Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-25 / 263. szám
1998. szeptember 25., péntek Háttér-Riport Dünántúli Napló 11 Pusztuló kőkeresztek Amikor a jó szándék többet árt, mint használ A Baranyában most folyó országos műemlékrevízió alkalmával derült ki, hogy a történeti értéket képviselő, nemegyszer művé- sri kvalitással bíró kőkereszteket, szentszobrokat újabb veszélyek fenyegetik. Az elmúlt évtizedek,- gyakran politikai indíttatású, szándékos rongálásai után megmaradt vallási emlékek egy részén a mostanság divatozó, olajfestékes mázolások okoznak súlyos károkat. Ennél is komolyabb gondot jelent az, hogy az utóbbi években, az újító szándéknak nemegyszer majd kétszáz éves keresztek, kálvária-csoportok estek áldozatul. Ezeket jellegtelen, egy kaptafára készült, gyári széria alumínium öntvény korpuszokkal felszerelt, műkő keresztekre cserélik - eltüntetve múltunk fontos tanúit, az őseinktől maradt történelmi örökséget. Minderről Sonkoly Károly művészettörténész beszélt lapunknak. A pannon táj jellegzetes elemei a kőkeresztek, szentszobrok, „bildstock”-ok. Az útmenti, vagy más néven mezei műemlékek, kisműemlékek túlnyomó többsége szakrális jellegű. A katolikus vidékeken mindenfelé - legnagyobb számban és Az olajfesték hatására szétfagyott Szent Vendel-dom- bormű Fazekasbodán gazdagságban a sváb falvak régiójában - megtalálhatók. Belesimulnak környezetükbe, az eltelt évtizedek, évszázadok során szerves, elválaszthatatlan részévé váltak. Baranyában az ezret is meghaladó számban maradtak fent. A talapzatok felirataiból sokat megtudhatunk az állíttatókról, akik között előfordulnak magánszemélyek, testületek, de az sem ritka, hogy a község a donátor. Az indítékokról is ezek a megkopott sorok mesélnek. A leggyakoribb, a „Zur Ehre Gottes” „Isten dicsőségére” kezdőformula. Fogadalom, baleset, haláleset, gyógyulás, szerencsés hazatérés a háborúból, vagy egy segítőszent oltalmának kérése áll a kereszt-, szoborállítás hátterében. Felavatásukat az egyházi szertartással történt be- szentelés jelentette. Készítőik általában helyi, baranyai mesterek voltak. Az elmúlt századokban - köszönhetően az itteni kőbányáknak - Pécsett, Mecseknádasdon, Kővágószőlősön és a megye más településein valóságos kőfaragó iskolák jöttek létre, amelyeknek munkái, Baranyán kívül, elkerültek a régió távolabbi vidékeire is. A költségesebb, nagyobb szabású szoborcsoportoknál, például a Szentháromság-emlékeknél, gyakran alkalmaztak felkészültebb művészeket. Viszont a többség, főleg a keresztek, a népművészet felé mutató, egyszerűbb kőfaragómunka, bár ezek között sem ritka az igényes, kiemelkedő színvonalú alkotás, mondja a művészettörténész. Az egykori adományozók a fenntartást biztosító alapítványt tettek a plébánián, vagy az utódokra is érvényes kötelezettséget vállaltak erre. Ma is sokfelé az ő leszármazottaik gondozzák a kereszteket, szobrokat, s a rendszerváltás óta az önkormányzatok is részt vesznek ebben a munkában. A szakrális emlékekhez kapcsolódó kultuszélet, tisztelet megújulása azonban veszélyeket is rejt magában, mivel a felajánlás „modem” segédeszközei nemegyszer károsítják őket. Régi- ónkbán a keresztek, szobrok leggyakrabban felhasznált anyaga - a műkő elterjedése előtt - a Mecsekben bányászott, úgynevezett budafai homokkő volt. Ebből a szép, sárgásbarna színű anyagból készült például a pécsi székesegyház tornyainak külső burkolata is. Könnyen faragható, viszont kevésbé tartós, nem állja a fagyot. A pusztuló emlékeket a jó szándékú hívek újabban egyre gyakrabban maguk repa- rálgatják, vagy a szükséges felkészültséggel, gyakorlattal nem rendelkező iparosokat foglalkoztatnak. A kontármunka eredménye az emlék eredeti képét meghami- Pusztulásnak sító, hibás kiegé- zsokon szítés is. Sok kárt okoztak a cementes javítások. Ennek az anyagnak más a hőtágulása, mint a homokkőnek, s így, feszítő ékként működve, csak fokozza a fagy romboló hatását. Ma már Magyarországon is kaphatók olyan, korszerű, külföldi laboratóriumokban kifejlesztett, a gyakorlatban is kipróbált, egyszerűen kezelhető, kőjavító, kőpótló anyagok, amelyeknek alkalmazását az átlagos képzettségű kőfaragók, műkövesek is könnyen elsajátíthatják. Ezen gyártmányok választéka szín és szemcseszerkezet szempontjából minden elképzelhető igényt kielégít, s a budafai homokkőre is alkalmazható. Persze ajánlatos, hogy a nagyobb művészi értékkel bíró emlékek javításánál mindenképpen kérjük kőrestaurátor szakember tanácsát, vagy indult kőkereszt Palotabobízzuk rá a munkát. A budafai homokkő felületi pusztulásának legjobb és legolcsóbb gyógyszere a mész. Régebben általános gyakorlat volt faluhelyen a keresztek, szobrok meszelése, amelyet általában az asszonyok végeztek a húsvét előtti időszakban. Ez a módszer konzerválta a puha követ. Többfelé, főleg a svábok lakta vidékeken dívott a színes festés, de erre a célra is csak meszet használtak. Manapság, „modern” korunkban a „korszerűbb” anyagok jöttek divatba. Olaj-, zománc-, beton- illetve különféle szintetikus festékekkel mázolták be az előtte cementtel kijavítgatott, vagy cementes habarccsal lefröcskölt kőemlékeket, így gondolván azokat „megszépíteni”, Az eredmény a fokozódó kőpusztulás. A cementes réteg, illetve a fenti festékek - szemben a szellőzést is biztosító, korábbi meszeléssel - teljesen elzárják a kő felületét. A bekerülő víz nem tud kipárologni, ezért a téli fagyok idején szétfeszíti a gyenge homokkövet. Néhány év alatt eltűnik az eredeti felület, gyakran az egész szobor darabokra esik. A megoldás a visszatérés a hagyományos meszeléshez. Szemben az egyes, a „csiricsáré” festést lekicsinylő kollégákkal - hangsúlyozza Sonkoly - nem a keresztek színezése ellen kell küzdeni. Ez szerves, kitörölhetetlen része például a baranyai svábság népi kultúrájának, s mint ilyen, mindenképpen megőrzendő. Viszont az emlékeket pusztító, új festékek használatával fel kell hagyni, mert a végén nem lesz mit őrizni, festeni. Cs. L. A megvédés technikája A színezéshez a hagyományos, mészhez kevert oxidfestékek alkalmazandók. Előtte azonban el kell távolítani a káros, például olajfesték réteget. Erre a drótkefe nem alkalmas, mert használata során elpusztul a szobor felülete! # Szerves oldószerekkel végrehajtott „dunsztoló” pakolást kell felhelyezni a kőre , s ezt, a mélyebben beszívódott festék eltávolításához, esetleg többször megismételve. Erre a feladatra is beszerezhetők korszerű, jobb hatásfokkal dolgozó, de a kőfelületet kímélő, német vegyszer: az Alkutex Abbeizer marató. II A fésték eltávolítását követően, a nagyobb hibák javítására, a már említett új, kőbarát anyagok használata ajánlatos. Ezután jöhet a kőanyag fellazult felületének szilárdítása, impregnálása, amihez szintén kaphatók kiváló gyártmányok: a német Rem- mers Funcosil kőjavító habarcsa és a svájci SOLEMO cég „BL” cementmentes terméskőjavító habarcsa. Létezik olcsóbb, bárki által kivitelezhető metódus is. A homokkő szobrokat nyáron, nagy hőségben, egy héten keresztül, naponta kétszer, háti permetezőből alaposan meg kell locsolni mészvízzel. A melegben a víz gyorsan elpárolog, de a mészkris- tályok bent maradva összeragasztják, megszilárdítják a kőanyagot. Ezután jöhet a meszes festés, akár színekkel is. Dr. Szalai István jegyzete Ordító generáció Rekedt, hörgő hangú ordíto- zás hallatszik, vonító üvöltésekkel tarkítva. Időnként csörömpölés, robbanás, sziréna fokozza a fülsiketítő zajt. Mi ez? Fegyenclázadás? Vagy megint verik a papot a gyen- gédlelkű apácák Bumunya- pusztán? Nem kérem. Rajzfilmet sugároz a tévé, amely előtt gyermekeink, unokáink tízezrei ülnek és gyönyörködnek a fogszabályozásról lemaradt, krokodilszájú mesehősökben, akiknek a fülük helyén van a szemük (az egyik). Két-három éves korban ilyen zajban kezdenek ismerkedni a világgal. Aztán jön az óvoda, az iskola. Természetes, hogy a szünetekben egészséges, jókedvű zsivajgás hallatszik. Hadd fejlődjön a tüdeje a gyereknek - mondják a felnőttek, akik bizonyos mértékig fásultak a zaj iránt. Az emberi ordításnak nincs írásban szabályozott mértéke. Túl hangos vagy - mondják néhol. Mihez képest? - kérdeznek vissza. A jó ízléshez képest - lenne a válasz. Hát ez meg mi ? Itt a vége. A gyermekből ifjú lesz. Szórakozik, zenét hallgat, amit kénytelen meghallani az egész utca. A közeli szomszédoknál mozog a csillár, az asztalon ütemesen rezegnek az evőeszközök, a nagypapa szájából kiesik a protézis. Házibuli. Egyenértékű a természeti csapással. Ballagás idején tragédia, ha egy társasházban, vagy közelben tanár, vagy pláne több tanár lakik. Amit a jószándékú búcsúzó ballagok szerenád címen előadnak, az nem „kis éji zene” Mozarttól. Időnként - elég gyakran - éjjelente autók érkeznek maximális hangerőre beállított, zenét nélkülöző dobszólókkal. Akik elfelejtették a redőnyöket lehúzni, azoké most ütemesen magától leereszkedik. Beszeszelt társaság záróra utáni ébresztőt tart az utcákon. Ők azt hiszik, hogy mai népszerű slágereket énekelnek. Mi ezt artikulálatlan ordításként halljuk, szövege pedig magyarra fordítva a nő- gyógyászati tankönyvből ismerős. Senki nem szól rájuk, hogy csend legyen. Nagyjából ilyen zajokban telik-múlik fiataljaink első huszonöt éve. Negyven évvel később két idős egyén beszélget(ne) a sétatéri pádon. Az egyik hallás- károsodott, a másiknak nincs hangja. Szájról olvasnak. Egy könyv, Amerikába készülő diákoknak Érdekes kötetet jelentett meg a békéscsabai Te van könyvkiadó: egy 16 éves magyar diák amerikai útirajzát. Ar- pási Zoltán János magyar cserediákok kiutaztatásával foglalkozó iroda közvetítésével jutott ki az USA-ba, egy tanévet töltött a kanadai határ mellett fekvő Idaho államban. A tíz hónap alatt egy mormon családnál lakott, közelről látta életüket, felvette szokásaikat, gyakorolta vallásukat. A tanév során együtt élt a középiskola diákjaival, együtt sportolt és szórakozott velük. Az így szerzett tapasztalatait írta meg Hogyan bírjuk ki Amerikát? címmel. A könyvből megtudhatjuk, milyen kétségek gyötörték és remények foglalkoztatták elutazása előtt, hogyan illeszkedett be az amerikai életbe, mi kellett ahhoz, hogy jól •érezze magát. A könyvből választ kapunk arra. a.kérdésre is, milyenek az amerikai gimnáziumok, mi a szerepe a sportnak a nevelésben, mit jelent magyarnak lenni Amerikában, mi a különbség a magyar és az amerikai életfelfogás, az étkezési és egyéb szokások között. A szerző nem rejti véka alá érzelmeit sem, miközben tényszerűen ír áz amerikai valóságról, elfogultan, élvezetes stílusban szól személyes élményeiről, a családról, vallásról, iskoláról, utazásról, ünnepről, örömről, bánatról, az itthon maradt hozzátartozó haláláról, ösz- szességében arról, hogyan is bírta ki egy évig távol Magyarországtól, a családtól. Arpási Zoltán János munkája jó útravaló azoknak a közép- iskolásoknak, akik az USA-ba készülnek tanulni. Beruházások - interneten Az amerikaik régen megszokták, hogy telefonon adják fel megrendeléseiket a puskától a kerékpárig és a karácsonyfáig. Hitelkártyája szinte mindenkinek van, annak számát megadva a kereskedő ellenőrizheti a vevő hitelképességét, majd lehívhatja számlájáról az ösz- szeget és küldi az árút. Most először kapott egy amerikai beruházási alap engedélyt arra, hogy ezzel a technikával gyarapítsa ügyfeleinek számát és a pénzét. Az ügylet az interneten bonyolódik: az alap meghirdeti ajánlatát s az érdeklődő Visa vagy Master bankkártyájának számát megadva fizetheti be az általa kívánt összeget. A cég azt is vállalja, hogy a befizető adatait titkosítva kezeli és így továbbítja a rendszeren. A dolog kitűnően bevált, az úttörő kaliforniai Technology Funding, amely ígéretes új technológiákba ruház be, több száz millió dolláros összegeket tudott felhalmozni. A bökkenő csak az, ha valaki megfeledkezik arról, hogy hitelből ruházott be. Amíg a vásárló havonta kifizeti a felhalmozódott adósságát, addig a banknak jó üzlet a 4—7 százalékos jutalék. Amennyiben azonban a kártyatulajdonos nem, vagy csak részben fizet, akkor igen magas, akár 20 százalékos kamatot is kell fizetnie a hitelért vagy elveszíti a hitelben vásárolt árút. De ez sokkal bonyolultabb a beruházásoknál. Jogilag sem tisztázott mi, lesz azzal a hitelkártyás beruházással, amelyet nem fizetnek ki. FEB A légköri oxigén változásai Hogyan kaptak szárnyra az ősgyíkok? Egy amerikai kutató, Robert Dudley professzor úgy gondolja, rájött, miért tudták meghódítani a szárazföldi élőlények a levegőt. Szerinte ennek oka abban keresendő, hogy bizonyos földtörténeti korszakokban szokatlanul magas koncentrációt ért el a légköri oxigén. Azokban az erdőkben, amelyekből az évmilliók során kőszén lett, mintegy 300 millió évvel ezelőtt gigantikus lepkék köröztek a levegőben, szárnyuk fesztávólsága elérte akár a háromnegyed métert is. Jóval később, mintegy 80 millió éve, a Kréta korban 12 méteres fesztávú szárnyakkal „ékesített” repülő dinoszauruszok sötétítették el az eget. De miért emelkedtek a levegőbe ezek az óriások, egyáltalán hogyan vált ez lehetségessé? Valószínűleg a légkör összetétele volt másmilyen, mint ma. Jelenleg az atmoszféra átlagosan 21 térfogatszázaléknyi oxigént tartalmaz. Az óceánok mélyén lerakodott ősmaradványok, sze- dimentumok vizsgálata azonban azt mutatja, hogy a légköri oxigén mennyisége az évmilliók során jelentősen ingadozott. A Karbon-korban, amikor az óriáslepkék keringtek a levegőben, ez az érték meghaladta a 35 (!) százalékot. A növekedés oka valószínűleg a növényzet gyors burjánzása lehetett. Később az oxigénhányad jelentősen csökkent a légkörben, majd a Jura-korban, mintegy 190-135 millió évvel ezelőtt újra 26 százalék fölé emelkedett. Történetesen ez volt az a földtörténeti korszak, amely a szauruszoknak, köztük a repülő óriásgyíkoknak is a fénykora volt. Ez a magas oxigén koncentráció hosszú időn át fennmaradt. Csak 65 millió évvel ezelőtt, a szauruszok tömeges kipusztulásának időszakában változott meg, talán valóban egy óriásmeteor becsapódásának következtében. Tudjuk, az oxigén az élő szervezet legfőbb energiaforrása. Magas koncentrációja intenzív anyagcserét tesz lehetővé. A repüléshez pedig sok energia, gyors anyagcsere szükségeltetik. A nagy testű élőlényeknek a felemelkedéshez rengeteg oxigénre volt szükségük. Egyébként a dinók pusztulása után újabb oxigéndúsulás tette lehetővé a gerincesek levegőbe emelkedését. Azóta tudnak repülni például a denevérek, sőt a madarak is. A híres-neves ősmadár, az „Ar- cheopterix” a késői Jura-korból való. A magasabb oxigénkoncentráció eredményeképpen egyébként a levegő sűrűbb is volt, ami megkönnyítette a felemelkedést. A mai 21 százalékos oxigénkoncentráció mellett biztosan nem tudnának szárnyra kapni olyan súlyos állatok, mint amilyenek a repülő őshüllők voltak. Ferenczy Europress 4
