Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)
1998-10-04 / 272. szám
1998. október 4. Magyarország - Dél-Dunántúl A tragikus somogyi vadászbaleset - a napokban lelőttek egy 12 éves kisfiút a nimródok felelősségére, felkészültségére irányítja a figyelmet. Avagy fordítva: felelőtlenségére, felkészületlenségére. Ilyen balesetek mindig is voltak, mert - nem ritkán alkohol miatt - figyelmen kívül maradt, hogy a fegyver „veszélyes üzem”. Baranyában azonban az utóbbi időben Ilyenre nem derült fény. Hat vaskos kötet az a vizsgaanyag, amiből most egy nim- ródnak vizsgáznia kell. Dr. Papp Tivadar, a Mecseki Erdészeti Rt. erdőállomány-gazdálkodási igazgatója - maga is aktív vadász - szerint bár ez szigorúbb követelményeket támaszt, mint a korábbi elvárások, ezzel együtt, ha a Németországban megkövetelt szintű tudást kellene a magyar vadászoknak is produkálniuk - teszi hozzá „vért pisilnének”. Hogy mikor szabad a fegyvert kibiztosítani, a sörétes csövét mikor megtörni, nem igen okoz fejtörést a nimródok legtöbbjének. Jó, ha a vadászatvezető erre figyelmezteti őket, de nincs mindig csoportos hajtás. Ami azonban alapszabály: a puska ravaszát csak akkor szabad meghúzni, ha teljesen tisztán látjuk az állatot. Sőt azt is, lőhető-e. Halt már meg e szabály figyelmen kívül hagyása miatt gombázó, egyszerű kiránduló, sebesült meg a szomszéd lőállásbán várakozó vadász, s „rogyott tűzbe” szarvasmarha is, Rotwein = Villány Tegnap egy alaposabban nekilóduló szüretbarát igazán elégedett lehetett. Baranya hat településén voltak rendezvényei a Mediterrán Ősznek. Villányban már pénteken kezdetét vette a mulatság, olyany- nyira, hogy bállal zárult a nap, s ennél nem adták lejjebb tegnap este sem. Szombaton Ko- zármislenyben borverseny is volt, Máj son a pincepörköltet főzők mérték össze szakácstudományukat, Lánycsókon kisbíró hirdette ki a nap változatos programját, Szebényben bíró- né-kikéréssel indult a program, és Bodán is szüreti mulatságban találhatta magát a látogató. A Villányi Bacchus-napoknak nem kell különösebb hírverés, Diszkó-korszak után Mohácson a különleges rendőri odafigyelés eredménye is, hogy elfogyott a város diszkójának közönsége, és az Intézmény szép lassan bezárt. Bicsár József rendőrkapitány szerint a rendszeres razziákat megelégelték a drogosztogatók és -fogyasztók egyaránt, és elpártoltak a túl sokat abajgatott diszkótól. Kérdés, hová álltak tovább? Híreink szerint a helyek osztódással szaporodtak, mert most - mint egy aggódó apuka vagy éppen a hajtásban segédkező vadászeb. Mozgó bokorra, zajra, gyanús foltra lőtt a vadász. Volt olyan eset - sok évvel ezelőtt -, amikor halálos lövés ért egy Pécs környékén rendezett hajtóvadászaton egy vadászt. Elvileg a vadászatot vezető és a lövést leadó is súlyos felelősséggel tartozott volna. Akkoriban azonban a felelősség - mint a puskapor - könnyen oszlott szét a levegőben. Papp Tivadar a képzettség, a felelősségérzet, a szakmai tudás alapján az élre a hivatásos vadászokat sorolja. Őket követik a hozzánk járó vendégvadászok, bár az ő teljesítményeikről, a „snapszról”, hibáikról, könnyelműségeikről is sokat tudnának kísérőik mesélni. A sorban az utolsók a sportvadászok. Akik egyébként a három kategóriát 'vannak. nézve a legtöbben M. A. az egyik pincészet felszolgálója szerint a villányi vörös kimondva is felér egy transzparenssel. Fáy András, a Bormúzeum vezetője sem panaszkodik. Azt mondja, a vendégeik - persze ízlésükhöz igazodva - értenek a borokhoz. O tegnap, lévén a friss borok pártfogója, a ’85-ös, ’86-os évjáratúakat ajánlotta, de ha egy múzeumlátogató a teljes készlet zamataira volt kíváncsi, csaknem húszféle bort kóstolhatott meg. Belefér a Bacchus-napokba. A szüreti felvonulással, majd a fölöttébb nagy várakozás kísérte hordócsapolással együtt. Egy német vendég - sokan voltak tegnap Villányban - meg is jegyezte:- Minden vörösborút Villányba vezet! M A. Kaposvári huszárok Tizenkét nyalka huszár tűnik fel az utóbbi hónapokban Európa különböző városaiban. Operett-allűröket mellőzve, valódi ’48-as Mátyás- és Hunyadi-mentében parádéznak. Ezt az „ezredet” Kocsis Ottó, a Pannon Agrártudományi Egyetem tanára állította ki. Most is ő vezényli fiait, ha valahol huszárok jelenlétére van szükség. Hihetnénk, ez ritka alkalom, holott utazik szépen a délceg társaság, eddig hatszor „szálltak meg” különböző német településeket. Pedig nincs még egy éve, hogy felállt a bandérium. Kocsis tanár úr pályázott, nyert, Kaposvár önkormányzata is adott pénzt, a város művészeti szakközépiskolájának tanárai a szabászasztal fölé hajoltak - és idén március 15-én már parádézott is a tucatnyi nyalka legény a Kossuth téren. Nem akárki kerülhet a huszárok közé. Lovagolni is kell tudni - Hogy a ló ne dobja le! - mondja a tanár úr -, és elengedhetetlen követelmény a verbunk, a huszárok toborzó- táncának ismerete. - Itt a baj - sóhajt Kocsis Ottó -, nehéz az utánpótlás. De már elkezdték a készülődést a jövő évi ’48-as ünnepre. Mészáros Attila Hazatértek a bajai kutyák Baján hosszú ideig okoztak gondot Wandorferné kutyái. Az asszony által működtetett menhelyen semmi sem volt szabályos, a több száz állat összezsúfolva élt egy olyan helyen, ahol az előírások szerint két kutyát lehetett volna tartani. Mielőtt az önkormányzat elszállíthatta volna az állatokat az ócsai menhelyre, Wandorferné elmenekítette őket egy Zalaegerszeg melletti faluba. Gyurity István, a bajai polgármesteri hivatal munkatársa elmondta, olyan állapotok voltak ott, hogy attól kellett tartani, a vadászok lövik le a szerteszét csatangoló ebeket. A településről levelet is küldtek Bajára: ha nem fogadja visz- sza a város a kutyákat, odaviszik, és a főtéren engedik szabadon őket. Ezek után Gaál György, a bajai Hesser Gyula Állat- mentő Missió vezetője megkaphatta a kutyákat Wan- dorfernétől, s egy átmeneti telephelyre szállította őket egy Baja és Vaskút közti területre. 141 kutyát hozott el, mondja Gaál, 75 nyomtalanul eltűnt Wandorferné közreműködésével, amely nem kis tétel. A végleges menhely felépítésére viszont egyelőre nincs pénz, pedig a nürnbergi és rosen- heimi állatvédők összefogása után írásban kapott ígéretet huszonötezer márkáról, ám annak egyelőre nyoma sincs. Cs. L. Nyáron a szex, Dr. Farkas Beatrix, a POTE Bőrklinikájának vezetője arról beszólt, hogy valaha, már a XIX. századi Amszterdamban Is a vigalmi negyed mellett volt a bőrklinika, hisz ott volt rá szükség. közölte - „kis boltokban” lehet megkapni azt, amit korábban esetleg a diszkóban adtak. Szerinte a többség már nem is a zenéért járt a diszkóba. A rendőrkapitány úgy véli, a „szpinyó”-osztogatók magjának szétdúlása lenne a fő cél.- Az új főhadiszállást hadd ne mi hozzuk nyilvánosságra - mondta, majd leszögezte, továbbra is rajta vannak a témán. A közelmúltban is több bekábítózott fiatalt állítottak elő. M. K. Ma a pécsi intézménybe voltaképp egész Dél-Dunántúlról jönnek a szexuális kalandok kárvallottjai, no meg a profi „iparosok”. A Balaton déli oldalán dolgozó hölgyek ilyenkor települnek vissza eredeti bázisaikra, másrészt még a tősgyökeres siófoki honleányok is szívesebben keresik fel a doktort Pécsett vagy Kaposvárott, mint odahaza. A nagy nyári menetelés után mindenki jobban ráér magával foglalkozni, de novemberre nagyjából lecseng a nemibeteg- rendeléseken a nagy roham.- Vannak a klasszikus nemi betegségek, a szifilisz és gonorrhoea, valamint a szexuális úton terjedő fertőzések, különböző gombáktól a herpesz-vírusig. A nők anatómiai viszonyaik miatt hamarabb jelentkeznek nálunk, a férfiak sokáig hordozók lehetnek tünetmentesen. Az utóbbiak esetében fontos lenne a partner megnevezése, amitől érthetően eléggé ódzkodnak, azonban a „ping-pong fertőzések” miatt valahol meg kell szakítani a láncot. Volt olyan eset, hogy egészen Sopronig követhető volt, mintegy 50 kapcsolaton keresztül a fertőzés terjedése. A férfiak-nők aránya közel azonos. A POTE Bőrklinika évi járóbeteg-forgalma 21 ezerről (1994) 40 ezerre (1997) nőtt. M. K. Hogy mik vannak?! Tényleg: mik? Vannak napok amikor hülyeséggel ömlesztve bombázzák az agyamat, szeretnék kifutni a világból, vagy ha nem is, legalább mondjuk Aranyos- gadányba, barátom nyugalmasan szép kertjébe, ahol csak- csak visszaáll megtépázott kedélyállapotom. De hát mi mást tehetnék? Egy napon fogadalmat tettem: nem nyitom ki a rádiót, sem a tévét, az újságot is csak lefekvés előtt lapozom át, talán hamarabb elalszom. Először élveztem szobám csendjét, tekintetemmel végigpásztáztam a falat, a már ismerős repedések mintázatát, a könyvespolc porrétege is változatlan, a szőnyegről fel kéne porszívózni legalább a paprikamagokat (a tévé előtt zabálok, mint szép hazámban mindenki), ami változást hoz, az egy kis légy, amely most éppen ferdén húz át a mennyezet alatt, rácsodálkozom, mert a nyolcadikra légy ritkán kirándul. Ilyen magasságban már fél a fecskéktől. Az ablakom felső harmada elsötétül, szőnyeget ráznak fölöttem a kilencedikről rendszeresen, jó hogy az ablak zárva van. És még csak tíz perc telt el, mi lesz velem estig. Bekapcsolom a tévét és a rádiót, a remeték süket csendjét nem nekem találták ki. Nekem a tejjel soha semmi bajom nem volt, rendszeres tejivó vagyok, de mostanában kezdem megutálni. A képernyőn megjelenik egy nagy fülű, kiálló farkasfogú vi- gyorgó férfi, és egyre erősödő hahotával kísérve ordítja az arcomba, hogy „Én már csak Mizót iszom!” és a rémséges aláfestő zene is bömböl. „Hát csak igyad!” - és káromkodom egy szépet, pedig ez a „tejes Drakula” amúgy civilben bizonyára egy tisztes családapa, amolyan otthonülő, asszonyát szerető, fizetését is pontosan hazaadó átlagapuka. Velem pedig megutáltatja a tejet. A Mizó egyébként jó kis tej, csak készítői nem értenek a vonzó reklám készítéséhez. Az „ábécében” felkapok egy doboz Mizót, a pénztárnál sorban álló asszonyok egyike panaszolja barátnőjének: „A fiam szakmát választott, most kezdi az inaséveket és képzeld el, kölcsönpénzből szedtük össze a kétszázezer forintot, amit a mestere elkért csak azért, hogy a gyereket maga mellé vegye. Megáll az eszem! Jövő hónapban már kezdeni kell a törlesztést, csak tudnám miből? Én munkanélküli vagyok, a férjem harmincnégyezret hoz haza. Ennyi!” Másoktól is hallottam már, hogy a vállalkozóknál milyen divat ez az efféle „tandíj”, száz-százötvenezrekről beszélnek, így aztán az egyszerű „polgár” kénytelen lemondani arról is, hogy gyereke valamikor szakmunkás, azaz, „melós” legyen. A rádióból hallom, egy egészségügyi szakember mondja a riporternek, hogy a táppénzek száma az utóbbi években egyre csökken. A riporterlány naivan megkérdezte, mi ennek az oka, mert ugye valamikor éppen ennek ellenkezőjéről panaszkodott az egészségügy. „A bizonytalanság...” - feleli a szakértő. Mert a munkavállaló, vagy alkalmazott fél az amúgy is kevés bérének csökkenésétől, de inkább attól, hogy ha felgyógyul, talán meg is szűnik a munkahelye. A munkaadó akkor rúgja ki, amikor akarja és mehet panaszra az . . . Vagyis sehova. Szakszervezet? Ugyan kérem: mit lehet várni manapság a szakszervezettől, amikor - például - néhány éve egy vidéki gyár kapujáig pofozták a szakszervezeti megbízottat, aki szót emelt a elbocsátások ellen. Hát ezek vannak. k I Élen a hivatásosok, majd ■ 1 a „snapszos" vendégek | következnek, a sorban I | az utolsók pedig a hazai sportvadászok I AT* M 1
