Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-24 / 352. szám

1998. december 24., csütörtök Sport Dünántúli Napló 11 További nyomozás a Fradinál Kiegészítésre szorul az a felje­lentés, amelynek nyomán a rendőrség nyomozást folytat a Ferencváros labdarúgócsapatá­nak gazdasági ügyeiben, mondta szerdán az RTL Klub televízió híradójában Orbán Pé­ter országos rendőrfőkapitány.- A feljelentés bűncselek­mény gyanúját említi, és mivel nem alapos gyanúról van szó, el kellett rendelni a feljelentés ki­egészítését - nyilatkozta Orbán Péter. A híradó arról is beszámolt, hogy a Ferencváros a külföldre eladott játékosokért 264 millió forint értékű valutát kapott, míg az idei UEFA-kupás szereplé­sért közel 40 millió forintnyi valutabevételt várhat. A baj­noki, illetve a hazai és nemzet­közi kupamérkőzések jegyel­adásából 80 millió forinthoz ju­tott az egyesület, míg a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium 143 milliót utalt át a klubnak. A magyar csapatoknak eladott játékosok utáni bevételről nincs hivatalos adat. Az RTL Klub értesüléseit sem Szívós István, a Ferencvá­ros volt ügyvezető elnöke, sem pedig Torgyán József, földmű­velésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a Ferencváros elnöke nem kommentálta. Apró magánügyek Karembeu megnősült. Christian Karembeu francia válogatott labdarúgó Korzikán feleségül vette a szlovák mo­dellt, Adriana Sklenarikovát. A két fiatal egybekelését több közjáték zavarta meg, mivel a polgári és az egyházi esküvő után is a rendfenntartó erők közbelépésére volt szükség ahhoz, hogy a fotósokkal és ra­jongókkal körülvett párt ne érje baj. A biztonsági embe­reknek egy alkalommal még könnygázbombát is be kellett vetniük a rend visszaállítása érdekében. A házasságkötés után Karembeu és felesége az egyik porto-vecchiói szállo­dába hajtott, ahol a 80 fő rész­vételével megtartott lakodalmi mulatságon vett részt. A ven­dégek között volt Karembeu madridi csapattársa, Clarence Seedorf, a Real holland ide­genlégiósa is. Köpke eligazol. A francia labdarugó-bajnokság élvona­lában szereplő Olympique Marseille nem gördít akadá­lyokat a korábbi német váloga­tott Köpke távozása elé, így a kapus várhatóan januárban írja alá új szerződését, amely 2001. június 30-ig köti majd a német első osztályban szereplő FC Nürnberghez. Korda doppingolt Tiltott szereket szedett LONDON A tiltott teljesítménynövelő szerek közé tartozó nandrolont mutatták ki a cseh Petr Korda szervezeté­ben az 1998- as angol nemzetközi teniszbajnok­ságon elvég­zett orvosi vizsgálatok. A Nemzet­közi Tenisz Szövetség (ITF) döntése értelmében Kordát meg­fosztották a wimbledoni negyeddön­tős szereplé­séért járó vi­lágranglista- pontoktól és pénzdíjától. A június 22. és július 5. kö­zött rendezett versenyen el­végzett vizsgálat eredményé­ről Petr Korda augusztusban értesült, s azonnal fellebbezést nyújtott be. Az ITF fellebbvi- teli bizottsága hétfőn tárgyalta az ügyet, majd nyilvánosságra hozta döntését. Korda vize­letmintájában talált nandrolon az ITF doppinglistáján az első osztályú tiltott szerek közé tar­tozik. A cseh teniszező arra hivatkozott, hogy tudta nélkül került a szervezetébe a tiltott szer. Ezért az ITF nem tervez további szankciókat a játékos­sal szemben - szerepel a nem­zetközi szövetség hivatalos kommünikéjében. A cseh teni­szező Londonból keltezett közleményében hozta nyilvá­nosságra álláspontját:- Kategorikusan kijelen­tem, hogy nem vagyok dop­pingcsaló. Soha nem kívántam ilyen eszközökkel előnyt sze­rezni társaimmal szemben. A cseh játékos 94 529 dol­lárt nyert Wimbledonban, melytől az ITF döntése után el kell búcsúznia. Tula Forma-l-es tervei MOSZKVA Tula, Oroszország 580 ezer lakosú ipari városa egy gaz­dag, meg nem nevezett befek­tető segítségével gyorsasági autós Forma-l-es Nagydíj rendezését tervezi. A Moszkvától 200 kilomé­terre lévő város képviselője bejelentette, hogy a befektető biztosítaná a versenypályához és a város infrastruktúrájának fejlesztéséhez szükséges mintegy 300 millió dollárt. A Moscow Times angol nyelvű orosz napilap értesülései sze­rint a város terveit Jevgenyij Primakov orosz miniszterel­nök is támogatja.-Nem teljességgel lehetet­len, hogy Tula Forma-l-es színhely legyen, de elhamar­kodott dolog lenne erről már most nyilatkozni - mondta Francesco Longanesi, a Nem­zetközi Automobil Szövetség (FIA) szóvivője. Tula legnagyobb előnye a hagyományos európai színhe­lyekkel szemben az lehet, hogy Oroszországban nem tiltja törvény a Forma-l-es vi­lágbajnokság legnagyobb be­vételeit jelentő dohánytermé­kek reklámozását. Az ipari város esélyeit azonban jelentősen csökkent- heti, hogy a hírek szerint a fő­város, Moszkva is fontolgatja egy Forma-l-es versenypálya építését a közeljövőben. El­képzelhető, hogy vetélytársai lesznek a Hungaroringnek. Makány négy számban csúcstartó Serdülőként a felnőttek között. Úszó Budapest-baj- nokság. 200 férfi háton Ma­kány Balázs (ANK) új korosz­tályos magyar csúcsot ért el, ideje: 2.29.40. Makány négy számban magyar csúcstartó a korosztályában. 100 m férfi felnőtt gyors: 10. Feller Dénes (ANK) 57.80. 400 gyors: 16. Feller 4.31.40. Feller még ser­dülőkorú. (n) Kétszer a dobogón. Komá- rom-Esztergom megye nyílt shotokan bajnoksága. Leány kata, 12-13 évesek: 4. Molnár Edit. Leány kata, 14-17 é.: 3. Molnár Andrea. Leány ku- mite, 14-17 é.: 3. Hollendus Linda (mind Harmónia Sza­badidő és Sportegyesület, Pécs). (n) Óvodások is indultak. Ba­ranya megyei sportaerobik- verseny, Pécs, Ifjúsági Ház. Győztesek. Óvodások. Egyéni: Szarvas Eszter. 1-2. osztályosok, egyéni: Szarvas Melinda. Páros: Bíró Lolita- Lajtai Luca. Team: Bíró-Laj- tai-Szarvas M. Csapat: Tóth Rebeka-Ferenczi Kitti-Lud- mann Fanni-Róth Judit. 3-4. o. Páros: Babocsay Zsóft-Sándor Fanni. Team: Szűcs Dóra-Kovács Do- rina-Babocsay. 5-8. o. egyéni: Győrpál Tünde. Páros: Kisdaróczi Ági-Tyeklár Ra­mon. Team: Kisdaróczi-Sgá- necz Erika-Dudás Timi-Fan- csali Orsi. Középiskolások. Fiú egyéni: Tyeklár Ramon. Páros: Hegyi Petra-Sgánecz Bernadett. Team: Hegyi-Sgá- necz Betti-Petrovics Vanda-Tyeklár Richárd. (n) Hazai győzelem Siklóson. Eötvös-kupa fiú kézilabda-te­remtorna, Siklós (8 csapat): 1. Siklós Hajdú, 2. Nagyatád, 3. TÁSI 6. o., 4. Gyékényes,^ 5. Szekszárd, 6. Csurgó, 7. TÁSI 5. o., 8. Csurgó 5. o. (n) Hét mohácsi első hely. Utánpótlás asztalitenisz-ver­seny, Pécs. Győztesek. Ifi le­ány egyéni: Varga Anita (Mohács). Ifi fiú egyéni: Or­bán Balázs (Mohács). Ser­dülő leány egyéni: Minorics Dalma (Mohács). Serdülő fiú egyéni: Bittner Zoltán (Mo­hács). Újonc leány egyéni: Szekó Zsófia (Mohács). Újonc fiú egyéni: Zombori Dávid (Harkány). Újonc le­ány egyéni: Schmidt Zsu­zsanna (Mohács). Újonc fiú egyéni: Zombori Dávid (Harkány). DC csapat. Leá­nyok: Mohács III. (Csizma­dia Eszter, Varga Anita), fiúk: Harkány (Zombori G., Zombori D.) (n) Végleges Nyilasi menesztése Szerdán létrejött az a végleges megállapodás, amelynek értel­mében 1998. december 31-én megszűnik Nyilasi Tibor veze­tőedző munkaviszonya az FTC profi labdarúgócsapatánál - tá­jékoztatták az MTI-t abban a közleményben, amelyet az FTC Labdarúgó és Sport Kft. képvi­seletében dr. Páncsics Miklós, a Nyíl Bt. nevében Nyilasi Tibor látott el kézjegyével. Az érintettek december 21- én elvi megállapodásra jutottak a szerződés felbontásáról, amely érvényességéhez az FTC Labdarúgó és Sport Kft. fel­ügyelő bizottságának, valamint a Ferencvárosi Torna Club ügyvezetésének jóváhagyására volt szükség. A megállapodást a testületek elfogadták. Ä Nyíl Bt. részére olyan összeg kerül kifizetésre, amely megközelíti, de nem éri el az eredeti szerző­désben foglaltak szerinti össze­get. A felek abban állapodtak meg, hogy az összeg nagyságát nem hozzák nyilvánosságra. Az érintettek arról is határoz­tak, hogy a szerződés felbontá­sával összefüggésben kizárólag gyének M" ^ ^a----------------— nyilvánosság előtt , amely bármelyikük jó hírnevének sérelmével járna együtt. Az FTC labdarúgócsapatá­nál működő többi edző jogvi­szonyának rendezése érdeké­ben a kft. hasonló elveket kí­ván érvényre juttatni, mint a Nyíl Bt.-vel kötött szerződés esetében. Rangnick: Ralf Rangnick lesz a következő bajnoki idényben a német lab­darúgás élvonalában szereplő VfB Stuttgart vezetőedzője. A stuttgartiak szerdai sajtókonfe­rencián jelentették be a kineve­zést. Rangnick, aki jelenleg a másodosztályú SSV Ulm együttesének szakvezetője, a Stuttgart megállapodás szerint július el­sejétől kezdi meg munkáját a magyar válogatott, Lisztes Krisztián német csapatánál. A stuttgartiak korábbi vezető­edzője, Winfried Schäfer de­cember elején vált meg a csapa­tától, azóta ideiglenes jelleggel Wolfgang Rolff ült a kispadon. Pingvinek és királyok Hol is az a korong, Titov sem találja Glenn Murray, a Pengiuns korábbi játékosa két góljával segítette idegenbeli győze­lemhez a Los Angeles Kings együttesét az NHL legutóbbi játéknapján. Jamie Storr, a Los Angeles ka­pusa 25 lövést védve idén má­sodszor, pályafutása során pe­dig harmadszor őrizte kapuját hibátlan teljesítménnyel. A Kings szakmai munkáját négy éve irányító Larry Robinson edzői pályafutása 100. sikerét érte el a változatos, igazán han­gulatos és nagyon színvonalas találkozón. Totótippek, három változatban Csak angol meccsek lesznek a szelvényen, ilyen is régen volt. Az angol foci igazi ismerői sze­rint a legkiszámíthatatlanabb bajnoksággal találja szembe magát a tippelő. Különösen, ha olyan csapatok meccseinek egymással, amelyek a tabellán közel állnak egymáshoz. Ha fixtippeket keresünk, talán a Manchester hazai győzelmére voksolhatunk annak ellenére, hogy legutóbb a manchesteriek otthon kikaptak a Middlesbro­ugh gárdájától. Angliában járva hallottam egy dalt: „We hate Nottingham Forest, we hat Ar­senal too, we hate Leeds Uni­ted, but Chelsea we love you.” Szabad fordításban ez annyit tesz, hogy a Chelsea csapatát sokai jobban szeretik, mint a többi említettet. B. L. i. Arsenal - West Ham Nemzeti lx Telesport Új DN 1 1 2. Blackburn - Aston Villa x2 2x X 3. Coventry - Tottenham xl2 X 1 4. Everton - Derby Country 2x 12 1 5. Manchester U. - N’ham 1 1 1 6. M’brough - Liverpool xl2 xl 2 7. Sheffield - Leicester 1 X X 8. Southampton - Chelsea 2x 2 2 9. Wimbledon - Charlton lx 1 X 10. Birmingh. - Sheffield U. 1x2 1 1 11. Bolton - Bradford 12 1 1 12. Oxford U. - Crystal P. 12 x2 2 13. QPR - Norwich X 2 X +1 14. Newcastle - Leeds 1 1 X Magyarország a 46. helyen Magyarország a 46. helyen zárta az 1998-as évet a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán kiadott decemberi világranglistáján. ZÜRICH A nemzeti válogatottakat rangsoroló lajstromban az el­múlt havi helyezéséhez képest Magyarország egy hellyel hát­rébb csúszott, viszont így is je­lentősen javított egy évvel ez­előtti besorolásán. Brazília válogatottja a tava­lyi év végi rangsorhoz hason­lóan az élen fejezte be az esz­tendőt, a világbajnoki címet szerzett Franciaországot meg­előzve. A legnagyobb előrelé­pést a vb-n bronzérmet szer­zett Horvátország mutatta be: az 1997-ben 19. helyen zárt együttes tizenöt helyet előre­lépve ezúttal negyedikként zárt. Az Európa-bajnoki selej­tezőcsoportban Magyaror­szággal együtt szereplő orszá­gok közül Románia a 12. he­lyen maradt, Szlovákia a 32., Portugália a 36. Azerbajdzsán a 99. pozícióba lépett előre, míg Liechtenstein továbbra is a 159. helyet foglalja el. A FIFÁ-világranglista (zá­rójelben az előző havi és az egy évvel ezelőtti helyezés): 1. (L, 1.) Brazília 73.44 pont. 2. (2., 6.) Franciaország 68.86. 3. (3., 2.) Németország 66.87. 4. (4., 19.) Horvátor­szág 66.75. 5. (5., 17.) Argen­tína 66.72. 6. (7., 20.) Jugo­szlávia 64.70. 7. (8., 9.) Olaszország 63.82. 8. (6., 3.) Csehország 63.80. 9. (11., 4.) Anglia 63.13. 10. (10., 5.) Mexikó 61.93. 11. (9., 22.) Hollandia 61.67. 12. (12., 7.) Románia 60.01. 13. (13., 15.) Marokkó 59.58. 14. (14., 13.) Norvégia 58.99. 15. (15., 11.) Spanyolország 58.63. 16. (16., 16.) Chile 57.81. 17. (18., 27.) Koreai Köztársaság 57.17. 18. (17., 18.) Svédország 56.27. 19. (18., 8.) Dánia 55.10. 20. (30., 14.) Japán 55.01 ...32. (31., 34.) Szlovákia 52.04 ...36. (40., 30.) Portugália 50.56. 46. (45., 77.) Magyarország 47. 159. (159., 158.) Liechtenstein 10.57.

Next

/
Oldalképek
Tartalom