Új Dunántúli Napló, 1998. október (9. évfolyam, 269-298. szám)
1998-10-15 / 283. szám
1998. október 15., csütörtök VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Hírcsatorna Orvosi gép- és műszerbeszerzés. Döntött a közgyűlés az Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága idei gép- és műszerbeszerzéséről. Bruttó 10,236 millió forint összegű beruházási igényt hagyott jóvá a testület. Az összegbe beleszámították azt az 1,54 milliót is, amelyet az igazgatóság pályázaton nyert el. Igazgatói pályázat. Szeptemberben döntött a közgyűlés az „Esztergár Lajos” Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat mint önkormányzati intézmény létrehozásáról. Az új intézmény feladatai zömmel a gyermekjóléti szolgálattal kapcsolatosak, ezért a vezetői (igazgatói) munkakör betöltésére pályázatot kellett kiírni. Az állás 1999. január 1- jével tölthető be. A pályázatot pedig 1998. december 1- ig kell a jelentkezőknek benyújtani a polgármesteri hivatal népjóléti irodájánál. Az iparűzési adó új kedvezményezettjei. Tovább bővült azon közalapítványok köre, amelyek javára úgy lehet adományt befizetni, hogy annak meghatározott hányada levonható a helyi iparűzési adóból. A két új kedvezményezett a „ Közlekedésbiztonságért ” Közcélú Alapítvány és a Baranya és Pécsi Nyugdíjasokért Alapítvány. Költözik a PSZ. Az utóbbi években a Pedagógusok Szakszervezete Pécs Városi Bizottságának a Bánki Donát utcai iskolában volt az irodája. Az önkormányzat október 15-től a volt Petőfi utcai iskola hajdani szolgálati lakásában helyezte el a szakszervezetet. Az épületet 553 ezer forintért állíttatta helyre és a költözés költségeinek fedezetére 100 ezer Ft-ot adott. Az ipartörténet értékbemutatója Az Európa Tanács felhívása szerint a gazdaságtörténeti emlékek ugyanúgy részei a települések, országok történelmi értékeinek, mint a kulturális emlékek. Pécsett múzeumuk is lesz az államalapítás millenniumára. A Pécs-Baranyai Ipartörténeti Múzeum megteremtése érdekében - közalapítvány létesítésével - összefog Pécs Önkormányzata, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, továbbá számos baranyai nagy- vállalkozás. Az utóbbiak összesen mintegy 40-50 millió forint anyagi támogatásról adtak szándéknyilatkozatnak vehető ígéretet. Segítséget nyújtanak olyan kis- és középüzemek is, amelyeknek hagyományaik bemutatására alkalmas tárgyi és írásos emlékek vannak. Az Ipartörténeti Múzeum a Mária u. 35. szám alatt, a volt Angster Orgonagyárban kap helyet, amit az önkormányzat a múzeum tulajdonába adott. Az állandó kiállítás a Baranya és Pécs iparát meghatározó cégek fejlődési pályáját, valamint a jeles tradíciókkal bíró kis- és középüzemek emlékeit mutatja be a központi épületében. Felhasználja azokat a technikai berendezéseket, termékeket, dokumentumokat és tárgyi emlékeket, amelyeket a cégek, illetve más múzeumok rendelkezésre bocsátanak. A tervek szerint a múzeum területének külső karéját alkotó földszintes U-alakú épület- együttesben tradicionális kézműves mesterségeket űző iparosok kapnak majd bérleményeket. Ok a mesterség bemutató jellegű napi gyakorlása mellett árusítást is folytatnak. Ugyancsak ebben az épületrészben helyezik el az Angster- hagyatékot. Az Ipartörténeti Múzeum a volt Angster Orgonagyárban kap helyet fotó: Müller andrea Pécs kitüntetettjei, 1998 „Városháza Emlékérem” Dr. Szabó Szabolcs Dr. William A. Welsh Kovács Szabó János ' nyelv és dalműt, valagyakat tanít, karvezető tanára a 70 tagú női karnak és a 70 tagú vegyes karnak. Igényes, felkészült, gyermekcentrikus személyiség. Nagy szerepet vállalt a tehetségek kibontakoztatásában. Tanítványai több alkalommal Kazinczy-díjat szereztek. Kiemelkedő felkészítő munkájáért Kazinczy-érmet kapott. Az idei tanévben Keszthelyen a Helikoni ünnepségeken mindkét általa vezetett kórus arany fokozatot kapott, sőt a női kar a fesztivál fődíját is elhozta. Az Arizona Egyetem politikatudomány és közegészségtan professzora. 1991. óta sokoldalúan és eredményesen segíti a Tucson-Pécs testvérvárosi kapcsolat fejlődését. A közigazgatási szakemberek tucsoni továbbképzése, az Egyetemi Könyvtár Arizona termének kialakítása, a POTE, Baranya Megyei Kórház, illetve az Arizona Egyetem együttműködési megállapodás létrejötte, amerikai befektetők Pécsre irányítása, a pécsi küldöttségek, kulturális csoportok amerikai látogatásának szervezése, sportadományok, felszerelések eljuttatása fűződik a nevéhez. A Mecsek Egyesület és a Tubes Kilátó Alapítvány kuratóriumi titkára. Fáradtságot nem ismerve vette kezébe az egykori Tubes kilátó újjáépítésének ügyét. Kis összegű adományokból és a különböző természetbeni juttatások fel- használásával, társadalmi segítséggel, sokat tett a kilátó használható állapotba kerülése érdekében. A város a Mecsek országosan ritkaságnak számító szép kirándulóhelye és természeti nevezetessége hamarosan teljesen felújítottan várja a turistákat. .Ebben Kovács Szabó János felülmúlhatatlan érdemeket szerzett. Katus Attila Katus Tamás Szentgyörgyi Rómeó A Janus Pannonius Tudomány- egyetemen szereztek tanári diplomát. Az aerobik sportágban kiemelkedő teljesítményt nyújtó többszörös magyar bajnokok, Európa- és világbajnokok. Európa- és világkupákon I—III. helyezéseket értek el. Dunai Imre jegyzete A torony távlata „Beszéljünk másról!" Karinthy Frigyesnek az 1915- ben megjelent könyvecskéje viseli ezt a címet. A „más” alternatívája a világháború mindent elnyomó hírkötege volt, amelyben elég gyakran szerepelt akkortájt is Belgrád. De beszéljünk másról! Ami nem is könnyű ezekben a napokban. A választás közelében erősbödik a bábeli zűrzavar. Alig van olyan semlegesen tárgyalható téma, amit még senki nem vett célba. A mostani időszak egyébként is a legősibb időket idézi föl. Ahogy az már Mózes első könyvében szerepel: „Kezdetben minden ember egy közös nyelvet beszélt. És elhatározták, hogy várost építenek, égig érő toronnyal nevük megőrizendő. Ám Isten megbüntette őket e nagyralátásu- kért, összekuszálta nyelvüket, magukat sok országba szana- széjjel szórta”. Ä babiloni szuperszentély mintájára azonban építettek saját külön városokat tornyokkal és kevésbé hivalkodó épületekkel. Ám ezek sorsáról a jelenben ugyanúgy nehéz szót érteni, mint az eget karcoló elsőről. Például a mi magas házunk viszontagsága maholnap ülheti tízesztendős jubileumát. De beszéljünk másról, hiszen a kampány szele a toronyházat is elérte. Csak aztán magába nem ros- kadjon sokadszori figyelmet igazoló megtiszteltetéstől! Egyébként a - tágan értelmezett - városépítés szándékát kimondani a legkönnyebb az egész folyamatban. Utána mind csak nehezebb feladatok következnek. Ha egyáltalán sor kerülhet rájuk. Gyakran veszettül hosszú időbe telik például az is, amíg egy-egy városképet rontó értékes régi házat sikerül helyreállíttatni, mert se pénz, se igazi gazda. A Jókai téren a hajdani tejbisztró épülete az egyik példa. Mivel az egész ódon kis tér rendbetétele - okkal, ok nélkül - össze lett kapcsolva vele, sokszor firtattuk a ház renoválását, de hiába. Most pedig - úgy látszik - végre szép csendben építőmunka folyik benne. Semmi nem reménytelen tehát, ha kellő történelmi távlatba helyezzük a hiányokat és a feladatatokat. Végül is ez egy kétezer éves város. Folyton erről beszélünk. A közterület-használat módosult szabályai Október 1-jei hatállyal megváltoztatta a közgyűlés a közterület-használatról szóló rendeletét. Hatályon kívül helyezte a rendelet alkotmányellenesnek ítélt szakaszát, amely a nem pécsi vállalkozókra megemelt díjtételeket szabott ki. A változások sorában az új rendeletszöveg kimondja, hogy közterület-használati megállapodást kell kötni a mozgóbolti-, illetve mozgóárusításra, árusító automaták elhelyezésére, alkalmi javító és szolgáltató tevékenységre. A korábbi tilalom úgy módosult, hogy eddigi 6 m2 helyett 12 m2-nél nagyobb táblafelületű önálló hirdetőberendezést nem lehet közterületen elhelyezni. Ez a kiterjesztés azonban az idegenforgalom számára jelentős közterületekre nem vonatkozik. Az idegenforgalom számára jelentős közterületre kitelepült vendéglátóipari egységek bútorzatát a közterülethasználati megállapodást megelőzően a Város- és Környezetfejlesztési Bizottság Építészeti Albizottságával zsűriztetni kell. Ugyanitt a mobil tájékoztató és megállító táblákat csak abban az esetben kell zsűriztetni, ha a használatba adó e reklámhordozó esztétikai megjelenésében az építészeti albizottság általános irányelve alapján nem tud állást foglalni. A hatálybalépés előtt pavilon létesítésére kiadott közterület-használati engedély az abban foglalt lejárat napjáig érvényes. A lejáratot követően a pavilon tulajdonosával - kérelmére - a rendeletben előírt feltételek és az első fokú építési hatóság által megadott fennmaradási engedély alapján köthető közterület-használati megállapodás. Ez esetben a pályáztatás szabályait nem kell alkalmazni. Látja? Nem látja? Hogy lássa, jöjjön a BRAUN ÉS TÁRSAI OPTIKÁBA! Szemüvegkészítés gyermekek és felnőttek részére hagyományos, vékonyított, bifokális, multifokális lencsékkel. Szemüveg- és kontaktlencsetartozékok értékesítése. Braun és Társai Látszerész-Optlkai Bt. Pécs, Garay u. 24. Tel.: 06-20/9247-962 <viucCet Ennyi fűszer! No fene! Ettől jobb az étele! * fűszerek * fűszerkeverékek, * különlegességek * aromák, teák Pécs, Nagy J. u. 8. Nyitva: h-p.: 9-17, szó.: 9-12 Telefon: 72/319-035 (53913) DEXION-SALGO anyagok teljes választéka. Értékesítése gyári katalógus áron. Ingyenes tervezés és szállítás. Viszonteladóknak árkedvezmény. Feleslegessé vált polcrendszerét szétszereljük, megvásároljuk. Nagy tételben további kedvezmények. GUMIFLEX KFT Pécs, Megyeri út 66. Tel.: 72/311-809 j^Bcw«mO)k Személy, kisteher, ■ tehergépkocsi ■ ♦ GUMIKÖPENYEK ♦ a márkaképviseletnél, a legkedvezőbb árakon ! ÁRAINKAT CSÖKKENTETTÜK7 GUMIFLEX kft Pécs, Megyeri u. 66. Tel.: 72/311-809 Autóalkatrész-bolt Minden nyugati és keleti típusú kocsihoz alkatrészek azonnal, illetve rendelésre, rövid határidővel Fagyálló 295 Ft/kg Pécs, Krisztina tér 12. Tel: 440-001, 30/9274-772 7 CSOFEM Bt. ÉPÜLETGÉPÉSZETI SZAKÁRUHÁZ 7 ________Pécs. Naavárpádl u. 13/C, Tel.: 72;439-501. 72/438-407 AK CIÓS CSAPTELEPVÁSÁR A CS0FÉM BT-BEN! • Egykaros, kerámiabetétes Kludi csaptelepcsalád 20% árengedménnyel! Pl.: mosdó csaptelepcsalád 14.990 Ft helyett 11.990 Ft. • Novamix ART MOFÉM egykaros, kerámiabetétes csaptelepcsalád 15% engedménnyel! Pl.: mosdó csaptelep 14.270 Ft helyett 12.130 Ft. • MOFÉM TREND kerámiabetétes csaptelepcsalád 10% engedménnyel! Pl.: mosdó csaptelep 9.190 Ft helyett 8.271 Ft. A MOFÉM csaptelepek vásárlása esetén 3 év garancia! • Kludi csaptelepek vásárlása esetén 2 év garancia! • Falba süllyeszthető WC-tartály 25.600 Ft. • Rozsdamentes mosogatók 10% engedménnyel! Pl.: 1 mély panel 11.040 Ft helyett 9.936 Ft. • ÁNTSZ által elfogadott 3 mély mosogató 32.000 Ft. • Olasz kerámiabetétes, egykaros csaptelepek 7.500 Ft-tól! • Fali és álló gázkazánakció: 5%—10% engedménnyel, készpénzfizetés esetén. • VOGEL & NOOT lapradiátor-akció: 5%-20% engedménnyel, készpénzfizetés esetén. ,, Ne feledje, ha szerelvény, akkor CSOFÉM!’ Q). C/3 Q), —1 03 7T