Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)

1998-10-16 / 284. szám

1998. október 16., péntek Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Hétfőn nem hivatalos választási eredmények a Naplóban BARANYAI KÖRKÉP A Dunántúli Napló olvasói, szándékunk szerint, már a választásokat követő regge­len megismerhetik megyénk új polgármestereit, illetve a városi képviselő-testületek frissen megválasztott tagjait. A helyi és kisebbségi önkor­mányzati, illetve polgármes­teri választásokról országos szinten is tájékoztatjuk olva­sóinkat, a vasárnap éjszaka ismertetett előzetes, nem hi­vatalos eredmények alapján. Pécsett, Komlón, Mohá­cson, Siklóson és Szigetváron terveink szerint még a vokso­lás éjszakáján megszólaltat­juk a következő négy évre megválasztott polgármestere­ket. Emellett az egyéni vá­lasztókerületek győztesei, il­letve a kompenzációs listák­ról kiosztott mandátumok alapján bemutatjuk az új kép­viselő-testületek várható ösz- szetételét is. Megyénk többi városának polgármesterei és képviselői mellett összeállításunkban szándékunk szerint helyet kap még minden baranyai telepü­lés megválasztott polgármes­tere. A részletes, hivatalos eredményekről csütörtöki mellékletünkből tájékozód­hatnak olvasóink, amikor már valamennyi, Baranyában megválasztott polgármester, önkormányzati és megyei közgyűlési képviselő, vala­mint kisebbségi képviselő ne­vét közöljük. „Itt lenni torokszorító érzés” (Folytatás az 1. oldalról) Folyamatosan ápolja - sajnos elsősorban szakmai - kapcso­latait a várossal, az egyetem­mel. Az igazságügy-miniszter úgy gondolja: a vidéki és fő­városi jogászképzés ugyan­azokkal a problémákkal küzd, nem lehet különbséget tenni. Első helyen említette az euró­pai uniós felkészülés fontos­ságát, s ennek új mentalitás elsajátítását igénylő feladatát. Az ünnepségsorozat kere­tében a JPTE Rákóczi úti au­lájában délután négy órakor díszdoktoravatásra került sor. Az egyetem vezetése honoris causa doktori címet adomá­nyozott dr. Mádl Ferenc aka­démikusnak, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem egyetemi tanárának, dr. Wal­ter H. Rechberger professzor­nak, a Bécsi Egyetem Polgár­jogi Intézete és a Ludwig Boltzmann Intézet vezetőjé­nek, Marc Quaghebeurnek, a Belga Királyi Irodalmi Mú­zeum és Levéltár igazgatójá­nak, valamint dr. Georg Brunnernek, a Kölni Egyetem professzorának. A Pécsi Pedagógiai Főis­kola alapításának 50. évfordu­lója alkalmából párhuzamos rendezvénysorozat indul ma délután egy órakor a JPTE If­júság úti aulájában. Szeretnék felidézni a pécsi pedagógus- képzés fontos állomásait, ta­pasztalatait, várva a főiskola és jogutódjai volt hallgatóit, oktatóit. A jubileumi műsor után a Művészeti Kar gála­programja, majd a Pécsi Nemzeti Színház balett-társu­latának díszelőadása követke­zik. T. G. A jó technika már adott SÁSD A város régóta szeretne ön- kormányzati tűzoltóságot. A létesítés technikai feltéte­lei jók. Most már csak min­den a pénzen és az önkéntes tűzoltók szakmai és erőnléti felkészültségén múlik. Mint azt megtudtuk, a helység a svájci testvértelepülés jóvol­tából például modem autóhoz és fecskendőhöz jutott. Az önkéntesek közössége ilyen jó technikai eszközökkel akár hat környékbeli faluban is tudna segíteni, ha tűz ütne ki. Halász Jenó' alezre­des, a komlói tűzoltóság parancsnoka (képünkön), aki tisztséget tölt be a Me­gyei Tűzoltó Szövetség­ben, - hatodik éve lobbizik a sásdi • elképzelés sikeréért. Szerinte gyorsan kell most már lépnie a kisvárosnak, hisz Sellye és Mecseknádasd na­gyon esélyes arra, hogy saját tűzoltósági épületet alakítson ki, és megszervezhesse önálló egységét. Csuti J. Egyre több a beszédhibás gyerek A kisgyerekek egynegyede pösze, dadogó, hadarva beszélő, orr- hangzós, szájpadlás-rendellenes vagy megkésett beszédfejlődésű. E beszédhibákból őket csakis a szülőkkel és a pedagógusokkal együttműködő logopédus képes kikezelni nagy-nagy türelemmel. Megyénkben viszont kevés a logopédus. A játékos foglalkozás része a tanórának illusztráció: laufer l. BARANYAI KÖRKÉP- Szeptembertől hetente két­szer foglalkozom itt a két első osztályban a Sindelar-terápiá- val, mindaddig, amíg a gyere­kek részképesség-fejlődése nem jön rendbe. Mindezt ne­gyedórás foglalkozásként játé­kosan végzem egy-egy gyerek­kel, úgy, hogy közben ő a tan­órának is részese. Ezzel a tanító munkáját is segítem, mert ő maga is ta­nul a módsze­rekből. Jelen­leg 18 gyerek kap rendsze­res logopédiai szakellátást - mondja dr. Nagyné Sárvári Rita (kis ké­pünkön) logopédus és gyógy­pedagógus a szigetvári Ist- vánffy Miklós Általános Isko­lában. A város három tagóvodá­jának is ő a logopédusa, az is­kolában pályázattal kezdhette meg a tanulási és magatartás- zavaros gyerekek korrekcióját. A Pécsi Beszédjavító Intézet igazgatója, Kersák József ál­lítja, hogy az egyre gyakoribb beszédhibában sok minden lu­das. Visszavezethető mindez PÉCS-BUDAPEST Még mindig nem jutottak a bi­zonylatok felülvizsgálatának a végére az ÁPTF szakértői. A több mint tízezer szerződés egyeztetése hosszú időt vesz arra, hogy már pici korában nem mesélünk a gyereknek, egyre kevesebbet beszélgetünk és főleg beszéltetjük őt, már az elején kétségbe esünk az eset­leges beszédhibáján, netán még ki is nevetjük, rosszabb esetben büntetjük is azért. A „hadd nézze a kölyök a tévét, addig is csendben van” elv tehát jócs­kán megbosszulja magát. Két­ségbeesünk, hogy a gyerek az s, sz, z, zs, c, cs sziszegő, aztán az r, esetleg a k és a g hangokat képtelen jól kiejteni. Pécsett az óvodások és az általános isko­lások ambuláns ellátását heten végzik a Kóczián Sándor utcá­ban, tervezik utazó logopédus beállítását is. Kevesen vannak. A középiskolásokat csak vizs­gálattal és tanáccsal tudják el­látni. Idén 800-900 beiskolázás előtt álló gyereket szűrtek ki, hozzájuk 400 körüli gyerek jár kezelésre hetente egyszer. Ez nem sok. Az ambuláns kezelé­sen a szülők is jelen vannak, hogy ott megbeszélhessék ve­lük az otthoni teendőket. A Megyei Pedagógiai Szak- szolgálatok Központjának igazgatója, Merényi Lászlóné elégedetten jegyzi meg, hogy szeptembertől a Megyei Ön- kormányzat második ilyen programja keretében Pécsvára­igénybe - mondja Gulácsi Fe­renc osztályvezető. Arról meg nem is beszélve, hogy a cég meglehetősen lazán kezelte a megbízásokat, volt olyan iroda - például Baján -, ahol az ügy­fél semmilyen elismervényt nem kapott. Éppen ezért húzó­don, Komlón és térségükben is megkezdődött a beszédhibás gyerekekkel való foglalkozás a közreműködésükkel. Az óvo­dás és általános iskolás gyere­kek logopédus szakellátása ön- kormányzati támogatással megoldott Mohácson, Siklóson, Szentlőrincen, Harkányban, va­lamint Majs, Boly és Szeder­kény környékén, részfoglalkoz­tatású logopédussal Egerágon, Hosszúhetényben és Szabad­szentkirályon. Sellyén és kor­úik el a kárigények kielégítése. Az irodákat azért kellett be­zárni, hogy ezzel is költséget takarítsunk meg - mondja az osztályvezető. Az ügyfelek to­vábbra is a szegedi központban vagy az ÁPTF-nél érdeklőd­hetnek, az új bejelentkezők is ide küldhetik el bizonylataikat. A felügyelet az ígérvényét, mi­szerint a befektetések 30 száza­lékáig mindenkit kifizetnek, to­vábbra is tartja. B. G. nyékén, továbbá Szigetvár és Pécs térségében mindössze egyetlen logopédust foglalkoz­tatnak, az meg alig győzi a munkát. „Öt álláshelyünk üres, de hiába minden hirdetésünk és igyekezetünk, nem jelentkezik senki” - mondja keserűen Me- rényiné. így aztán egyre több a be­szédhibája miatt olvasási za­varban szenvedő, dacossá, zár­kózottá váló, nehezen kezelhető gyerek. B. M. L. Hírcsatorna Alkotó vadászok. Nyilvá­nos klubnapot tart ma, pén­teken délelőtt 10 órától a Vadász Könyvklub Egyesü­let az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójának tanácstermé­ben. Többek között tájékoz­tató lesz az alkotó baranyai vadászok klubjának meg­alakulásáról, illetve három vadászíró - Beregszászi György, Csőre Pál és Mo- tesky Árpád dedikálja író­olvasó találkozó keretében könyveit. (aa) Körzeti TV-műsor. MTV 1 14.55. A pécsi szerkesztő­ség adáskörzetének 3 me­gyéjében a legtöbb jelöltet állító 8 párt képviselőit lát­ják vendégül magazinuk- ban. A 6 parlamenti párt mellett a Munkáspárt és a Lungo Drom egy-egy kép­viselője lesz a vendég. Szerkesztő: Varga István. Műsorvezető: Pánics György. Az adás telefonszáma: 06-80-210-224. • • Teljes körű rekonstrukció VILLANY A közelmúltban megkezdődött a próbaüzemeltetés a teljesen felújított szennyvíztelepen Villányban. Egyidejűleg a település csatornázottsága gyakorlatilag teljessé vált. központi pénzből fedeztek. A felújítás révén a szennyvíztelep kapacitása megduplázódott, üzemeltetése számítógépes ve­zérlésűvé vált. A korszerű technológiának köszönhetően a környezet „illatmentes” lett. A település jelenleg 99 szá­A tervezéstől a beruházás befe­jezéséig közel két év telt el. A rekonstrukció 350 millió fo­rintba került, melyből - sikeres pályázat által - 250 milliót zalékban csatornázott, a még hiányzó néhány ingatlannal de­cemberre végeznek. A kapacitásbővülés eredmé­nyeként a társközségekből Vil­lányba érkező, szippantott szennyvizet is helyben tisztít­ják, ezt a tevékenységet az ön- kormányzat - egy másik sike­res pályázatnak köszönhetően olcsón - saját gépkocsival végzi. K J. CB Bróker: türelmet kémek Bezárt az iroda, a károsult ügyfelek egy része még ahhoz a 30 százalékhoz sem jutott hozzá, amelyet a Állami Pénz- és Tőke­piaci Felügyelet (ÁPTF) megígért. Az ellenőrző szervezet tü­relmet kér a befektetőktől. Később költöznek PÉCS Az önkormányzat képvi- selő-testülete úgy döntött, hogy az intézményben ta­pasztalható helyhiány miatt a Bánki Donát utcai iskola helyett a volt Petőfi utcai is­kola hajdani szolgálati laká­sában ad új helyet a Peda­gógusok Szakszervezete Pécs Városi Bizottságának. Az október 15-i határidőre megtörténtek az előkészüle­tek a leromlott állagú épület felújításához, amelynek költségeit az önkormányzat fedezi. A szakszervet várha­tóan csak decemberben ve­heti birtokba az új irodahe­lyiségét. Addig továbbra is a Bánki Donát utcai iskolában működik. (b) Patthelyzet a fal árnyékában A Málna utcai lakók értesítették lapunkat, hogy a házaik mö­gött egy falszakasz húzódik, mely esetleges leomlása akár egy csövet is eltörhet, sárral és vízzel árasztva el a környéket. Egy támfal építésével kivédhető lenne a katasztrófa, ám a munkák évek óta megakadtak. PÉCS- A leomlás .veszélye valós, ám nem mondhatom azt, hogy akut lenne - mondta lapunk kérdé­sére Zalay Buda (képünkön), az önkormányzat városfejlesztési és üzemeltetési irodájának ve­zetője. - A napokban tárgyal­tunk a Vízmű Rt.-vel is az eset­leges problémákról, és szakvé­leményük hasonló volt. A pécsi önkormányzat már öt éve elhatározta, hogy a Ti­borc utca déli oldalán támfalat épít, hogy a Málna utcai lejtős szakaszt megóvja a leomlástól. A munkálatok mintegy 50 mil­lió forintba kerültek, ám akkor állami támogatást is kaphattak volna. Ezt az összeget azonban elvesztették, mivel két tulajdo­nos ellenállása miatt a kiépítést nem tudták megkezdeni. Kér­dés, miért nem akarnak támfa­lat az ott lakók, ha a fal az ő há- / zaikat is fenyegeti.- Régóta húzódik már ez az ügy, és a fal harminc év alatt sem dőlt le - fejtette ki vélemé­nyét az egyik tulajdonos. - A támfal építésében nem sikerült megállapodnunk az önkor­mányzattal, mivel mi építkezni aka­runk, viszont a kert végéből csaknem 80 négyzetmé­terről le kel­lene monda­nunk. Akinek csak kisebb részt kell átadnia, az persze könnyen megteszi. De mi sem zárkózunk el mere­ven, a jövő héten is tárgyalunk még a hivatallal. Legvégső esetben az önkor­mányzat kényszerítő eszközzel is élhet, kisajátíthatja a terüle­tet. Ez várhatóan a szennyvíz-- csatorna építésekor történhet meg, a lakók szerint is akkor van komoly esélye annak, hogy a fal megroppan. Ny. Sz. Terem a Illődén trón - Beérett a filodentron termése Pécsett, a megyei közgyűlés Széchenyi téri irodaháznak fo­lyosóján. A ritkán termő virág különleges gyümölcse cse­megének számít, az ínyencek szívesen kóstolnak egy-egy szeletet belőle. fotó: müller andrea 1 A 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom