Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)

1999-01-20 / 19. szám

1999. január 20., szerda Sport Dünántúli Napló 13 Korda sérülés után tudott győzni Az Australian Open férfi egyes versenyének első fordulójá­ban a címvédő cseh Petr Korda ötjátszmás mérkőzésen győzte le Galo Blancót, de spanyol ellenfele az összecsapás után nem volt hajlandó kezet fogni vele. Már hullanak a csillagok, a férfiaknál Pioline, Moya és Muster is búcsúzni kényszerült. MELBOURNE A vesztes játékos nem a Kordát övező, és a teniszezők egy ré­szének tiltakozását kiváltó doppingbotrányt nevezte meg tette okaként, hanem a rivá­lisnak azt az állítólagos sport­szerűtlenségét, amikor a cseh sportoló bokasérülésére hi­vatkozva időkéréssel szakí­totta meg a játékot. A végül 6-3, 6-7, 6-4, 6-7, 6-2 arányban diadalmaskodó Korda a harmadik játszmá­ban, 1-1-es állásnál kért időt, és hívta segítségül edzőjét.- Úgy éreztem, nem bízha­tok meg Kordában, ezért nem akartam kezet rázni vele. Az esetnek semmi köze a dop­pingügyhöz. Képtelenségnek tartom, hogy valaki sérülésé­nek kezelése céljából a pá­lyára hívja az edzőjét, majd később úgy futkosson a pá­lyán, mint ellenfelem tette - fogalmazott Blanco. — Bedagadt a bokám, fájt is, ezért kértem segítséget. Egy­szerűen csak azon voltam, hogy valahogy átvészeljem a mérkőzést. Vártam a hálónál, de nem történt semmi. Soha­sem történt velem korábban ilyesmi, és fogalmam sincs, most mi volt az oka - fejtette ki Korda, aki bicegve jelent meg a sajtótájékoztatón, ame­lyen doppingügyéről viszont továbbra sem volt hajlandó beszélni. A keddi játéknap egyik legnagyobb meglepetését okozta a 17 éves ausztrál Lley- ton Hewitt, aki a férfiak verse­nyében három játszmában le­győzte a 13. helyen kiemelt francia Cédric Pioline-t. Szin­tén váratlan volt a spanyol Car­los Moya kiesése. Ä 4. kiemelt teniszező négy szettben maradt alul a német Nicolas Kieferrel szemben. Eredmények Érdekesebb eredmények, női egyes, 1. forduló: Li Fang (kí­nai) - Kuti Kis Rita 7-5, 6-4, Martina Hingis (svájci, 2.) - Li­lia Osterloh (amerikai) 6-1,6-2, Arantxa Sánchez-Vicario (spa­nyol, 4.) - Mariaan de Swardt (dél-afrikai) 6-2, 6-2, Mary Pi­erce (francia, 7.) - Cindy Wat­son (ausztrál) 6-2, 6-1, Anna Kumyikova (orosz, 12.) - Jill Craybas (amerikai) 7-6 (7-1), 7-5, Sandrine Testűd (francia, 14.) - Tara Snyder (amerikai) 6-3, 6-2, Amanda Coetzer (dél­afrikai, 16.) - Sandra Kleinova (cseh) 6-4, 2-6, 7-5, Szeles Mónika (amerikai, 6.) - Tina Krizán (szlovén) 6-1, 6-0, Steffi Graf (német, 10.) - Paola Suarez (argentin) 6-0, 6-3. Férfi egyes, 1. forduló: Andre Agassi (amerikai, 5.) - Heman Gumy (argentin) 6-0, 6-3, 6-0, Jevgenyij Kafelnyikov (orosz, 10.) - Jonas Björkman (svéd) 6-3, 6-2 6-4, Martin Damm (cseh) - Albert Costa (spanyol, 12.) 6-4, 4-6, 6-4, 6-4, Todd Martin (amerikai, 15.) - Femando Meligeni (bra­zil) 3-6, 4-6, 6-3, 6-4, 6-1, Petr Korda (cseh) - Galo Blanco (spanyol) 6-3, 6-7 (1-7), 6-4, 6-7 (4-7), 6-2, Jim Courier (amerikai) - Peter Wessels (holland) 6-3, 6-2, 7-6 (7-0), Sjeng Schalken (holland) - Thomas Muster (osztrák) 2-6, 6-3, 6-3, 6-3, Nicolas Kiefer (német) - Carlos Moya (spa­nyol, 4.) 6-7 (7-9), 6-4, 7-6 (8-6), 6-3, Lleyton Hewitt (ausztrál) - Cédric Pioline (francia, 13.) 6-3, 6-1, 6-1. Az ausztrál Lleyton Hewittnek sikerült megfélemlítenie el­lenfelét, a francia Pioline-t, három játszmában le is győzte Itt az Erste Bank U21 Kérem, hogy küldjenek további információt az ERSTE BANK HUNGARY RT. szolgáltatásairól! név: cím: telefonszám: Kérjük, ezt a lapot kitöltve küldje el az alábbi címre: MC MedlaCompany Kft. 1388 Pf. 73. Az adatszolgáltatás önkéntes! Aláírásommal hozzájárulok, hogy adataimat adatkezelés céljából az ERSTE 8ANK HUNGARY RT. felhasználja. Az adatkezelést a MC MedlaCompany Kft. végzi. Az adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatomat írásban az alábbi címen módosíthatom: ERSTE BANK RT. Stratégiai Marketing, 1372 Budapest 5. Pf.: 420. Adataimat az ERSTE BANK HUNGARY RT. harmadik fél részére nem adhatja át. Az ERSTE BANK HUNGARY RT. Magyarország ötödik legnagyobb fiókhálózattal (59 fiók) rendelkező bankja. Az anyacég, az Erste Bank AG Wien, Ausztria legrégebben alapított pénzintézete, egyben az ország második legnagyobb bankkonszernje. Az ERSTE BANK HUNGARY RT. vele szorosan együttműködve kívánja megvalósítani a fejlődésen és a lehető legnagyobb biztonságon alapuló üzletpolitikáját. Első a biztonság. ERSTEM Férfi kézilabda előkészületi mérkőzés Délutánra felébredtek DUNAÚJVÁROS Dunaferr - PMKC 29-23 (15-11) PMKC: Szente - Serfel 3, Frey T. 3, Diaz 3, Perez 1, Horváth T. (képünkön) 5, Németh A. 5. C$.: Hőgye 2, Mátyás 1, Becskei. Edző: Fü­zesi Ferenc. Dunaferr - PMKC 26-26 (14-14) PMKC: Barabás - Serfel 3, Frey T. 5, Szögi, Hőgye, Katzirz 2, Németh A. 5. Cs.: Szente (kapus), Horváth T. 5, Dia/ 5, Cseh B. 1, Becskei. Edző: Füzesi Ferenc. Kedden két előkészületi mérkőzést játszott a PMKC Dunaújvárosban, a bajnok­ságban második helyezett ott­honában. Az első találkozón nagyon dél­előtti formá­ban kezdtek ,#cpéc;§iek, de g második félidőre már feljavultak. A délutáni összecsapá­son már igazi NB I-es találkozót láthattak a kíváncsiak, ahol a PMKC megcsillantotta mindazokat az erényeket, amiket a "baj­noki mérkőzésekén is’ mutat­nia kell majd. c; M. Z. Női kosárlabda Euroliga Két ausztrállal jönnek PÉCS, LAUBER DEZSŐ SPORTCSARNOK Ma 18.00-kor lesz a PVSK- MiZo - Wuppertal NB I-es női Euroliga kosárlabda-mér­kőzés. A németek tegnap dél­után érkeztek meg repülővel Budapestre, onnan autóbusz hozta le őket Pécsre. Este 8- kor már edzettek is a meccs színhelyén. Két ausztrál válogatottjuk van, Sandra Brondello és Carla Porter, az edzőjük né­met, Olaf Lange. Október 21-én találkozott utoljára egymással a két csa­pat, akkor a Wuppertal 8 ponttal nyert a saját pályáján úgy, hogy sokáig szoros volt a mérkőzés. A pécsieknél annyi az új­ság, hogy a sérült Keller leg­közelebb március elején játszhat. H. L. Az év első focikönyve „A nemzeti önazonosság és a kollektív önbecsülés, sőt a diplomáciai elismerés egyik fő eszköze lett korunkban a labdarúgás.” Ez az a gondo­lat, amelyet Futballizmus című könyvében több szem­pontból is körbejár Dlusztus Imre, aki „civilben” a Dél- Magyarország című napilap főszerkesztője. Ebből a szempontból elemzi a magyar foci hanyat­lásainak évtizedeit, és több, eddig nem publikált háttérin­formáció segítségével például a Jugoszláviától elszenvedett legutóbbi nagy vereséget a következőképpen magya­rázza: „A szerbeknek nemzeti ügyként szolgált az ellenséges Magyarország letiprása, ne­künk viszont nem volt ehhez az agresszióhoz mérhető technikai tudásunk, hogy el­lépjünk előlük. Nem szétrúg­tak, mert arra nem volt szük­ség, hanem - szétfutballoztak bennünket.” Szó esik a jó stílusban meg­írt kötetben csaló bírókról, az öngyilkos totókirályról, a ma­gyarországi átigazolási pén­zek zsebbe vándorlásáról, és megannyi más napi aktuali­tásról. Dlusztus összefüggéseket keres könyvében a foci és a különböző nemzetek politikai helyzete között. Ennek a kap­csolatnak bizonyítására ren­getek hasznos tényt használ. Könyvének egyik erőssége, hogy sajátos nézeteit nem kí­vánja az olvasóra erőltetni, rábízza az elfogadás vagy el­utasítás lehetőségét. Bozsik László

Next

/
Oldalképek
Tartalom