Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-03 / 331. szám

8 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. december 3., csütörtök Megkezdődött a kukoricafelvásárlás Az első felvásárlási napon ütemesen érkezett a kukorica a Concordia szentlőrinci és siklósi raktáraiba. A termelők előző­leg bejelentették mikor szállítanak, ezért az sem valószínű, hogy az elkövetkező napokban torlódást okoznának a felvásár­lásnál. BARANYAI KÖRKÉP A kukorica egy része még a földeken van, szerencsére Ba­ranyában a termésnek csak va­lamivel több mint 10 százalékát nem sikerült betakarítani. Az értékesítéssel sem lesz különö­sebb gond, főleg azoknak, akik garantált áras felvásárlásra be­jelentkeztek a megyei földmű­velésügyi hivatalban. A szerző­dés értelmében hektáronként 3,2 tonnát lehetett megvásár­lásra felajánlani, amiért a szállí­tás után 90 napon belül tonnán­ként 16 ezer forintot fizetnek. A kedvező ár vonzotta a gazdákat, a megyéből a meghirdetés után 1560-an tartották kedvezőnek ezt az árajánlatot. Időközben azonban jelentősen csökkent a számuk, ugyanis a Földműve­lésügyi Minisztérium felaján­lotta: aki lemond erről a jogo­sultságáról, annak tonnánként 3 ezer forintos jövedelemkiegé­szítést fizetnek. Arra is lehető­ség volt, hogy a kvótatulajdo­nos az államnak felajánlott ton­nák egy részéről mondjon le, ebben az esetben csak az ezen felül maradt mennyiség után járt a kompenzáció. Akinek a lemondásról a megyei FM-hi- vataltól igazolása van, decem­ber 1-jétől igényelheti a pénzt az adóhivataltól. A termelők egy része osz- tott-szorzott, rápillantott a jövő évi tőzsdei árfolyamokra, s arra a következtetésre jutott, jobban jár, ha tavasszal maga gondoskodik a kukoricája ér­tékesítéséről. 465-en viszont úgy döntöttek, maradnak a ga­rantált árnál, az a biztos, amit Ez a kukorica csak később kerül a raktárakba hamar kézhez kapnak. A fel­vásárlás a megyében lévő két Concordia raktárban is tegnap kezdődött. Szentlőrincen nem volt sorban állás, az ütemezés­nek megfelelően vették át a szemesterményt, a tegnapi nap folyamán 200 tonna került fe­dél alá. Siklóson sem volt fennakadás, az előzetes beje­lentkezésnek megfelelően tud­ták fogadni a terményt. Itt teg­nap 500 tonna volt a felvásá­rolt kukorica. B. G. Röviden Tb-nyomtatványok. Január 10-ig még a jelenleg használt nyomtatványokon kell bevallani a tb-járulékot, de már nem a társadalombiztosításnak, hanem az adóhatóságnak (APEH). Mivel a tb-törzsszám és az adószám összekapcsolható, az APEH arra számít, hogy az eddig eltitkolt jövedelmek kiszűrhe­tők. Az egységes nyilvántartás lehetővé teszi, hogy azok ne igényelhessenek vissza áfát, akinek köztartozása van. (I) Boly és környékén mind több géplakatos dolgozik, szá­muk már majdnem tíz. A vállalkozók elsősorban építkezési szerkezeti elemeket gyártanak, mivel annyira fellendült a ház­építési kedv a városban és vonzáskörzetében, így Szajkón és Nagynyárádon. Vannak, akik ruhaszárítót és mezőgazdasági gépalkatrészeket készítenek - exportra is. (cs) Pert Indít az AGM Beton Rt. a Budapesti Vegyiművek Rész­vénytársaság ellen, mert a vegyi cég szerintük megalapozatlanul bontotta fel a garéi hulladéktelep tisztítására vonatkozó szerző­dést. Az AGM az eddigi munkákért, az elmaradt haszonért és kamatokért egymilliárd forintot követel a vegyiművektől. Csökkent a BI X A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5584 ponton zárt szerdán, az előző naphoz képest 24,47 ponttal, azaz 0,43 százalékkal mérséklődött az értéke. A vezető papírok záróárai vegyesen változtak. A Mól 20 forinttal erő­södve, 4860 forinton zárt. A Matáv-részvények ára 5 forinttal, 1145 forintra emelkedett. A TVK, a Richter és az OTP árfo­lyama egyaránt 0,9 százalékkal gyengült. A TVK 2715 forin­tom a Richter 7925 forinton, az OTP 8820 forinton zárta a ke­reskedést. A kárpótlási jegyek ára 480 forintra csökkent. Itt a húsos SÁSD-SZÁGY A nyugat-európai piac a zsír nélküli disznóhúst igényli. Mindezt az egészséges étke­zési szokások terjedése dik­tálja. Nem véletlen, hogy a magyar állam a háztáji gaz­daságokban is az ún. hús­sertés-nevelést szorgal­mazza. A magángazdának az idei ősztől minőségi pótlék jár, amennyiben 20-25 olyan álla­tot ad le, amelynek a hústar­talma legkevesebb 50-55 százalékos. Ezt azonban csak az a tenyésztő tudja elérni, aki jól vállalkozik és időt nem kímélve gondozza , állomá­nyát. Például biztosítja az ól­ban a 18-20 fokos meleget, önetetőt állít be vagy rácspa­dozatot szerel fel, hogy a híg­trágyáié gyorsan elfolyjon. Nem könnyű az ideális fajt sem kiválasztani. Az eddigi tapasztalat szerint a'magyar lapály és a nagy fehér koca­cocák ideje süldők fejlődtek a leghúso­sabbá. Megyénkben az egyéni portákon nehezen terjed az új hizlalási mód, melynek a be­vezetése egy-másfél millió forintba kerül. A Hegyháton például csak Sásdon, Szágyon és Kovácsszénáján foglalko­zik egy-egy család az európai minőségi előírásoknak mara­déktalanul megfelelő állattar­tással. A sikerükön felbuz­dulva mágocsi és csikóstöt- tösi gazdálkodók azon gon­dolkodnak, hogy 8-10-en összeállnak, és így biztosítják az előírt állatlétszámot. A vita már most főként azon folyik, hogy a vágás után miként is osztozzanak az átutalt pótlé­kon. Emiatt jószágonként egyéni speciális bőr- vagy fül­jelölés bevezetését szorgal­mazzák. Nemes Miklós sásdi gazda­jegyző kérdésünkre elmondta, hogy szabad együtt értékesí­teni, csak egyezzenek meg a szövetkezni akaró szemé­lyek. Csuti J. Akciós óraink a készlet ereiéig ér Budapest Alapkezelő Rt. széles befektetési- alap-kínálata tovább bővült! Új alapunkat azoknak a megfontolt befektetőknek ajánl­juk, akik minden eshetőségre gondolnak, befektetései­ket igyekeznek több alap között megosztani, s mindig több lábon állnak. Miért érdemes a Budapest Nemzetközi Kötvény Alapot választani? Mert viharos időkben a legnagyobb védelmet a fejlett nyu­gati országok kötvényei nyújtják. Nemzetközi Kötvény Alap befektetésével mostantól Ön is ideálisan egészítheti ki kockázatosabb, de nagyobb ho­zammal kecsegtető befektetéseit, amelyeket ugyancsak a Budapest Alapkezelő Rt. széles kínálatából választhat ki. Legyen Ön is megfontolt befektető! Budapest Nemzetközi Kötvény Alap . CREDIT A SÜSSE ASSET MANAGEMENT szakmai támogatásával BUDAPEST BANK Jelen hirdetés nem felhívás befektetési jegy vásárlására. Amennyiben bővebb tájékoztatást szeretne kapni a Budapest Befektetési Alapokról, keresse fel bármely Budapest Bank-fiókot, vagy a Budapest Alapkezelő Rt honlapját a http://www.bpalap.hu címen. További információkat kaphat a 269-6272-es Faxinfo telefonszámon. i i i A

Next

/
Oldalképek
Tartalom