Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)

1998-10-21 / 289. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1998. október 21., szerda Hírcsatorna Pályaválasztóknak. A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet összeállításában megjelent a nyolcadikosok beiskolázását segítő' a „Pá­lyaválasztási tájékoztató az 1999-2000 tanévre” című kiadvány. A tájékoztató az intézet Tan-Boltjában vásá­rolható, ahol az iskolák át­vehetik a korábban megren­delt példányokat is. (m) Hulladékgazdálkodás és területfejlesztés. Ezzel a címmel rendeznek regioná­lis konferenciát október 26- án a Pécsi Akadémiai Bi­zottságon. A Biokom és a Környezetünkért Alapít­vány közös rendezvényén szó lesz többek között a termékdíjas rendszer tapasz­talatairól és a veszélyeshul- ladék-gazdálkodásról is. (aa) A nagydobozai volt ci­pőgyárban védó'nó'i rende­lőt és egészségnevelési köz­pontot alakít ki az önkor­mányzat, és ingyenes szol­gálatot tartanak. (cs) A Moebius sci-fi és ufó­váró klub felújította mun­káját, nyílt foglalkozásait hétfőnként tartja a pécsi ANK-ban. Az összejövete­lekre azokat is várják, akik ismeretlen eredetű repülő tárgyakat figyelnek meg vagy egyéb rendhagyó égi jelenségeket észlelnek, (cs) A nagyvátyi halastavak megóvása és a mellette lévő üdülőövezet rendjének biztosítása végett lakossági őrjárat szerveződött pécsi, szentlőrinci és szigetvári ta­gok részvételével. (csj) Kapcsolat Erdéllyel PÉCSVÁRAD Erdélyi gyermekek érkeztek a közelmúltban a városba, és „csereként” a helybeli ta­nulók is ellátogathattak Dé­vára és Vajdahunyadra. A kapcsolatfelvételre a Szomszéd várak vetélkedő keretében került sor, ahol a cél egymás kultúrájának, tá­jainak megismerése volt. A településre érkező romániai diákok megtekintették Pécsvárad nevezetességeit, a várat, a műemlék épülete­ket. Külön élményt jelentett a zengővárkonyi tájházban tett látogatás. A pécsváradi iskolások a hónap közepén utaztak Erdélybe. Ny. Sz. Öt év nem elég - A jogászképzés idegen nyelvi részét még nem szabályozták Nyelvvizsga nélkül nincs diploma Az ország legtöbb egyetemén és főiskoláján a diplomát csak akkor kapja kézhez a hallgató, ha van valamilyen nyelvvizs­gája. A tapasztalatok szerint ma már az elsősök jelentős há­nyada a középiskolából nyelvtudásáról államilag hitelesített bizonyítványt is hoz magával, de még jó néhány évig lesznek olyanok, akik a nyelvvizsga hiánya miatt késve vagy egyáltalán nem tudnak államvizsgázni. PÉCS Nemrég történt a JPTE-n, hogy egy hallgató, az egyik miniszté­rium ösztöndíjasa, mivel nem tudott nyelv­vizsgát tenni öt év alatt, nem helyez­kedhetett el az őt ’’szpon­zoráló” állami intézmény­ben, tehát vissza kellett fizetnie a neki öt éven át folyó­sított pénzt. Országszerte, de Pécsett is sokan vannak, akik azért nem tudnak diplomázni, mert nincsen birtokukban az adott intézmény által megköve­telt nyelvtudást bizonyító do­kumentum. Benked László (első képün­kön), a Janus Pannonius Tudo­mányegyetem Egyetemi Hall­gatói Önkormányzatának el­nöke szerint a diákok jelentős része az egyetem által biztosí­tott ingyenes nyelvórák segít­ségével sem tudja megszerezni- ilyen-olyan okból - azt a nyelvismeretet, ami szükséges a diplomához. A JPTE összes kara elfo­gadja az államilag akkreditált tanfolyam elvégzése után ka­pott bizonyítványon kívül a sa­ját maga által kibocsátott ok­mányt is, amitől persze később egy munkahelyen sem esnek hasra. Erre az „egyszerűsített” nyelvvizsgára sem lehet azon­ban egy hét alatt felkészülni. A „nyelvtelen” hallgatók az egye­temet befejezve, ám még dip­loma nélkül vagy megadják magukat a sorsnak, vagy lázas nyelvtanulásba kezdenek. (Rossz esetben mást küldenek be vizsgázni maguk helyett, ami elég kockázatos, ugyanis ha lebuknak, a büntetés elég kemény.) Egy intenzív, közép­fokúra felkészítő nyelvkurzus jelenleg minimum százezer fo­rint. Ezt az összeget egy adott esetben állás nélküli fiatal gyakran nem is tudja „kiiz­zadni”. Lengvárszky Attila (második képünkön), a Bölcsészettudo­mányi Kar Tanulmányi Osztá­lyának vezetője lapunknak el­mondta: nehéz megmondani, hányán kénytelenek várni a dip­lomázással, hiszen ezek csak akkor jelentkeznek náluk, ami­kor azt kérvényezik, hogy nyelvvizsga nélkül is letehes- sék a záróvizsgát. Ezeket a kér­vényeket elutasítják. Érthetetlen, hogy eddig miért nem si­került létre­hozni a jo­gászképzés idegen nyelvi részére vo­natkozó álta­lános szabá­lyozást, holott a felsőoktatás minden területén megtették már ezt. Lógunk a levegőben, fo­galmazott lapunknak dr. Kiss Lászlóné, a JPTE ÁJK Tanul­mányi Osztályának vezetője. Az AJK a JPTE szabályzatához igazodik, mely kimondja, hogy az intézmény hallgatóinak leg­alább egy középfokú nyelv­vizsgával kell rendelkezniük. A nappali tagozatosoknak egy szaknyelvi vizsgával is ki kell egészíteni az általánost. A nyelvtudást igazoló dokumen­tum hiánya azonban csak a mostani harmadéveseknél je­lentkezhet először probléma­ként, hiszen a rendelkezés csak két éve él. Nimmerfroh F. A minőség utat mutathat az EU-ba Állami és helyi kezdeményezések a nézet elterjesztésére Chikán Attila gazdasági miniszter fővédnöksége mellett ren­deznek országos vonzerejű minőségügyi konferenciát ma és holnap Pécsett a MTESZ székházban. A rendezvény fórumot teremt mindazoknak, akik bábáskodnak a hazai minőségügy felett, akik már eredményesen szereztek minősítést, és azok­nak, akik még előtte állnak. A szakemberek egybehangzó vé­leménye, hogy csak ez a járható út a gazdaság számára. PÉCS- Azért vállaltam szívesen a fővédnöki tisztet, mert meg­győződésem, hogy a gazdasági tárca számára stratégiai feladat a minőségügy teljes körű fej­lesztése. Ezért is alakította ki a jogelőd minisztérium a Nem­zeti Minőségi Díj odaítélésé­nek rendszerét, és támogatja a Nemzeti Minőségi Klubot. Tennivalóink között tartjuk számon az ösztönzést, a támo­gatást, és tájékoztatási alapel­vünknek megfelelően ezen a területen is az átláthatóságot. Az Európai Unióba a minősé­gen keresztül vezet az út - valljuk remélhetőleg minél többen a , pécsi rendezvény szellemében - köszöntötte le­vélben a konferencia résztve­vőit az elfoglaltsága miatt tá­volmaradó Chikán Attila gaz­dasági mi­niszter.- Tapasz­talataink sze­rint ma Ma­gyarországon még nem na­gyon ismerik, illetve ke­vésbé élnek a minőségi díj lehetőségével - mondta a rendezvény megnyi­tóján Szó'di Sándor (képünkön) a Magyar Minőségfejlesztési Központ képviseletében. - A három év alatt eddig 48 pályázó volt a Nemzeti Minőségi Díjra, reményeink szerint ez a jövő­ben emelkedni fog. A díj jelen­tősége megítélésem szerint több mint valamelyik ISO-jo- gosítvány elérése. Mivel felté­telrendszere az Európai Minő­ségi Díj alapján készült, elérése nemcsak Magyarországon, ha­nem a kontinensen is méltán je­lent komoly presztízst. Ma és holnap a hazai minő­ségügy rendszerével, a beszállí­tói célprogram lehetőségeivel és az EU-csatlakozás kapcsán felmerülő tennivalókkal ismer­kednek a konferencia résztve­vői. A rendezvényen a PIV Kft. szervezésében kiállításon mu­tatkoznak be azok a baranyai cégek, amelyek már felmutat­tak valamit ezen a téren. A rendezvényhez kapcsoló­dóan hirdettek eredményt teg­nap a Pécs-Baranyai Kereske­delmi és Iparkamara diákok számára kiírt védjegy- és lógó pályázatán. Ezen megosztott első díjat kapott Kómán Eszter (JPTE művészeti szak) és a Művészeti Szakközépiskola 8 tagú csapata. Különdíjban ré­szesült: Szabó Linda (JPTE), Csizmadia Vince és Dohány András (MSZ). K. É. Tejivóból PÉCS A közelmúltban megkezdő­dött a Jókai téri műemlék épület, a sokak által csak tej bisztróként ismert ház rekonstrukciója. Jelenleg egy befektetővel is tárgyalás folyik. Az Elefántos házzal szemben levő épület nagyon sokáig ki­használatlanul állt, a felújítás már hosszú ideje aktuális. A Városi Vagyonkezelő Kft. a közelmúltban saját forrásból megkezdte az állagmegőrző rekonstrukciót. Makra Ferencrtétóí, a va­gyonkezelő illetékesétől meg­tudtuk, a több tízmilliós beru­szálloda? házás során a homlokzat, az alapszerkezet és a tető kijaví­tására kerül sor. A munkála­tok várhatóan december vé­gén fejeződnek be. Ez termé­szetesen nem jelenti azt, hogy a műemlék jellegű, védett há­zat ezután már használni is lehet, viszont a városnak is érdeke a rekonstrukció, hi­szen így jobban eladható az építmény. Több befektetővel is folyik a tárgyalás, akik esetleg vál­lalnák a hasznosítás százmil­liókat is elérő költségeit. A mostani egyeztetések szerint elképzelhető, hogy a közeljö­vőben szálloda lesz a pécsiek által kedvelt belvárosi épület­ből, de megállapodás még nincs. Nyaka Sz. Lakótelepi bosszúság SIKLÓS Kisebbfajta zűrzavart oko­zott a siklósi Béke téren a közelmúltban lefektetett új telefonvezeték. A problé­mára a lakótelepen élők egy csőtörés következtében fi­gyeltek fel. Miután már az alagsori falak­ból is szinte víz fakadt egy csőtörés következtében, a sik­lósi Béke tér egyik lakótömb­jének lakói szakemberekhez fordultak, akik keresni kezd­ték a baj forrását, ám az ásás közben rábukkantak a közel­múltban lefektetett vezetékre. Mint az egyik lakó, Katies Ibolya elmondta, a vezeték vonala egyáltalán nem lett megjelölve, s könnyen elő­fordulhatott volna, hogy aka­ratukon kívül nagy értékű rongálást követnek el. Elmondása szerint a lakók hanyagnak értékelik a végzett munkát, ugyanis a kivitelezés során az egész lakótelepen rendelkezésre állt a telefon- vezeték védésére szolgáló anyag, mely a gyanútlan épít­kezőt legalább figyelemre inti, hogy vigyázzon a veze­tékre. Mint megtudtuk, a nyom­vonal jelének hiánya bosz- szantja az ott élőket, ugyanis csőtörés bármelyik pillanat­ban, bármelyik lakótömbben előfordulhat, így nagyon ne­hezen lehetne megtalálni a vezetéket és megjavítani a hi­bát. K. J. PORTRÉ A pipa kék füstjén túl Nemrégiben fejezte be baranyai kastélyokról szóló cikksoroza­tát a Diskurzusban, és beszélgetésünk közben is meglepetések­kel szolgál dr. Bezerédy Győző. Szobányivá dagadt cédulahal­maz segíti időutazásaiban. Az 1983-as kötet után most egy sze­gedi kft. felkérésére ír turizmust is szolgáló könyvet Pécsről.- Apám tudatosan történészt, levéltárost akart belőlem fa­ragni. Elvitt mindenhova, taní­tott. A háború végén Marosvá­sárhelyen is megfordultunk, ott is bejártam hozzá a levéltárba. Híres középkori anyaga van!- Munkái a lakóhelyéről szólnak.-Gyakornok levéltáros vol­tam, amikor Szombathelyre ki­neveztek. Inkább mentem taní­tani Szentegátra, Kölkedre, hogy maradhassak. Már túl vol­tam a Pécs és Baranya sportja első kötete szerkesztésén. Termékenyek voltak a múze­umban, könyvtárban töltött évek is.- Hogyan ó'rizte meg a kíváncsisá­gát?-Ha az ember elmé- lyülten kutat, óriási megle­petések érik. A bólyi kastély lakójáról, Montenouvo herceg­ről kiderült, hogy Mária Lujza fia Napóleon második házas­ságából, és amikor ideköltöz­tek, magukkal hozták Napó­leon bútorait is. Ezt 1945-ben az oroszok ki is vitték, meg se álltak vele Moszkváig. Azok közé a kincsek közé tartozik, amit hiába követelünk vissza. Eldöntetlen az is, hogy a szen­- Hatalmi Dr. Bezerédy Győző történész 1934-ben született Kaposváron, de családja rövid időt töltött ott. Tüke pécsinek vallhatná magát, ha szőlője is lenne. Az ELTE-n diplomázott, édesapja nyomdokait is követve levéltáros, helytörténész. Igazi munkáltatója azonban ma is a kiváncsiság. Felesége tanítónő, lánya boltvezető, egy unokája van. tegáti kastély két emigráns la­kója közül ki nyugszik a dencsházai temetőben. Galicin herceg, aki II. Miklós cár mi­niszterelnöke volt vagy Gali­cin testvére, a diplomata. De az igazi kutatási területem a cí­mer- és pecséttan - ebből dok­toráltam.- Elvont tudománynak tű­nik. jel, szabályozó erő volt, hitelesí­tette az analfa­béta esküdtszék X-eit, vagy a há­romféle pecsét Hidasról el­árulja, hogy a magyar-, rác- és némethidasiak békében éltek. Legnagyobb munkám a „Németnek Bécs, magyarnak Pécs” című. Cse­lebi leírása pótolhatatlan érték a tűzvész előtti Pécsről.- Tanár úr, mi tesz, ha kie­meli a fejét a könyvek közül? Meggyújtom a pipámat. Fia­tal korom óta pipázok. Most is elvonulok, de már csak na­ponta egyszer. És hobbim a kártyagyűjtés is. Japán, kínai kártyáim is vannak, nagy kul­túrtörténeti érték ez is. B. R. Sok a baleset, lámpát kapnak KOMLÓ Komlón a Pécsi út és a Ma­gyarszéki út találkozásánál közlekedési lámpát helyeznek el rövid időn belül. Erre a lé­pésre azért van szükség, mondta el lapunknak Sziládi Zoltán, a Baranya Megyei Közútkezelő Kft. munkatársa, mert ezen a tág területen, eb­ben a forgalmas csomópont­ban eddig sok gyalogos bal­eset történt. Az emberek nemcsak a gyalogátkelőhe­lyeken, hanem szinte bárhol megpróbálnak átmenni az úton. A tervek már megvan­nak, néhány hónapon belül sor kerülhet a lámpa felszere­lésére. N. F. t t

Next

/
Oldalképek
Tartalom