Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)
1999-01-25 / 24. szám
1999. január 25., hétfő Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 Pillanatképek egy emlékalbumból Beszélgetés Somogyi Károly komlói jegyzővel, a város múltjáról Dr. Somogyi Károly több, mint három évtizede intézi a város ügyes-bajos dolgait, beosztása révén őrködik a törvényesség felett. Két tanácselnök mellett volt a végrehajtó bizottság titkára. A rendszerváltást követően jegyzővé avanzsált. E státusát már a harmadik ciklusban tölti be, a harmadik polgármestert mondhatja legközelebbi munkatársának. Komló a három évtized alatt sokat változott. Ő talán kevesebbet. Hatvankét éves ugyan, de ambíciója töretlen. Arra kértük, emlékeit ossza meg az olvasóval, képzeletbeli albumából idézze fel a sorsfordító időket. Nehezen jutunk el a beszélgetésig. Bár év eleji szabadságát tölti, mindig adódik valamilyen munka, ami miatt új időpontot egyeztetünk. Végül azért összejön a randevú. - Holnap úgyis be kell mennem a hivatalba, néhány ügyfél vár. Utána lesz időnk beszélgetni, ha megfelel. - mondja a telefonba. Ebben azután meg is állapodunk. Dr. Somogyi Károly, kiváló munkája elismeréséül több magas kitüntetés birtokosa. Vitrinjében van a Munka Érdemrend bronz, a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozata, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje. 1998-ban két kitüntetést is kapott: a belügyminiszteri Aranygyűrűt és a Baranya Megyei Közgyűlés Köz- szolgálati Díját. Mondani sem kell, valamennyit Komlón végzett munkájáért.-A Zala megyei iparosgyerek miként került Komlóra?- A pécsi jogi egyetem elvégzése után néhány évet a megyeszékhelyen dolgoztam, többnyire az államigazgatás területén. 1967-ben, kétgyermekes családapaként megpályáztam a komlói igazgatási osztályvezetői státust, hiszen kellett a magasabb fizetés. A városról, bár nem ismertem, sok jót hallottam. A tanácsházára 1967. október 16-án tettem be először a lábamat. Akkoriban, előttem pár hónappal választották meg tanácselnöknek Gallusz Józsefet, velem egyidőben lett oktatási osztályvezető Rácz Sándor. Újak voltunk, tele lelkesedéssel. Nem is csoda, hiszen 30 évesen én lehettem a legfiatalabb osztályvezető. Négy évig csináltam, aztán ’71 májusától engem neveztek ki vb-titkár- nak. Ezt a tisztséget, bár a rendszerváltást követően más titulussal, a mai napig is ellátom.- Hogyan emlékezik vissza, milyen volt akkoriban Komló?- Gazdag. Legalábbis a mostani fogalmaink szerint. Épült a város, folyt a széntermelés, minden rendben lévőnek látszott. Bár kollégáim mesélték, hogy az 50-es évek Komlója még virágzóbb volt - ha ugyan lehet ilyent mondani arra az időre. Ha akkor valaki felvetette volna, hogy mondjuk épüljön sportkombinát, vagy kulturális központ, ennek pénzügyi akadálya bizonyosan nem volt. Ha nem kellett volna iskolába járni, meg a gyereket óvodába vinni, oktatási intézmények se nagyon épültek volna. Másra ment el a pénz. Nagyon helyesen - sportra, de kevésbé méltányolandó módon a vendéglátás „korszerűsítésére” is.- De térjünk vissza a ’67-es esztendőre. Még osztályvezetőként éltem meg a „falu” főutcájának, a Kossuth Lajos utcának a szanálását. Hírmondója sém maradt a régi házaknak. Ki emlékszik ma már a Bástyára, az Anna cukrászdára, vagy a Patyolatra, a kisegítő iskolára? Itt azért érdemes elidőzni egy kicsit. Komló ugyebár a szénre épült szocialista város. Annak idején éppen emiatt alig-alig dolgozott itt kisiparos. A belvárosi új házak úgy épültek, hogy a földszinteket is lakásokkal telepítették be. Ennek ma is isszuk a levét, a vállalkozók jó része amolyan alagsori helyiségekben kénytelen tevékenykedni. 1967-re már felépült Szilvás alsó része. Folytatni azért nem lehetett egy ideig, mert a domboldal elkezdett csúszni. A völgyet - a mostani arborétumot - feltöltettük, szivárgók is épültek, így megállt a csúszás.- Volt pénz, épült-szépült a bányászok városa. Úgy tudom akkor még szó sem volt sport- csarnokról, zeneiskoláról, színházról. Mire költötték az állami támogatást?- Sajnos ekkortájt torzult el a városfejlesztés. Lakás épült lakás hátán. Olyan mértékű volt a lakásépítési program, hogy helyben nem is volt megfelelő építőipari kapacitás. Kénytelenek voltunk Tolna megyéből importálni ilyen vállalatot. Az igény persze folyamatosan nőtt, hiszen a hőskorszakban idekerültek gyermekei felnőttek, nekik is lakniuk kellett valahol. Csak lakásfelújításra több százmillió forint volt az állami támogatás. Ekkoriban vetődött fel az, hogy nagyon sok á nő, akiknek nincs munkahelyük. így hát elkezdődött a könnyűipar fejlesztése. A Kisipari Szövetkezetből alakult a (nőmén est omen) Zseni Pál által vezetett, európai hírnévre is szert tevő Carbon Könnyűipari Vállalat, ide költözött az Elektroakusztika, amelynek helyét később a MOM foglalta el, de jött a Május 1. Ruhagyár is - a mostani Elegant. A könnyűiparral is sikerült átesni a ló túlsó oldalára, hiszen később már a komlói vállalatok létesítettek másutt telephelyet - elfogyott a helyi női munkaerő. A dolgok a 70-es években kezdtek helyrerázódni. Elkészült egy kultúrközpont - kissé nagyszabású - terve. Az évtized közepére felavattuk a zeneiskolát, majd az úttörőházat, később a színház- és hangversenytermet. — Köztudott, hogy a 60-as évek konszolidációja után ismét erőteljessé vált az állam pártirányítása. Hogyan volt ez a magyar szocializmus egyik jelképének tekintett városban?- Vártam ezt a kérdést. Mint a helyi állami apparátus egyik irányítója persze a saját bőrömön éltem meg, hol jobban, hol rosszabbul. Természetes dolog volt, hogy a pártbizottság a tanács végrehajtó bizottsága, majd testületé elé kerülő anyagokat megtárgyalta, véleményezte. Később, amikor már megbíztak bennem, előfordult, hogy én írtam az előterjesztést a párt vb-nek. A kézi vezérlés azért korántsem volt ilyen „kellemes”. Előfordult, hogy az egyik tanácsi osztályvezető keresett: X-nek ki kell utalni egy lakást, mert szóltak a pártbizottságról. Utánanéztem a dolognak. Kiderült, hogy onnan, az egyik gépírónő szólt ide, az egyik ügyintézőnek. Egy másik eset: a 70-es évek elején a tanácsházán sok egyéb szerv is működött, többek között a Vöröskereszt. Kellett az iroda, ezért sikerült a helyi titkárnak másutt új helyet találnom. A pártbizottság akkori agit.-prop. titkára dörgedelmes hangon telefonált, hogy vb-titkár létemre nem ismerem a pártirányítást - lévén a Vöröskereszt a párt hatáskörében. Később, amikor Gallusz József pártbizottsági titkár lett, és Morber Jánost választották tanácselnöknek, volt egy megállapodás, hogy csak a két vezető által megbeszéltek szerint lehetett eljárni. — Kérem meséljen a 70-es, 80-as évekbeli emlékeiről!- Elkezdődtek a kórusfeszti- < válók, megépült a sportcsarnok (uszoda nélkül), a Lenin téren minden évben nagyszabású bányásznapot tartottunk. Azután Máza-dél feltárásával elkezdődött az utolsó utópisztikus gondolat, a liászprogram előkészítése. Ennek eredményeként felépült az „álomváros”, Körtvé- lyes. Aztán a 80-as évek vége felé - miként az országban másutt is - kezdett minden tönkremenni.-Elérkezett 1990. Változott-e valami a „proletár” városban?-Minden. Gyakorlatilag az első polgármesteri ciklus végére kiderült, nem kell a szén, nem kell Komló. Bár az eddigi polgármesterek, Tóth József, Szarka Elemér, és most Páva Zoltán mindent megtettek, amit erejük és tehetségük szerint tehettek, a város sorvad. ’90-re még 15 millió volt a megtakarítás, mára ennek tízszerese a hiány. Én bízom a jövőben, hiszen ha nem így lenne, már nyugdíjba mentem volna. Bár a feketeleves - a bánya bezárása - még előttünk van, úgy érzem lejjebb már nem kerülhetünk. Komló előbb-utóbb megtalálja saját jövendő sorsát. Már most komfortos, van gáz, az infrastruktúra szinte teljes. Hiszem, hogy egy békés kisvárosban jól fogják érezni magukat a komlói polgárok. Deák G. Hodnik Ildikó jegyzete Ha az özofáguszt preparálom Jól megjárta az a szegény doktor, akit nemrég egy szív- infarktushoz hívtak, s mert nem tudta a két kezével életre masszírozni a halottat, rögtön meg is verték. A tájékozott, s a beteg mellé odasereglett nagy létszámú rokonság azt kérte számon a zaklatott körorvostól, miért nem használt olyan elektromos sokkolót, amellyel a Vészhelyzetben hozzák vissza az életbe a beteget. Hiába győzködte őket a doktor, hogy ilyen eszközt nem hurcolhat magával, csak a mentősöknél lett volna, az észérv mit se számított. Mivel nem ütötte ki a pácienst, őt ütötték ki. Azóta is életveszélyesen fenyegetik. A demokrácia jegyében gyakorolt tolerancia megakadályozza az embert, hogy az elképesztően érteden, meg- győzhetetlen és ostobaságában agresszív polgártársat jól nyakonvágja, ő azonban új „tudására” büszkén és nagyhangon kioktathat bárkit. Mondjuk az orvost, aki, ha nem ambuzza nyomban a hozzátartozót, már nem is lehet hozzáértő. Ha pedig nincs a betegnek aneurizmája, akkor nyilván útközben ellopták tőle, vagy elcserélték, mint azt a nyitott gerinccel született leánycsecsemőt, akiről a család ma is állítja: fiú volt és egészséges, és a gonosz kórháziak váltották el a gyermeket. A tökéletesen egyértelmű DNS-vizsgálat ellenére ma is a nem létező fiút várják. Szóval egyre tájékozottabbak leszünk, ami néha a zűrzavarral azonos, máskor viszont, ha például a betegjogokról van szó, talán mégsem olyan nagy baj. Hiszen éppen a legképtelenebb esetek mutatnak rá, hogy orvos és beteg között kell a kapcsolat, a magyarázat, a nyugtatás, az állapot egyértelmű, világos leírása. De minderről majd legközelebb, most nem érek rá, előbb egy kicsit az özofáguszt preparálom. Ne csigázz! FOTÓ: MÜLLER ANDREA
