Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)

1998-09-23 / 261. szám

1998. szeptember 23., szerda Pécsi Napok Dünántúli Napló 7 ■Ni Tudósítások, interjúk, hírek, programok A Dunántúli Napló a Pécsi Napokon IIÍͧÍ11Í:Í Garami: Ráesett sajnos, nem nyertünk bajnokságot” Némi nosztalgia is érződött Garami József (képünkön) mondatain a pécsi Sétatéren rendezett beszélgetésen, amelynek rövid részleteit olvashatják. A mesteredző most távol dol­gozik a pécsi focitól, és egy­előre nincs is szándékában az, hogy visszatéijen. Garami je­lenleg a Győri ETO FC szakmai igazgatója, és be­szélgetésünk előtt többen lel­kesen üdvözölték „Szevasz, Józsikám!” - felkiáltással.- Győrben kedvező ajánla­tot kaptam. Örültem annak, hogy kiváló feltételek mellett, azonnal számítottak rám az­után, hogy az MTK csapatától távoztam.- Mi a konkrét feladata Győrben?-Korától függetlenül va­lamennyi játékost és edzőt én irányítok, ez persze nem je­lenteni azt, hogy mindenkinek a főnöke is vagyok. Nem én szabom meg azt sem, hogy az adott élvonalbeli meccsen ki legyen a balszélső, minden­esetre figyelemmel kísérem az eseményeket a klubnál.- Mi a célkitűzés Győrben ?- Az első öt hely valame­lyike, és ettől függ a játéko­sok pénze is.- Megtudhatnánk erről részleteket?- Maradjunk annyiban, hogy ha ez nem teljesül, ak­kor a focisták negyedannyi pénzt kapnak. Premizálásuk attól is függ, hogy a baj­nokság köz­ben hányadik helyen áll­nak.- Koráb­ban az MTK- val bajnok- ságot nyert.-Sajnálom, hogy mindez Pécsett annak idején nem si­került, pedig meg lehetett volna rá a lehetőségem. Máig szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, amit Pécsett töltöttem. Az általam vezetett MTK pedig nemzetközi po­rondon is bizonyította képes­ségeit.- Sokan visszavárják Pécsre. Lát erre lehetőséget?- Mostanában nem. Bár­mennyire is nosztalgiázok és kötődök Pécshez, szerződé­sem jelenleg Győrött van.- Sok tehetséget nevelt, van kedvence közülük?- Nincs. Nekem Pécsett csak problémamentes tanít­ványaim voltak. Bozsik L. Konferencia a hódoltságról A Pécs Története Alapítvány „Pécs a török uralom idejéri” címmel rendezett tegnap konferenciát a kulturális centrumban. A fórumon többek között Dávid Géza, az ELTE professzora a 16. századi mohácsi-pécsi szandzsákbégekről; Hegyi Klára, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa a török kori várkatonaságról; Etényi Nóra, az ELTE adjunktusa az 1664. évi várostrom nemzetközi visszhangjáról tartott előadást. Tímár György plébános, történész a kor püspökeinek birtokmegőrző kísérleteit, Szita László történész, nyugalmazott levéltár-igaz­gató a város felszabadításának körülményeit ismertette. D. I. Kávé melletti beszélgetések Tegnap több színes program is csalogatta az érdeklődőket a Pécsi Napok ’98 rendezvénysorozaton. Kávékóstoló, beszélge­tések, koncertek - nehéz volt választani. A Sétatéren délután finom ká­véillat terjengett, a Dunántúli Napló kóstolóvál és receptek­kel várta a látogatókat, akik jöt­tek is szép számmal. Az őszi időben bizony jólesett a beszél­getések közötti szünetben a forró ital, és talán a különleges elkészítési módokat is kipróbál­ják néhányan otthon. A Napló élő interjúi - Ga­rami József mesteredzővel és dr. Telkes József karrierta­nácsadóval - után a Pécsi Nemzeti Színház beszélgetős műsora következett, az induló évadról a teátrum vezetőségét faggatta a házigazda, Füzes Já­nos újságíró. A Színház téren sokan meg­álltak hosszabb-rövidebb időre délelőtt, akkor ugyanis a Bongo Men együttes adott koncertet. Az afrozenei produkciót nagy tapssal honorálta a közönség, akiket az előadásba is bevontak a zenészek, tovább fokozva a jó hangulatot. Természetesen este sem ma­radt program nélkül a nagyér­demű. Az Ifjúsági Ház melletti fesztiválsátorban a Benkó- Molnár Dixieland párbajt fi­gyelték a zenerajongók, persze közben néhány korsó sör is el­fogyott. Nyaka Sz. FOTÓ: WÉBER TAMÁS A közönség együtt élt a műsorokkal A sikeres élet receptje? A Dunántúli Napló „Beszélgetések egymással egymásról” élő rovatának tegnapi második vendége dr. Telkes József (képün­kön) pszichiáter, karriertanácsadó volt a Sétatéren. E beszélge­tésből idézünk fel néhány gondolatot.-Egy karriertanácsadó bizo­nyára már gyermekkorában is eltervezte, mi akar lenni. Mi­lyen álmai voltak?- Bármilyen furcsa, engem kiskoromban nem tanítottak meg álmodni. Tudatosan csak sokkal később kezdtem el ál­modozni, amikor már pszichiá­ter lettem', és a tréningeken ki­derült ennek fontossága. Persze vágyaim, céljaim voltak: film­rendező akartam lenni.- Mégis orvos és „fejva­dász" -karriertanácsadó lett.-Igen, ugyanis nem vettek fel a rendezői szakra, az orvo­sira viszont igen. Gyakorló or­vosként azonban azzal szembe­sültem, hogy a pszichológiai problémák jó része, nem beteg­ség, csak annak álarcában lép fel, tehát megelőzhető. Ezért kezdtünk el itt Pécsett több tré­ninget, öntevékeny csoportot szervezni. Karriertanácsadó jó­val később lettem, amikor Pestre kerültem: egy ismerő­söm keresett meg, hogy nem akarok-e százezer forintot ke­resni. Mondtam, dehogynem, mit kell csinálni? Fejvadász- kodni. Rendben, válaszoltam, pedig fogalmam sem volt róla, mi az. Ma is ezzel foglal­kozom legin­kább, mene­dzser- és ve­zetőképzés­sel, kiválasz­tással. — Egy kar­riertanácsadó bizonyára tudja, mi az a siker?- Á saját meghatározásom szerint sikeres ember az, aki érezhetően halad a saját maga által szabadon megválasztott cél felé. Ebben a mondatban szerintem minden szónak külön jelentősége van. Ugyanakkor a siker maga nem látványos, míg ha valaki a padlóról feláll, az igen. S ez ugyanolyan teljesít­mény. Ny. Sz. Olvasóinkkal a Sétatéren A Sétatéren a Pécsi Napok alatt egész nap találkozhat­nak olvasóink a Dunántúli Naplóval. A Napló-pavilonban ap­róhirdetéseket is fel lehet adni, méghozzá olcsóbban. Hétköznap 15, szombat-va­sárnap 30 százalékos ked­vezménnyel. Aki a helyszínen Dunán­túli Naplót vásárol, tombo­laszelvényt kap. A nyere­mény 5000 forintos aján­dékcsomag naponta. Sorso­lás mindennap 16 órakor. Szeptember 25-éig Napló-totót is rendezünk. Az újságban található szel­vényt kell mindennap, 10 és 12 óra között a pavilon mel­letti urnába bedobni. A he­lyes megfejtők között min­dennap 3000 forintos aján­dékcsomagot sorsolunk ki. Emellett természetesen várjuk olvasóink észrevéte­leit. A Napló-pavilon mel­letti postaládánkba minden­nap be lehet dobni a véle­ményeket, kérdéseket. A Naplóval nyertek Tegnap ismét sokan keres­ték fel a pécsi Sétatéren a Dunántúli Napló pavilonját. Úgy tűnik, olvasóink egyre inkább megkedvelik- a Napló-totót, ugyanis sok he­lyes megoldás érkezett. A 12 órai sorsoláson a szeren­cse Balogh Margit pécsi ol­vasónknak kedvezett. A 3000 forintos ajándékcso­magot lapunk szerkesztősé­gében (Pécs, Rákóczi út 34., VIII. emelet, 801.) veheti át. A Napló-tombola nyer­tese a helyszínen volt a sor­soláskor, Ötvös Enikő pilis­csabai olvasónk kapta az 5000 forintos ajándékot. Ez lesz a mai program * Sétatér 10.00-12.00 Napló-totó - totó­id szelvény a mai újságban talál- Hiátó. A kitöltésben segítséget fnyújthat a Dunántúli Napló mai * száma. ■'•12.00 Napló-totó sorsolása. A fődíj 3000 forint értékű aján­dékcsomag. 14.00 Hogyan idomítsunk ku­tyát, macskát, lovat, oroszlánt? Vendégünk: Lemle Zoltán, az Állatkert megbízott igazgatója. Házigazda: Török Éva újságíró. Közben: pónilovaglási lehető­ség gyermekeknek. 14.00 Beszélgetések egymással egymásról. Vendégünk: Vincze János, a Pécsi Harmadik Színház igaz­gatója. Házigazda: Nimmerfroh Ferenc újságíró. 16.00 Napló-tombola sorsolása. Mindenki, aki a helyszínen Du­nántúli Naplót vásárol, tombo­laszelvényt kap. A fődíj 5000 forint értékű ajándékcsomag. A Dunántúli Napló a Sétatéren a Napló-pavilonban kedvezmé­nyes áron, 35 forintért kapható. 16.00 „A tizedes meg a töb­biek”. Bemutató előtt a Pécsi Nemzeti színház kamaraszín­háza. Vendégek: Korognai Ká­roly, az előadás rendezője; Vayer Tamás, az előadás dísz­lettervezője; Bacskó Tünde, Fillár István, Pilinczes József, N. Szabó Sándor, az előadás szereplői. Házigazda: Márton András. 18.00-22.00 Roma-nap. Köz­reműködnek: A Collegium Martineum roma diákjai (Mánfa), Fekete Gyöngyök együttes (Pécs), Aranyszemek együttes (Pécs), Kanizsa Csil­lagai (Nagykanizsa). 21.00 Roma táncház a színpa­don. # Várkonyi Nándor Könyvtár 10.30 Horvát-magyar könyvtári konferencia. A horvát nyelvű könyv- és ol­vasáskultúra helyzete Magyar- országon. 11.30 Vízválasztó. Boda Miklós fotókiállításának megnyitója. Fesztiválsátor 18.00 Rock and Roll parti a Menthol együttessel. Közreműködik és bemutatót tart a Fordán Rock and Roll Klub tánccsoportja. # Dominikánus Ház 19.30 Fiatal pécsi zeneművé­szek bemutatkozása. A Leclair trió koncertje. II Művészetek Háza 20.00 Sipos Színpad. Karl Wittlingen Ismeri Ön a Tejutat? Játék két részben. Előadják: N. Szabó Sándor és Fillár István, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola, Bartók Terem 19.00 Fiatal tehetségek pódi­uma. Vizi Ferenc (Párizs) zongora­koncertje. Mai vendégünk Vincze János lesz FOTO: TÓTH LÁSZLÓ 1. Hányán tnrtnznnk n szolgáltatóknak Komlón? 1.1526 2. 1998 X. 1848 2. Mi az átlagosztályzata a jó megjelenésű polgármester szükségességének? 1.1,2 2.4,09 X. 3,7 3. Hol alakult meg Sásdon az ifjúsági klub? 1. próbaterem 2. elvarázsolt kastély X. sportcsarnok 4. A pécsiek hány százaléka drágáit ja a vízdíjat? 1.2 2.24 X. 87,6 5. Mikor született Pozsgai Zsolt? 1.1962 2. 1961 X.1960 6. Hány élelmiszerbolt van Sellyén? 1. egy sincs 2. 15 X. 123 7. A legjobb hány étterem listájára kerültek a baranyaiak Közép-Európában? 1.20 2.200 X.2000 8. Milyen koronát kaphattak az éttermek? 1. Arany- 2. Czipin- X. Pipin- I afüstmérgezés ügyében? 1. ilyen kedvük van 2. hivatalból X. feljelentés miatt 1.1 2.34 X. 89 A helyes válasz bekarikázandó. A szelvényt vágja ki és dobja be a felső Sétatéren a Napló pavilonja mellett található urnába 10 és 12 óra között. A válaszadásban segít a Dunántúli Napló mai száma! A helyesen válaszolók között naponta 3000 forintos ajándékcsomagot sorsolunk ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom