Új Dunántúli Napló, 1998. november (9. évfolyam, 299-328. szám)

1998-11-01 / 299. szám

1998. november 1. v mm November 1. GALSAI DÁNIEL ÍRÁSA Míg égnek a gyertyák idén a honi klasszikusok közül a színész­király, Gábor Miklós kezdte a sort, és ahogy ez a színpad nagyasszonyához illett, a földi színjáték utolsó meghajlójaként búcsúzott a színészkirálynő, Tolnay Klári. És most eljövend az esztendő legcsönde­sebb hétvégéje. Két nap, amikor mindenki egy kicsit lelassít a századvég örök szágul­dásra késztető autósztrádáján. Két nap, ami­kor lehanyatlanak az ütésre emelkedő öklök, amikor kormánypárti és ellenzéki tán halkab­ban gyűlöli egymást. Két nap, amikor szomo­rú morfondírozások közepette mégis hiszem: tanulunk és épülünk, mi emberek. Mert ez az a két nap, amikor megvalósul a hőn áhított egység, együtt, egyképpen gondolko­zik a Pere Lachaise temetőben a párizsi úrinő és Házsongárdon a fekete kendős ezerráncú parasztasszony. Míg égnek a gyertyák, egyformák vagyunk, nem osztunk igazságot, és nem vagyunk kí­váncsiak mások erőltetett igazságaira. Ke­gyetlen paradoxon: az elmúlás ünnepén talál egymásra a mindig fitt és mosolygós üzlet­ember és az örökkön jobb sorsban reményke­dő kisember... Az imbolygó lángok fényében ezen a két napon csak homályosan látszanak a színes sztárfotók. Halottak napján csönd van. Csak magunk vagyunk. Rövid néhány órára úgy élünk, ahogy egyébként élnünk kellene... Éhes Glenn tt V minden kilométerkőnél Újabb előrelépés a szom­szédos nemzetek közötti megbékélésben: a hét végén a szlovákiai kor­mányba is bekerültek a magyar kisebbség képvi­selői. A folyamat Romá­niában kezdődött, ami­kor az RMDSZ-t a leg­utóbbi választásokat kö­vetően bevonták a kor­mányba. (Igaz, amolyan „muskátliként” Ceauses- cu idején is akadt egy­két magyar politikus, Fejbólintó János, akinek jobbára a diktátor hatal­kormányrúdnál cawnm- mának Walizálása volt a <:i bővekért tel pl ős mi- ii'inine lé-én Peek- letett He a koros 7tn evét Srnmr GYULAY ZOLTÁN ÍRÁSA mának legalizálása volt a feladata.) Többszöri át­alakítás után, és több ál­lamtitkár mellett a buka­resti kormány legfiata­labb tagjaként Birtalan Ákos vezeti az idegenfor­galmi tárcát, Tokay György pedig a kisebb­ségügyi miniszter. Ez utóbbihoz hasonló feladatot kapott most Csáky Pál Szlovákiában: a pénteken megalakult pozsonyi kormányban ő az emberi jogi, a kisebb- ségi és a területfejleszté­si ügyekért felelős mi­niszterelnök-helyettes. Magyar politikus vezeti az építésügyi tárcát: Hama István, aki eddig a pozsonyi Közgazdaság- tudományi Egyetem tan­székvezetője volt, a szin­tén egyetemi tanár Mik­lós László pedig környe­zetvédelmi miniszter. Érdemes távolabbra is tekintenünk. Már a neve is „árulkodó” George El­mer Patakinak, New York állam kormányzó­jának. Igaz, hogy 1945. június 24-én Peek- skill városában látta meg a napvilágot, és csak már magas rangú politikus­ként látogatott el az óha­zába, de büszke arra, hogy szülei Magyaror­szágról származtak el. A héten tette le a hivatali esküt az új - vörös-zöld - német kormány, amely­nek alkancellárját és kül­ügyminiszterét Joschka Fischemek hívják. Nem­de, gyanús? Nos igen, bár kereken fél évszáza­da Németországban szü­letett, de a keresztnevét annak köszönheti, hogy sváb szüleit egykoron ki­telepítették Magyaror­szágról, és édesapja, édesanyja így kívánta megőrizni a szülőföld iránti ragaszkodást. Büszkén említhetjük meg, hogy a balkáni békeközvetítő Richard Holbrooke 1995-ben Bu­dapesten kötött házassá­got a magyar származá­sú Kati Marttonnal. S ha kissé visszatekin­tünk a közelmúltba, örömmel állapíthatjuk meg, hogy Clemenceau egy kései utóda, a fran­cia miniszterelnöki posztot a hetvenes évek végén betöltő Raymond Barre (felesége Hegedűs Éva) kifejezetten szeret­te a magyarokat. S egy másik volt francia kormánytag: a Párizs­ban született Nicholas Sarkozy (a magyar Sárközy Tamás jogász rokona) 1993-tól 1995- ig költségvetési minisz­ter volt. V I I ■ Nem csekély merészségre volt szükség ahhoz, hogy ez a női harisnyát hirdető óriásplakát megjelenhes­sék Bejrutban. A muszlim és katolikus papság szigo­rúsága a 15 éven át tartó, 1990-ben befejeződött pol­gárháború nyomán még ma is él Libanonban. A pla­kát szövege: „Csak harisnya, semmi más”... Világűr: Csodálatosan érzi magát ismét az űr­ben John Glenn, Steve Lindsey és Curt Brown parancsnok társaságában. A veterán űrhajós ké­nyelmes öltözékbe bújt a Discovery fedélzetén, hogy könnyebben mozoghasson, és saját beval­lása szerint a súlytalanság állapotában minden korábbinál jobb az étvágya. Havel indexen Prága: A városi bíróság a hét végén betiltotta a Václav Havel cseh köztársasági elnök és felesége, Dagmar magánéletéről szóló a „Hét hét, amely megrengette a Hradzsint” című könyv további terjesztését. Ez a könyv szolgáltatta az alapot azokhoz a hírekhez, amelyek szerint a cseh First Ladynek állítólag túl bensőséges kapcsolata van személyi titkárával, Milos Ryccel. Maffiózó pap Palermo: Két év és négy hónapi szabadságvesz­tésre ítélte a bíróság bűnpártolás miatt az 55 éves Mario Frittitta karmelita rendi szerzetest, aki 1996 és 1997 során fél esztendőn át látogatta rejtekhe­lyén a maffia egyik szökésben lévő főnökét. Pokolgép és halál Iszlámábád: Nagy erejű robbanás történt a pa­kisztáni Pandzsáb államban egy mecsetnél. Az első jelentések szerint öten meghaltak, negyve­nen megsebesültek. Lesz egyetem Atomkulcs lottószámok | Romániai kisebbségek Az ötös lottó e heti nyerőszámai: 2, 12, 31, 46, 87 A jokerszám: 368773 A hatos lottó e heti nyerőszámai: 1,14,16, 33, 36, 41 A pótszám: 10 Oroszország A magyar-német egyetem alapításáról szóló kormányhatározatot végre fogjuk hajtani, függetlenül Andrei Marga oktatási miniszter álláspontjától - jelentette ki Radu Vasile. A román kormányfőt a Cotidianul című lap idézte szombati számában. Vasile a lapnak kijelentette: „Tudatosítani kellene végre, hogy egy elfogadott határozatot végrehajtanak, és nem kommentálnak." Andrei Marga oktatási miniszter és közvetlen munkatársai a kormányhatározat megjelenése pillanatától azt igyekeznek bizonyítani, hogy az törvény- ellenes, és a miniszter erre hivatkozva hagyta figyelmen kívül az összes rendelkezést. Változatlanul Borisz Jelcin kezé­ben van az atombőrönd, vagyis az a hordozható szerkezet, amely egy nukleáris csapás elin­dításához szükséges. „Szó sem volt arról, hogy az elnök átadná- nekem a jogköreit” - közölte saj- | tóértekezletén Jevgenyij Prima­- kov orosz kormányfő. Cáfolta a találgatásokat, hogy gyakorlati­lag minden hatalmat átvett volna I a gyengélkedő Jelcintől, akit most Szocsiban egy szanató- 1 riumban kezelnek. Szemérmesek a hazai politikusfeleségek E heti körkérdésünkben a Bili Clinton körül kialakult botrányról kérdeztük, illetve szerettük volna megkérdezni a magyar politikus- feleségeket. Mit tenne ön Hillary Clinton helyében? Mi a véleménye a First Lady hozzáállásáról? Mennyire tartja valóságosnak Clinton vallomását, mi a véleménye az egész botrányról? Kérdéseink nem arattak osztatlan sikert. Többen kapásból elzárkóztak a válaszadástól, többeket pedig a férj titkársága eleve megóvott a válaszadás megpróbáltatásaitól. Orbán Viktor titkárnője például már magát a kérdésfelvetést Is felhábo­rítónak tartotta, majd miután saját véleményét elmondta, kijelentette: „Anikó erre úgysem válaszolna!” Belügyminiszterünk, Pintér Sándor sajtóosztálya sem gondolta úgy, hogy a miniszter feleségére kellene bízni a válaszadást. Göncz Árpád köztársasági elnök felesége készsé­ges volt, ám ő sem kívánt ez ügyben nyilatkozni, s ezt természetesen tiszteletben tartjuk. És ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik megosztották véleményüket olvasóinkkal. Cseh Mária- Mindenképpen a férjem mel­lett állnék, maximálisan helyes­lem Hillary Clinton viselkedését. A feleség örök hűséget esküszik, és ebbe beletartozik az örök ba­rátság is. Ez azt jelenti, hogy a feleség soha nem hagyja el a férjét. Én így a bajban is mellette lennék. A földművelésügyi miniszter felesége hozzátette még, szerinte a botrány célja Clinton lejáratása, de hogy a történet igaz-e, azt lehetetlen megítélni. Hódosán Róza- Nehéz más fejével gondolkod­ni, nyilván ilyenkor mindenki fe­leségként gondolja át. Szerintem a házasság még a politikusoknál is a legbelsőbb magánügyek kö­zé tartozik. Ha egy ilyen esetet egy házaspár rendezni tud, ez csakis rájuk, kettőjükre tartozik. Hillary biztos jól meggondolta, és nem nyilatkozik a részletekről. Egyébként lehetséges, hogy az egész történet csak kitaláció, mivel a nyilvánosságnak, a sajtónak na­gyon nagy szerepe van egy politikus életében - nyi­latkozta az SZDSZ-elnök, Magyar Bálint felesége. Horn-Nem szíve­sen nyilat­kozom eb­ben a témá­ban - jelen­tette ki az MSZP elnökének fe­lesége. - Szerintem az egész csak a házastársakra tartozik. A sajtónak inkább Bili Clinton politikai érdemeivel kellene foglalkoznia. Hírek • Hírek Búcsú a Mérlegtől Budapest: Az SZDSZ a közeljövőben el kívánja adni Mérleg utcai székhá­zát - közölte a párt országos tanácsá­nak szombati ülése után a testület elnöke. Béki Gabriella elmondta, hogy az SZDSZ-nek jelenleg 370 mil­lió forint adóssága van. Jogsi nélkül gázolt Debrecen: Nem volt jogosítványa annak a férfinak, aki halálra gázolt két középkorú asszonyt szombat reg­gel Debrecen határában. A 22 éves férfi gépkocsijával áttért az út bal ol­dalára, nekivágódott a Kondorosi csárdával szemben lévő buszmeg­állónak, ahol a pádon két nő várako­zott a buszra. Az autó valósággal le­tarolta a várót: a két szerencsétlen asszony azonnal meghalt. Árad a Tisza Szabolcs megye: Harmadfokú árvíz- védelmi készültség van a Tisza Vásárosnamény és Tiszabecs közötti szakaszán és a Túr mentén, összesen 165 kilométer hosszúságban. A heves esőzések miatt hirtelen megemelke­dett Tisza Záhony felett kilépett med­réből, és elöntötte a hullámteret. A töl­téseket már hamarabb megerősítették. Tetőről mentették Budapest: Alpin technikával hatol­tak be a tűzoltók szombaton egy idős, mozgássérült férfi lakótelepi XV. emeleti lakásába. A nyugdíjas férfi rosszul lett, de nem tudott ajtót nyitni az orvosnak. A lakás rácsok­kal biztosított ajtaját pedig kívülről nem tudták kinyitni. Kunczéné Fellegi Katalin- Csak helyeselni tudom Hillary Clinton visel­kedését, ahogyan kiáll a férje mellett - mond­ja a volt belügyminiszter, Kuncze Gábor fele­sége -, valószínűleg én is így tenném. A politi­kát és a magánéletet teljesen szét kell válasz­tani. A nyilvánosság előtt megbocsátanék, de egymás között még tisztáznunk kellene a helyzetet. Az talán igaz, hogy Clinton elnök egy kicsit kikapós. Ebben az esetben olyan partnert kellene ke­resnie, aki nem hozza ilyen helyzetbe. Á politikus élete mindig reflektorfényben van, de ez a történet már kicsit mocskos. Clin­tonnak már az elején be kellett volna vallania, amit tett, így talán elkerülhette volna a botrányt. Pepóné Veres Terézia- Hasonló helyzetben a Dunába dobnám a hálószoba kulcsát - szögezte le a környezetvédelmi miniszter, Pepó Pál felesége, majd hozzátette: - Clinton na­gyon nőiesen viselkedett. Az utolsó percig tagadott. Aki nem tud úszni, ne menjen a jégre! A nyilatkozatokért megharcolt: Szerepi Hella Szexuális zaklatás volt Kenneth Starr vádja a Clinton elleni „merénylet" első körében. Sorra próbált megfelelő áldoza­tokra lelni, míg végre ráakadt Monicára. Szexuális zaklatás... Pokoli jól hangzik! És pokollá teheti az életet. Szexuális zaklatás... sokszor megfoghatat­lan, s szinte bizonyíthatatlan, minden attól függ, hogy a bírák éppen kinek hisznek. A mindenkori főnököket fenyegető egyik leg­nagyobb veszély. De mi az igazság akkor, ha egy hölgy - tit­kárnő, kolléga, bárki más - egy, a mininél is minibb szoknyában, mélyen dekoltált, átlátszó blúzban jelenik meg főnöke (munkatársa) irodájában? És „véletle­nül” sűrűn le kell hajolnia. Ha főnöke (munkatársa) nem tesz legalább dicsérő megjegyzést, akkor a hölgy megsértődik, sőt - a tapasztalatok szerint - főnöke (munkatársa) potenciájára és férfiassá­gára tesz gyakori és sokat sejtető meg­jegyzéseket. Ellenkező esetben azonban kész a vád: szexuális zaklatás... Én azonban a csábító és kihívó és ellen­állhatatlan ifjú hölgyek láttán javaslom egy új jogi kategória bevezetését: cser­ben hagyásos izgatás... (Schiller) t i á i

Next

/
Oldalképek
Tartalom