Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-02 / 300. szám

6 Diinántúli Napló Gazdasági Tükör 1998. november 2., hétfő Fellendülést vár az építőipar A Baranya megyei építőipari szervezetek összefogásában idén is megrendezték a régió szakmai seregszemléjét. A fórum nemcsak az ágazat állapotának áttekintésére, hanem a tech­nikai, technológiai újdonságok, legfrissebb alapanyagok meg­ismerésére is alkalmat adott. Az elmúlt években főleg családi házak épültek fotó: laufer l. Az építőipar a nemzetgazdaság jelzőrendszerének is tekint­hető, mivel teljesítménye - és ezzel összefüggésben az építő­anyag-ipar teljesítménye is - a mindenkori gazdasági helyzet függvénye.- Míg országosan az évtized közepétől már növekedést mértek, Baranya megyében ez csak a tavalyi évben jelentke­zett. Ezt a szakaszt egy élénkü­lési periódusnak jellemeztük. Ez évben 11-13%-os növeke­dést tapasztalunk, mely az or­szágos 16-17%-os termelés- növekedéstől még mindig el­marad. Tehát 1998-at egy fel­zárkózási szakasznak titulál­juk, s ezt követően várhatóan 1999-ben lendületbe jön az építési piac a megyében is. A megyei székhelyű építőipar növekedése igen alacsony bá­zishoz viszonyítva következett be, tehát a pozitív irányú vál­tozásokat óvatosan kell ke­zelni, nincs hurráhangulat - összegezte a tapasztalatokat Neumann Adóm (képünkön), a Baranya Megyei Építőipari Egyesülés elnöke. A változá­sok között a tulajdonosi és a szervezeti összetétel módosulása érdemel emlí­tést. Az építő­ipar privát szektor lett, hiszen a KSH adatai szerint a belföldi magántulajdon aránya mintegy 49%-ot, a külföldié pedig 36%-ot tett ki. Az állami tulajdon a korábbi 80%-os részarányról 15%-ra csökkent. A szervezeti struktúra alap­vető módosulása a másik leg­szembetűnőbb változás. 1990- től évről évre jelentősen meg­nőtt a vállalkozások száma. A megyében a társas vállalkozá­sok száma 960 körüli, az egyéni vállalkozások 1550 kö­rüliek. A megyei építőipari szervezetek túlnyomó része (96%-a) 10 főnél kevesebb lét­számot foglalkoztat. Az 50 fő feletti adatszolgáltató szerve­zetek száma mindössze 10. Kritikusnak nevezhető, hogy a baranyai építkezések 40%-ánál megyén kívüli cégek dolgoznak. A piacon maradás esélyeinek növekedése érde­kében a cégek összefogásával alakított holdingként működő szervezetek kialakítása válna szükségessé. Ehhez vannak már konkrét kezdeményezé­sek, a jogi formákat is kidol­gozták, de a gyakorlati megva­lósulás még várat magára. A szokásosnál is nagyobb érdeklődés mellett, mintegy 350 építőipari szakember rész­vételével lebonyolított szakki­állítás bebizonyította, hogy eu­rópai színvonalú anyagokkal, szerkezetekkel rendelkeznek a megye építőipari vállalkozói. A szellemes, takarékos ötle­tekből, megbízható, termé­szetbarát termékekből, klasz- szikus és korszerű anyagokból nem volt hiány a kiállításon. A szimpóziumon átadták az 1998. évi ágazati elismeréseket is a kivitelezésben, vagy ahhoz kapcsolódó kiemelkedő tevé­kenységet végzők részére. „Baranya megye építőipará­ért” oklevelet és a vele járó plakettet és aranygyűrűt kapta Koncz István, a volt pécsi 5. sz. EPFU nyugdíjas igazgatója, a BEE Tanácsadó Testület veze­tője, Barics József, a Matáv in­gatlaniroda vezetője és Ránics Jánosné, a BÉÉ ügyviteli veze­tője. Röviden Szakmabemutató. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ november 4-5-6-án a lehetősé­geket felvonultató pályairá­nyító kiállítást és szakmai be­mutatót tart a pályaválasztás előtt álló fiatalok, szüleik és ta- náraik számára a Szivárvány Gyermekházban, Pécsett. (k) Keresetek. Az év első nyolc hónapjában átlagosan 3,3%-kal emelkedett a reálkereset az el­múlt év azonos időszakához képest - közölte a KSH. Esze­rint az idei első nyolc hónapban a bruttó átlagkereset 64 280, a nettó átlagkereset 43 300 forint volt, 19,6 illetve 19,4%-kal magasabb, mint tavaly. (k) Központi források. A Gaz­dasági Minisztérium közvetlen információs telefonszolgálata (269-3703, 311-8375), az Ipartner november 3-5. között a központi forrásokról és a hoz­zájutás lehetőségeiről nyújt részletes tájékoztatást az érdek­lődők számára, naponta 14 és 16 óra között. (k) Támogatások kisvállalkozóknak Nem célszerű a kötelező kama­rai tagság kérdését hónapokig, évekig lebegtetni, nem szabad a vállalkozókat bizonytalanság­ban tartani - nyilatkozta Tolnay Lajos elnök, a Magyar Keres­kedelmi és Iparkamara elnök­ségi ülését követően. A hét végi tanácskozáson a kis- és középvállalkozások helyzetét, fejlesztésük lehető­ségeit tekintették át. Megerősí­tették a kamarai szakértők által kidolgozott javaslatokat, ame­lyeket hamarosan eljuttatnak a kormányhoz. Ezek között sze­repel a vállalkozások admi­nisztrációs terheinek csökken­tése, az adózási és társadalom- biztosítási rendszer egyszerűsí­tése, az átalányadózás körének kiszélesítése, a hitelhez jutási rendszer erősítése. A gazdasági kamarák ajánl­ják, hogy a mikrovállalkozások 1-3 milliós hiteligényének fi­nanszírozását a továbbiakban is hasonló program keretében va­lósítsák meg. A kis- és közép- vállalkozások finanszírozásá­hoz jelentős tőkeinjekcióra van szükség, ezért a Kamara azt ja­vasolja, hogy az állami költ­ségvetésből különítsenek el egy új, 6-8 milliárd forintos alapot e vállalkozások támogatására. cé© vezetés Határidők cégvezetőknek November 3.- Nyitott pozíciójelentés- Villamosenergia-számlázás November 4.- Közlekedési korlátozás November 5.- Adójegyek árának megfize­tése- Gyakorított áfa elszámolása- Szövetkezeti tagi kölcsönről tájékoztatás v-Gmk. társadalombiztosítási kötelezettsége November 6.- Vámáru-nyilvántartás hitele­sítése Agrárjogszabályok Tehéntej A 19/1998. (IX. 1.) FVM-ren- delet a tehéntej támogatásának szabályait tartalmazó 112/1997. (XII. 30.) FM-rendeletet módo­sította. A rendelet hatálya - a módosítás értelmében - a tehén­tej feldolgozójára, felvásárló­jára, termelőjére terjed ki. A jogszabály egy különös feltételt is tartalmaz. Észerint a támoga­tás csak akkor vehető igénybe, ha a feldolgozó és a termelő egyaránt tagja a Tej Termékta­nácsnak. A támogatási feltéte­lek között változott a támogatás alapjául szolgáló felvásárlási ár is. Támogatás akkor jár, ha a feldolgozó 3,6% zsírtartalmú és 3,2% fehéijetartalmú extra te­jért 1998. január 1-je és augusz­tus 31-e között legalább 55 Ft/1 + áfa, 1998. szeptember 1-je és december 31-e között legalább 58,50 Ft/1 + áfa árat fizetett. I. osztályú tej esetén 1998. január 1-je és augusztus 31-e között legalább 52 Ft/1 + áfa, 1998. szeptember 1-je és december 31-e között legalább 55,50 Ft/1 + áfa esetén vehető igénybe a támogatás. Ha a tej zsírtartalma a 3,6%-tól, fehérjetartalma a 3,2%-tól eltér, az árat a Tej Terméktanács által meghatáro­zott átlagos zsír-, illetve fehér­jeárral (fehérje: 650 Ft/kg; zsír: 289 Ft/kg) többlet esetén korri­gálni kell, hiány esetén pedig korrigálni lehet. Az 1998. szep­tember 1-je és december 31-e között felvásárolt extra minő­ségű tej után a feldolgozót a fenti támogatáson felül 3,50 Ft/1 intervenciós támogatás meg­illeti. Ha a tejfeldolgozó az extra tejért 1998. január 1-je és 1998. augusztus 31-e között 51 Ft/1 + áfa, 1998. szeptember 1- je és december 31-e között 52 Ft/1 + áfa, I. osztályú tejért 1998. január 1-je és 1998. au­gusztus 31-e között 49 Ft/1 + áfa, 1998. szeptember 1-je és december 31 -e között 51,50 Ft/1 + áfa árnál kevesebbet fizet, támogatásra csak akkor jogo­sult, ha a Tej Terméktanács tagja. A támogatást igénylőnek rendelkeznie kell a tej felvásár­lásáról szóló dokumentummal, valamint olyan bizonylattal, amely tartalmazza, hogy a tej irányára és a minőségjavítási és intervenciós támogatása közötti különbözetet a termelő részére kifizette. Mezőgazdasági, élelmiszer-ipari exporttámogatás Az 1998. szeptember 9-én ha­tályba lépett 21/1998. (IX. 9.) FVM-PM-GM rendelet kiegé­szítette a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámoga­tás rendjéről szóló 110/1997. (XII. 30.) FM-PM-IK1M ren­deletet. Ennek értelmében, ha a támogatást valamely jogszabály meghatározott határidőben be­nyújtott kérelemhez köti, úgy a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem terjeszthető elő. A kérelem ismételten be­nyújtható, ha az elbírálást az Agrárintervenciós Központ ko­rábban nem az igénylő mulasz­tása miatt tagadta meg. Egy karton (12 I) Bravo almaitalt kap ajándékba... ...ha este 10 óra után legalább 10 ezer forintért si vásárol. // M-MA nr*t jjjjjjijyjj 1 Mihb (jjyuqj) mt* 9 lg. PÉCS, Siklósi út 47. Telefon: (72) 439-361 VftSÁRNWN NY,TV\\5o* 8.30-1*°° Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.30- 18.30 szombat 8.30- 16.00 vasárnap 8.30- 14.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom