Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)
1998-11-28 / 326. szám
12 DHinántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. november 28., szombat Gárdonyi Tamás Hírcsatorna Pécsi Szemle. Megjelent a Pécsi Szemle összevont őszi-téli száma. A 137 oldalas összeállításban közel 20 szerző írásai olvashatók, többek között a 100 éves pályaudvarról vagy a Pécsi és a Duna Gőzhajózási Társaság kapcsolatáról, eddig még nem publikált térképpel. A kiadványt jövőre negyedévenként szeretnék megjelentetni. Tervezik azt is, hogy a Szemle és a Pécs Története Alapítvány között szorosabb, és a kutatómunkára is kiterjedő legyen a kapcsolat. (ly) Műsorváltozás. A Pécsi Művészetek Házában technikai okok miatt elmarad a november 30-ára tervezett dalest, melyen Uribe Maria Teresa operaénekes lépett volna fel. Egy másik időpontban rendezik meg azt a beszélgetést és pódiumműsort is, melyet december 1- jére hirdettek. Kovács András Ferenc szerzői estje a Romániából érkező művészek színházegyeztetési gondjai miatt marad el. (ly) Olvasási kultúra. „A gyermekek olvasási, könyvtárhasználati kultúrájának segítése” a címe annak a konferenciának, melyet a Pécsi Városi Könyvtár szervez november 30-án 9 órától a Várkonyi Nándor Könyvtárban. A nap érdekes programpontja lesz dr. Nagy Attila előadása 11.45-kor. Az Országos Széchényi Könyvtár osztályvezetője a 10-14 évesek olvasási kultúráját vizsgálta. (ly) Amadinda. A „Korunk zenéje” sorozatban november 30-án 19.30-kor az Amadinda együttes ad koncertet Pécsett, a Liszt Teremben, A műsorban Holló Aurél, Váczi Zoltán és John Cage mellett Vidovszky László zeneműve is elhangzik, (ly) Jótékonysági előadás. A pécsi Megye utcai Gyermekotthon javára tartanak jótékonysági díszelőadást november 29-én 15 órakor a Park moziban. A program címe az új rajzfilmsztár alapján: „Mulan a gyermekekért”. (ly) A kaposvári múzum gyűjteményét is kiállították FOTÓ: MÜLLER ANDREA Rippl-Rónai visszatért Párizsba A Párizs melletti Saint Germain en-Leye városka Maurice De- nis/Le Prieuré múzeumában tíz napja megnyílt Rippl-Rónai József festőművész alkotásainak kiállítása. A Magyar Nemzeti Galéria közreműködésével a francia múzeum munkatársa, Agnes Delannoy rendezte. A közel 250 kiállított művet különböző gyűjtemények, többek között a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum kölcsönözték. A kellemes, szép termekben a képek ügyes elhelyezése, remek megvilágítása kiváló ízlésre, alapos szakértelemre vall, s első pillanatokban megnyeri a közönség rokonszenvét. Szemlélődés közben halkan, megilletődve társalognak, in- nen-onnan magyar beszédet hallani, számos környékbeli és Párizsban élő magyar személyiséget hívtak meg a kiállítás megnyitására. Híres festőnk érdemeit, tehetségét méltatva hangjukba érezhető büszkeség vegyül: mi, egy kis ország büszkélkedhetünk egy nagy nemzet előtt! Az itt élő magyarság jól ismeri a franciáknak azt a műveletlen és felfuvalkodott rétegét, amelynek szemében egy kis ország nem sokat számít, nem kelti fel érdeklődését, ha egyáltalán tudja is létezését. Ez a kiállítás jó lecke lehet nekik: megismerhetik a képek közvetítésével a magyar világot. Rippl- Rónai József magyarságával, művészetével ma is hazáját szolgálja. A fiatal festő, mint annyi közép-európai művésztársa, az 1880-es években vándorolt Párizsba, a művészetek fővárosába. Hatalmas változások, befolyások érlelik, gazdagítják a festőt, a híres Nabi-k is elismerik tehetségét, zsenialitását is maguk közé fogadják. Többekhez közülük sírig tartó barátság fűződik. Ám sem ezek a mély baráti szálak, se Párizs villogása, vezető szerepe a művészetekben, sem a sikerek, elismerések nem képesek megváltoztatni eredetiségét, megtörni igazi magyarságát. Tizenöt év múlva visszatér a dimbes-dom- bos, sáros Somogyba, imádott szülővárosába, Kaposvárra. Művészetét hazája földjén mélyíti, gazdagítja. Éppen ezt az emberi vonást és képességet méltányolja a megnyitón megkérdezett néhány francia vendég, mint például a köztiszteletben álló történész, Henri Cholet. „Az itteni művészeti stílust át tudta ültetni, tovább fejleszteni saját hazájában. S most a műveiből megismerhetjük az akkori magyar tájat, szokásokat, embereket és divatot”. Elbűvölten mutatja egy szépasszony fején - példaként - a csodás kalapot. Hivatalos személyiségként a megyei képviselő, Borotra Franck méltatta a festő munkásságát, mély érzelemmel átszőtt művészetét. És egyben értékelte a magyarokkal szövődő kulturális kapcsolatokat, és a további közös terveket. Szerény biztatással utalt arra, hogy talán éppen ezek a gazdag kulturális kapcsolatok segítik majd Magyarországot abban, hogy hamarosan az Európai Egyesületbe lépjen. Szombati Béla, Magyarország párizsi nagykövete tréfásan válaszolta, hogy ő aztán egyáltalán nincs ellene, hogy ez így legyen. A kiállítás 1999. január 24- éig tart nyitva. Bogár Kata Kórusolimpia 2000-ben Linzben Mintegy 400-600 kórust, 25 ezer énekest várnak 85 országból az első kórusolimpiára, amelyet 2000. július 7-től 16-ig Linzben rendeznek. A rendezvényen nemcsak „profik”, hanem amatőrök is részt vehetnek. A kórusolimpiát az Interkultur Egyesület, Linz város, Felső- Ausztria tartomány, az Osztrák Dalosszövetség és az Osztrák Munkásdalárdák Egyesülete közösen rendezi. A benevező kórusok 28 kategóriában versenyezhetnek majd gyermekkórusoktól jazzbanden át népi együttesekig. A részvételi jogot az egyes kórusok saját eredményeik alapján vívták ki maguknak azzal, hogy nemzetközi díjat nyertek, vagy országos szervezetek nevezték be őket. Az „első fordulóban” valamennyi résztvevő lehetőséget kap a fellépésre, s teljesítményének megfelelően minden kórusnak diplomát adnak. A keretprogramban szemináriumokat és műhelyeket kínálnak a kórusoknak. A kórusolimpia idején nagyszabású felvonulást tartanak a résztvevő énekkarok Linz belvárosában, majd impozáns záró- hangversenyt adnak a város főterén. Egy megszűnő folyóirat a novemberi Jelenkorban A Pécsett szerkesztett Jelenkor novemberi száma Laczkó Sándor és Szilasi László vendégszerkesztésében jelent meg, s egyben a szegedi Pompeji című folyóirat búcsúszámát képezi. A versrovatban Kurdi Imre, Szijj Ferenc, Kuko- relly Endre, Vörös István, Térey János, Lázáry René Sándor, Balog József és Szkárosi Endre versei olvashatók. A prózarovatban Soly- mosi Bálint Jelena és Jerken (Fáklyatörténet) című munkáját, Körösi Zoltán Nagybudapesti Szerelmes regényének részletét, Garaczi László Csömör és csúfolását, továbbá Podmaniczky Szilárd, Jónás Csaba, Papp András és Darvasi László írásait találja az olvasó. Folytatódik a Jelenkor korábbi számaiból ismert sorozat: Zeke Gyula Franki Ali- ona budapesti városfotóihoz írott A másik városa. Italo Calvino Tűzvész a borzalmas házban (fordította Dobolán Katalin) című prózájához kapcsolódik Paul Braf- fort Rend a bűnben (Kibernetikai tapasztalatszerzés Italo Calvinóval) című esz- széje. Miként a szám több prózájának és esszéjének, az írás a témája Roland Barthes - írni, tárgyatlan ige? című - előadásának is, Gyimesi Timea fordításában. A Pompeji hagyományának megfelelően gazdag a filozófiai szövegek rovata, amely Boros János a filozófiai igazság - új neveiről szóló tanulmányát, Losoncz Alpár és Laczkó Sándor e- mail interjúját a filozófiai gondolkodás természetéről és mai állapotáról, illetve Anthony Kenny A szkepticizmusról és a bizonyosságról című értekezését foglalja magában. A számot Podmaniczky Szilárd rajzsorozata, a Pompeji szerzőinek betűrendes felsorolása, valamint a vendégszerkesztők, Laczkó Sándor és Szilasi László utószava teszi teljessé. A legnagyobb győzelem Magyarország kétszázegy évvel ezelőtt szabadult fel a 150 éves török hódoltság alól. Az 1697-es diadalmas hadjáratról tanulmánykötet jelent meg pécsi szerzők kutatásait gyűjtve egybe. Dr. Szita László húsz évvel ezelőtt kezdte kutatni Magyarország török alóli visszafoglalásának történelmét. Bécsi, németországi, velencei, vatikáni, bolognai levéltárakban végzett munkáját - szerzőtársaival - eddig öt kötetben tárta a közönség elé, a legutolsót „A legnagyobb győzelem” címmel. Ez a bizonyos legnagyobb győzelem (Savoyai Jenő minősítette így) az 1697-es zen- tai ütközet volt, ahol a Szent Liga szinte teljesen megsemmisítette a 80 ezer főnyi török sereget. Ennek eredményeképpen a történelmi Magyar- ország területe a Temesköz kivételével felszabadult. De vajon a történelmi tényen túl miért érdekes ez ma, mi az, ami ebből a győzelemből ma is fontos?- A magyar „kuruc” történelemírás sokáig nem foglalkozott ezzel az időszakkal, mégpedig a Habsburgok miatt - mondta Szita László. - Ugyanis kellemetlenül érezték magukat amiatt, hogy - akárhogyan is - nem a magyarok, hanem a Habsburgok vezette, amúgy 21 európai ország önkénteseiből álló közös katonai szövetség verte ki a törököket az ország területéről. Mi több, a kor egyik legzseniálisabb hadvezére, Thököly Imre éppenséggel a török oldalára állt, csak a köznemesek serege harcolt tovább a Habsburgok mellett.-Ami nagyon fontos: ebben az időben Magyarországnak két világhatalom között kellett választania. De nem az volt a kérdés, hogy melyik elnyomást választjuk, hanem az, hogy a Habsburgok oldalán a nyugati-keresztény kultúra mellett szavazunk, vagy a törökökkel a Balkán felé orientálódunk? Pontosan a mával, 1998-cal lehet bizonyítani, hogy helyes volt a Habsburgok választása, hiszen nézzük csak meg, mi lett azokkal az országokkal, Albániával, Macedóniával stb., amelyek csak a XIX. században szabadultak fel a törökök alól. Nemhiába tartja a történelemtudomány, hogy ezt a háborút végképp lezáró 1699- es karlócai béke hosszú időre rendezte délkelet-Európa sorsát. Méhes K. Futnak a képek FILMJEGYZET Mátyás király a lovát ugratja? A király (?) és a fia (?): Herskó János és Badár Sándor Eredetileg Fehér György Szenvedély című filmjéről írtam volna ezt a jegyzetet. Az idei filmszemle fődíjas alkotása azonban, amely minden szempontból megkülönböztetett figyelmet érdemelne, nem érkezett meg a csütörtök esti pécsi premierre. Valakik elfelejtették időben feladni a filmet, netán kallódnak valahol a tekercsek, nem tudom. Ennyit a mai magyar kultúra értékeinek honi megbecsüléséről. így hát egy másik, e héten szintén műsorra kerülő magyar filmről, Czabán György és Pálos György Országalma című alkotásáról szólok. Nem kénytelen-kelletlen, de nem is leplezve csalódásomat, amit e mű megtekintése okozott. Mert kétségkívül jó ötlet a Mátyáslegendárium vászonra idézése, ám el kellett volna dönteni, hogy mi is álljon a cselekmény tengelyében: a lólopás paro- disztikusan elmesélt históriája vagy Mátyás király románca a tolvaj-Csulánó szép leányával, Mariskával. Az alkotók figyelmét azonban erről a kérdésről elterelte s túlságosan lekötötte a fikcióval való játék, a „film a filmben” alaphelyzetével való bűvészkedés. És ez a mesét meglehetősen zavarossá teszi. Nem mintha feltétlenül tudnunk kellene, hogy az ifjú tolvaj-Jankó tényleg fia-e Mátyás királynak, s hogy valóban az uralkodó ifjúkori szerelmi kalandját filmesí- tették-e meg, s hogy az igazi vagy a hamis Mátyás, esetleg valamelyiknek a fia ugratja-e a lovát amúgy „rózsasándoro- san”. De azért minden ellentmondást nem lehet a képzelet és a valóság egybejátszásának számlájára írni. Persze, még azt is el tudom képzelni, hogy ez a film valójában keserű látomás akar lenni, negatív utópia egy olyan országról, amelynek lakói már nem ismerik a magyar történelmet, s ahol már a népszerű király legendáinak is csak halvány, elmosódott emlékei derengenek. Mintha ezen értelmezés felé mutatna a film legjobb jelenete, egyetlen igazán emlékezetes képsora. A lakodalmi képsorra gondolok. Amikor a történelmi figurákat játszó színészek (köztük a most epizódszerepben is tündöklő Nagy Mari) a mulatság kellős közepén beszállnak egy autóba s elmennek. És velük távozik a kulturális emlékezet. A dári- dózó násznép azonban erről nem vesz tudomást. Folyik tovább az értelmetlen hejehuja. Mintha semmi sem történt volna. Azazhogy: az ott maradók számára talán nem is történt semmi. Ki nékik Hekuba? Szomorú jövő! Vagy ez már a jelen? Azt hiszem, e jelenet köré kellett volna odarendezni az egész filmet. Almaország vízióját, a bűnbe esett, ám már a vétkeit is elfelejtő népről, merthogy a címbeli alma jelentéskörének e bibliai vonatkozása sem hagyható figyelmen kívül. Az alkotók azonban a történetnek nem ezt a rétegét aknázták ki, nem erre helyezték a hangsúlyt. Ezért vagyok csalódott. Nagy Imre
