Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-24 / 262. szám
1998. szeptember 24., csütörtök Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 A Jaruzelski puccs miatt döntött úgy: megtanul kínaiul Karátson Gábor 1935-ben született Budapesten. Az 1956-os forradalom után másfél évre börtönbe csukják. Szabadulása után outsider-ként él az országban. Fest, ír. Neve a 80-as évek végén kezd ismerté válni, tevékeny tagja ugyanis a Duna Körnek. Mellesleg ír két regényt és számtalan esszét, lefordítja az egyik legrégibb kínai könyvet, a Tao te Kinget. 1991 óta tanít a Janus Pannonius Tudományegyetemen. Dunai Imre jegyzete Az ünnep ünneplése- Sokan nem értik, Duna-ügy- ben mit kell annyit dumálni. Mondják: építsék meg a vízlépcsőt, ha már annyi pénzt beleöltek!- Értelmesnek tekintett embereknek semmiféle érzékenységük nincs az életjelenségek iránt. Az is furcsa, hogy itt van a Duna, itt folyik keresztül egy nagy folyó, és nem ismerik. Mikszáth Kálmán azt írta, hogy Magyarország területének jelentős részét el fogja veszíteni, mert mindenki Pesten nyüzsög, és nem tudják, mi van máshol, mi van a széleken. Ha Zemplénben járok, azt látom, hogy ott senki nincs, nem mennek oda az emberek, mert azt mondják, hogy messze van. Nyugodtan elcsatolhatnák azt a vidéket, szerintem senkinek sem tűnne fel.- A modernizációval járt a táj iránti érzékenység elvesztése, vagy van ennek valami mélyebb oka is?- Nyáron Erdélyben olvastam Corten A tőkés társaságok világuralma című könyvét. Egy Fülöp-szigeteki kis szigetről ír, ahol aranymosók éltek évszázadok óta, akik valami speciális technikával dolgoztak. Nem lettek multimilliomosok, de valahogy megéltek. Aztán egy társaság megvette ezt a területet, és most valamilyen vegyszerrel mossák az aranyat. Minden tönkremegy, aztán majd otthagyják a szigetet legyalulva. Ezeknek az embereknek a gyerekei már nem fogják érezni, hogy nagy baj van. Ez történt szerintem velünk is. Gyökérte- len emberek élnek ezen a tájon. Az Alföldet például kiszárították, és a régi tocsogók helyén most csak a sívó táj látható. Rengeteg a menekült, az ország egy jelentős része Erdélyből és a Felvidékről jött. Én is menekültektől származom, és itt Budapesten úgy érzem magam, mint az idegen kutya, pedig itt születtem. Nagy baj, amikor az ember nem ott él, ahová kötődik.- Azt írja valahol, hogy a hangulatok kimennek a világból. Mi marad itt?- Most tűnt fel nekem, hogy a Teremtés könyvében, ahol a bűnbeesés leírása található, az a híres „Adám, hol vagy” úgy van bevezetve, hogy „Az Úristen hűvös alkonyaikor a kertben sétált”. Nem így szokták elképzelni az Istent, de ennek nagyon jó hangulata van. Nem uralkodik a világ felett, nem ítél, hanem sétál a kertben. Ilyenkor ősszel visszajönnek a gyerekkori hangulatok, szinte kézzelfogható közelségbe kerülnek. Mindig úgy szoktak erről beszélni, fitymálva, hogy „ez csak olyan hangulat”, pedig ez a legfontosabb valahogy. Ezek most elmennek, kikergetik őket. Mint ahogy az állatok közül is csak az ilyen szerencsétlenek bírják ki, mint az ember, meg a galambok. Mintha a csókák és a verebek is elhúzták volna a csíkot a városokból. Minden botanikus ismerősöm azt mondja, hogy a legfinomabb növények sincsenek már itt.- Az emberekre is igaz ez?- A kisgyerekekben és a fiatalokban mindig érzem azt a csodaszerű valamit, amire aztán rámászik a világ. Amikor az egyetemről kimennek, akkor ennek vége lesz, mintha egy géppisztoly-sortűz alá kerülne az életük. A megélhetés, a karriervágy, házassági és szexuális ügyek, hogy ki mit tud magának megvédeni, ez lesz a fontos. Olyan hamar megkeményednek az emberek.- Melyek voltak a legmeghatározóbb élményei gyerekkorában?- A legfontosabb nyilván anyám halála volt. Meghalt az ostrom alatt. Nem szerettem a gyerekkort. Ott volt a háború, amitől nem féltem tudatosan, de borzalmasakat álmodtam éjszakáiként, úgyhogy mindig imádkoztam azért, hogy ne álmodjak. Utólag jöttem rá, mik történtek akkor körülöttem, amit nekem mint gyereknek nem meséltek el. Mellettünk volt egy kis ház, amiben lakott egy bácsi, aki eltűnt. Nem szerettem egyébként, nagyon mogorva ember volt. Persze lehet, hogy megvolt rá minden oka, sejtette, mi vár rá. A mi családunk nem volt fenyegetve, csak a bombák által, de valahogy nem szerettem azt a közeget. Van egy görög mondás: „A gyermek nem boldog.” Furcsa módon anyám halála után kezdett el jó lenni a gyerekkor. Elhúzódtam mindentől. Akkor már kommunizmus volt, amitől annyira undorodtam, hogy amikor hazajöttem az iskolából, mindig lezuhanyoztam. A Gellért-hegyen laktunk, ami akkor még elvarázsolt hely volt. Még rádiót sem nagyon hallgattunk. Elkezdtem kínai festészetről szóló könyveket olvasni, festettem akvarelleket, elsáncoltam magamat, ültem a kertünkben, azt képzeltem, hogy én vagyok Hűi Cung császár. Aztán rövidesen rájöttem, hogy én mindennel szemben állok, és ez kellemes volt. Megértettem: most az következik, hogy én mit gondolok. Abból az időből emlékszem jó hangulatokra. A kertek, a fák, a sündisznók, a kínai képek. Nem képzelődés volt ez, hanem építkezés. Aztán jött a kamaszkor, költő akartam lenni, fölfedeztem a népi irodalmat, baloldalinak kezdtem magam érezni.- Mit csinált a forradalomban, miért csukták le? Úgy volt egy darabig, hogy fölakasztják.- Kétszer tartóztattak le, először márciusban, majd júniusban. Féltem, hogy koncepciós per készül, kell öt egyetemista, akiket fölakasztanak. Aztán egyik napról a másikra elejtették ezt a vádat. Benne voltam á Forradalmi Bizottságban, amikor ezeket betiltották, rögtön átalakultunk MEFESZ-szé, így folytattuk a tevékenységünket még januárban is. Sokáig szí- vóskodtunk, nyilván ez is szemet szúrt. Tüntetések előtt röpcédulákat olvastam fel, felszólaltam az egyetemen egy évfolyamgyűlésen. Lövöldözni nem lövöldöztem, és ez nagyon nyomasztott, mert én azt helyeseltem. De nem tudnék rálőni egy emberre. Olyan gyorsan repül egy golyó. Haragudtam magamra emiatt. Ma is élvezném, hogy lövöldöztem, de az nagyon fájna, ha valakit eltaláltam volna. Hát így nem lehetett harcolni. Nem voltam egy Robin Hood, de nagyon megharagudtak rám, szerintem azóta is haragszanak, de ez kölcsönös. Nem tudom megbocsátani nekik, hogy szétlőtték a várost, ezenkívül sokszor érzem úgy, hogy ez volt a mi esélyünk, és ez most már jóvátehetetlen. Azokban a hetekben valami irtózatos hőfokon fölolvadtak a ségek. Az a szerelmi légkör tetszett nekem, mintha mindenki mindenkibe szerelmes lett volna. Azt hiszem, akkor láttam Budapestet, se azelőtt, se azóta. Nyilván ehhez kellett az is, hogy sokan meghaljanak, valami furcsa aurát teremtett ez. De ezt a katarzist talán el lehetne érni anélkül is. Nagyon sokat kéne dolgozni persze, odafigyelni, rendesnek lenni. Akkor olyan sokan meg mertek halni, hogy most egy jó ügy mellett dolgozni csak akad 25 ember. De nem akad. Hogy megfordítsuk a dolgok menetét, erre nincs ma 25 ember.- Igaz, hogy a Jaruzelski- puccs éjszakáján döntötte el, hogy mintegy ellencsapásként elkezd kínaiul tanulni?- Nagy remény volt a lengyel Szolidaritás, a munkásszakszervezet, ami nem kommunista volt, nem bolsevik, de nem is kapitalista, hanem valami új, olyasmi, amit mi 56- ban akartunk. Aztán jött a hadiállapot, ami engem nagyon mélyen érintett. Azt gondoltam, hogy ebben a kínai konfuciá- nus-taoista-buddhista kultúrában van valami, ami itt nagyon hasznos volna.- Újra, másodszor is lefordította a Tao te Kinget. Miért?- A Cserépfalvi Kiadónál úgy gondolták, hogy kiadják újra, és szóltak, hogy nézzem át, akarok-e rajta változtatni. Először azt mondtam, hogy semmit sem akarok változtatni. Aztán elkezdtem nézegetni, és akkor már tekintetbe vettem a Karlgren-féle Grammata Seri- cát, amiben benne vannak a kínai szavak régi kiejtéssel, ami teljesen más, mint a mostani. Sok szóról kiderült, hogy azok rímelnek. Aztán kezdtem rájönni, hogy bizonyos helyeket másképp kellene lefordítani. Most vagyok úgy, hogy harmadszor is bele kéne kezdeni. Azt hiszem, ez már egy életre szóló munka.- Családjának egyik fele a Felvidékről, a másik Erdélyből származik. Gyakran járt és jár Erdélybe. Hogy látja, van arra esély, hogy a kelet-közép-euró- pai népek valamiféle párbeszédet kezdjenek egymással?- Úgy tűnik, hogy nincs esély, de ez borzalmas, rettenetes, mindennel ellenkezik, amit egész életemben szerettem volna. Én úgy látom, hogy mondjuk Gyimesközéplokon vagy Telekfalván jól megvannak egymással az emberek, nem veszem észre, hogy gyűlölködés lenne. Ezt mindig közép-felső körökben gerjesztették. Kevés az esély, igen, szellemileg mégsem lehet más a cél, mint a párbeszédre való törekvés. Nimmerfroh F. - Fotó: T. L. Boldogult gimnazista koromban a diákszáj népszerű nyelvbotlásaként szerepelt ez a mondás: „Nem biztos, hogy Homérosz valóságos személy, de tény, hogy világtalan volt”. Erre a „acháj-trójai” időkre £mlékeztetnek a budapesti Nemzeti Színház építéséről szóló aktuális hírek: bizonytalan, hogy mennyibe kerül, bizonytalan, hogy melyik évben készül el, csak az biztos, hogy október 23-án fogják avatni valamikor. A dátumot nem indokolja sem építészeti szempont, sem olyan színházi hagyomány, hogy az évadot október negyedik hetének elején illik kezdeni. A színházavatással a nemzeti ünnep ünneplése rendeltetett el. Mondhatni, vadonatúj szöveget énekelünk, de régi dallamra. Az előző évtizedekben azokat a beruházásokat, amelyekkel dicsekedni akart a hatalom, rendre egy-egy akkori ünnep alkalmából adták át. Az építők megnézték a naptárt, hogy melyik pirosbetűs dátumhoz passzol leginkább a reális határidő. Ha például úgy látszott október 1-jére el lehet készülni a munkával, akkor beírták, hogy december 1. vagy 31. Aztán felajánlotŐszi utcakép: degeszre tömött hátizsákokkal húznak a kisdiákok. A nóta szerint az iskolatáska is nehéz volt, de vajon hány kilót cipelhet a törékeny váll, ha meggörnyed alatta a törzs? Milánóban egy alapítvány a tavaly elkezdett méréseit idei tapasztalatokkal bővítve megállapította, hogy 8-12 kilót sétáltat mindegyik hátizsákos. Orvosok is kíváncsiak voltak a gyerekekre, és kiderült. ták, hogy erejüket megfeszítve átadják a létesítményt már november 7-ére. Az ünnep megünnepelte- tése efféle átadásokkal, avatásokkal rendszersemleges módszernek bizonyult. Egyetlen megszorítás kivételével nem is ágálok ellene. Ez a kivétel viszont épp a budapesti Nemzeti Színház létesítménykategória. Nem a milliárdok- kal jellemezhető mérete, hanem jelképes értéke miatt. Október 23. ünnepe megérdemelhetné, hogy a művelődéstörténeti jelentőségű esemény ne terelje el róla a figyelmet. Később viszont a színház évfordulója olvad majd menthetetlenül bele az október 23-i ünnepi programokba: egy lesz a sok közül, pedig annál azért fontosabb, hiszen önálló jelentősége is van. így a négy évtizedes küzdelem végeredményének felavatására csak a színháztörténészek fognak emlékezni, Hiszen rajtuk kívül hányán tartják ma már azt számon, hogy az eredeti pesti Nemzeti Színházat - nem az 1964-ben, hanem az 1914-ben lebontott épületet - 1837. augusztus 22-én avatták fel. Az akkori legnagyobb ünnepünk, Szent István-napja után. naszkodik hátfájásra. Ez az állapot maradandó lehet, vélik az olaszok. Mivel a könyveket, füzeteket kidobni nem lehet, a hátizsák kevésbé fájdalmas viseléséhez adnak tanácsot. „A hátizsákod olyan, mint a ruhád, hä lötyög, ha nagy, szenvedsz. Azt válaszd, amelyik mereven feszül a hátadra, és nem ér lejjebb a csípődnél. A szíjazata legyen bélelt és a derekadnál összekapcsolható. Azért van két vállszíj, hogy mindkét váltódon hordjad.” különböző társadalmi különbKínai könyvek és európai kínaiak Karátson Gábor immár hét éve tart előadásokat a JPTE-n. Két kurzusát eddig általában műveltségi tantárgyként vehették fel a hallgatók. Minden második héten, csütörtökönként utazik le Pécsre. Az első előadáson a két legfontosabb antik kínai könyv, a Tao te King és a Ji King - ez utóbbit szintén lefordította, de még nem jelent meg - a téma. Közérthetően, de szakszerűen, rendkívüli kedéllyel és nyelvi erővel ad elő. Sokan évek óta bejárnak az órákra, és esküsznek rá, hogy mindig valami újat kapnak. A második kurzus címe: A kínai gondolkodás európai párhuzamai. Karátson itt fejti ki sajátos nézeteit többek közt Goethe Faustjáról. Úgy véli, a német költőben Kelet és Nyugat találkozik. Sok szó esik az órán a másik nagy európai kínairól, William Blake-ről, továbbá a kevéssé ismert, ám a német filozófiában jelentős helyet elfoglaló Jacob Böhmeről valamint Franz von Baaderről, a XIX. század nagy öko-gondolkodójáról. hogy 64 százalékuk máris paOpel Campo. Csapatmunkához! 5 személynek + plató a csomagoknak Fiúk az ülésbe, teher a platóra! Az Opel Campo Crew Cab az amerikai filmekből jól ismert szabad életstílust képviseli. A Campo személy- és teherautó is egyben: akár a munkatársakra, akár a családtagokra kényelmes, 5 fős kabin vár! És emellett, illetve mögött, egy tágas plató található a munkaeszközök, vagy éppen a szörfdeszka részére. A vezetőnek pedig külön csemege: kapcsolható összke- rék meghajtás alapfelszerelésként! Opel Campo. Rodeó a hét minden napján. *az ár az ÁFÁ-t nem tartalmazza Szeptemberi diákpanaszok
