zeléseket minél hamarabb tárja a nyilvánosság elé.- Szeretnék személyesen is foglalkozni a kérdéssel - tette hozzá Orbán Viktor. FIFA-vizsgálat A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) már meg­kezdte vizsgálatát a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöké­nek és irányító testületének felfüggesztéséről. „Kedden, február 9-én a FIFA elnöke, Sepp Blatter és főtitkára, Michel Zen-Ruffinen találkozott a Magyar Labda­rúgó Szövetség elnökével, Kovács Attilával, hogy megvi­tassák a Deutsch Tamás ifjú­sági és sportminiszter általi felfüggesztést követően kiala­kult ügyet. Az informális megbeszélé­sen a FIFA megerősítette, hogy megkezdte a helyzet kivizsgá­lását. Az ügy szerepel a napi­rendi pontok között a FIFA és az UEFA korábban tervezett, február 12-én, pénteken a FIFA zürichi székhelyén sorra kerülő találkozóján.” Kovács Attila, az MLSZ felfüggesztett elnöke szerdán délután megerősítette, de nem kommentálta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség közle­ményét.-A megbeszélésről, a kia­dott közleményen kívül, a pén­teken rendezendő FIFA- UEFA tanácskozásig, megál­lapodásunk értelmében sem­milyen újabb részletet nem hozunk nyilvánosságra - nyi­latkozta Kovács Attila, aki így reagált Orbán Viktor minisz­terelnök kijelentésére.- Ha engem 43 évesen a múlthoz sorolnak, azt nagyon elkeserítőnek tartom. A ma­gyar labdarúgó társadalom négy évre választott elnöknek, s addig nem kívánok lemon­dani, amíg a küldöttek vissza nem hívnak. A szövetség által tavaly elkezdett munka nem a múlt, hanem a jövő - mondta Kovács Attila. Tajti az új edző Tajti József irányítja a jövő­ben a BVSC-Zugló FC élvo­nalbeli labdarúgócsapatának szakmai munkáját -- adta hírül szerdán Hipszki Mihály, a BVSC ügyvezető elnöke. A téli felkészülést vezető jugoszláv Drágán Szekulics megvált a csapattól - folytatta a klubvezető -, és továbbra is kétséges a két jugoszláv játé­kos leigazolása. A végleges keret kijelölése már Tajti fel­adata lesz - szögezte le Hipszki. Dávid 17 perce és két pontja Dávid Kornél, a Chicago Bullshoz igazolt magyar kosaras harmadik amerikai mérkőzésén van túl, ezúttal inkább véde­kezésben volt csapata hasznára. CHICAGO Az észak-amerikai profi kosár­labdaliga (NBA) legutóbbi já­téknapján Dávid Kornél (ké­pünkön) csapata, a Chicago Bulls első hazai mérkőzésén 16 pontos vereséget szenvedett az Atlanta Hawkstól. A magyar légiós 17 percet játszott, és két pontot szerzett. A második számú csereként beálló Dávid Kornél négy me­zőnykísérletéből egyet értékesí­tett, volt egy asszisztja, ezen kívül négy lepatta­nót is begyűj­tött. Az atlan­taiak ellen fő­leg védeke­zésben jeles­kedett, mivel a lepattanók közül hármat is a Chicago palánkja alatt szerzett, továbbá - két személyi hiba összeszedése mellett - a ven­dégek két dobási kísérletét hárí­totta, amihez hasonló mutatót csak Andrew Lang jegyezhetett csapattársai közül. A Bulls leg­eredményesebb játékosa Mark Bryant és Toni Kukoc volt (16-16), míg az ellenféltől Steve Smith 30 ponttal tűnt ki. Eredmények: Chicago Bulls - Atlanta Hawks 71-87, Philadel­phia 76ers - Detroit Pistons 90-86, Toronto Raptors - Mil­waukee Bucks 77-91, Miami Heat - Boston Celtics 101-108, Minnnesota Timberwolves - San Antonio Spurs 74-70, Dallas Mavericks - Utah Jazz 79-90, Phoenix Suns - Sacramento Kings 95-112, Seattle Supersonics - Golden State Warriors 90-71. Kézilabda megyei hátország NB I. ifi fiú Győr - PMKC 23-24 (9-9) PMKC: Barabás - Iván 2, Katzirz, VAJDA K. 7, HŐGYE 7, VAJDA P. 5, Csikós 1. Cs.: Sátori (kapus), Zádori Cs. 2, Kokas, Ildzsa. Edző: Kovács Jenő. Komlói Bányász - Ózd 40-14 (19-10) Komlói Bányász: Kis P. ­Péter Szabó 4, Róth 3, DÖMÖS 10, Feuerstein 2, BOKOR 6, BODACZ 5. Cs.: SZABÓ (ka­pus), Molnár 3, SCHMIDT 4, Weibl 1, Papp B. 2. Edző: Czimmer Tamás. Országos Serd. bajnokság TÁSI-Pécs - Marcali 22-17(11-6) Leány. TÁSI-Pécs: Murai - Berta 4, Szalay 4, Gallai 6, Gaál, Homung 2, Somfalvi 2. Cs.: VICZE (kapus), Manya- szek, Szalóky 4. Edző: Danyi Gábor. Szigetvár - Komló 10-38 (5-18) Fiúk. Szigetvári Takarék- szövetkezet SE: Boros - Vass 1, KEREKES 4, Tatai 1, Trat- nyek 2, Bata 2, Tomola. Cs.: Szoták, Újfalvi, Kozári. Edző: Litkei Csaba. Komlói Bá­nyász: SZABÓ - PÉTER SZABÓ 7, MOLNÁR 8, BO­KOR 10, Schmidt, Papp B. 3, WEIBL 5. Cs.: Kis P. (kapus), Márton 1, Csipák 1, Bősz 3. Edző: Czimmer Tamás. Megyei szakmunkásképző iskolák kupája, fiúk 500.DSK-501. DSK 35-20 (18-11) G.: Hőgye 12, Belső 8, Krász 6, Subert 6, Eperjesi 1, Baliga 1, Finta 1, ill. Zörgő 9, Gulyás 6, Lácza 1, Tankó 1, Bogár 1, Zsemle 1, Balázs 1. 501. DSK-Pollack 21-29 (12-15) G.: Zörgő 6, Tankó 6, Gulyás 4, Lácza 3, Novák 1, Balázs 1, ill. Krimer 9, Mayer 8, Jakab 6, Németh 2, Gungl 2, Martini Zs. 1, Aradi 1. 500. DSK-Pollack 25-19 (12-7) G.: Subert 7, Baliga 5, Belső 4, Hőgye 4, Krász 3, Simon 1, Nánási 1, ill. Krimer 6, Jakab 3, Kópicz 3, Martini Zs. 2, Mar­tini Sz. 2, Palásti 2, Mayer 1. Végeredmény: 1. 500. DSK, 2. Pollack, 3. 501. DSK. Gólki­rály: Hőgye Péter (16 gól, 500. DSK). Legjobb játékos: Belső Balázs (500. DSK). Legjobb kapus: Filipovics László (Pol­lack). Összeállította: P. P., M. Z. C r iC AP'P Lx L/oAJPJD Szolgáltatásaink: Állampapír forgalmazás (Magyar Államkötvény, Kincstári Ta­karékkötvény, Kamatozó Kincstárjegy, Diszkont Kincstárjegy) • Másodpiaci forgalmazás (korábbi kibocsátású állampapírok vétele és eladása) • Újrabefektetési lehetőség (időkiesés és ka­matveszteség nélkül) • Vételkor és eladáskor átutalás folyó­számláról, folyószámlára Vásároljon állampapírt közvetlenül a Kibocsátótól, a Magyar Államkincstár Fiókjaiban, ahol az állam az állampapírokra tel­jeskörű garanciát vállal. Állampapírok vásárlására lehetőség van még az elsődleges for­galmazóknál és egyéb értékpapír-forgalmazóknál is.* A Magyar Állampapírok biztonságát az állami garancia adja, melynek ér­telmében az állam az adott állampapír tőkéjét és kamatait esedékességkor a forgalmazóknak mindenképpen kifizeti. *Felhivjuk a befektetők figyelmét arra, hogy a forgalmazók kiválasztásakor és megbízásakor körültekintően járjanak el, mivel a kifizetőhelyek esetleges szerződésszegése, vagy visszaélé­se esetén a kifizetésekért a kibocsátó (azaz az állam) nem vállalhat felelősséget. Részletes információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívAs) Magyar Államkincstár Baranya Megyei Fiók 7621 Pécs, Apáca u. 6. Telefon: (72) 213-388 hétfőtől-péntekig 08-13 óráig) (pénztári órák: Kosárlabda junior és NB Il-es eredmények a megyéből Lepattanó labda helyett Javában zajlanak a korosztályos és az alsóbb osztályú kosár­labda-bajnokságok. Ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót, a baranyai csapatoktól. Pécsi EAC - Komlói Bányász 47- 51 (30-23) NB II., nők. Pécs. PEAC: Tahi 21, Kosjár 12, Fehér 4, Takács 2, Simon. Cs.: Czékus 8, Alberkovics, Ágoston. Edző: Francsics Balázs. Komlói Bá­nyász: Vanyek 13, Tokodi 4, Fodor 6, Marcsik 13, Grünwald 11. Csere: Geresics K. 4. Kis Katos. Edző: Egri Nándor. Monor - PVSK-Alapítvány 48- 54 (30-27) NB I. B-csoport, junior leá­nyok. Monor. PVSK-Alapít- vány: Sátori 10, Hofmann O. 13/6, Kati 12, Pénzes II. 9/6, Márki 3. Csere: Tamás 6, Fegyverneky 1. Edző: Szent­endrei Áron. Államigazgatási Fóisk. DSE - Pécsi Vasutas SK II. 78-50 (35-35) NB II., nők. Budapest. PVSK II.: Horváth I. 6, Bőhm 5, Ko­csis 12, Lerch 16, Müller M. 7. Csere: Hesz, Czukor 4. Edző: Imreh Ajtony. PEAC - Atomerőmű II. 58-75 (34-33) NB II., férfiak. Pécs. PEAC: Matus 21, Cziráky 9, Szakács, Csanyik 12, Fehér Sz. 7. Csere: Bartha 9, Fehér I., Soós. Edző: Czéh László. PVSK-Pécsvárad - Bonyhád 95-75(48-41) NB II., férfiak. Pécsvárad. PVSK-Pécsvárad: Müller I. 5/3, Csíkos 20/9, Ribarics, Rus- sai 31, Bán 19/15. Csere: Szabó, Balogh 3/3, Lázár 2, Németh 15. Edző: Völgyi Pé­ter. Albacomp-SZÜV Sz.fehérvár - Matáv Pécs 94-78 (34-39) NB I., A-csoport, junior fiúk. Székesfehérvár. Matáv Pécs: Matus 12/9, Hoffmann B. 15, Sági 9/3, Bartha 18, Buzogány 17. Csere: Kun 7/3, Müller, Pinczehelyi, Urbán, Balassa. Edző: Zalay Zoltán. P. P. Totótippek, két változatban Olasz első és másodosztály, a pótmérkőzésként angol Pre­mierliga szerepel a heti kíná­latban. Az itáliaiaknál mintha csak szándékosan sorsolták volna, az élvonalban (Empoli - Sa- lernitana) és a második osz­tályban (F. Andria - Cremo- nese) is a sereghajtó fogadja az előtte állót. Érdekesnek ígérkezik a jó formában levő Milan, és a bundagyanús mér­kőzése óta töretlenül menetelő Venezia összecsapása. A lis­tavezető Fiorentinának a leg­utóbbi fordulóban idegenben győztes Udinese otthonában kell bizonyítania. Hírnevéhez méltatlan helyen tanyázik a Juventus, a vezetőség edzőt is váltott a héten. Most a játéko­soknak kell változtatni. M. Z. Nemzeti Új DN 1. Bari(10.)-Vicenza(15.) x1 1 2. Cagliari(11.)-Lazio(2.) 21 2 3. Perugia (13.) - internazionale (5.) x21 2 4. Roma (7.) - Sampdoria (16.) 1 1 5. Empoli (18.)-Salernitana (17.) 1x X 6. Milan(4.)-Venezia(12.) 1 X 7. Piacenza(14.)-Juventus(9.) x21 2 8. Udinese (6.)-Fiorentina(1.) 2x 1 9. Atalanta (5.) - Pescara (9.) 12 1 10. F. Andria (20.)-Cremonese (19.) 1x 1 11. Genoa(13.)-Monza(11.) X 1 12. Reggiana (17.)-Verona (1.) 2x 2 13. Reggina(8.)-Napoli(10.) +1 1x2 1 14. Newcastle(12.)-Blackburn(15.) 1x 1 i ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom