Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-24 / 352. szám

1998. december 24., csütörtök Hazai Tükör Dhnántuli Napló 3 A katolikus egyházfő karácsonyi üzenete Paskai László bíboros, prímás, budapest-eszter- gomi érsek ünnepi interjút adott a 24 Óra című Komárom-Esztergom megyei napilapnak. Ebben megfogalmazta idei karácsonyi üzenetét. Karácsonykor a hivő ember a hit szemével szemléli Jézus Krisztus születését, amint a hit­vallásban imádkozzuk: „Értünk emberekért és a mi üdvössé­günkért leszállóit a mennyből. ” Felismerjük Isten emberszere- tetét, amely a másokért való ál­dozatos szeretetre tanít: segít legyőzni az egyéni és csoport- érdekek keresésének a kísérté­sét, indít a közösség szolgála­tára, az anyagi javak halmozá­sának a kísértésével szemben a lelki, a szellemi, az erkölcsi ér­tékek megszerzésére. Isten em- berszeretete jelent meg kará­csonykor, amely mindnyájunkat a közjó szolgálatára tanít. Az idei karácsonykor Jézus Krisztus születésének ezt az üzenetét emelem ki: tekintse mindenki emberi és személyes értéknek a közjó szolgálatát, a rászorulók szívből jövő megsegítését. Ebben a szel­lemben kívánok minden Olvasónak Isten áldásában bőséges kará­csonyt és új évet. Paskai László bíboros, prímás, érsek Paskai László bíboros Folyamatosan ellenőrzik a rendőröket is Saját zsebre büntettek Sikeresen mutatkozott be és eredményesen zárta első ne­gyedévét a dr. Orbán Péter országos rendőrfőkapitány parancsára szeptember köze­pén létrehozott belső Mobil Ellenőrző Szolgálat. A különleges egység tagjai első három hónapi működésük alatt nem kevesebb mint 112 ellen­őrzést hajtottak végre - rendel­tetésüknek megfelelően - a rendőrség berkeiben. Több mint ezer különböző beosztású és rendfokozatú kollégájuk munkáját tekintették át. Észrevételeik nyomán 9 rendőr ellen indult büntetőeljá­rás, ittas vezetés, hivatali visz- szaélés, valamint kötelesség­szegés miatt. Huszonkilenc esetben kezdeményeztek fe­gyelmi eljárást és 9 helyen ren­deltek el átfogó ellenőrzést. Olykor meghökkentő meg­jegyzések kerültek jegyző­könyvbe. Az ellenőrök sok he­lyen találtak például fél évnél régebben is elintézésre váró, érintetlen aktákat, holott a nyomozások határideje általá­ban két hónap. A lefoglalt bűn­jeleket sem kezelik mindenütt szabályosan. Egyik ízben pél­dául 17 kerékpárról nem tudták kimutatni „őrzőik”, hogy me­lyik ügyhöz tartoznak. Arra is kíváncsiak voltak az ellenőrök, hogy hétvégén vajon kik járnak rendőrautóval bevá­sárolni. Egyáltalán: használják- e azt ok nélkül társaik. Tapasz­talataik szerint ez is megesik. Különös figyelmet fordítot­tak az esetleges visszaélésekre, vagy akár csak a gyanús ese­tekre is az ellenőrök. A bejelen­tések alapján 13 korrupciós ügyet vizsgáltak ki, amelyek közül 4 alaptalannak bizonyult. A többit viszont - az előírások­nak megfelelően - más szerve­zethez továbbították újabb, ala­posabb vizsgálatra. Az Ml-es autópályán lebu­kott egy járőr két tagja: saját zsebre büntették a gépjárműve­zetőket. Hogy az esetleges el­lenőrzés ne találjon náluk pénzt, több ezer forintot és 117 márkát az autópályát szegé­lyező vaskorlát csövébe rejtet­tek el. Két, a főváros belső ke­rületében szolgálatot teljesítő rendőr azt találta ki, hogy sza­badnapján egy távoli kerület­ben „vágja meg” az autósokat. Jól számoltak: a reklamálót az illető kapitányságon azzal uta­sították el, hogy tőlük abban az időben nem volt kinn az utcán senki, aki bírságolt volna. Má­sutt fénymásolt nyugta szolgált a „privát büntetés” fedezetéül. Koós Tamás Jövőre átlagosan 14,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak Év végi hajrá az Országgyűlésben Szerdán hajnalban fejeződött be a parlament idei utolsó előtti ülésszaka. A kormány bejelentette, hogy a maffiaelle­nes törvényt kihirdetés előtt előzetes alkotmánybírósági normakontrollnak vetik alá. A szervezett bűnözés elleni fellépés szabályairól és az eh­hez kapcsolódó törvénymódo­sításokról szóló törvényjavas­lat zárószavazása előtt Pintér Sándor belügyminiszter kö­zölte: azzal a kéréssel fordul­tak a köztársasági elnökhöz, hogy kérjen alkotmánybíró­sági normakontrollt a tör­vénymódosításról. Ezután a Ház elutasította a javaslat mi­nősített többséget igénylő ren­delkezéseit, ugyanakkor elfo­gadta az egyszerű többséget igénylő paragrafusokat. A Nemzeti Biztonsági Fel­ügyelet létrehozására vonat­kozó törvényt is elfogadta az Országgyűlés. A felügyelet életre hívása ugyanis elenged­hetetlen feltétele hazánk NATO-csatlakozásának. A büntető törvénykönyv most elfogadott módosításai jelentősen szigorítják a Btk.-t, s lehetővé válik a valóban életfogytig tartó szabadság- vesztés kiszabása is. Az Országgyűlés elfogadta a nyugdíjemelésről szóló, a koalíciós képviselők által be­nyújtott javaslatot, így jövőre átlagosan 14,5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Ja­nuár elsejétől alanyi jogon jár a családi pótlék. Az éves sza­badságot ezentúl a következő esztendő június 30-ig vehetik ki a munkavállalók. Az Or­szággyűlés végül határozott az Ifjúsági és Sportminisztérium január 1-jei létrehozásáról is. A házbizottság tegnapi ülé­sén nem született egyetértés arról, hogy a parlament de­cember 28-ai ülésének napi­rendjére kerüljön a médiakura­tóriumok ügye. A parlament december 28- án, hétfőn egynapos ülést tart. A napirend eíőtti felszólaláso­kat követően kerül sor az al­kotmánybírák megválasztá­sára, utána pedig az esküté­telre. Ugyancsak hétfő délután teszi le miniszteri esküjét Deutsch Tamás. A T. Ház december 28-án szavaz a jövő évi költségve­tésről, illetve az APEH felada­tairól szóló törvényjavaslatról. A társadalmi szervezetek, egyházak nem kerülnek hátrányba Adóforintok a millenniumra Jövőre az állampolgároknak módjuk lesz arra, hogy szemé­lyi jövedelemadójuk egy százalékából államalapításunk ezeréves évfordulójának megünneplését támogathassák - er­ről döntött az Országgyűlés kedden, késő estébe nyúlóan. A Pénzügyminisztériumban emlékeztettek arra: az adózók személyi jövedelemadójuk kétszer egy százalékáról ren­delkezhetnek közvetlenül. Az első egy százalékot alapítvá­nyok, társadalmi szervezetek, valamint nemzeti jellegű in­tézmények, nemzeti progra­mok támogatására ajánlhatják fel. Ez jövőre is így marad. A második egy százalékkal egy megjelölt egyházat vagy meghatározott költségvetési előirányzatot lehet segíteni. Az idén a hátrányos helyzetű családok voltak előtérben. Jövőre ez utóbbiban lesz változás, ugyanis „a költség- vetési előirányzatot” minden évben az Országgyűlés hatá­rozza meg. A képviselők most úgy döntöttek: a második egy százalékból az egyházakon kívül a millenniumi ünnepsé­gekre lehet adakozni. A millenniumi egy százalék kódszáma a 0028 lesz. Ezt a számot kell majd az adóbeval­láskor ráírniuk a nyilatkozatra azoknak, akik az állami költ­ségvetés mellett közvetlenül maguk is hozzá kívánnak já­rulni az ezeréves ünnepségek, jubileumi építkezések költsé­geihez. Az „egyszázalékos törvény” módosítása - mint megtudtuk - nem csökkenti a költségvetés évfordulós elő­irányzatait, csupán kiegészíti azt. Arról, hogy az állam mennyit szán jövőre az ünnep­ségekre, ezután határoznak a képviselők. Deregán Gábor Az év gyermekbarátja. A kisiskolások Rabic Juditot, a budapesti Labortz Ferenc Álta­lános Iskola tanítóját „nevezték ki” az év gyermekbarátjának. A kiemelkedő munkáért járó díjat Szili Katalin, a parlament alelnöke adta át a budapesti József Attüa Színházban meg­rendezett gyermekkarácsonyon. fotó: feb/kallus györgy Hírcsatorna Orbán Viktor elégedett. Nem tervezek személycserét egyetlen tárca élén sem, min­den miniszter a helyén marad - jelentette ki Orbán Viktor teg­nap reggeli rádiónyilatkozatá­ban. A miniszterelnök - mint kifejtette - összességében elé­gedett kormánya eddigi műkö­désével. Törvénykereső. Göncz Árpád köztársasági elnök szerda délig nem kapta meg azokat a kedden elfogadott törvényeket, ame­lyek sürgős kihirdetését kéri a házelnök - nyilatkozta az el­nöki hivatal. Rámutatott: a köz- társasági elnöknek a kézhezvé­telt követő öt naptári napon be­lül kell döntenie a sürgős kihir­detésre kért törvényekről. Kisgazda évzáró. A Függet­len Kisgazdapárt képviselőcso­portja évzáró sajtótájékoztatón összegezte tegnap 48 képvise­lője munkáját, és az Országgyű­lés működését. Bánk Attila frakcióvezető meggyőződésé­nek adott hangot, hogy az ün­nepek eltelte után az ellenzék hajlandó lesz hozzájárulni a kormány által szorgalmazott alkotmánymódosításokhoz. MSZP-tiltakozás. Az MSZP országgyűlési képviselőcso­portja tiltakozott a médiakurató­riumok arányainak felborítását célzó parlamenti határozati ja­vaslat ellen. Tegnapi közlemé­nyük szerint a kormánypártok a kuratóriumi elnökségek olyan kiegészítését akarják a parla­ment utolsó ülésén áterőltetni, amely az ellenzéki oldalhoz so­rolja a KDNP-t és az elnöke ré­vén kormánytag MDNP-t. Támogatás a rendőrségnek. A jövő évre szóló együttműkö­dési megállapodást írt alá a rendőrség budapesti székházá­ban tegnap Orbán Péter rendőr vezérőrnagy, országos rendőr- főkapitány, az Országos Bal­eset-megelőzési Bizottság el­nöke és Patai Mihály, a Hungá­ria Biztosító Rt. elnök-vezér­igazgatója. A biztosító az inflá­ciónak megfelelő mértékben növelte a támogatást. Jótékonysági gyűjtés. A ha­gyományokhoz híven az idei karácsony előtt is jótékonysági gyűjtést rendezett a Duna Ro­tary Klub a rászoruló gyerme­kek számára Budapesten, a Belvárosban. Az akcióban ne­ves orvosprofesszorok, tudó­sok, üzletemberek és közéleti személyiségek is részt vettek, a klub asztalainál forralt bort árultak. A befolyó pénzt a fo­gyatékos gyermekek nevelőott­honának, valamint a légző­szervi megbetegedésben szen­vedő gyermekek megsegítésére utalják át. Színésznők ünnepi vágyai Hogyan ünnepel Bencze Ilona és Hegyi Barbara? Pert nyert a MÁV Jogellenesnek minősítette a Mozdonyvezetők Szakszerve­zetének és a Vasutasok Szak- szervezetének hétfői, illetve keddi sztrájkját a Fővárosi Munkaügyi Bíróság - közölte tegnap Sipos István, a MÁV Rt. vezérigazgatója és Szentmiklósi Ferenc ügyvéd. A MÁV-ot képviselő jogász elmondta: a Fővárosi Munka­ügyi Bíróság azzal indokolta döntését, hogy a sztrájkot ab­ban az időben tartották a szak- szervezetek, amikor még a MÁV Rt. kollektív szerződése érvényben volt. A kollektív szerződés a munkavállalók bé­rének kérdését is szabályozza, ezért a sztrájkfelhívás és annak megszervezése idő előttinek minősül. A bíróság szerint azért is jogellenes volt a sztrájk, mert a bértárgyalások folyamatosan zajlottak. Bencze Ilona fotó: feb Az ünnepi készülődés minden nő számára izgalmas időszak. Ám talán a háziasszonyokat megnyugtatja, hogy még a hí­res színésznők is ugyanúgy vá­sárolnak, sütnek, főznek, akár­csak ők. Sőt, még a vágyaik is hasonlóak... Bencze Ilona karácsonykor Budapest környéki házában látja vendégül családtagjait. Az ünnepi asztalt édesanyjá­val, testvérével, párjával és természetesen gyermekével, a huszonegy esztendős Gabriel­lával üli körül. Ünnepek előtt korábban rengeteget szokott sütni, főzni, de idén kissé visz- szafogottabb:- Ma már fontosabb szá­momra az, hogy több időnk jusson egymásra - mondja. - A házilag készült ételektől roskadozó asztal mit sem ér, ha a háziasszony összeomlik a fá­radtságtól és nincs már kedve beszélgetni sem. A művésznő a szilvesztert munkával tölti. Délután és este három fellépése lesz. A József Attila Színházban, a Pesti Vi­gadóban és a Thália Színház­ban találkozhat vele a kö­zönség. Amikor újévi vágyairól kér­deztük, csak ennyit mondott:- Számomra a legfontosabb, hogy egészségesek legyünk! Mert e nélkül a szerep, a siker, a pénz semmit sem ér. Hegyi Barbara, a József At­tila Színház tagja a főváros mellett gyakori vendég Bara­nya megyében is, férje, Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Szín­ház igazgatója. Kettőjük szá­mára a legszebb karácsonyi ajándék kislányuk, Rozi, aki életében először idén csodál­kozhat rá a feldíszített fenyőn csillogó gyertyákra, üveggöm­bökre. Az ünnepeket Budapesten töltik.- Miután a férjem behozza a házba, és felállítja a fát, én fo­gom díszíteni - mondja Bar­bara. - Az ünnepi vacsorát édesanyám főzi. Karácsonykor süllőt készít krumplisalátával, szilveszterkor pedig sült malac lesz lencsével. A következő év sok szép szerepet tartogat az egyre nép­szerűbb ifjú színésznőnek, de ezekről - babonából - egy­előre nem szívesen beszél. Mindenesetre neki sincsenek fellegekben járó álmai. Egy­Hegyi Barbara fotó: feb szerűen csak azt szeretné, hogy jövőre is ugyanolyan boldogok legyenek férjével, kislányával, mint amilyenek ebben az év­ben voltak. Németh Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom