Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-22 / 320. szám

Idén elég sok volt a ro­hadt, alacsony cukortar­talmú szőlő. Fejtéssel, kezeléssel javítható a bor minősége. A fogadóhordóban - az ala­pos mosás után - hektolite­renként egy kénrudat kell el­égetni. Lényeges, hogy a hordó alján lévő seprő ne ke­veredjen fel, tehát nagyon óvatosan és az oxidációs fo­lyamatok miatt rövid idő alatt kell átengedni a bort a fogadóhordóba. Hagyományos derítéskor Deritonnal vagy Tükrössel kell kezelni a bort. Hat-nyolc dkg kell egy hektóhoz. Elő­ször két-három deci vízzel összekeverjük, utána ugyan­annyi forró vizet öntünk hozzá. Egy napi állás után rá lehet önteni a fejtendő bor­ra. A csersav-zselatinos derí­tés akkor javasolt, ha a ha­gyományos módszer nem segít. Borfejtéshez szükséges eszközök és szerek gazdag választékát kínálja Pécsett a Kertbarátok Boltja, amely a Béri Balogh Ádám u. 1. alatt található, telefon: 313-961. (hirdetés) Emelkednek a jegyárak Az egyesület általános helyze­téről, a jövő évre tervezett tag­díjakról, területi jegyárakról és a tervezett horgászrendi módo­sításokról tartanak tájékoztatót a Pécsi Horgászegyesület veze­tői. A fórumot november 25-én 17,30 órai kezdettel a Fegyveres Erők Klubjában tartják. Azzal természetesen min­denki számol, az inflációt a horgászegyesületek sem tudják kivédeni. Éppen ezért a jegy­árak növelése évről évre elke­rülhetetlen. Az egyesület veze­tősége a felnőtt jegyáraknál 15 százalékos növelést javasol, a napijegyek árát pedig átlagosan 10 százalékkal kívánják fel­emelni. A tagdíjak sem marad­nak változatlanok, a felnőtt és kedvezményezett horgászok várhatóan 100 forinttal fizetnek többet. Az őszi telepítés megtörtént, a tavakba 140 mázsa pontyot, egy mázsa csukát, 260 mázsa kárászt helyeztek ki. B. G. Medvék fiús-lányos zavarban Kétnemű, vagyis a nőstény és a hím nemi szervekkel egyaránt felvértezett jegesmedvék rejté­lye foglalkoztatja a norvég ku­tatókat. Ez a kettősség normális esetben csak a medvéknél sok­kal „alacsonyabb” rendű álla­tok némelyikére jellemző, mint például a csigákra. Hogy néhány tányértalpú a sarkkörön túli zimankóban identitászavarban van, és azt sem tudja, fiú-e vagy lány, az akár állattani érdekesség is le­hetne. Aggasztóan szomorú azonban, hogy a szokatlan el­változás oka alighanem a kör­nyezeti ártalmakban keresen­dő. A tudósok a Spitzbergákon 400 jegesmedvét vizsgáltak meg, és közülük 8 állatnál álla­pították meg a hímnősséget. A jelenségre egyelőre nincs ma­gyarázat. Leginkább környezet- szennyezés okozta genetikai el­változásra gyanakodnak a tudó­sok, mivel a jegesmedvék véré­ben nagy koncentrációban ta­láltak egy poliklórozott bifenil (PCB) nevű hírhedt mérgező vegyületet. A Spitzbergákon élő medvék vérében hatszor annyi PCB-t mértek, mint a kanadai sarkvidéki szigeteken élő társai­kéban. A hosszú évtizedeken át hűtőszerként alkalmazott - rá- bizonyítottan rákkeltő - vegyü- let a Spitzbergákon működő szénbányából került a levegő­be. D. I. AZ ÁPISZ IS EZ KERESZ­TÜL T~ KONYHA NÖVÉNY NÉPIÉIN KERTI ÉVI­MUZSI­KA SS­VAL ÁDI PÁRJA! v~ KETTŐS SÍNPÁR DÉL FEKVŐ­BÚTOR MERNI KEZDI MÉTER A VICC POÉNJA, ELSŐ RÉSZ V > V 1 V V T“ V V FÜLEREDETŰ > CSÓNA­KOT HAJT EMELI > r A VICC K MÁSODIK )ÉNJA, RÉSZ n£mán VÉSI > V RONGY SZÉLEM > ... STATE BUIL­DING > T" KŐVÉ­REDIK IMRE, BEC, > ELŐTAG: VER­V ^1 (I /*\ > RÓMAI 45-ÖS > 4) ELBA, MÁSKÉPP > ■ 4 ALUL­RA- . , ÍME! > V tyÉV­ERTÉK r DUNA­KESZI LAKÓJA IDE-ODA MOZGAT > HÁZAS­SÁG­KÖTÉS __ t> V káig iS RUBl'­DJUM > NITRO­GÉN > V ZSIRA­DÉK V FILO­LÓGUS jrESENpl GYEPLŐ, TÁJSZ. > MAUNA VULKÁN ÁLLÓVÍZ NORTH > KOR­MÁNY­KERÉK > \l " T" BELSŐ SZERV Részi _ PA RAJ SZÉLEI! > “7“ > i BRAZIL TAG­ÁLLAM ÉSZAK V > NYEREG­BEN VAN1 > KOVÁTS OPERA­ÉNEKES l' V 9 ■ EGYENI > Beküldendő a helyes megfejtés november 27-én déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. ÚVDN Szerkesztősége, Pécs, Rákó­czi út 34. (VIII. emelet). Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „En­nek a furulyának a hangjára jöttek elő!” A sorsoláson a szerencse Herendi Éva barcsi olvasónknak kedvezett, aki ébresztős rádiót nyert. A nyeremény átvételével kapcsolatosan ér­tesítést küldünk. E heti rejtvényünk megfejtői között szintén ébresztős rádiót sorsolunk ki. 1998. november 82. Szieszta Tizenötödik oldal MTV 1 7.45 Grüss dich! 8.00 „így szól az Úr!" 8.05 Cartoon Networtk. Rajzfilmsztárok parádéja. 9.00 Kukucs, 9.15 Zenegér. 9.30 É. V. A. 10.00 Tévé magiszter. 11.05 Zenebutik - zenehíd. Vendég: Presser Gábor. 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjá­rás. 12.05 || Szerencse- percek. 3 12.30 Jani házhoz megy. Betlen János ■ műsora. •- 13.15 Égi pa­lota. 14.35 Életjel. 15.10 PoliTour (világjáró mozaik). 15.40 Örömhír. A babtista egyház műsora. 16.00 Walt Disney be- jj mutatja. Aladdin: Madárlátta hőstett. Pluto cso­magot kap. A kis gézengúz (amerikai sorozat). 17.00 Helló, Magyarország! 17.45 Nevetett ma már? Kosztolányi Dezső: Gólyák. 18.00 Ön dönt! Horváth János műsora. Halálos szenve­dély. 19.00 A Hét. Híradó. Időjárás-jelentés. 20.00 így is, úgy is - Uborka- és Szatelit- >E kabaréparádé. 21.00 Hiúságok máglyája (ame­rikai film). 23.00 Telespórt. 23.35 Remekmű­vek. Paganini Huszonnégy caprice. MTV 2 (í 6.00 Ürgammák. 6.30 Nemzetiségi magazinok. j| 7.25 Bicsibocs kalandjai. Zenegér. 8.00 Tudóra I - válogatás. 10.00 Cimbora óra. 11.00 Telesport. 13.10 Dallamról dallamra. 14.10 IV. Henrik király. 17.00 Ötórai tea. 17.30 Szemláto- 8 mást. 18.00 Újra nyitott könyv. 18.30 Telesport. 19.05 Vivát Benyovszky! 20.00 A képzelet asszonya. 21.25 Táncvilág. 22.25 MM. 22.35 Szabófalvától. 23.50 Universitas. TV2 I 6.30 Könyvek könyve. 6.55 HOMOKVÁR. 7.35 1 Mohó úr és bölcs kisasszonyok. 8.00 Cápali és Cápeti. 8.35 Igazi szellemírtók. 9.00 9.45 Kob­ra. 10.30 Irány Mexikó. 12.15 Nótaszó. 12.45 Hűséges az Isten. 13.15 Hét hét. 13.45 A va­ll donban. 14.50 Szelek szárnyán. 15.35 Petrocelli. 16.30 A Szuper csapat. 17.30 Xena. 18.30 Tények. 18.45 Napló. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Közkívánatra! 1. Lorenzo olaja (am. film. 2. Shirley Valentina (am. vígjá­ték), 3. Mo Better Blues (am. film). 22.15 Gól! | Gól!! Gól!! 23.05 Színkép. 23.35 Csatorna. RTL KLUB 7.00 Kölyökklub. 11.10 Az elveszett világ. 11.35 Enid Blyton. 12.05 Gyilkos sorok. 13.00 , Hírek. 13.10 A növények magánélete. 14.05 § Dóra mozija. 14.35 Knight Rider. 15.30 Megle-' pő és mulatságos. 17.30 Bugs. 18.20 ZenEsz. 18.45 Híradó. 19.05 Akták. 20.00 Pensacola. 20.50 Bűnvadászok. 21.40 Igaz történetek, j 23.15 Híradó. Időjárás. 24.00 A növények ma­gánélete. DUNA TV 6.35 Reggeli muzsika. 7.00 Amatőr. 7.30 A ' varázsvödör. 7.55 Az óceán lánya. 8.25 Pop- - sa-rock. 8.55 Miénk a tér. 10.30 Szóbazár. 11.00 Forrásvidék. 11.35 Beavatás. 12.00 ;J Hírek. 12.10 Lóverseny. 12.25 Dóry József nótázik. 12.50 Szakítópróba. 13.50 Az ókor | csodái. 14.25 Régi híradók. 14.50 Sportké-I pék. 16.50 Balfácánok. 17.00 Minoritates 1 Mundi. 17.40 Két macska, egy kutya: Kaló­zok karmai közt. 18.00 Heti hírmondó. 18.50 I Híradó. Sportpercek. 19.15 „Megidézett tör- í ténelem” - II. József. 20.50 Stúdióbeszélge­tés a korszakról. 21.10 Magyar évszázadok. 21.35 Stúdióbeszélgetés. 21.50 Ars Musica. 22.20 Stúdióbeszélgetés. 22.45 Egy szere­lem története. PÉCS TV 9.00 Pódium 18. 9.05 Csapó - moziajánló. 9.35 || Képújság. 9.50 Munka-társ-(ism.). 10.00 Expe­díció - Zsírmadarak. 10.50 Képújság. 11.00 ízválasztó - november (ism.). 11.30 PVSK MiZo - Vallenciennes (ism.) 12.55 Képújság. | 13.10 Pódium 19.13.15 Rajzolt világ. 13.45 Me-' esek táncegyüttes. 14.10 Képújság. 14.25 Tava-1 szí hangverseny. 14.55 Képújság. 15.10 Pódi- S um 20. 15.15 Csapó - moziajánló. 15.45 Képúj- ság. 16.00 Agrárium 21. 16.15 Universitas Tv (ism.). 16.35 Képújság. 16.45 Munka-társ (ism.). 16.55 Pódium 21. 17.00 Celeste 63. (ism.). 17.50 Képújság. 18.00 Grimm - Jancsi | és Juliska. 18.25 Pódium 22. 18.30 Képújság. 18.35 Az egészség kapujában - A vesekő. |‘ 18.55 Pódium 23. 19.00 És most | lefényképezkedünk. . . Not for shle. 19.30 | Visszapillantó. Színház Pécsi Nemzeti Színház: Évek I - Carmina Burana (19.00) Kamaraszínház: A tizedes I meg a többiek (16.00, 19.30). Bóbita Bábszínház: A medve i és a szántóvető (de. 10.00) Fűm PÉCS Park: Tökéletes gyilkosság | (15.30, 17.45, 20.00) Apolló: Furcsa pár II. I (15.30, 17.45, 20.00) Apolló Klub: Klubdélután: Lesz ez még így se! (15.00) Eleven hús (17.30,19.30) Uránia: Dr. Dolittle (15.00,16.45,18.30, 20.15) Művész Örökmozgó- Huszárik: A nagy Lebowski (19.00) MOHÁCS Kossuth: Zorro álarca (18.00, | 20.00) SIKLÓS Táncsics: Maffia (19.00) SZIGETVÁR Zrínyi: Zorro álarca (17.00) j Vad vágyak (19.00) FORDÁN RÁDIÓ 5.30 Műsorkezdés. 6.20, 7.20, 8.20, 9:50, 11.20, 13.20, 15.20, 16.10, 17.20 Közlekedési információk. 8.00, 10.00, 14.00, 16.00, 17.00 Hírek. 9.05 DL Stúdió műsora. 9.40 Program- ajánló. 9.50 Közlekedési információk. 10.05 Nássoló. 12.00 Délelőtti hírösszefoglaló. 12.05 Zenedoboz. 13.30 Sporthírek. 14.05 Rockóra. 15.30 Programajánló. 16.15 Sportmagazin. 18.00 Jazzközelben. 18.15 Hangosfénykép - Könnyűzenei talk-show. RÁDIÓ MOHÁCS (A 1485 kHz középhullámon.)9.00 Hírek, in­formációk, programajánló. 9.10 „Mennyor­szág” - vallásos műsor. 9.57 Hirdetések, reklá­mok. 10.00 Vasárnapi programajánló. 10.03 Exclusive. A DL Stúdió műsora. 11.00 „Hang­falfestő” pop, rock, dzsesszműsor a BBC lon­doni stúdiójából. 12.30 Hírek, programajánló. 12.33 Ebéd közben muzsikaszó. 13.30 Deutsche Welle magyarul. 14.03 Vasárnapi ze­nés üzenetek. 16.00 Hírek. SOMOGY RÁDIÓ 5.30 Jó reggelt! 8.10 Egyházi műsor. 9.10 Va­sárnapi recept-turmix. 11.10 Telefonos kíván­ságműsor. 13.00 Hírek. 13.20 Kapásból. 13.30 Deutsche Welle. 14.10 Kívánságsarok. 15.10 Slágerturmix. 18.10 Warner. 18.45 Mese. 19.20 Sportösszefoglaló. 19.55 Hírösszefoglaló. 20.10 Érdekességek, játékok. 21.00 Voice Of Amerika. RÁDIÓ ANTRITT (A 103,7 Mhz-s kábelrendszeren, valamint a 105.0 Mhz-en 13 órától.) 13.00 Köszöntő. 15.00, 16.00, 16.30, 17.00, 17.40, 18.00, 18.30, 19.00, 22.00 Hírek. 14.15-16.00 Teadélután. 17.05-17.50 Rockszendvics. 18.00-19.00 Kíván­ságműsor. 19.15 Esti mese. 21.00-24.00 Éjsza­kai randevú. 01.00 Műsorzárás. 13.00-21.00 között névnapló, évfordulónaptár. ALISCA RÁDIÓ (Az adás a 105,1 Mhz-en fogható, 5-12 óráig.) 1.00-6.00-7.00 Zenerulett. 7.00 Hírek. 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 Hírek. 8.40 Évforduló- naptár. 8.50 Bűnügyi krónika. 9.00-14.00 Nap­közben. 10.20 Szívküldi. 12.10 Nótacsokor. BAJAI RÁDIÓ (89,8 Mhz-en.)7.00 Jó reggelt kívánok. 7.33 Út­indító. 8.00 Hírek. 8.30 Jó reggelt kívánok! (folytatás). 9.03 Locsi-fecsi. 10.03 Négy évti­zed rocktörténete. 13.03 Várospárti party. 16.00 Hírek. 16.03 Vasárnap klasszikusok. 17.00 Hírek. 17.03 Vasárnapi jegyzet. 18.05 Koktél. 19.55 Hírek. JOKER RÁDIÓ, DOMBÓVÁR (A 95,3 Mhz-en. A város kábelrendszerén a 104,4 Mhz-en fogható.) 6.00 Műsorkezdés. 6.40 Ügyeleti hírek. 6.50 Névnap. 7.00 Hírek. 7.10 Sport. 8.00 Hírek. 9.15 Kulturális ajánlat. 10.00 Hírek. 11.00 Telefonos játék. 11.15,11.45 Joker Büfé. 12.00, 14.00 Hírek. 14.45 Telefo­nos játék. 15.00-18.00 IG. 15.00-17.00 Zenés kívánságműsor. 17.40 Ügyeleti hírek. 18.50 Sporthírek. RÁDIÓ 2000 PÉCS Kereskedelmi rádió a KábelKom Kft. 102.2 Mhz frekvenciáján a 60-as évektől napjainkig a leg­sikeresebb előadók zenéivel. T. 72-259-000. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom