Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)

1998-10-25 / 292. szám

Millióm tesszük! 1998. OKTÓBER 25., VASÁRNAP Guinness-zongoiista A pécsi Áfium Étterem­ben döntötte meg Borisz Jaksov a maratoni zongo­rázás világrekordját. Az első billentyűt 1998. már­cius 13-án délben ütötte le, s meg sem állt 15-én délután 2 óráig. Ekként Borisz tagja lett an­nak a 19 magyarnak, aki az idei évben különleges telje­sítménnyel belekerült a leg­frissebb és rövidesen megje­lenő Guinness Rekordok Könyvébe. Legalábbis an­nak magyar kiadásába. Talán kevesen tudják, hogy a londoni cég az ötve­nes évektől adja ki a világ­ban előforduló furcsaságok­ról ezt a sajátos leggyűjte- ményét, s a sokféle nemzeti változat közül egy a magyar, melyet éppen a régiónkban állítanak elő. Egy pécsi kiadó jogosult­sága immáron a Guinness magyarított változatának a piacra dobása, mely formá­ra, külcsínyre azonos a londonival, de amellett, hogy magyarul íródott, év­ről évre hazai melléklettel bővül. Régiónk egyébként büsz­ke lehet a „felhozatalra”, hi­szen öt rekordot is jegyez. Szerepel benne a bajai Föl­des Vilmos, mint a világ egyik legifjabb biliárdver­senyzője, aki 9 évesen már Európa-bajnokságon vett részt; az ugyancsak bajai Varga Rudolf, aki 4,5 óra alatt 6409 fekvőtámaszt nyomott le; kanizsai Sipos József, aki motoros talicskát kreált és a feltaláló olimpián Géniusz-díjat nyert; a kaposmérői Kassai Lajos lovasíjász, aki egyedül ké­pes 5 másodpercen belül a vágtázó ló hátáról 3 lövést leadni, és végül a már emlí- tett pécsi marató- íT)]^] ni zongorista. Az édes íz a fehér boroknál még megbocsátható, a túlcukrozás a vöröst a kerti törpéhez hason­lóan giccsessé teszi ■ : Időnként gyilkol a Balaton §,i Útlevelek lámpafénynél flMMMMI Szeptember 1. és 17. között hi­bás útlevelek kerültek ki a Pénzjegynyomdából. A hiba úgy derült ki, hogy ellenőrzés­kor a biztonsági jel nem volt lát­ható az UV-lámpa fényénél. Hogy milyen nagyságrendű hibás útlevélről van szó, azt nem lehet pontosan tudni, né­hány száztól néhány ezerig ter­jedhet a számuk, ezt csak az utólagos ellenőrzéssel lehet megállapítani. A Pénzjegy- nyomda elismerte a hibát, s vál­lalta a korrekció költségeit. A Belügyminisztérium illetékes hivatala pedig levélben szólítot­ta fel mindazokat, akik ezen időszak alatt kaptak útlevelet, hogy mielőtt útnak indulnak, ellenőriztessék úti okmányu­kat. Természetesen felmerül a kérdés, hogy ki téríti meg azokat a káro- r\ kát, amelyek a hiba CJq következtében elő- ®!MlaO állhatnak. Rekordidő alatt híd Szekszárdnál Taszáron semmi izgalom Egyes szombati lapok híreivel ellentétben a taszári amerikai légi támaszponton teljes a nyu­galom - informálta a VDN-t Lincey Come, a repülősök saj­tófelelőse. Ezek szerint a magyar tá­maszpontról a napokban nem indult Koszovó felé Predator (Ragadozó) típusú, pilóta nél­küli felderítőgép. Mi több, a tér­ségben jelenleg fellelhető ilyen típusú „műszer” (hiszen jófor­mán erről van szó) most Bosz­niában van. A NATO állítólag Predatorokkal akarja Koszovó légterét ellenőrizni a közeljövő­ben. Az őrnagy közlése szerint - azzal együtt, hogy szemüket a Előrejelzés Dél-Dunántúl térségére Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Várható időjárás vasárnap estig: Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé alakul ki eső, zápor. A délnyugati szél megélénkül, néhol erős széllökések is elő­fordulhatnak. A hőmérséklet a kora délutáni órákra 14,17 fokig emelkedik. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 A szolgáltatás Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Faxbank info: 06-90-304-100 Élőszavas tájékoztatás: 06-90-504-001 díja: 180 Ft/perc balkáni fejleményeken tartják -, normális menetben folynak a mindennapok, semmiféle kü­lönleges készültségről nem tud beszámolni. Ami ellenkező esetben azt jelentené, hogy a Predatort négyfős földi sze­mélyzet készítené fel az útra és figyelné menet közben. M. K. Panasz- mentes vese­pusztulás ^zJ □ ÜEfli Szekszárd város polgárai hivatalosak 2000. au­gusztus 20-ára a Duna- híd átadási ünnepségei­re, ezt üzente Orbán Vik­tor miniszterelnök a Fi­desz polgármesterjelölt­jével. A meghívás megje­lent a városi hetilap ok­tóber 4-i számában. Katona Kálmán közlekedési miniszter levélben értesítet­te a város elöljáróit, hogy megváltoztatták a gazdasági bizottság álláspontját és nem koncessziós alapon, hanem állami beruházás­ként építik meg a szekszárdi Duna-hidat, ehhez azonban kormánydöntés szükségel­tetik. A kormány még nem foglalkozott a hidak ügyé­mmm vei. Dönteni szeretnének ar­ról is, hogy Dunaújvárosnál, Mohácsnál mikor épüljön §| Duna-híd. A miniszter által j| írtak szerint egy biztos pont van: az elsőbbség Szekszár- dé. Szakemberek állítása sze­rint - névtelenségüket kér­ték - egy ilyen híd megépíté­séhez minimum 30 hónap jj szükséges. A számok azt mondják, hogy még a munkaverseny újraindításával sem készül­hetne el a híd 22 hónap alatt. A város vezetői nem fir­tatják az időt, mondván a hí­dért még azt is el kell hinni, hogy az ilyen gyorsan fel­építhető. Hazafi József (§ 5' ,ÄTBaF*1i' ■■■■■■■Hl tíP Pinochet marad Chile szombaton ismét hiva­talosan kérte a brit kor­mányt, hogy helyezze sza­badlábra Augusto Pinochet örökös szenátort, az ország egykori diktátorát. Santiago de Chilében a brit nagykövetségnek átadott doku­mentumban arra hivatkoznak, hogy Pinochet diplomáciai mentességet élvez, illetve hogy csak Chilének van joga ítéletet hozni olyan bűncselekmények ügyében, amelyek chilei földön történtek. Robin Cook brit külügymi­niszter gyakorlatilag erre a ké­résre is válaszolt, amikor szom­baton Londonban Maria-no Fernandez chilei külügyminisz­ter-helyettessel találkozva kije­lentette, hogy „nem lenne he­lyes és nem is lehetséges” a kormány beavatkozása, mert az ügy a bíróságra tartozik. Meghűlt bennük S| a vér cDíMla] A boncolás utáni, temetésig tartó hűtésről a hozzátartozóknak érkezik a számla A csokoládétüneteket 1 bőr- és belgyógyász kezelgeti t L Pattanásos csoki

Next

/
Oldalképek
Tartalom