Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-21 / 319. szám

1998. november 21., szombat Hazai Tükör Diinántúli Napló 3 Pártállásuk szerint tocsikoztak vagy torgyánoztak a képviselők a T. Házban Lezárták a költségvetés vitáját Az Országgyűlés tegnap lezárta a jövő évi költségvetés általá­nos vitáját. Az utolsó napon felszólaló kormánypárti képvise­lők azokat a területeket emelték ki, ahová az átlagosnál többet juttat a tervezet, az ellenzék azokat bírálta, ahová kevesebbet. Katona Béla (MSZP) elsősor­ban az őszinteséget hiányolta. A Bokros-csomag idején - em­lékeztetett - nyíltan megmond­ták, hogy mindenkinek rosz- szabb lesz. Szerinte a mostani kormány megtéveszti az orszá­got, mert úgy tesz, mintha min­denkinek jobb lenne jövőre, holott csak a jól kereső fiatal családokat, vagyis a fideszese- ket támogatják. Horváth Zsolt (Fidesz) nem fogadta el azt a nézetet, misze­rint csak a gazdag családoknak juttat a kormány. Itt nem a mil­liomosokról van szó, mondta, hanem a közép- és alsó közép osztályról, arról, hogy a jobb jövő érdekében tanult generá­ciót nevelhessenek fel. Szalay Gábor (SZDSZ) több mint százmilliárd forintnyi olyan tételt számolt össze a költségvetésben, ami szabadon osztogatható pénz lesz a kor­mány kezében. Megállapította, hogy ebből nyilván a koalíciós pártok által vezetett önkor­mányzatokat jutalmazzák majd. Budapest mindenesetre máris büntetésben van, tette hozzá. Orosz Sándor (MSZP) - utalva a korábbi „tocsik” mér­tékegységre - megállapította, hogy most két „torgyánt” (vagyis 1,5 milliárdot) költünk a földművelésügyi tárca gazda­jegyzői hálózatának kiépíté­sére. Ezen felül 100 torgyánnyi szabadon elosztogatható ösz- szeggel fizeti ki a Fidesz a kis­gazdákat. Surján László (Fidesz) kép­viselőcsoportjának egy olyan módosító indítványáról szólt, amelyet nagy valószínűséggel támogatni fog a kormány, és amellyel a jövő év végén vissza tudják állítani a bérarányos gyedet, igaz, fölső határral. A kormánypárti képviselők többször emlegették az előző kormánytól örökölt több száz milliárdos hiányt, a szocialisták szerint viszont méltatlan a költ­ségvetés vitájához egy magán­bank, a Postabank hiányának állandó felemlegetése. S. A. Drogtüntetők. Több százan gyűltek össze tegnap Budapesten, a Vörösmarty téren, hogy tiltakozzanak a drogtörvény tervezett módosításának túlzott szigorúsága ellen. A résztvevő­ket népszerű zenekarok és ismert művészek szórakoztatták. fotó: feb/kallus györgy Bírálja minisztertársát a „főminiszter” Elementáris felháborodást váltott ki a Fidesz frakcióban és az FKGP-n belül is az, hogy a Torgyán-dinasztia feltűnt kü­lönböző gazdasági posztokon - mondta Stumpf István, a Mi­niszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. A kinevezéseknek következményei lesznek, ezek pedig feszültséget okozhatnak a koalíciós pártok között.- A feszültség ellentéteket is szül - mondta a miniszterel­nöki hivatalt vezető miniszter -, ami csökkentheti a két kor­mánypárt közötti összetartást. Ez különösen veszélyes a jövő évi költségvetés végszavazása előtt, ami egyébként — Stumpf szerint is - fordulópont lesz a kormány működésében. Egy kérdésre válaszolva a kancellária vezetője hozzá­tette: mindenki abból indult ki, hogy a koalíciós partner, Tor- gyán József képes az önmér­sékletre, ám az elmúlt héten történtek sajnos nem ezt iga­zolják. Az FKGP frakcióvezetője megdöbbent Stumpf István nyilatkozatán. Bánk Attila kije­lentette: ami elementáris fel­háborodást váltott ki az FKGP-frakció tagjai között, az az volt, amikor augusztusban Simicska Lajos kinevezéséről értesültek. A kisgazda politi­kus elmondta: akkor komoly erőfeszítésükbe került a képvi­selőcsoport nyugalmának helyreállítása és a felhevült in­dulatok lecsillapítása. A Pénzügykutató Rt. klub­estjén Stumpf István a kor­mányzat sajtóval kapcsolatos terveit érintő kérdésekre rea­gálva úgy vélekedett, hogy átmenetileg szabad állami esz­közökkel befolyásolni a mé­diát, bármily kevésbé eurokon- form vagy bármily kevéssé demokratikus eszköz is ez. Je­lenleg morálisan és politikai­lag is vállalható a fellépés. A Postabank sajtóportfóliója minden bizonnyal átkerül a - szintén állami tulajdonú - Ma­gyar Fejlesztési Bankhoz, az­zal a céllal, hogy megteremt­sék a fennmaradó lapok priva­tizációjának lehetőségét. Emellett a miniszter értetlen­ségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Simicska Lajos kinevezése óta a kor­mány erőteljes támadásoknak van kitéve. A nyugdíjemelések mértéke komoly fejtörést okozott a kormánynak — ismerte el Stumpf. Azt kellett mérlegel­niük, kaphat-e a társadalom egy rétege - az idősek - a GDP-növekedésnél nagyobb arányú emelést. Megér-e 60- 65 milliárd forintot 4-5 száza­lékkal több szavazat az ön- kormányzati választásokon? Végül úgy döntöttek, hogy a nyugdíjak reálértékének meg­tartása mellett inkább a jöve­delem- és adótermelő képes­séggel rendelkezőket támo­gatják. (sts) Idén 192 milliárddal terheli meg a költségvetést A Postabank-ügy rendezésének háttere A Postabank szilveszteri rendkívüli közgyűlésén a magyar ál­lam szinte száz százalékban a Postabank tulajdonosává válik, az osztrák részvényesek már hivatalosan is jelezték, hogy nem vesznek részt a hitelintézet tőkerendezésében - mondta el László Csaba közigazgatási államtitkár pénteken a Pénz­ügyminisztériumban. A tájékoztatón elhangzott: a Postabank és ehhez kapcsoló­dóan a Magyar Fejlesztési Bank helyzetének rendezése összesen 192 milliárd forinttal terheli az ez évi költségvetést. A Postabanknak juttatandó ál­lampapírok utáni kamatfizetési kötelezettség pedig jövőre még mintegy 23 milliárd forint kiadást jelent. Ez azonban nem növelheti meg a már beterjesz­tett költségvetési tervezetben szereplő hiányt - húzta alá az államtitkár -, ezért a megnö­vekedett kamatkiadást más ki­adáscsökkentéssel ellentételezi majd a kormány a parlament előtt fekvő költségvetési tör­vényjavaslatban. Az 1999-et követő évekre áthúzódó kötelezettségek mér­téke még nem ismert. A Posta­banknál a tőkeemelést részben készpénz formájában, mégpe­dig 19 milliárd forint összeg­ben valósítják meg, részben pedig államkötvényt kap a bank, az állampapír portfolio nagysága mintegy 133 milliárd forint lesz. A készpénzt az ÁPV Rt. adja saját forrásaiból a Postabanknak. Az államköt­vény-csomag részben már ki­bocsátott papírokból, részben pedig új, várhatóan 10 éves le­járatú államkötvényekből áll össze, amelyeknek kamatfize­tési terhe a jövő évben 23 mil­liárd forinttal terheli a köz­ponti költségvetést. A Magyar Fejlesztési Bank­nál felhalmozódott mintegy 40 milliárd forintnyi veszteségből 27 milliárd forint a Postabanki befektetéshez kapcsolódik, 13 milliárd pedig abból fakad, hogy egy, a banknál lévő jelen­tősebb tétel (24 milliárd forint) után nem kapott kamatot az MFB. A szilveszteri közgyűlé­sen először leszállítják a Posta­bank jelenlegi mintegy 42 mil­liárd forintos alaptőkéjét 21 millió forintra. Majd hozzáfog­nak a tőkerendezéshez: ezt elő­ször 152 milliárd forintos alap­tőke emeléssel hajtják végre, melyből 116 milliárd forintot a veszteségek fedezésére fordíta­nak, 36 milliárd forint adja majd a bank saját tőkéjét. Bologna Budapesten A bolognai kereskedelmi na­pok rendezvényén 24 olasz di­vatház mutatja be termékeit, elsősorban azért, hogy ma­gyarországi gyártó- és keres­kedelmi partnereket találjanak maguknak - nyilatkozta Zwack Péter, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara elnöke. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Bolog­nai Kereskedelmi Kamara által szervezett háromnapos ren­dezvényen bemutatkozó ruhá­zati és divatterméket gyártó cégek összesített forgalma több milliárd dollárt tesz ki - közölte Marco Pancaldi, az olasz város kereskedelmi ka­marájának elnökhelyettese. Elhozták mindazt, ami szemnek és kéznek ingere FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Mi van a magánnyugdíjpénztárak hátterében? Garanciák A sajtóban megjelent értesü­lést, miszerint a magán- nyugdíjpénztárak Garancia Alapja mögötti állami kezes­ségvállalás jövőre megszűnik, a Pénzügyminisztérium ál­lamtitkára cáfolta, miközben ennek ellentmondó hírekről is értesült lapunk. A magánnyugdíjpénztárak 4 ezrelékes befizetéseiből fenn­tartott Garancia Alap pénzügyi nehézségei esetén az állam vál­lalja, hogy a normajáradékot ki­fizeti a pénztári tagoknak - rögzíti a törvény. A normajára­dék a társadalombiztosítási nyugdíj 25 százaléka. A Pénzügyminisztériumban immár harmadik éve folynak munkálatok a magánnyugdíj­rendszer elemzéséről, azaz jó­val a vegyes rendszer beveze­tése előtt kezdődtek a latolgatá­sok. Azóta igyekszünk minden lehetséges alternatívát meg­vizsgálni - nyilatkozta lapunk­nak László Csaba, a PM állam­titkára. Jelenleg a Garancia Alap mögötti állami kezesség­garanciája vállalás megszüntetésével nem számolunk - közölte. Párniczky Tibor, az Állami Pénztárfelügyelet elnökhelyet­tese elmondta, hogy bizonyos információkból az állami köte­lezettségvállalás csökkentésére következtetnek. Értesülésük szerint az állami garanciaválla­lás többszintű lenne, amelyben nemcsak a jegybank vállalna szerepet, ám erről még nem kezdődtek meg az egyezteté­sek. Különben is irreális, hogy a közeljövőben szükség volna a garancia igénybevételére, te­kintettel a magán-nyugdíjpénz­tári rendszer kezdeti állapotára. Ezt erősítette meg Fehér Csaba, a Garancia Alap ügyve­zető igazgatója is: mivel a pénzügyi jótállást az alap nyújtja, az állami kötelezett­ségvállalás közvetlenül nem befolyásolja a pénztártagok tő­kéjének biztonságát. Ha az ál­lam levenné a kezét az alapról, akkor a pénztártagok és a ma­gánnyugdíjkasszák érdekeit szem előtt tartó más megoldást keresnének. Cs. J. Hírek röviden Támogatások alanyi jogon A kormány családtámogatási koncepciója megegyezik a Magyar Demokrata Fórum programjával, értékrendjével - nyilatkozta Szászfalvi László, a frakció sajtótájékoztatóján, pénteken. A kép­viselő hangsúlyozta: a kormány alanyi jogon biztosítja - nevelési ellátás címén - a családi pótlékot és az iskoláztatási támogatást. Interpelláció gátügyben A Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése közös magyar-ukrán ügy, és csak összefogással lehet elkerülni az évről évre ismétlődő árvízveszélyt - jelentette ki tegnap az FKGP alelnöke. Pallag László közölte: interpellálni fog az ügyben, és reméli, hogy kez­deményezését támogatja majd a magyar parlament. Szocialista médiajavaslat A szocialisták az MTV anyagi nehézségeinek megoldására javas­latcsomagot állítottak össze. E szerint 2,9 milliárd forintos egyszeri különtámogatást adnának a tévének, nagyobb részt juttatnának a befolyó készülékhasználati díjakból, ugyanakkor 1,3 milliárd fo­rintos támogatásban részesítenék a Duna Televíziót is. Köszönet a polgári védelemnek Tegnap elhagyták Zala megyét azok a polgári védelmi alakulatok, amelyek közreműködtek a nagylengyeli gázkitörés teremtette ka­tasztrófahelyzet megoldásában. A Polgári Védelem tizenkét ve­szélyhelyzeti felderítő csoportjából öt működött közre az érintett falvak lakosságának kitelepítésében, ellátásában. Helytállásukért a kormány nevében Boros Imre tárca nélküli miniszter, a lakosság nevében Varga László, a megyei önkormányzat elnöke mondott köszönetét. Gyorsul a népesség fogyása A kelleténél erősebben csökken a magyar lakosság lélekszáma. A Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatója szerint január és szeptember között 36 908 pár kötött házasságot, 74 028 gyermek született, miközben 103 357 honfitársunk halt meg. A házasság- kötések száma a tavalyinál 1563-mal, a születéseké pedig 2369-cel volt kevesebb az egy évvel korábbinál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom