Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)
1999-01-12 / 11. szám
1999. január 12., kedd Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Régiókat hozhat a tavasz Várhatóan tavasszal megkezdődik hazánk „régiósítása”: a fejlesztési, statisztikai egységeket már az első negyedévben kialakítják. A kormány tervei szerint a későbbiekben ezek a régiók képezik majd a közigazgatási és a választójogi reform alapját is. A változásokat elsősorban az EU-csatlakozás indokolja, de vannak még bizonytalanságok az átszervezéssel kapcsolatban. Baranya megye kistérségei (lakónépesség a megyei lakosság százalékában) Baranya megye választókerületei (választópolgárok száma) PÉCS-BUDAPEST A tervek szerint a parlament tavaszi ülésszakán napirendre tűzik az ország regionális beosztását tükröző végleges javaslatot. A statisztikai, tervezési, fejlesztési régiók kialakításának elve gyakorlatilag egybeesne az európai uniós NUTS 2 kategóriákkal. Erre annál is inkább szükség lenne, mivel az EU szabályai szerint a különböző alapokból ezek az egységek részesedhetnének.-Mindenképp szükség van erre a reformra, hiszen általa olyan jelentős többleteket szerezhetünk az Európai Uniótól, amelyre eddig nem volt példa - mondta lapunk kérdésére Bal- say István, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államititkára. - Emellett a mostani, különböző belső gondokkal terhelt EU nem vesz minket komolyan számításba, ha nem próbálunk meg átalakulni, felzárkózni. Az államtitkár szerint komoly feladat egy olyan szakembergárda képzése, amely már regionális szinten, az EU-s elvárásoknak megfelelően képes az államigazgatásban felmerülő gondokat kezelni. Ebben a kérdésben az EU több minisztériumának konkrét segítségére is számíthatunk. Az államigazgatási régiók központjairól egyre több a találgatás az utóbbi időben - többen már a konkrét városok nevét is tudni vélik.-Erről még se döntés, se végleges elképzelés nincs egyik régió esetében sem - nyilatkozta Balsay István. - Véleményem szerint jó megoldás lenne társközpontokat kijelölni abból a szempontból, milyen feladatokat képesek, akarnak ellátni a nagyvárosok. Ezzel a megye- székhelyek közötti rivalizálás is csökkenthető lenne. A nagyrégiókon kívül az eddiginél több feladatot kaphatnak a közigazgatásban a közeljövőben a kistérségek is. Amellett, hogy a jobb megközelíthetőség miatt erősítenék a kisrégiók államigazgatási szerepét, elképzelhető, hogy a választó- jogi reformban is szerephez juthatnának. A tervek szerint ezek a statisztikai körzetek vennék át a választókerületek helyeit, így a 150 kistérség küldene egy-egy, és a hét nagyrégió 10-10 képviselőt, azaz a parlament létszáma a mostani 386 főről 220-ra csökkenne. Ám így például ugyanannyit számítana a megye alig több mint 2 százalékát kitevő pécs- váradi és a felét alkotó pécsi terület, szemben a mostani kerületek átlagosan 46 ezer főnyi lakosságával.-Valóban felmerült, hogy a statisztikai kisrégiók lehetnének a választókerületek alapjai, habár vannak arányossági problémák. Viszont a gondok, tervek általában ezekben a körzetekben egybeesnek. A tervezet egyelőre még átdolgozás alatt van - mondta az államtitkár. - Hangsúlyozom, hogy a választójogi reformot csak akkor lehet véghezvinni, ha az országban egységes az a politikai szándék, hogy a parlament létszámát csökkentsük. Erre azért is szükség van, mert a választójogi törvény módosításához kétharmados többség kell. Pálné dr. Kovács Ilona, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója szerint amellett, hogy ez a tervezet alkotmányossági kételyeket is felvet, elsietettnek tűnik. A szakember úgy véli, először a területfejlesztésre kell helyezni a hangsúlyt, ki kell jelölni és funkcióval, pénzzel ellátni a régióközpontokat; a köz- igazgatási és választójogi reform csak ezek után következhet. Győrffy Z. - Nyaka Sz. (A> Kommentár az 1. oldalon) Hírek Röviden A doni áttörés áldozataira, valamint a világháború hőseire emlékeznek az 55. esztendeje történt tragikus esemény kapcsán ma 16 órától a Pécsi Bazilikában, ahol ökumenikus istentisztelet és áldás is lesz. (cs) Gyarapodó múzeum, A Janus Pannonius Múzeum Keserű Ilona pécsi és Konok Tamás budapesti festőművész egy-egy alkotását vásárolta meg a napokban. A múzeum Káptalan utcai Modem Magyar Képtára az új évben már karbantartott, megszépült belsővel fogadja látogatóit. (m) Megverték, meglopták. A pécsi műjégpályán páholtak el ismeretlenek a hét végén egy fiatal férfit. A verekedés során zsebéből kiesett a pénztárcája, amely a benne lévő tizenötezer forinttal együtt támadói zsákmánya lett. (gz) Jogi tanácsadó. Ingyenes jogi tanácsadást tartunk január 13-án, szerdán délután 5-tőJ 6 óráig az Engel J. u. 8. alatt található székházunkban. Megközelíthető a 27-es és a 40-es autóbuszokkal. A tetten ért TETT ÓFALU-PÉCS A bátaapáti radioaktívhul- ladék-Ierakó ellen tiltakozó falvak beperlik a Paksi Atomerőművet az új Atomtörvény megszegése miatt.- Az évi költségvetésünk felét kaptuk volna idén segítségként az Atomerőműtől, ha 1996-ban beállunk a sorba, és támogatjuk a Bátaapátiban folyó kis- és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezésének kísérletét. A falu azonban úgy döntött, hogy itt ne épüljön ilyen objektum - mondta Kófiás Endre (képünkön), a Kelet-Mecsek és a Völgység Környezetvédelmi Társulásának elnökségi tagja, Ófalu polgármestere. Hasonlóképpen vélekedtek a térségben a Véménden, Pa- lotabozsokon, Szebényben, Mecseknádasdon élők is. Baranyából csupán Feked csatlakozott a Társadalmi Ellenőrzés és Tájékoztató Társulás (TETT) tolnai településeihez. Ä TETT 8 tagja 1997 óta kap a PA Rt.-től a munkákról szóló pozitív tájékoztatásért évi 2-60 millió forintot. Ám a nemrég elfogadott Atomtörvény értelmében nemcsak köztük, hanem a régióban érintett minden falu között kellene felosztani a beruházási összeg 5 százalékát - tudtuk meg dr. Wekler Ferenc országgyűlési képviselőtől. A tiltakozók ezért most környezetvédelmi jogászhoz fordultak, hogy lépjen fel az érdekünkben. M. B. E. Kamionvész a határon UDVAR Hat éven át a határátkelő lezárt sorompója aggasztotta a faluban lakókat, most pedig az átmenő forgalom keseríti az életüket.- Hétfő estétől szerdáig szinte megbénul az élet a községben- mondta Fischer Ferencné polgármester asszony tegnap, a faluházban rendezett nyilvános testületi ülésen. - A hétvégi kényszerpihenő után startoló első járművek akkor érnek hozzánk, és jönnek egymás után. Gyakran egy kilométer hosszan egy sávot teljesen elfoglalnak, az északi soron lévő házból autóval se ki- se bemenni nem lehet. A befelé jövő forgalom miatt viszont a másik oldalon lakók sem tudnak közlekedni. A kamionok motorja éjjel-nappal jár, a kipufogógáztól pedig megfulladunk. A nehéz járművek teljesen tönkretették az utat. A tanácskozáson mások mellett jelen volt a határőrség megyei igazgatóságának képviselője is, aki elmondta: tavaly közel 360 ezres járműforgalmat regisztráltak, ami 215%-kal haladta meg az előző évit. Ezért a falu és dr. Hargitai János országgyűlési képviselő kezdeményezését támogatva maga is szorgalmazza: akár elkerülő út, akár helyben egy kamionparkoló kialakításával szüntessék meg a jelenlegi áldatlan állapotokat. B. M. Egytől négyig: osztályban a vendéglők Bezárhatják a feltételeket nem teljesítőket Január első napjaival lejárt a különböző vendéglátóhelyek osztályba sorolásának határideje. Eddig nem minden vállalkozó teljesítette regisztrációs kötelességét. Rövidesen megkezdődik a jogszabályban rögzített feltételek ellenőrzése is. BARANYAI KÖRKÉP A megyében működő vendéglátó egységek üzemeltetőinek mintegy 90 százaléka adta le eddig azokat a bejelentő lapokat, amelyekkel egyrészt regisztráltatják magukat a gazdasági önkormányzatnál, másrészt pedig felszereltségének, színvonalának megfelelő osztályba sorolják vendéglőjüket.-Mivel a feldolgozás már javában zajlik, a késlekedőket arra szólítjuk fel, hogy sürgősen küldjék vissza a bejelentkező lapokat. A már beérkezett dokumentumok jellemző hibája, hogy a vállalkozók nem értették meg: nekik kell osztályba sorolniuk egységüket, ennek hiányában visszaküldjük a papírokat. Az idő elsősorban azért sürgeti a késlekedő vendéglősöket, mert jelenleg már folyamatban van a jogszabály betartását vizsgáló ellenőrző csoport kialakítása. A csapat várhatóan a gazdasági önkormányzat és a vendéglátós szakma egy-egy képviselőjéből, valamint a fogyasztóvédelem egy szakértőjéből áll majd- tájékoztatott Appelshoffer Anita (képünkön), a Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara referense. A működtetők négy kategóriába sorolhatják üzleteiket. A legnagyobb gondot talán az okozhatja, hogy a negyedik osztályban is megkövetelik a nemenként elkülönített illemhelyiséget. A rövidesen induló ellenőrzéseken a regisztrációt és a feltételeket is vizsgálják. Az előírtak teljesítésének hiányában be is zárathatják a hiányos vendéglőket. K. E. Búcsú Bogdán Jánostól Január 9-én, 36 éves korában tragikus körülmények között elhunyt Bogdán János, a pécsi Gandhi Gimnázium igazgatója. A Somogy megyei születésű magyar-történelem-filo- zófia szakos tanár meghatározó szerepet játszott az ország első cigány gimnáziumának létrehozásában. Először mint az előkészítést végző szakmai munkacsoport tagja, szellemi vezetője irányította a munkát. 1994-től haláláig az intézmény igazgatója volt. Bogdán Jánost Pécs, valamint Baranya megye önkormányzata saját halottjának tekinti. Kinyílt a barka - A múlt heti kellemes, meleg időjárásnak köszönhetően a szokottnál korábban jelentek meg a barka virágai. így a lakás száraz virágdíszeit most már élőre cserélhetjük. FOTÓ: WÉBER TAMÁS Szabadulóművész a nagyvárosban Van néhány alkotó a művészettörténetben, aki felnőttkorában kezdett festeni, de ma már többnyire művészeti iskolákban képződnek a tehetségek. Kenyeres István, akinek tegnap nyílt kiállítása a Művészetek Házában, kivétel. PÉCS Az áramlástan, a biotechnológia foglalkoztatta évtizedekig. A vegyészmérnök azután otthagyta a Műegyetem kutatói állását, hogy víztisztítással kapcsolatos találmányainak hasznosításával foglalkozzék, meg független szakértőként speciális környezetvédelmi feladatokkal. Kenyeres István négy éve, 42 évesen kezdett el festeni, de a kritikusok szerint kiérlelt alkotónak bizonyult. Ezúttal közel húsz ecsettel, kézzel festett olajképét láthatja a közönség. Ahogy meséli, egy nyáron, a kislányával kezdett közös munka során érezte meg a festésben rejlő lehetőséget. Képei elbeszélő jellegűek, többnyire történeket látunk, gondolatokat. Feltárul a kólikás filoszok világa, a hasfájós bölcselkedésekkel, de megismerhetjük a hivatalnok magánéletét is, azt, mit rejt a szürke zakó, a tar homlok - talán felfújható babákat éppen. És ott van Houdini is New Yorkban, aki olyan szabadulóművész, mint minden városlakó, aki egy metropolis fojtó légkörében él, s ha pihen is, gyanús, hogy a cseppnyi természetet leterített műpázsit jelenti. A „Phoenix-házak” című képen ilyesféle környezetben napoznak a hősök, de a bohócképű naturista csak kacag a természet utáni görcsös kapaszkodáson. A világ, már ami a környezetvédelmet illeti, nem jó irányba halad Kenyeres István szerint. Képeivel azokra a problémákra akarja felhívni a figyelmet, amelyeket érez, hiszen a festmények látható módon is provokálják, vélemény- alkotásra késztetik a nézőt. A mérnök-festőt az alkotás gyönyöre élteti, ez az érzés pedig ugyanolyan akkor is, ha egy kutatási folyamatban terem meg a mindent megoldó felismerés, és akkor is, amikor egy festmény születik. Hodnik I. Gy.