Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)
1998-11-13 / 311. szám
1998. november 13., péntek Háttér - Riport Dunántúli Napló 7 A kő szépen öregszik ezen a tájon Beszélgetés Melocco Miklós szobrászművésszel egy elfogadott kitüntetésróí Ahogyan azt Göncz Árpád köztársasági elnök kiemelte ünnepi beszédében, „a lelkiismeretes, szorgalmas kezű magyar emberek méltó képviselőit” tüntették ki az Országházban, s köztük Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművészt, aki a magyar művészvilág élő óriása, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. S akiről tudni illik, hogy értő szemmel figyeli a világot, és soha nem rejti véka alá a véleményét. De az is tudták a Zsámbékon élő művészről néhányan, hogy az október 23-án átvett kitüntetést - a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét - néhány évvel ezelőtt visszautasította. Kézenfekvő volt, hogy gyorsan megkérdezzem:- Miért e pálfordulás?- Valószínűleg arról van szó, hogy immáron elfogadja az ember azt, aki a kitüntetést adományozta.- Bővebb magyarázat?-Nézze, én a Német-római Császárság területén születtem, tehát jogosan élek itt, Magyar- országon. De amióta élek, soha olyan jól nem álltam reményekben magyar állampolgárként, mint most. Mert ha végiggondolom, amikor 1935-ben megszülettem, éppen bevonult Mussolini Abesszíniába, majd harminckilencben, amikor eljöttünk Berlinből, Hitler fénykorát élte. És gondoljuk csak tovább a dolgokat. Ezerkilenc- százötvenhat két szép hetét kivéve mindig valami mameluk, bamba, nem oda való ember irányította ezt a régiót, erőszakolta rá az akaratát arra az országra, amelyben éltem. Persze, Mussolini és Hitler azonosak voltak önmagukkal, de a következmények iszonytatók. Magyarországra pedig a szomszéd szovjet hatalom kihelyezett képviselőiként csak bábuk születtek, elképesztően színvonaltalanok. Olyan senkik, akikről ezt az utókor el sem hiszi majd. Több képességet fog tulajdonítani Kádárnak is, mint amennyi jár neki.- Az említett korszaknak már jó ideje vége, sőt lassan az évszázadunk is feledésbe merül. Nyolc esztendeje szabad az ország.-Igen. De egy rövid ideig tartó eufória után rájöttünk, hogy a régi hatalom erősebb, erősebb az első miniszterelnöknél, annak kormányánál is, s tudtuk, hogy visszajön megint egy elképesztően színvonaltalan vezető. Nem vagyok beavatva a makrogazdaságba, nem vagyok jártas a világgazdasági összefüggésekben, de azt vettem észre az elmúlt években, hogy itt az ember nem tényező. Sose említették meg. Mint aki nem fontos az egyenletben. Most, tavasz óta végre úgy érzem, hogy állampolgár vagyok, s van egy miniszterelnök, aki, ha többre jutott mint állampolgár, akkor az tudjon többet, mint én. Valami ilyesmi van születőben. Ez a mostani helyzet körülöttem és szerintem, s ezért fogadtam el a kitüntetést. Amiről persze, nem értem, miért középkereszt, mert ilyesmire, középszintre nem pályázik értelmes ember. De megmagyarázták, hogy csupán rossz szóértelmezésről van szó, és a gesztusra gesztussal akartam válaszolni.- Ön mindig a másik oldalon állt...- Még az enyhülő diktatúrában is, amikor már nem Péter Gáborokban, Marosánokban és Rákosikban kellett gondolkoznom. Később már aztán nem kellett annyira félni, de ezt még ma sem hiszi el igazán mindenki. Azt vettem észre például a mostani, helyhatósági választásokon, hogy még mindig tartanak az emberek az őszinte véleménynyilvánítástól. Annyira begyakorolták, hogy nem tudnak másként gondolkodni.- Génjeinkben örökítjük át?- Nem hiszem. A szerzett tapasztalat állítólag nem épül be a génekbe, de a viselkedésminta a kulturáltság révén ragadós. Itt, a Kárpát-medencében stafétabottá vált a félelem.-Rómában született, s most Zsámbékon él. A két pont között óriási a távolság. — Beszéljünk jelképekben. Róma vagy Olaszország a régről maradt kincsek otthona. Ami ott a szépséget jelenti, az történetesen Zsámbékon is egy rom formájában található, s akármerre is jártam Európában, nekem mindig a legszebbek közül való. S történetesen nem Mária Terézia romboltatta le, hanem egy földrengés, és aztán a nép hordta szét. Egyébként most van a legnagyobb veszélyben, mert a Műemlékvédelmi Hivatal mű- és más romot építget helyette, tehetségtelenül, jogtalanul és drágán, amit megpróbál az ember megakadályozni.- Miért választotta lakóhelyként éppen Zsámbékot?-Szerencsém volt. Itt találtam olyan otthont, műhelynek is valót, amiben dolgozni tudok, s amilyet a nyolcvanas években Pesten képtelen voltam megfizetni. Egyébként ma se tudnám. Persze Zsámbékot már régebb óta ismerem, s nagy örömömre volt, hogy pont itt köthettem ki.- Min dolgozik most a műhelyében?- Antall József síremlékén.-Minden szobrász esküszik valamire; ön milyen anyagot formál legszívesebben?-Szabad térben és magyar éghajlatban gondolkozva a legalkalmasabb anyag a fagyot is kibíró kő. Mert a bronz vagy bezöldül vagy befeketedik, a márvány nem bírja ezt az éghajlatot. De a kő szépen öregszik.- A pécsi Ady is márványból van.- Na, az egy olyan kivételes anyagú, ami még a fagyra sem reagál. De annak, hogy letörik az orrát, nem tud ellenállni. És ezen túllépve, igazából azt sem értem, hogy ha rendelnek valahol egy szobrot, akkor igazából miért nem lesz annak a szobornak gazdája? Hogy időnként ránézzenek, rendben legyen körülötte a fű. Ahogy az utcaseprést föltalálták, úgy a szoborgondozás miért nincs nálunk kitalálva? Mert nemigen szólnak nekem, hogy a tönkretett szoborra összegyűjtöttek némi pénzt, s ha van rá időm, hozzam rendbe. Szeretném ingyen csinálni, de nem futja.- A régi rómaiak, görögök a köztéri szobrokat a plebsz elől magas talapzatokra, szinte az égbe emelték.-Egyszerre kellene lennem pszichológusnak és jósnak, ha arra keresném a választ, hogy meddig kell még a szobrásznak ilyesmin gondolkoznia. De azt tudom már, hogy a primitívebb embert idegesíti, irritálja, ha tekintete van valaminek. Ezért lehet látni a görög-római gyűjteményekben, hogy mindenütt ki van szedve a szem és le van törve az orr. Amikor bejöttek negyvenötben az oroszok, ha másra nem is volt idejük, a falon lógó családi festményeknek, fényképeknek kiszúrták a szemét. Hogy ne nézzen. A primitív indulat rokona valamiféle ősi, leküzdhetetlen undornak, utálatnak.-Ady, Radnóti, József Attila, Latinovits Zoltán. A köztéri szobrainak jegyzékét sorolom.- A világon a kulturális megnyilvánulások közül legjobban a magyar irodalmat szeretem. Sok munkaajánlatot visszautasítottam, de ez a névsor a magyar irodalom; Latinovits pedig a megszólaló magyar irodalom. Mindig volt bennem valamiféle leküzdhetetlen vágy, hogy azokkal foglalkozzam, akiknek megtetszettek a szavai, s ha már belém ivódtak mindazok a szép gondolatok, amit mondtak és írtak, akkor megtetszik az arcuk is. Ady arca az Ady-versek hasonmása. Latinovits arca is hasonlít Ady verseire. S ha nem sikerül az igazi arcra rátalálni - Radnóti, József Attila arcára akkor úgy érzi az ember, hogy valamit elrontott. Egyébként az ilyen emlékművek készítésében van valamiféle ereklyekészítő indulat; szeretném föltámasztani az illetőt.-Milyen volt Melocco Miklós ifjúsága ?- Életigenlőén ostobácska - nem néztem elég messzire és szét. Öntudatlan gyerekkorom negyvenötig békében és bölcsőben zajlott, hiszen ahogy a háborút fölfogtam a gyermekkor boldog kalitkájában, utólag valamiféle torz boldogság az. Apám Melocco János író és újságíró volt, akit 1951-ben a Rá- kosiék szabályos koncepciós per után kivégeztek. A koncepció szó önmagában nem rossz ugyan, de akkor az volt a koncepció, hogy le kell fejezni egy nemzet értelmiségét. A kommunista párt nem állt jól - mint ahogyan sohasem kapott titokban többségi szavazatot -, ennélfogva kitalálták a népi ülnököt, aki vigye majd szépen hírül, hogy valakit valamivel vádoltak, a vádlott azt beismerte, s elnyerte méltó büntetését.- Ez a történet egy újabb beszélgetést érdemelne. Mindenesetre egy tizenhat éves fiatalember elvesztette hirtelen és végérvényesen az apját, akire abban a korban nagy szüksége lett volna.- Apámnál a vád volt a halálos ítélet indoklása. Értelmes, tehát veszélyes, ezért megérett a Magyar Népköztársaság legsúlyosabb ítéletére. Kivégezték, és ezért lettem én is - mint sokan - félművelt vagy műveletlen, mert elment az idő szamárságokkal, elment pénzkeresetre. Generációnk problémája. Mert vagy háború volt s ezért nem jártunk iskolába, vagy a tankönyv vagy a tanári kar hiányzott, esetleg szénszünetet rendeltek el. Nos, ez a félművelt generációba tartozó ember azért köszönti a mostani kormányt, mert tagjai fiatalok - annyi idősek, mint a fiam -, s már nem műveletlenek.- Mit jelent Ön számára a barátság, a család?- A család nagyon nehéz dolog. Túl a hím és nőstény kapcsolaton, a gyerekekkel való viszonyt generációs problémák nehezítik meg. Ezért aztán úgy tűnik, mintha a barátság köny- nyebb volna.-A Magyarok Világszövetsége kebelében néhány éve született egy névsor, az úgynevezett „százak tanácsa”. Ebben Melocco Miklós neve egy darabig szerepelt, aztán kihúzták.- Azt sem tudom, hogy miért igen és miért nem. Az ismerőseim sajtófigyelők, s én tőlük hallottam először a dologról. De adódik egy humoros része is ennek a sajtófigyelésnek, már amennyiben a „legvonzóbb férfi” címért egy képeslapban megsértettek. Ugyan be voltam sorolva a legvonzóbbak közé, de Nemeskürthy István szexe- pilben megelőzött.-Az a hír járja, hogy Melocco hirtelen haragú, robbanékony és kiszámíthatatlan.- Tessék ezt terjeszteni, mert védelmet ad.- Egyébként tényleg így van ?- Dehogy. Csak néha nagyon fölbosszant az, ami a gondolkodásomban nem illeszthető be, s ha ezt a másik fél nem akarja megérteni.- Van-e valamilyen hobbija azon kívül, hogy szereti amit csinál, s legfőbbképpen a műteremben érzi otthon magát.- Kosárlabda és kisvendéglő.-És a kisvendéglőben? A kisfröccs vagy a sör?- A kisfröccs. Esetleg a hosszúlépés, mert tovább tart.- Köszönöm a beszélgetés lehetőségét, s kívánnék önnek további jó egészséget.-Én is kérhetnék valamit? Valahogyan rendbe illene tenni a Barbakánban lévő Adyt. De az nem megy, hogy odaragasztok egy orrot, mert a toldás nagyon meglátszik a hófehér márványon. Ki kéne vájni a fejet, kiemelni a fészekből és kicserélni. De nem futja nekem sem anyagilag. Ha erre születne valamilyen megoldás, nagy örömmel megfaragnám újra. Kozma Ferenc Hodnik Ildikó jegyzete Biztonságos? A filmben a volt náci lágerorvos azért kínozza egy fogorvosi fúróval áldozatát, hogy kiszedje belőle: biztonságosan hozzájuthat-e a bankban őrzött, rablott gyémántjaihoz. Ez a kérdés egyre gyakrabban felvetődik az emberben a pénzintézetekkel kapcsolatban. Biztonságos-e olyan bankban tartani a pénzünket, mely minden állami tőkeinjekció ellenére képes csődbe menni, vagy olyan részvényekbe fektetni, melyekre van ugyan garancia, de elérhetetlen, és különösképpen bizton- ságos-e kártyával közvetíteni a pénzünket, amikor egy egyetemista egy-két hónap alatt kidolgozza, hogyan törheti föl a kártyánkat, és hogyan szedhet össze a kiszolgáltatott polgároktól tízmilliókat néhány „lehúzással”. A bankba helyezett pénz valódi tulajdonosának azonosítása régóta izgatja a szakemberek fantáziáját. Szóba jött már a hang is, meg az írisz, és persze az ujjlenyomat, de hát ugyan mi akadályozza meg a nagy zsákmányra utazót, hogy a gazdagot túszul ejtse, vagy az ujját levágja, és szépen zsebkendőbe csomagolva nyitókulcsként használja? De végül is nincs akadálya a kártyahamisításnak vagy a rendszeren belüli lopkodásnak sem. Az ember persze zokniban is tarthatja az aranyát, és akkor is elrabolhatják tőle, de ha a vagyonúnkat bankba tesz- szük, akkor nemcsak ahhoz segítjük hozzá, hogy a pénzünket használja, hanem azt is elvárjuk, hogy őrizze. Van olyan kormányzati elképzelés is, mely a bankokat kötelezné, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet az állampolgárok pénzének védelmére. A védő- rendszerek azonban egyre drágábbak, és az csak idő kérdése, hogy valaki egymás után fel is törje mindet. Úgyhogy a címbéli kérdésre nincs jobb válasz, mint amit a film főhőse is mond, végső szorultságában: „Nem, nem biztonságos!”, illetve „Igen, nagyon is biztonságos.” Nekem ez a Himalája fotó: müller andrea Csempészett őslények A japán oktatási minisztérium vizsgálatot folytat több múzeumban arról, miként kerültek értékes őslényleletek a birtokukba. Kiderült, hogy a múzeumok törvénytelenül, csempészek révén, Kínából szerezték az ősmadárleleteket, és most a vizsgálatra való tekintettel sorra a raktárakba dugják a 160 millió évvel ezelőtt élt Confuciusomis sanctus-maradványokat. Kína északkeleti része, Liaoning tartomány gazdag ma- dárősleletekben, innen kerülhettek a kiviteli tilalmat megszegve a leletek a japán múzeumokba darabonként 1,5-2 millió forint körüli áron. Az érintett hat, állami kézben levő japán múzeum vezetője azzal érvel, hogy szinte lehetetlen minden esetben meggyőződni arról, hogy az ősmaradványok exporttilalom alá esnek-e a szállító országban, a kereskedők pedig - mint mondják - a piaci versenyre való tekintettel sem fedik fel, milyen úton jutottak az értékes leletekhez. Aggódnak amiatt is a japán múzeumok, hogy beszerzőik elbizonytalanodásával az őslények a magánmúzeumokban fognak kikötni, a „feketepiac” ugyanis egyre több leletet fog magángyűjtőknek felajánlani. Kína és Japán között nem fajult államközi vitává az ügy, amelyet a japán múzeumok diplomáciai húzással kívánnak elsimítani. Azt sürgetik, hogy építsék ki az őslénymaradványok múzeumközi köl- csönözési és vásárlási lehetőségeit, közös tudományos kutatások folytatása céljából. Jelenleg csak a veszélyeztetett állatfajok kereskedelmét korlátozza nemzetközi megállapodás, az őslénymaradványok adásvételét minden ország maga szabályozza.
