Új Dunántúli Napló, 1998. december (9. évfolyam, 329-357. szám)

1998-12-02 / 330. szám

1998. december 2., szerda Sport Dunántúli Napló 13 Petőnek fizettek Pető Tamás kedden megkapta járandóságát, míg Tóth Nor- bertnek szerdán fizet az Újpest labdarúgócsapata - mondta Várhidi Péter, az Újpest FC Kft. ügyvezető igazgatója. A sportvezető szerint külön­féle cégek és magánszemélyek segítségével sikerült előterem­teni a két játékos elmaradt fize­tését, így Pető és Tóth továbbra is az Újpest labdarúgója marad. A két sportolónak jelentős összeggel tartozott a lila-fehér klub, és a Magyar Labdarúgó Szövetség igazolási és átigazo­lási bizottságának döntése ér­telmében vasárnap járt le a fize­tési határidő. Azóta Újpesten hírzárlatot rendeltek el, és Vár­hidi csak kedden nyilatkozott az ügyben. Várhidi Péter megemlítette azt is, hogy Sebők Vilmos ked­den Bristolba utazott, és az an­gol másodosztályban szereplő csapatnál edz majd több napig. A válogatott hátvédre igényt tart a szigetországi együttes. Nem estek ki A cseh szervezők korábbi tájé­koztatása ellenére a magyar női teniszválogatott 1999-ben is a Bajnokok osztályában szere­pelhet a fedett pályás Európa- bajnokságon, tudta meg az MTI kedden Machán Róberttól, a Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatójától. Amint azt a szakember elmondta, az már a pénteki helyosztó előtt eldőlt, hogy a végül hatodik, azaz a pályára lépett csapatok között az utolsó helyet meg­szerző magyar együttes jövőre szintén a legjobbak között sze­repelhet. Az eredetileg nyolc­csapatos EB-n ugyanis nem vett részt Németország gárdája, míg Ausztriát az előírt három helyett csak két teniszezőnő képviselte volna. A Real Madridé lett a Világ-kupa A spanyol Real Madrid labdarúgócsapata 38 év után egy évig ismét a világ klubfutballjának trónját foglalhatja el, mi­után kedden a Toyota világkupa döntőjében nyert. TOKIÓ Real Madrid - Vasco da Gama 2-1 (1-0) Tokió, 51 514 néző. V.: Mario Sanchez Yanten (chi­lei). Gólszerzők: Nasa (25., ön­gól), Ráül (83.), illetve Ju- ninho (56.). Az európai Bajnokok Li­gája győztes királyi gárda és a dél-amerikai kontinensbajnok brazil csapat az alábbi összeál­lításban lépett pályára: Real Madrid: Illgner - Sanchis, Hierro, Sanz, Roberto Carlos- Redondo, Seedorf, Panucci- Ráül, Savio (Suker 90. perc), Mijatovics (Jami 81.). Vasco Da Gama: Carlos Germano - Mauro Galvao, Odvan, Felipe- Luizinho (Guilherme 85.), Nasa, Ramon (Valver 88.), Vagner (Vitor 81.) - Juninho, Donizete, Luiziao. A mérkőzés első harmadá­ban az európai együttes irányí­totta a játékot, habár a Vasco néha látványosan és pontosan kontrázott, a brazilok védelme bizonytalan volt. Ennek kö­vetkeztében a 25. percben a spanyolok megszerezték a ve­zetést: Seedorf indította a bal oldalon felfutó Roberto Car- lost, a beadás Nasa fejéről 6 méterről a saját kapujába esett (1-0, öngól). A második félidőre a brazi­lok megváltoztatták addigi taktikájukat: elkezdtek hosz- szan a spanyol védelem mögé ívelgetni, aminek az 57. perc­ben meglett az eredménye. Az egykori német világbajnok Illgner kétszer közeli lövést hárított, ám a kapusról harma­dik alkalommal is kipattanó labdát Jüninho levette, becsa­pott egy rátámadó védőt, és 18 méterről jobbal, védhetetlenül lőtt a kapuba (1-1). Ezután mindkét csapat bát­ran támadott a vezető gól megszerzése érdekében, hely­zetek is adódtak, ám gól csak hét perccel a találkozó játék­idejének letelte előtt született. Ezúttal is Seedorf volt az elő­készítő: a holland válogatott karmestere indította Raúlt, aki két brazil hátvédet kicselezett majd jobb lábbal a hálóba lőtt. (2-1). Raul a győztes gólon kívül a főszponzor által felajánlott mérkőzés legjobbjának (MVP) járó Toyota személy- gépkocsit is megszerezte. A Real Madrid először és egy­ben utoljára 1960-ban nyert világkupát, amikor az akkor még két mérkőzésből álló fi­náléban 5-1-es összesítéssel legyőzte az uruguayi Penarolt. Az akkori csapatban Puskás Ferenc is játszott. Sampras (1) Rios (2) Rafter (4) Corretja (3) Moya (5) 3 931 497$ 3 420 054$ 2 867 017$ 2 702 569$ 2 572 553$ Könnnyű ellenfél a kupában PÉCS A Magyar Kosárlabda Szö­vetségben kedden elkészítet­ték a női Magyar Kupa nyol- caddöntó'inek párosítását. Rózsa Gábor, a PVSK-MiZo szakosztály-igazgatója (képün­kön) kérdé­sünkre el­mondta, hogy a mérkőzése­ket január ha- todikáig le kell játszani, arra töreksze­nek, hogy a pécsiek minél előbb legyenek túl a könnyűnek ígérkező találkozón az NB I/B- ben szereplő együttes ellen. A továbbjutás egy találkozó alap­ján dől el. A nyolcaddöntők párosítása: Szolnoki MÁV SE - Soproni Postás-Ómega Tabak, Diósdi TC - PVSK-MiZo, MÁV NTE- DKG East - GYSEV-Ringa Príma, Debrecen - DKSK-Bor- sodChem, Szegedi KE - FTC- Diego, Bajai TK - BSE- ESMA, TFSE - Zala Volán TE, OSC-Közgáz — KSC Dalmand Rt. Top Center-Szekszárd. Az irányított sorsoláson a bajnoki helyezés alapján leg­jobb hat csapatot kiemelték. B. L. Király az aranylabdás Király Gábort, a német lab­darúgó Bundesliga élvonalá­ban szereplő Hertha BSC vá­logatott kapusát választották a magyar újságírók az „első Magyar Aranylabda tulajdo­nosa” szavazás győztesének. A Magyarországon első alka­lommal megrendezett voksolá­son az újságírók a játékosok 1998-ban nyújtott teljesítmé­nyét vették figyelembe. A szavazás végeredménye: 1. Király Gábor (Hertha BSC) 72 pont. 2. Illés Béla (MTK Hun­gária FC) 63. 3. Sebők Vilmos (Újpest FC) 39. 4. Egressy Gá­bor (MTK Hungária FC/Diós- győri FC) 24. 5. Halmai Gábor (MTK Hungária FC) 21. 6. Brockhauser István (RC Genk) és Váczi Zoltán (Vasas Danu­bius Hotels) 20-20. 8. Korsós György (Győri ETO FC) 17. 9. Pisont István (Eintracht Frank­furt) 16. 10. Szabics Imre (Fe­rencvárosi TC) 13. 11. Dárdai Pál (Hertha BSC) és Sallói Ist­ván (Betar Jerusalem) 12-12. 13. Hrutka János (1. FC Kai­serslautern) 10. 14. Fehér Mik­lós (Győri ETO FC/FC Porto) 9 pont. Focisorsolás az MLSZ-ben A Magyar Labdarúgó Szövet­ség Magyar Kupa-bizottsága kedden elkészítette a sorozat negyeddöntőjének sorsolását a legjobb négy közés jutásért. Á Magyar Kupa negyeddön­tőjének párosítása (játéknap legkésőbb március 10.): Győri ETO FC - Nyírség-Spartacus FC - március 9., 17 ó. DVSC- Epona - Diósgyőri FC Vác FC- Zollner - Haladás-Milos Lom­bard FC Tatabánya - Újpest FC. EL^VDÓ i 2800 Ft/m2 áron 4220 m2-es IPARI TELEK Alkalmas: Autószalon, benzinkút, építőanyag-kereskedés, üzemcsarnok, stb. telepítésére Cím: Szupi Kft. Pécs, Mohácsi u.- Tüskésréti u. sarok. Tel.: 72/21-37-37 NISSAN MINDEN RENDBEN MOST: alapár 2.310.000 Ft helyett I.000Ü +ótát®' Az árváltozás jogát fenntartjuk! SOUTH-CAR KFT. 7627 Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 215-970 TÖBBET ÉR, DE MOST SOKKAL KEVESEBBE KERÜL! A hasznos munkatárs hétközben a vállalkozás, hétvégén a család autója. 2,3 dízel-motor, 4,8 m3 rakodótér, 2 oldali tolóajtó, 1 tonna terhelhetőség, autóbeszámítás, kedvező SUMMIT finanszírozás HUNGAROLADA-GUBACSI AUTÓSZERVIZ Tel.: 277-4332 1214 Bp., Védgátu. 5-7. Tel.:383-8131 1144 Bp., Fogarasi u. 195-197. Tel.: 357-1406/22 1191 Budapest, Attila u. 35. Tel.: 63/482-555 6641 Csongrád, Zrinyi u. 19. Tel.: 37/341-044 300(FHatvan, Bercsényi u. 76. Tel.: 82/312-419 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14. Tel.: 46/343-045 3527 Miskolc, Sajó u. 5. Tel,: 42/460-000 4401 Nyíregyháza, Lujza u. 1. Tel.: 72/240-657 7628 Pécs, Komlói u. 125. Tel.: 34/310-351 2801 Tatabánya, Felsőgallai u. 40. 0 Tel.: 88/425-855 8203 Veszprém, Házgyári u. 4, LADA ZUGLÓ HEFTER KFT. MURÁNYI AUTÓKERESKEDÉS SIPOS GYÖRGY AUTÓSZERVIZ PARK AUTÓKER. ÉS JAV. BT. VAGÉP RT. MISCHL AUTÓHÁZ KFT. M1 AUTÓJAVÍTÓ ÉS KÉR. KFT. POSTAAUTÓ SOPRON KFT. <3? Hungarol LADA MÁROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA vezetői óvónői állás betöltésére PÁLYÁZATOT HIRDET Feltételei: • szakirányú végzettség • önéletrajz • erkölcsi bizonyítvány Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezési határidő: 1998. december 15. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon: Burai Béla polgármester 06-20/9-575-303. A pályázatot az alábbi címre lehet benyújtani. Önkormányzat 7774 Márok, Kossuth Lajos u. 73. (61963) Ifieu trade Tel.:72/51!-SS0 Pécs. HözrahtSr ti.8. »VITVRIRHTflS ttélfatBI-penlehlg szomíaron 7M-iaM Téli GUMI VÁSÁR A PN€U TRADGnél! BF GOODRICH: 17S/70 R13:12.500.- 17S/60RI4:10.000,- HONHOOH: 18SR14C: 14.000.­OROSZ: 900 R20: 23.000.­TRURUS: HOOxROO: 38.000,­Míhulásra pénlehen és szombaton ajánüéhhal heúveshedünh vásárlóinhnahü HR N€M CSAK H<Éí3€HÓ8fi JÁR fl HÓBA! Megnyílt! b * i BALATON BÚTOR Megnyílt! December 2-től a Balaton Bútorgyár Rt. Bútorstúdiója Pécs, Táncsics M. u. 26., fszt. 3. Tel/fax: 72/443-300 Étkező-, tárgyaló- és éttermi székek, asztalok, tálalószekrények, forgószékek, dohányzóasztalok magyarországi legnagyobb választéka! Várjuk kedves vásárlóinkat!- Az első vásárló ajándékot kap!- 10% engedmény a készletről vásárolt termékekre!- Rendelhet még a régi áron a jövő évre! Mielőtt máshol választ, nézzen be hozzánk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom