Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)
1998-09-23 / 261. szám
1998. szeptember 23., szerda Baranyai Tükör Dunántúli Napló 5 Még nem volt rutinos a fiú MOHÁCS Dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének minősül az esetek döntő többségében, ha feltörik a gépkocsit és kirámolják. A büntetési tétel felső határa ebben az esetben három év.- A járőr éjféltájban arra figyelt föl az elmúlt hét végén, hogy egy fiatalember minden látható indok nélkül pánikszerűen menekül - mondta Tisza Miklós (képünkön) őrnagy, a Mohácsi Rendőrkapitányság bűnügyi alosztály vezetője. — Rohanás közben különböző tárgyakat dobált el, amelyeket látva a szolgálatos kollégának az volt a véleménye, hogy gépkocsi feltörésére alkalmasak. Nem tévedett: a büntetlen előéletű, húsz éves mohácsi fiatalember amint elkapták, bevallotta, hogy nem cél nélkül kószált az utcán. Nála tapasztaltabb négy társával fosztogatták a parkoló gépkocsikat. A négy szintén helyben lakó fiatalember közül eddig hármat tudtak kihallgatni, egy ellen körözést rendeltek el. Az öt fős csapat négy tagja kilenc személyautó feltörését vállalta, elmondásuk szerint rádiót, magnót, pénzt, szerszámokat vittek el, a „munkát” pedig az elmúlt két hét alatt végezték. Az ügyben a vizsgálat még tart. B. M. Félpénzen a maximumot SZIGETVÁR Az átfogó pénzügyi és gazdasági ellenőrzés eredményesnek találta az Egészségügyi Alapellátó tevékenységét, pedig a várostól igényelt 8,8 millió forintnak idén csak a felét kapják.- Nincs tartozásunk, késedelmi kamatot sem kellett fizetnünk. A korábbi tartalékainkból tudtunk megvalósítani egy sor fejlesztést és beruházást. Most már csak a folyó kiadásainkra maradt fedezet - mondja Bodor László a városi szervezet vezetője (képünkön). A működési engedélyhez szüksége volt a vállalkozóvá lett öt felnőtt háziorvosi körzetnek és a térségi feladatot is ellátó öt fogorvosi rendelőnek különféle gépekre, kézi műszerekre, a fogászati kezelőszékek felújítására. Mivel a várostól nem várható el, hogy maga állja a térség hétvégi ügyelet növekvő költségeit, az érdekelt települések kénytelenek fizetni a megemelt tarifát. A házi gyermekorvosi, védőnői és a hétközi ügyeleti szolgálat, a fogászati, az iskola-egészségügyi ellátás az anya-, gyermek- és csecsemővédelem várható fejlesztéseire már nem maradt pénze a szolgálatnak. B. M. L. Sok a bolt, de még megélnek SELLYE Tizenöt élelmiszerbolt van a városban, ami a vásárlóerő hiányát tekintve soknak tűnik. Nagy kérdés, fenn tudnak-e maradni ezek az üzletek. Bár egy évvel ezelőtt várossá avatták Sellyét, még nem alakult ki vonzáskörzete, sok a munkanélküli, alacsonyak a jövedelmek, a vásárlóerő jelentéktelen. Megtévesztő, hogy a statisztika szerint kétszáz ember jut egy élelmiszerüzletre, a tehetősebbek ugyanis nem helyben ejtik meg nagyobb bevásárlásaikat. E körülmények ismeretében kérdéses, hogy a városban működő tizenöt élelmiszer- bolt egy része nem lesz-e kénytelen végleg kitenni a zárva táblát. Öt kereskedelmi egységet az áfész, tízet vállalkozó üzemeltet. Az üzletek döntő többségében az alapvető élelmiszereken kívül más nem nagyon van. Egyelőre úgy tűnik, hogy szerény jövedelem mellett egy ideig még tudnak működni, ám a vásárlóerő további gyengülését szinte biztosan nem tudnák elviselni ezek a boltok. N. F. Baranyai vendéglátók a kelet-európai Top 200-ban Borban már rangos a régió Nemrég látott napvilágot az a kis könyvecske, amelybe Kelet- Európa kétszáz legnívósabb éttermét válogatta be két osztrák gasztronómiai szakértő. A Czipin Guide-ban kiemelkedő helyen szerepel Baranya, hiszen kilenc étterem került be, nem is akármilyen minősítéssel, a legjobbak exkluzív társaságába. PÉCS - VILLÁNY A 98/99-es év kalauza, amely Christoph Wagner és Klaus Egle szerkesztésében látott napvilágot, megerősíti azt a köztudatot, hogy vidékünk elsősorban borairól híres. A legtöbb éttermet ugyanis az itallap válogatott gazdagsága emelte be a kétszázas listára, és csak két vendéglő konyhája kapott az átlagosnál jobb minősítést. Egyetlen olyan hely van megyénkben, amely minden figyelembe vett szempont alapján kiváló osztályzatot kapott. Érdekes módon nem Pécsett, hanem Villányban található meg: a Fülemüle csárda egészében elnyerte a gasztronómusok tetszését. Az egytől hatig terjedő besorolásban négy és feles átlagot érdemeltek ki, kiemelve a tradicionális magyar étkeket kínáló étlapot, illetve az elsőrangú helyi borokat. A baranyai rangsor képzeletbeli második helyén két pécsi étterem osztozik, amelyeknek 4,3-as átlag szerepel „ellenőrzőjükben”. A Fortuna mediterrán jelleget sem nélkülöző konyhájára, Thonet-stílusban berendezett termeire, míg a Kalamáris a világklasszis besoroláshoz közelítő borkínálatára lehet méltán büszke. Az italok tekintetében a villányi Oportó A gasztronómusok szempontjai Négy kategóriában osztályozták a lengyelországi, csehországi, szlovákiai és magyarországi éttermeket: a hangulatot, a kiszolgálást, az étlapot és az itallapot vették górcső alá. # Az osztályozás egytől hatig terjedt, ahol az egyes az elfogadhatatlan, míg a hatos a világklasszis címkét kapta. Baranyában a legmagasabb elért pontszám 5,5 volt. ♦ A pontozás átlaga alapján lehetett felkerülni a Top 200-ra, míg az összpontszám alapján 1-4 közötti „Czipin-koronát” kaphattak a kiválasztottak. A koronával jelzett éttermeket számítják a szerzők az európai élvonal közé tartozónak. Megyénkben a villányi Fülemüle kapott „királyi” megkülönböztetést. következik, de kiemelkedőnek tartják a Bagolyvár és a Fregatt Arizona „házipincéjét” is. A kelet-európai kalauzban elsősorban a hangulatos berendezés és a kiszolgálás elismerésével kapott helyet a John Bull Pub, a Tettye és az Angol Korona. Rangsoron kívül minden Pécsre látogató figyelmébe ajánlják a Morik caffét, mint különlegesen hangulatos kávézót. Csordás Jó- A megye méltán lehet büszke éttermeire zsef a kamara vendéglátói tagozatának elnöke úgy véli, a megye méltán lehet büszke éttermeire.- Örülünk, hogy egy külföldi kiadványban itteni vendégvárók szerepelnek,, ugyanakkor hasonló baranyai bemutatkozó anyagok kiadását a kamara is tervezi. Támogatásunkkal éppen most készül egy megyei kínálatot felvonultató könyv.- Hogyan vélekedik arról, hogy elsősorban a borkínálatot emelik ki, míg a tradicionálisan nagy becsben tartott magyar konyhát kevésbé értékelték?-Tény, hogy egyre több étterem figyel oda, milyen borokat kínál. Ezek gyakran saját pincével rendelkeznek, állandó minőséget és széles választékot garantálnak. Ez kétségtelenül szükséges ahhoz, hogy nemzetközileg is elismerjék a magyar vendéglátókat. De az is biztos, hogy a szakácsaink miatt sem kell szégyenkezni, hiszen ez a régió több remek étket adott a világkonyhának - hogy például csak a zengővárkonyi sertéstekercset említsem. Győrffy Zoltán A gondatlanság büntetése Eljárást indított a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a füstmérgezést szenvedett kétéves pécsi ikerpár szUlei ellen. A nyomozás gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt folyik. PÉCS Hétfőn csaknem tragédiába torkolló esetről adtunk hírt: egy pécsi családban füstmérgezést szenvedett két kisgyermek. Míg a szülők - abban a hitben, hogy az ikrek alszanak - elmentek bevásárolni, a lefektetett gyermekek felébredtek, és a konvektor lángjához játékokat dugtak, amitől a lakásban tűz keletkezett. Az ikrek nem égtek meg, a füstmérgezés miatt azonban egy ideig válságos volt a helyzetük.-A megyei rendőr-főkapitányság hivatalból jár el az ügyben. A vizsgálat minden körülményre kiterjed, és csak a végén derül majd ki, hogy felelősségre vonhatók-e a szülők - tudtuk meg Jakab János alezredestől (képünkön), megyei sajtóreferenstől. Bár ebben az esetben igazán nincs mit nyomozni, az ügy rendőrségi vizsgálójának szakértői véleményeket kell kérnie, tanúkat kell meghallgatnia a baleset körülményeiről. Nem egy példa volt már rá, hogy ilyen esetekben már a rendőrség megszünteti az eljárást és vádirat sem készül. A büntető törvénykönyv szerint kiskorúak veszélyeztetéséért a bíróságok 1-5 évig terjedő szabadságvesztést ítélhetnek meg, a kiróható büntetés maximumát öt évvel ezelőtt emelték fel három évről.- Véleményem szerint nem a börtönbüntetés, hanem a képzés, valamint a szülők, a közvélemény tájékoztatása lenne a megfelelő megoldás. Sajnos nemcsak a szülők felkészületlenek. A jogi egyetem és a bírói szakvizsga nem kellő alap ahhoz, hogy valaki egy ilyen ügyben ítélkezzen - fogalmazott Herczog Mária, az Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézet igazgatója. - Ami pénzt a büntetés-végrehajtásra költenek, azt a megelőzésre, a tájékoztatásra kellene fordítani - mondta. A bírói gyakorlat szerint a gondatlan szülők büntetését a legtöbb esetben felfüggesztik, így nem fordulhat elő, hogy egy - egyébként rendezett - családot szétválasszanak az őket sújtó tragédia miatt. Szándékos veszélyeztetésnél természetesen ez már nem mondható el. A szakember és a bíró egyaránt vallja, hogy felesleges egy családot tovább büntetni, ha már amúgy is megtörtént a baj. Több odafigyelés, gondoskodás kell, hogy megelőzhessük a pécsihez hasonló eseteket. S. G. (fa Kommentár az 1. oldalon) Hírcsatorna Ülést tart Pécs Közgyűlése. Szeptember 24-én, csütörtökön 9 órai kezdettel tartja következő ülését Pécs Önkormányzatának Közgyűlése. Napirenden szerepel többek között az ivóvíz és csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló rendelet módosítása, a szociálisan hátrányos helyzetűek adósságterhei enyhítéséről szóló rendelet; együttműködési megállapodás a PÉTÁV-val a táv- hődíj-hátralék csökkentéséért; a helyi iparűzési adóról szóló rendelet módosítása. (b) Egy pécsi fémátvevőhely közelében nemrég a gyárvárosi rendőrőrs járőrei olyan tolvajokat füleltek le, akik Pécsudvard, valamint Áta közt rongálták meg a légvezetékeket. A két rendőrt a hét elején tüntették ki a MÁV Rt. Területi Igazgatóság vasútbiztonsági osztályán. (cs) Ipartelepi ugar PÉCSVÁRAD A hét elején kezdődött a gyógyszerkiszerelő kisüzem építése a kijelölt ipartelepen, miután az újabb létesítményhez is vezető központi út elkészült. Egy fővárosi cég települ le, ami a város fejlődésében jelentős momentum. Más vállalkozó azonban nem érdeklődött, hogy befektessen a Zengő alján. A település vezetősége mégis bízik abban, hogy a fent említett út és a közelében húzódó közművek vonzerőt jelenthetnek az építkezőknek. Addig is a parlagon álló üres iparövezeti részt a gazdáknak kínálják bérbe. Ám kiskertnek sem kell az ugar. Cs. J. Újabb megőrzött munkahelyek Lejárt a Baranyai Területfejlesztési Tanács négyéves megbízatása, elosztották a maradék milliókat is a kistérségek között. 89 millió forintról döntöttek az utolsó körben, de éves szinten - csaknem egymilliárdot kaptak az igénylők - soha ennyi munkavállalón nem segítettek még a megyében. BARANYAI KÖRKÉP Ebben az évben a Megyei Területfejlesztési Tanács által kiosztott támogatási összegek 382 munkahelyet teremtettek és 515 állást őriztek meg Baranyában, s ez rekord a tanács fennállása történetében. Az intézmény most átmenetileg szünetel - az önkormányzati választásokat követően dől el, hogyan működik majd tovább. Búcsúzóul elosztották a maradék pénzösszeget, összesen 89 millió forint jutott 19 pályázatra. Villány például 4,2 milliót kapott - tudtuk meg Takáts Gyula polgármestertől (képünkön). Igaz, hogy a pénz nagy részéhez csak az ezredfordulót követően nyúlhatnak hozzá. Nincsenek azonban elkeseredve, mert a tanácstól az elmúlt 4 év során különböző fejlesztéseikhez több, mint 30 milliót vehettek át. Tóth Sándor, a tanács elnöke is eredményesnek minősíti a munkájukat, kiemelve azt a tényt, hogy a baranyai falvak megtanultak pályázni. Bár a megyei közgyűlésben felmerült, hogy igen elaprózták a kiosztandó tételeket, de éppen ez volt a cél, mert sok kis településen így kezdhettek csak hozzá a régóta tervezett beruházásokhoz. Patapoklosi esete a legjobb példa, hogyan zajlik le egy ilyen folyamat. Itt a templom felújítása tette lehetővé, hogy a festett kazettás mennyezet visz- szakerüljön az imaházba, sőt azóta már kopjafák és szobrok is sorakoznak a kertben. Most pedig a kazettás templommal rendelkező települések világtalálkozóját szervezik a községben. M. B. E.