Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)
1998-12-05 / 333. szám
10 Dtinántuli Napló Kultúra - Művelődés 1998. december 5., szombat A kiállítás az év végéig várja a látogatókat fotó: wéber t. A cseh plakát az cseh plakát A Pécsi Galériában látható száz plakát a Morvái Briinni Galériának a gyűjteményéből való - tudtuk meg Marta Sylvesterová művészettörténésztől. A világhírű cseh plakátművészet, amelynek a reprezentáns darabjai az év végéig lesznek a galériában, a hatvanas években jutott lélegzethez, mondja a kiváló szakíró. Akkor, amikor az országban bekövetkező változást a cseh film új hulláma, a szatirikus társadalombírálat éledése, a jazz, rock is fémjelezte. Képviselői K. Ieissig, Karle Vaca és mások szemléletét poétikus szürrealizmus jellemezte a kollázs, a fotómontázs uralmával. A nyolcvanas években Pos, Salamon, Hlavaty metsző iró- niájú groteszkjei járják be a világot. A „Typo”-csoport - Sóiéra, Istrelova, Ziegler a szépirodalmi tipográfiát újítják meg, Fljesar és Sura a népművészetben talál ösztönzést. A legifjabb nemzedék meghonosítja a számítógépes plakáttervezést, a grafikusok „Typo Design Club” néven tömörülnek csoportba. Pécsett a Brünnben készült plakátok közül a színházaknak dolgozó képzőművészek, valamint K. Pacovská, a híres cseh festő- és szobrászművész alkotásai láthatók. Pacovská a saját tárlataihoz készít plakátokat. B. R. Bralims-est - A Pécsi Szimfónikus Zenekar három Brahms művel ajándékozta meg hallgatóságát a Pécsi Nemzeti Színházban megtartott csütörtök esti koncerten. A zenekart Hamar Zsolt dirigálta, a D-moll zongoraverseny szólistája (felvételünkön) Jandó Jenő volt. fotó: tóth l. Shakespeare-bemutató a Nemzetiben A művekhez elválaszthatatlanul hozzátartozik értelmezéseik hosszú sora, mint üstököshöz a csóvája. A jelentős drámai hősök sem egy-egy rögzített portré által hagyományozódnak az utókorra, hanem a koronként róluk festett, s gyakran nagyon is különböző ábrázolások sokszínű arcképcsarnoka révén. Othellóval is így vagyunk. Volt már primitív néger és arab fejedelem, volt, amikor megszelídített barbárnak ábrázolták, akiből azonban előbújik eredendően vad természete, máskor viszont a tiszta, ám naiv jóhiszeműség megtestesülését látták benne, aki egy gonosz cselszövény áldozatává válik. Milyen kár, sóhajtottak fel sokszor, s joggal, hogy a nemes lélek olykor nem társul világos értelemmel és józan értékítélettel, és sajnos, az is előfordul, hogy aljas embert ruház fel a végzet metszőén éles ésszel és tévedhetetlen emberismerettel. De nem folytatom. Talán ennyiből is kitűnik, hogy minden rendezőnek elvitathatatlan joga, hogy Shakespeare hősét a maga elképzelésének fényében hozza színre. Csiszár Imre értelmezésével nem is az a bajom, hogy a tragédiát huszadik századi, ezen belül, úgy vélem, a századelőt idéző környezetbe helyezi át. Nagyon is el tudok képzelni „ffakkos Hamletet”, s láttam már munkásruhába bújtatott Teli Vilmost, aki teherautóval közlekedett. Ez tehát rendben van, még ha összecsikordul is néha a látvánnyal a szöveg, minthogy a velenceiek korunkban már nem „gályán” s „keményen ácsolt bárkával” utaznak Ciprusra, s legkevésbé sem azért, hogy megvédelmezzék a szigetet az „ottomán flottától”. De ezek apróságoknak tűnhetnek, s megfelelő húzással jórészt el is tüntethetők. Valóban sokkal fontosabb ennél, hogy az Othello mintha csakugyan az első polgári dráma lenne, amelynek problematikája, ha úgy tetszik, elfér egy hálószoba zárt terében s egy családi otthon falai között. Egy efféle műhöz pedig miért is ne illene a szalongamitúra, a cigaretta és a whisky, valamint a spontán-keresetlen gesztusok és a természetes beszédmód. Csakhogy az Othelló-t azért érezhetjük polgári színműnek, mert valójában időtlen. Ábrázolásmódja örök érvényű, mint maga a szerelem. S ezt a korok fölöttiséget megítélésem szerint inkább kifejezi egy stilizált miliő, mint nagyapáink ifjúkorának öltözéke, a hordozható ülőkád és az egycsövű kézikukker. Vagyis Csiszár Imre valójában leszűkítette az értelmezés horizontját sajátos koncepciójával, s ebből fakadnak az előadással kapcsolatos fenntartásaim. Mintha maga is felismerné az elképzelésében rejlő veszélyeket, mikor a befejező jelenetet körfüggöny elé helyezi, s Des- demonát baldachinos ágyra fekteti. Talán nem véletlen, hogy e szakaszban válik meggyőzővé a hősnőt alakító Simon Andrea játéka, aki korábban kissé halványnak tűnt Gráf Csilla sokszínűbb Emíliája mellett. Azt hiszem, kettejük esetében szerencsésebb lett volna a szerep- osztás megcserélése. A címszerepet alakító Balikó Tamás az adott koncepción belül igen következetesen értelmezi a figurát, amikor rövidre nyírt hajjal s nem fekete, csupán „szoláriumbama” arcával úgy jelenik meg, mint egy ko- runkbeli fiatal férfi. A szenvedély azonban túl hirtelen űzi el nyugalmát, s lesz úrrá rajta, így, bár játéka erőteljes, nem eléggé ívelt. Nagy pillanata, mikor a fájdalomtól gömyedezve s már a gyilkosságra készülve kitör belőle a panasz: „Jaj, Jago, de kár érte, Jago!” Ez az a perc, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy Jago nem éri el célját, hiszen a szerelem és a hűség elpusztítására tört, és lám, Othello most jobban szereti Desdemonát, mint valaha. Fillár István dinamikus játékkal, célirányos gesztusokkal és kemény artikulációval alakítja az intrikust, aki a dráma legaktívabb hőse és dramaturgiai centruma, ám mintha nem lenne elég rálátása a figurára: annak kudarcát már nem érzékelteti. Fenyegetően néma megjelenése az előadás végén pedig részint ellentmond a szövegnek, részint meg felesleges: az ember enélkül is tudja, hogy Jagók, sajnos, mindig akadnak. Ez olyan ráadásszerű „hoz- zámagyarázás” a szöveghez, amit a mai színház, sajnos, igen kedvel. Ilyennek tartom azt is, hogy a jelmeztervező Szakács Györgyi túl kemény kontrasztokkal fordítja ellentétes irányba a színszimbolikát: Othello ruhája vakítóan fehér, míg a velencei tanács feketében ülésezik, s Jago zubbonya is sötétszürke. Értem, de enélkül is érteném. így vagyok a hálószoba vérvörös tónusaival, sőt a hátsó függönyre vetített zöld hullámzással is, ami, igaz, egyaránt idézi a tengert és a szenvedélyek háborgását, s ha akarom, még időtlenséget is sugall, ám én halkabb jelzéssel is beérném. Kissé harsánynak vélem az előadás komikus szólamát is. És jóllehet Lipics Zsolt karakterisztikus Rodrigo-alakítása és Bacskó Tünde prosti-Biancája meggyőz arról, hogy ez a hangvétel, mint a többi Shakes- peare-tragédiában, itt is helyénvaló, ám ugyanez már nem mondható el Rázga Miklós Cas- siójáról, mert ez az ellenszenvesre formált, ostoba hadnagy képtelen betölteni a shakes- peare-i „túlélő” funkcióját, amit ebben az előadásban a némán megjelenő Jágóra ruháztak át. De ha Jago egyedül marad, mit fog tenni? Nagy Imre A címszereplő Balikó Tamás és a Jagot alakító Fillár István fotó: wéber tamás Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Q Hírcsatorna Pécsi Gitárnapok. December 7-étől 13-áig rendezik meg a Pécsi Gitámapo- kat, amely a IV. Országos Gitárfesztivál lesz. A találkozó 7-én 14 órakor elő- meghallgatással kezdődik a Nevelők Házában, a kurzust tartó Vásáry Tamás zongoraművész részvételével. Dagmar és Jozef Zsapka nyitóhangversenye 8-án 19 ór 30-kor lesz a Művészeti Szakközépiskolában. A Pécsi Szimfonikus Zenekar 9- én 19 óra 30-kor a POTE aulájában Pécs város Kodály Zoltán Hangversenyterméért ad koncertet Vásáry Tamás vezényletével. Ügyvezetőből alelnök. A Pécs-baranyai Kulturális Szövetség legutóbbi választmányi ülésén Bokor Béla, a szövetség ügyvezető elnöke lemondott szövetségi tisztségéről, mivel a megyei közgyűlés alenökévé választották. A választmány Páll Lajost, a szövetség addigi alelnökét választotta ügyvezetőnek, míg Bokor Béla itt is alelnök lett. Vasutasok koncertje. December 12-én 18 órakor a Liszt Ferenc Teremben tartja a Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar az együttes baráti körét köszöntő, hagyományos koncertjét. Emlékkiállítás. December 8-án 17 órakor Pécsett a Művészetek Házában Török János keramikusművész emlékkiállítása nyílik. Bevezetőt mond Pilaszanovich Irén művészettörténész. Holló a házban. December 9-én 19 órakor az Ifjúsági Házban a Holló Színház mutatja be új, angol humor jegyében készült műsorát. Fellép Galla Miklós, Dózsa Gergely, Bor László és Bölömi Réka. Tárlat Hosszúhetény- ben. December 20-áig látható Töttös Sándor kézi szövő és Freund János faműves népi iparművészek tárlata Hosszúhetényben, a Nemes János művelődési központban. A kiállítás hétköznap 14-től 17 óráig látogatható. Futnak a képek FILM JEGYZET Elveszve a moziban Abba még csak-csak beletörődik az ember, hogy a nagy mozik említésre érdemes filmet alig mutatnak be, de hogy már az Apolló-klub is olyan gyenge munkák újrajátszó telephelyévé kezd válni, mint a most ismét műsorra tűzött Nagy Lebowski, miközben egy sor valóban fontos film egyszerűen nem jut el a pécsi közönséghez, az ellen szólni kell. Hát én most szólok. Heti penzumként így az Uránia mostani újdonságát, az Elveszve a világűrben (Lost in Space) című mesefilmet néztem meg. Hát, hogy is mondjam? A történet középpontjában egy hétmérföldes csizma áll, amit a szereplők, a Robinson család tagjai Jupiter 2-nek neveznek, s űrhajóként használnak. Erre meg azért van szükségük, mert Tündérországba akarnak eljutni vele, oda, ahol híre sincs a télnek, ózonpajzsos tavasz pompájában élnek, nincsen ott napkelte, nap lenyugovása, multiplex hajnalnak látszik pirossága. Bizony ám! Napkelte meg napnyugta már csak azért sincs, merthogy Nap sincs, lévén ez a Tündérország egy másik galakszisban, ott, ahol a kurta farkú malac túr. Szóval Robinsonék ide akarnak eljutni. De hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, utazik velük nyolcadik utasként egy nagyon gonosz varázsló, aki fur- tonfurt azon mesterkedik, hogy a derék Robinsonékat elrek- kentse egy fekete lyukba. Még attól sem riad vissza, hogy egy óvatlan pillanatban póksárkánnyá változzon, ám az idő- alagútat mégsem tudja birtokba venni, mert a derék Robinson- apuka nem ijed meg tőle, és a kisfiával, aki most már egyben az ő nagypapája is, szembe- szállnak a póksárkánnyal, s levágják annak mind az egy fejét. Igen ám, de van ott egy Nagy Buborék, ez csak nő, csak növekszik, mint a kis gömböc, s amikor már nagy gömböc lesz belőle, el akarna nyelni mindent szőröstől-bőröstől-lézer- fegyverestől, de a mi hőseink egy varázsostorral csak rásuhintanak a Jupiter 2 nevű hétmérföldes csizmára, szupersebességre kapcsolnak, és meg sem állnak Tündérországig. Itt a vége, fuss el véle, meg se állj a rendezőig, akit úgy hívnak, hogy Hopkins Pista bácsi, s mondd meg neki, hogy régen minden nagyobb faluban volt egy fonó, abban üldögélt szépen egy mesemondó, a feje telistele történetekkel, s csak mondta, mondta, ami eszébe jutott, de ha az a mesemondó egyszer erősebben felöntvén a garatra, ilyen mesét talált volna mondani, hát bizony úgy megkergették volna a jó fonóbeliek, hogy meg sem állt volna a hetedik falu határáig. Itt süllyedjek el, ha nem. Nagy Imre A legkisebbik Robin és a gonosz varázsló K i I á
