Új Dunántúli Napló, 1999. január (10. évfolyam, 1-30. szám)
1999-01-14 / 13. szám
1999. január 14., csütörtök Baranyai Tükör Dtmántúli Napló 5 Ismét szó van iskolabezárásokról A város intézményvezetőit tegnap arról tájékoztatták a Városházán, hogy a 11-16 százalékos közalkalmazotti béremeléshez és a létesítmények működtetéséhez egyaránt kevés a pénz. Felvázolták az Egyetem utcai és az Istenkúti általános iskolák, valamint a Hevesi György Műszaki Szakközépiskola megszüntetését. A pécsi Hevesy György Műszaki Szakközépiskola bezárását tervezik illusztráció: müller andrea PÉCS A közoktatási bizottság már jóváhagyta, a városi közgyűlés elé pedig februárban kerül az a javaslat, mely átalakítja Pécs iskolaszerkezetét. Eszerint az Egyetem utcai iskolát az Ágoston téribe és a Fel- sővámház utcaiba költöztetik, a helyére pedig a Kodolányi János Dolgozók Gimnáziuma kerül. Oly módon, hogy összevonják a Dolgozók Általános Iskolájával, ami tehát szintén ideköltözik a keleti városrészből - tudtuk meg dr. Újvári Jenő alpolgármestertől (kis képünkön). Az Istenkúti iskola jövőjére három módozatot dolgoztak ki. Ha megszüntetik, akkor a gyerekeket a rácvárosiba irányítják. Lehet ugyanakkor, hogy csak a felső tagozat áll le, de az sem kizárt, hogy az intézmény négy év haladékot kap olyan program kidolgozására, mely vonzóvá tenné az iskolát, növelve a tanulólétszámot. A középfokot érintő újdonság, hogy a Hevesy György Műszaki Szakközépiskola megszüntetését tervezik; egyik felét a Zi- pemowszky, a másikat a Pollack Mihály Szakközépiskolába integrálva. Az elképzelések szerint a Dolgozók Gimnáziumának épületét visszakapja a Miasz- szonyunk Női Kanononokrend, a Dolgozók Általános Iskolája helyét szociális célra adják át. Az Egyetem utcai szabadon maradó termeket és a Hevesy objektumát bérbe adják, várhatóan az egyetemmel megegyezve. Ha az Istenkúti iskola is megszűnik, ott is a szociális hasznosításban gondolkodnak. A városi gazdasági szervezet (GAMESZ) is átalakul, az országos mintának megfelelően funkcióit az önállóan gazdálkodó általános iskolák veszik át. A testületi döntést megelőzően kikérik a szakfórumok és az érdekképviseleti szervezetek, továbbá a szülői közösségek véleményét is. Azért sürgető a program lebonyolítása - hangzott el tegnap -, hogy a szeptemberben kezdődő tanévre a beiratkozások már az új rend szerint történjenek. Újvári Jenő megjegyezte, hogy az átalakulás oka nem elsősorban pénzügyi - körülbelül 40-50 millió forintos megtakarítást jelenthet a koncepció teljes mértékű megvalósítása -, inkább megfelelés a társadalmi kihívásnak. Kiemelte, hogy a demográfiai helyzet alakulása is sürgette ezt a lépést. A következő négy évben ugyanis hatszáz gyerekkel kevesebb jár majd alsó tagozatba Pécsett. Nem „megátalkodott iskolabezárás” tehát a céljuk, hanem az intézményi működtetés költségeinek csökkentése - mondta az alpolgármester. Mészáros B. Endre A több pénz is kevés A város idei költségvetésének kiadási oldalán egyelőre 2,3 milliárd forintnak nincs fedezete. Bár most az oktatási normatívákat 24 százalékkal emelték, Pécsett a csökkenő gyermeklétszám miatt ez a bevétel (495 millió forint) a tavalyihoz képest csak 14 százalékos növekedést mutat. Az oktatási területen ebből a pénzből kell fedezni a pedagógusok 16, az egyéb közalkalmazottak 13 százalékos béremelését és a tanárok minőségi díjazását. A számítások szerint a kiemelt oktatási támogatás a városban olyannyira nem jelent segítséget, hogy az egyensúly csak 190 millió forint hozzátételével biztosítható. Hírek Röviden Élelmiszert oszt Szigetváron a müncheni székhelyű Batthyány Lajos Társaság január 14-én, más szervezetekkel együttműködve, több mint tíz iskolának. Háromezernél több gyerek, köztük almamelléki, dencsházai és kétújfalui iskolások jutnak adományhoz. (cs) A magyartelekiek erdőbirtokosság alapítását tervezik azért, hogy megakadályozzák a további fatolvajlásokat. Az elmúlt egy évben legkevesebb tíz feljelentést tettek a gazdák a rendőrségen. A kőrisesek már végveszélybe kerültek. (cs) Komlón két tizenöt éves fiút értek tetten a rendőrök szerdán fényes nappal az Alkotmány utcában, amint egy ott parkoló autó ablakát betörték, hogy értékeket emeljenek ki a járműből. (cs) Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 409 cm, áradó, 2,9 fok, Őrtilos 80 cm, áradó, 2,0 fok, Barcs - 26 cm, áradó, 3,1 fok, Drávaszabolcs 88 cm, áradó, 1,9 fok. Takarékossági okból csak egy felügyelő maradt SZIGETVÁR Átmenetileg kettő helyett egy közterület-felügyelő járőrözik a városban. Az intézkedésnek takarékossági oka van. A későbbiekben egyenruhát is viselnek az új szolgálat tagjai. Szó sincs teljes leépítésről - tudtuk meg Láng Jánostól, a városgondnokság megbízott vezetőjétől. A csaknem fél évtizede működő utcai szolgálatot - ahogy állami támogatáshoz jut a város vezetősége - tovább fejlesztik és megerősítik. Továbbra is a megelőzés lesz a legfontosabb feladat, hogy például kevesebbet szemeteljenek az emberek, megtanulják a parkolási rendet, ne tegyenek ki reklámtáblát tiltott területen, és engedély nélkül ne bontsanak fel aszfaltot. Az új felügyelők, akik speciális képzésben részesülnek, a terv szerint egyenruhában járnak majd, igazoltatják a környezetszennyezőt, és ha kell, helyszíni bírságot szabnak ki, feljelentést tesznek. Veszélyeztetettségük esetén használni fogják az önvédelmi gázsprét. Csuti J. Mindörökké Nemecsek PÉCS A Pál utcai fiúk története mindannyiunk története, az ifjúság és a kalandvágy, az árulás és a holtig tartó hűség meséje. Ezt a klasszikust mutatják be hamarosan a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. A legendás grund talán csak egy képzeletbeli hely, a gyermekiét és a felnőttkor határán, amikor még szent és tiszta volt minden eszme, a csapatért, az ügyért halni volt érdemes. Aztán felnőtt lett az ember, s most már a Gitt-Egylet is mosolyogni való kedves emlék. A legújabb olvasói nemzedék már azon is eltűnődik, hősnek vagy baleknak tartsa-e Nemecseket. Pedig ő az egyetlen, aki most már mindörökre ártatlanul becsületes marad, s nekünk, többieknek, ugyancsak igyekeznünk kell, hogy a mi nevünk is végül csupa nagy betűvel jegyeztessék be egy másik nagykönyvbe. Soós Péter rendező elmondta, hogy családi előadás készült, mely gyereknek, szülőnek is érthető. A rendező egy húsz éves érettségi találkozó kerettörténetével viszi vissza a színészt és a nézőt az időben, hogy ki-ki a maga módján szembesülhessen a Pál utcai álommal, mely egyszerre felemelő és tragikus. A két felvonásos színmű pécsi bemutatása sok fiatal, tehetséges férfi színművész játékára is alkalmat teremt. Bokát Fillár István, Gerébet Bajomi Nagy György játssza. Nemecsek a bemutatón Czár Gergő lesz. A díszlet Ágh Márton, a jelmez Szűcs Edit munkája. Á premierre január 15-én, 19.30-kor kerül sor. Hodnik I. Gy. Közigazgatási perek, vitatható elv Idén január elsejétől a közigazgatási perek a megyei bíróságok hatáskörébe kerültek. Megyei szinten több száz ügyről van szó; kérdéses, hogyan fog a jelenlegi apparátus megfelelni az újonnan támasztott követelményeknek. A koncepció nem teljesen kidolgozott, vannak még jogértelmezési nehézségek. PÉCS Lapunknak dr. Wirth Béla (képünkön), a Baranya Megyei Bíróság elnöke elmondta: január elsejével a megyei bíróságok folytatják le a közigazgatási perek túlnyomó részét, átvéve a jelenlegi ügyeket is. A városi bíróságok minden átadandó ügy tárgyalását megszüntetik, ezeket a megyei bíróságok tárgyalják majd újra. Felmerült az az igény, hogy a városi bíróságok folytassák le az általuk már december harmincadika előtt elkezdett pereket - ez a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának állásfoglalása értelmében nem valósulhatott meg. Mint azt az elnök elmondta, néhány jogértelmezési problémával is szembesülniük kellett. Eldöntetlen például, hogy folytatható-e azoknak a járulékügyeknek a* tárgyalása, melyek január elsejétől az APEH-hez tartoznak. Wirth Béla elmondása szerint döntés ugyan a közeljövőben várható, addig azonban ezen ügyek tárgyalását a Megyei Bíróság felfüggesztette. Legalább két- száz-kétszázharminc ilyen ügyről van szó. Garé végeláthatatlan ügye Több mint egy éve húzódik a garéi szemétégetőt felépíteni szándékozó Hungaropec Rt. és a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal közötti per, melynek tárgyalását még a múlt évben 1999. január 13-ára tűzte ki a Pécsi Városi Bíróság. Dr. Bóna István, a részvénytársaság vezetője elmondta, a lehető legkellemetlenebbül érintette őket a szabályozás változása. Szerettek volna végre mielőbb pontot tenni az ügy végére, mely így tovább húzódik: a közigazgatási perek többségéhez hasonlóan várhatóan csak három-négy hónap múlva kerül ismét napirendre. Lapunknak dr. Gátos György, a Baranya Megyei Bíróság Polgári Kollégiumának vezetője kifejtette, a változás elvi alapja az lenne, hogy magasabb szintű bíróság hozza meg így az elsőfokú döntést. Hozzátette, az álláspont vitatható: a megyei bíróságok olyan jelentősen leterhelt helyzetbe kerülnek, mely legalábbis megkérdőjelezi a munka hatékonyságát, erősen lassítva az eljárások intézését. Megtudtuk, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elé kerültek a jelenlegi apparátussal kapcsolatos igények. Gátos György szerint a mostani szabályozás nem felel meg a célszerűségi elveknek, mert elsősorban állampolgári érdek, hogy a perekkel gyorsan haladjanak. Tibay Gábor (A> Kommentár az 1. oldalon) Földárverések, pontatlan adatokkal A többi megyéhez képest Baranyában viszonylag kevés, földárveréssel kapcsolatos utólagos panasz fordult elő. Legalábbis eddig. Egy-egy probléma persze bármikor előkerülhet. BARANYAI KÖRKÉP Az 1 -es földalaphoz kötődő földárverések során országszerte meglehetősen sok hivatali hiba csúszott be. A Központi Kárrendezési Iroda megbízott igazgatója, Huszár László lapunknak elmondta, a földhivataloknak a kárrendezési hivatalok felé történt adatszolgáltatása nemritkán rendkívül pontatlan volt. A árverésre kerülő földeket a földhivataloknak fel kellett volna mérniük, ám ez alig-alig történt meg. Ezt valószínűleg az magyarázza, hogy a kárpótlást gyorsan be kellett fejezni, ezért az apparátus leterhelt volt. A kárrendezési hivatalok sokszor digitalizált anyagról, vagy még rosszabb esetben tulajdoni lapról voltak kénytelenek az árverést lefolytatni. Egy adott területtel kapcsolatban közölni kellett annak nagyságát, körvonalát, művelési ágát, aranykorona-értékét. Huszár László szerint nem túlzás azt állítani, hogy a földhivatalok gyakran Ferenc József korabeli, de legalábbis ősrégi térképek alapján dolgoztak. Ezért nem csoda, ha az adatoknak és a földterületnek néha semmi közük nem volt egymáshoz. Másfajta hibák is előfordultak az elmúlt években: gyakran a földdarab mellett futó út, vagy annak egy része is a helyrajzi számhoz tartozott. Elkefélés: így hívják ezt földmérő szaknyelven. Nagy meglepetés érhette például azt a három tulajdonost, akik között felosztottak egy földdarabot, ám később kiderült, hogy nem 10, hanem csak öt hektár jutott nekik fejenként. Ilyenkor a kockázati alapból fizeti ki a Kárrendezési Iroda a különbözetet, sajátjogú kárpótlási jegy formájában. Ha ez nem elég a tulajdonosnak, akkor már csak a bírósághoz fordulhat. Nemcsak a földhivatalok fals adatai okoznak problémát, hanem az is, hogy a termelőszövetkezetek, mezőgazdasági kombinátok előszeretettel feledkeztek meg a földterületek művelési ágának megváltoztatásakor a bejelentési kötelezettségről, hiszen ez pénzbe, fáradságba került volna. Hárságyi Pétemé, a Baranya Megyei Kárrendezési Iroda munkatársa lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a megyében komolyabb gond eddig nem merült fel, tudomása szerint nem adtak el utat, vagy árkot. Kisebb problémák persze adódtak: Pécs mellett egy tsz olyan területet ajánlott árverésre, ahol szemét volt, Szigetvár környékén pedig a tulajdonos kissé meglepődött, amikor kiderült: földje nem szántó, hanem erdő. Nimmerfroh F. - Fotó: W. T. 1 í