Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-26 / 264. szám
Kultúra - Művelődés 1998. szeptember 26., szombat Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Hírcsatorna Zenei Világnap. Október 1-jén 19 óra 30-kor a Pécsi Bazilikában a Pécsi Szimfonikus Zenekar Lickl György műveit adja elő, vezényel Szkladányi Péter. Komlón a Színház és Hang- versenyteremben az Erkel Ferenc Zeneiskola 18 órától rendez koncertet a város kórusainak és többek közt Deák Árpád (oboa), Kiss Gyula (gitár), Salát Magdolna (ének) és Szalai Klára (zongora) fellépésével. JAK-tanulmányok. A fiatal írók József Attila Köre és a Pécsi Művelt Társalgó kétnapos találkozót rendez Pécsett a Művészetek Házában „JAK tanulmányi Napok” címmel. Október 2-án 17 órakor az előadások és a vita témája az irodalom és filozófia. 3-án 15 órai kezdettel az átírásról beszélgetnek. A találkozó szombaton 20 órakor felolvasóesttel zárul. A két nap előadói többek közt Bagossy László, Thomka Beáta, Závada Pál lesznek. Zene szemeinknek. Október 1-jén 17 órakor a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében a MATÁV „Zene szemeinknek” című pályázati tárlata nyílik. Az október 25-éig látogatható kiállításon Straub Elek, a MATÁV vezérigazgatója mond bevezetőt. Versekkel a pódiumon. Szeptember 28-án 19 órakor Pécsett a Művészetek Háza Fülep Lajos Termében Lázár Balázsnak, a Pécsi Nemzeti Színház művészének előadóestjét láthatjuk. A főiskolai Ady és Radnóti szavalóversenyt megnyerve, most Bertók László a „Három az ötödiken” és a „Deszkatavasz” című kötetéből választott versekkel lép a közönség elé. Az Ifjúsági Ház kínálatából. Pécsett az Ifjúsági Házban szeptember 27-én 19 órakor romaest lesz, amelyen Dörömböző Géza és zenekara lép fel. Énekel Csonka Anna. Szeptember 30-án 19 óra 30-tól Tanac Táncház lesz Szávai József vezetésével. A rajzok szimbólumrendszere könnyebben érthető mint a zenéé (Egy beteg férfi alkotása) Megszabadulva a szó kötöttségétől „A művészeti terápiák és a kifejezés pszichológiájának perspektívái” címmel tart háromnapos konferenciát Pécsett, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a POTE Pszichiátriai Klinikája, a Magyar Pszichiátriai Társaság Kifejezés-pszicho- patológiai és Művészeti Terápiás Szekciója, a Nemzetközi Kife- jezés-pszichopatológiai és Művészeti Terápiás Társaság és az Albert Schweitzer Zeneterápiás Társaság. A konferencián francia és amerikai tudósok is részt vesznek. Dr. Trixler Mátyással (első kis képünk), a pszichiátriai klinika professzorával és Sasvári Attilával (második kis képünk), a zeneművészeti főiskola pszichológus igazgatójával beszélgettünk. T. M. - Még ennek a klinikának a megalakulásakor, Reuter Kamilló professzor igazgatása idején alakult ki az érdeklődés az itt ápolt pszichiátriai betegek grafikus kifejeződései iránt. Az évek alatt komoly kollekció gyűlt össze, s a következő igazgató idején Jakab Irén kezdte feldolgozni, lélektani szempontból elemezni a rajzokat, melyből könyv is született; a klinikának tehát létezik egy olyan hagyománya, amelyet ma is ápolunk.- Milyen szerepe van a művészeti terápiának a pszichiátriai gyógyításban ? T. M. - Á művészeti terápiák a pszichiátriai gyógyításnak lényeges részét képezik, de nem önmagukban, hanem komplex terápiás rendszerben található meg a helyük. Különösen azokban az esetekben, amikor a pácienseknek gondot okoz a verbális kommunikáció, a pszichoterápiák ugyanis többségükben szóbeli közlés alapján működnek, a szó az orvossal való kapcsolat eszköze. Bizonyos lelki zavarok esetében ez akadozhat vagy egyáltalán nem működik, ilyenkor nagyon jó kiegészítő csatorna a közlésre a rajz vagy a zene. Ezen az ágon fejeződhetnek ki belső lelki tartalmak, ennek megértéséhez természetesen ismerni kell a beteg élettörténetét. — Tehát lényegét tekintve nincs különbség rajz- és zeneterápia között. T. M. - A rajz szimbólumrendszere, megérthetősége köny- nyebb, kidolgozottabb, a zene vonatkozásában mindez nehezebb. A súlyosabb lelki zavarokban szenvedő pácienseknél többségében kivitelezhetőbb a rajz, technikailag bonyolultabb nekiállni zenélni, amelyhez helyiség, eszköz kell.- Maga a passzív zenehallgatás nem lehet a terápia módja ? S. A. - Az aktív zeneterápia során a beteg meg is szólaltatja a hangszert, melynek révén a belső érzések kifejezésre juttathatók. Volt olyan, aki kizárólag dobon szeretett játszani azért, mert mint mondta, az anyósa iránti indulatait igyekezett kifejezni. Voltaképpen a hangban jelenik meg mindaz, amit érez és gondol, és ez lefordítható szavakra. A passzív zene- hallgatást mi receptív, befogadó zenehallgatásnak hívjuk, mert nem hisszük, hogy passzivitásról van szó, hiszen a zene olyan emóciókat, emlékképeket, képzeleti képeket, élettörténeteket indukál, melyek lefordíthatok verbális nyelvre. Volt olyan páciensünk, egy amerikai hölgy, akivel sokáig nem sikerült kapcsolatot teremteni, a terápiás csoportban is teljesen passzív volt. Egyszer viszont Albinoni Adaggiojának gyönyörű feldolgozását hallgattuk, s alig telt el másfél perc, sírni kezdett, s attól kezdve, hogy felszakadt benne valami, mintha kicserélődött volna.-Mérhető-e a művészeti terápia hatékonysága? T. M. - A súlyosabb esetekben természetesen nem önállóan, hanem a gyógyszeres vagy egyéb pszichoterápiás formák mellett, azt kiegészítve alkalmazható, s ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy mennyi írható a művészeti terápia, azon belül a grafikus vagy zeneterápiák javára, azt roppant nehéz megmondani. Ehhez megfelelő kontrollcsoportokat kellene kidolgozni, de valójában ilyen természetű méréseket nem végeztünk. A klinikai tapasztalat alapján tudjuk azt, hogy a különböző terápiás formák, azok kombinációi mennyiben segítik elő az eredményességet. S. A. - Az eredményesség mérése mindenhol a világon problémát okoz. Németországban például Herbert von Karajan áldozott hatalmas pénzeket ilyen jellegű kutatásokra, de nemigen értek el eredményt, még nem találták ki tehát a mérési módszereket. De mindennek ellenére az eredményesség megléte vitathatatlan, és mindenképpen kézzel fogható. T. M. - Azt azért hangsúlyozni szeretném, hogy a művészeti terápia az abban részt vevő páciensektől nem vár el egyfajta képzettséget, s nem szempont, hogy a megjelenő produktumok bírnak-e művészeti, esztétikai értékkel vagy sem; szerencsés esetben előfordulhat ez is, de a lényeg a kifejeződés, az a lehetőség, hogy megszabadulva a szavak kötöttségétől, érzéseit meg tudja jeleníteni rajzban, zenében vagy mozgásban és sok egyéb módon is. Cseri László Zord idők nyomában A történelmet ritkán látja, aki éli. Azt tartjuk, hogy kell az idő múlásával teremtődő távolság, a rálátás a sorsfordító történelmi eseményekre ahhoz, hogy tisztán lássunk, vagy legalább emlékezni merjünk. A magyar huszadik század rendkívül gyors változásai azonban nem engedik meg, hogy évszázadokat várjunk az összegzésekkel. A Pannónia Könyvek új kötetében, mely Zord idők nyomában címmel jelent meg, nagy ívű történelmi-társadalmi tablót tár elénk a szerző, Bozóky Éva, aki a világháború és a rendszerváltás közti időszak szemtanúja. De több is annál, hiszen Donáth Ferenc, a hazai politikatörténet jelentős alakjának feleségeként résztvevője és hiteles krónikása is a korszak szellemi és politikai történéseinek. Emlékiratában a Nagy Imre-csoport tragikus történetét dolgozza fel sajátos szemszögből láttatva az eseményeket. A közel 400 oldalas munka irodalmi igénnyel megírt memoár, de olvasmányos családregény is, s egyben kordokumentum, mely nemcsak az akkori politikai események hátterét világítja meg, nem csupán a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjáról, Donáth Imréről vagy a börtönvilágról ír, hanem a mindennapok küzdelmeiről is. Ahogyan az írónő vallja: „erről a nemzedékek életét megtartó erőfeszítésről szól ez a könyv, meg a lét apró, mégis nélkülözhetetlen dolgairól, és persze a legfontosabbról: a szereplőket egymáshoz láncoló szeretetről.” A személyes hang, a szubjektív szemlélet Bozóky Éva e munkájában is történelmi tényismerettel társul, s így a Politikatörténeti Alapítvány támogatásával megjelent kötet a közelmúlt hitelesebb, tisztább megítélésének lehetőségét teremti meg. H. I. Gy. Képzelt látogatás Eszenyi Enikő otthonában címmel önálló esttel mutatkozott be a színművésznő Pécsett, az Ifjúsági Házban. fotó: wéber tamás Megjelent a Somogy A Somogy idei ötödik száma Fejér megye irodalmi és művészeti életét mutatja be. Az írások a szerző személye vagy tárgyuk okán kapcsolódnak a megye kulturális múltjához és jelenéhez. A szerzők közül verssel - többek között - Péntek Imre, Simek Valéria, Gellén-Miklós Gábor, Weöres Sándor, Menyhárd Alfréd szerepelnek, szépprózai írással Kalász Márton, Kálnay Adél, Kemény Dezső, Dienes Ottó van jelen. A város irodalmi múltját Bakonyi István értékeli, a színházi élettel Sobor Antal írása foglalkozik. A tanulmányok közül kiemelkedik Csűrös Miklós Kodolányi János tanulmánya, valamint Veress Dániel esszéje Cs. Szabó Lászlóról. A táci Kárpátia Parkkal foglalkozik Panyik István írása. Kiemelt figyelmet érdemelnek azok a költemények - Pintér Lajos és Galambost László versei -, amelyek Szent István alakját idézik az olvasó elé. Futnak a képek FILMJEGYZET Oroszlánkölykök, élők, meztelenek, holtak A Ryan közlegény megmentése című új Spielberg-opusz a normandiai partraszállás hőseinek állít emléket. A háborús epika ősi hagyományainak megfelelően egyetlen, s az ügy szempontjából látszólag mellékes epizód tükrében ábrázolja - cseppben a tengert - a hatalmas történelmi eseménysor egészét. De más szempontból is klasszikus veretű és tradicionális reto- rikájú ez a film. Kompozíciója például a réges-régi hídszerkezet szabályait követi hármas ívével: félórás háborús totálkép után (amely a manapság divatos „diszkószerű” vetítési módszerekkel, a mikrofonok fülsiketítő lármája következtében, sajnos, a szó esztétikai értelmében élvezhetetlenné válik) s egy ugyanilyen teijedelmű csatakép előtt, tehát a cselekmény két tartópillére között, laza - és helyenként bőbeszédű - epizódfüzért látunk. A film a történet elmondása során, s a rendező ebben is a műfaj előírásait követi, erkölcsi kérdéseket boncolgat: nehéz döntések elé állítván hőseit. Szabad-e egy emberért több életet kockára tenni? Mit kell cselekedni az elfogott ellenséggel: kivégezzük-e, hiszen megölte bajtársunkat, vagy hadifogolynak tekintsük, s kíméljük meg az életét? És végül: mit tegyen a testvérei közül egyedül életben maradt Ryan fiú? Engedelmeskedjen-e a vezérkari főnök parancsának, aki, humánus meggondolásból haladéktalanul hazaszólítja őt, vagy pedig, egy másfajta emberi felszólításnak engedve, tartson ki társai oldalán azon a hídfőálláson, amely a cselekmény logikája szerint a két világ összecsapásának színterévé válik. Spielberg a látvány megfogalmazása során is egyfajta tradíciót követ, ám ezúttal olyant, amiről a háborús témájú mozgókép általában meg szokott feledkezni: filmje az egykori haditudósítók dokumentumfelvételeit idézi. A világítás nyers, általában fénytelen, sötét tónusú, a kamera meg-megbillen, izgatottan-kapkodva követi az eseményeket, mintha maga is azok részese lenne. Ez a látszólagos „megrendezetlenség” azonban, noha igen hatásos, merőben ellentétes a helyenként valóban sokkoló felvételek nagyon is tudatos, a plánok igen széles skáláját alkalmazó megoldásaival, s ezt a vizuális feszültséget a film nem mindig képes elfogadtatni velünk. Alkalmasint ebből a kettős - egyszerre dokumentáló és stili- záltan míveskedő - törekvésből következik, hogy a rendező a szükségesnél jóval kevesebb gondot fordít a jellemrajzra, s ezt főként a főhős, Miller százados esetében fájlaljuk. Tom Hanks így is súlyt ad a figurának, ám olykor bosszantóan nincs elég szövege. És, sajnos, a háborús filmek régi hibája is megmutatkozik: az ellenség ábrázolása elmarad, egyetlen sematikus torzképpel kell beérnünk. A nyitó és záróképen mégiscsak méltán lobog a csillagossávos lobogó, a hősök emléke előtt úsztelegve. Nagy Imre Miller százados szerepében Tom Hanks k 1 * i i *