Új Dunántúli Napló, 1998. szeptember (9. évfolyam, 239-268. szám)

1998-09-12 / 250. szám

1998. szeptember 12., szombat Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Az adóbevételi többletet elviszik a tb-alapok Nem áll rosszul a büdzsé A központi költségvetés hiá­nya augusztus 31-én 264 mil­liárd forint volt. Ez lényege­sen kevesebb a tervezettnél, s főként annak köszönhető, hogy az adóbevételek minden állami álmot túlszárnyaltak. Thuma József, a Pénzügymi­nisztérium helyettes államtit­kára szerint csak a központi költségvetés helyzete ilyen kedvező. A tb-alapok azonban eddig 73 milliárdos deficitet produkáltak, a várt többszörö­sét. Az év végén az államház­tartási hiány a GDP 4,5 száza­léka körül alakul, szemben a költségvetési törvényben prog­nosztizált 4,9 százalékkal. Az ez évi költségvetést meg­alapozó előrejelzéseket való­színűleg nem kell megváltoz­tatni az oroszországi gazdasági válság, illetve annak a világ- gazdaságra gyakorolt kihatásai miatt, véli a helyettes államtit­kár. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a jövő évi költségvetés­ben már számolni kell ezzel, amennyiben a válság hatással lenne az Európai Unióra is. A költségvetés helyzetének vártnál kedvezőbb alakulása el­sősorban az adóbevételek ma­gasabb teljesülésének köszön­hető, ami az államtitkár-helyet­tes szerint a gazdasági folyama­tok kedvező alakulását tükrözi. Túlteljesítés van a társasági adónál, a vám- és importbefize­téseknél, a fogyasztáshoz kap­csolt adóknál és a személyi jö­vedelemadónál is. E bevételek révén ellensúlyozhatónak lát­szik a társadalombiztosítási alapok várható hiánya, ami az év végére 80 milliárd is lehet. Jövőre megszűnik a 98-as ólmozott benzin Adalékok az adalékról Tervek szerint jövő év április 1-jétől három ólmozatlan benzin lesz forgalomban: a 91-es és a 95-ös mellett a 98-as benzint is csak ebben a for­mában árusítják majd. Bibók Zsuzsa, a Környezetvé­delmi Minisztérium illetékese elmondta, hogy az Európai Unió tagállamaiban 2000. ja­nuár 1-jétől nem forgalmazható ólomtartalmú üzemanyag. Ha­zánkban is készülnek az át­állásra, hisz számos országban - például Szlovákiában - már két éve nem árusítanak ilyen benzint. A Mól, amely az üzemanyag-forgalom 96 száza­lékát bonyolítja le - minden bi­zonnyal hamarabb áll át az ól­mozatlan üzemanyag forgal­mazására, mint ahogy az erre vonatkozó tiltás a minisztéri­umi rendeletben megjelenik. Radics István, a Mól vevő- szolgálatának vezetője kérdé­sünkre elmondta, hogy egy­előre csak műhelymunkák folynak a 98-as ólmozatlan benzin április 1-jei forgalmazá­sának megszüntetéséről. Az egyeztetésben az ásványolaj­forgalmazók, a Gazdasági Mi­nisztérium és a Szabványügyi Testület vesznek részt. Az elő­terjesztésben szerepel, hogy környezetkímélő, az EU-nor- máknak megfelelő ólompótló adalékanyagot tartalmazzon majd a 98-as oktánszámú üzemanyag. Ennek ára minden bizonnyal kedvezőbb lesz, mint ahogy a 91-es és a 95-ös ólmo­zatlan benzinek esetében is ár­eséssel járt az átállás. Cs. J. Alapítvány a magyar iskolákért A határon túli felsőfokú ma­gyar nyelvi képzés és a magyar nyelvű önálló felsőoktatási in­tézmények létrehozásának tá­mogatására Apáczai Csere Já­nosról elnevezett közalapítvány létrehozását javasolja a jövő évi költségvetés keretében az Okta­tási Minisztérium - jelentette be Pokomi Zoltán, a tárca veze­tője pénteken Budapesten. A külhoni magyar oktatási vezetőkkel folytatott eszmecse­rén a miniszter elmondta, hogy a közalapítványról a miniszter- elnökkel is konzultáltak. Azt remélik, hogy segítségével sta­bil anyagi alapon jöhetnek létre határon túli magyar felsőokta­tási intézmények. Pokomi Zoltán fontosnak tartja, hogy a határon túliak kö­zül mindenki szülőföldjén ta­nulhasson az óvodától az egye­temig. Szólt arról, hogy kitünte­tett kérdésnek tekintik a kül­honi pedagógusképzést, és az ezt szolgáló központok meg­erősítését, segítését. Megvizs­gálják a Magyarok Világszö­vetsége javaslatát, hogy Debre­cenben magyar nyelvű oktatási központot alakítsanak ki. Mindaddig, amíg ez a prog­ram nem körvonalazódik, az a jó megoldás, ha a határon túli pedagógusműhelyeknek nyújt anyagi segítséget a magyar ál­lam. A jövő nyárra meg akarják oldani azt is, hogy a határon túli pedagógusok részt vehessenek a Magyarországon akkreditált pedagógus-továbbképző tanfo­lyamokon. Nagy cégek és kistermelők versenye Megnyílt a 102. Budapesti Nemzetközi Vásár Magyarország érett az eu­rópai uniós csatlakozásra, ezt a most megnyíló vásár is bizonyítja - hangsúlyozta Stumpf István miniszter, a Miniszterelnöki Hivatal ve­zetője pénteken, amikor megnyitotta a 102. alka­lommal megrendezett Bu­dapesti Nemzetközi Vásárt. A szeptember 20-ig nyitva tartó fogyasztási javak szak­vásárán Magyarországgal együtt tizenöt ország 893 cége állít ki. A BNV megnyitóján részt vettek többek között a kiállító országok budapesti nagykövetei is. A magyar gazdaság telje­sítményéről szólva Stumpf István elmondta, hogy a beru­házások mennyisége az idén 10 százalékkal, a lakosság fo­gyasztása pedig 3 százalékkal emelkedett. A gazdasági nö­vekedés hatására egyre több magyar kis- és középvállalko­zás mutatja be termékeit és szolgáltatásait, a nagyvállala­tok mellett.- Az új polgári kormány ha­tározott szándéka, hogy javít­son a kis- és középvállalkozá­sok helyzetén - jelentette ki a miniszter. - A kormány szi­lárd és kiszámítható gazda­ságpolitikát folytat, amely le­hetővé teszi, hogy Budapest Közép- és Kelet-Európa pénz­ügyi, kereskedelmi és szolgál­tató központjává váljon. A vásáron különben - a ko­rábbi évekhez hasonlóan - a családi otthonokkal, a háztar­tásokkal kapcsolatos szolgál­tatások és termékek viszik a prímet. Már az első nap láto­gatóinak érdeklődése azt mu­tatta, hogy - joggal. A BNV másik jellemzője, hogy a látnivalókat érdeklő­dési körök szerint csoportosí­tották. A lakóház, a kert, az ezermesterkedés szerelmesei számára mintegy kétszáz kiál­lító nyújt ötletet, kész vagy fé­lig kész, továbbgondolandó és megvalósítandó terméket. A szabadidő eltöltéséhez is vi­lágcégek sorakoztatták fel termékeiket, és nincs hiány divatcikkekből sem. FEB Háromszázezernél több látogatót várnak FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Kis fizetés mellett is viselkedhet illően a rend biztos őre Ujjlenyomatot vesznek a jogsértőktől Számos területen lépéshátrányba került a rendőrség a bűnö­zőkkel szemben. Elszegényedett a testület, tekintélyét vesz­tette, késve születtek meg és így késve is hatnak fontos jog­szabályok. Ilyen hagyaték birtokában lát munkához Orbán Péter dandártábornok, országos rendőrfőkapitány.- Alig néhány hete Vas megye kapitányi székét hagyta el az országosért. Hogy érzi magát a fővárosban?-Már három éve vagyok budapesti lakos. Lassan kez­dem megszokni a világvárost, a zajt, a rohanást, a nyüzsgést, de azért ha csak tehetem, ki­menekülök a falvak csendjébe.- Teendőiről kérdezve elég talán csak címszavakat emlí­teni. Közbiztonság.- A kilencvenes évek elején megugrott a bűnesetek száma. Ezt éveken át csökkenés kö­vette, de most - minden jel szerint - újra emelkedő a ten­dencia. Az okokat vizsgálva látható a megoldás is. Két-há- rom évvel ezelőtt rendkívül sok rendőr hagyta el a testüle­tet, a rendőrség fokozatosan elszegényedett, romlott a pá­lya tekintélye, a szükséges jogszabályok lassan születtek meg. Az előbbi „tünetek” jó­részt a pénzhiánnyal függnek össze, ez utóbbi jelenség a lépéshátrányt jelzi.- Idegenrendészet?- A baj ott kezdődött, hogy azt hittük, aki a magyar határt átlépi, az mind rendes ember. A változtatások megkezdőd­tek. A jogsértő elemeket pél­dául ki kell utasítanunk, és meg kell akadályoznunk, hogy visszatérjenek. Ujjlenyomato­kat veszünk tőlük, mert az út­levél könnyen hamisítható.- Prostitúció?- Először is egyetértésre kellene jutniuk a döntés­hozóknak: elterelni vagy sem, ha igen, hová.-Minden feladatuk megol­dásához pénz kell?- Nem egészen. Pénz nélkül is tudhat a rendőr illően visel­kedni. Az idén 1200 fiatalt vettek fel rendőriskoláink. Ők talán már mások lesznek. Koós Tamás Hírcsatorna Fizetnek az oroszok. Az orosz bankok képviselői bizto­sítottak arról, hogy az októberi, novemberi és decemberi esedé­kességkor rendben fizetik a magyar bankoknak fennálló tar­tozásaikat - mondta Nyíri Iván, a Mehib és az Eximbank közös vezérigazgatója tegnap, Moszkvából hazaérkezve. Kifogás az ÁPV Rt. ellen. Vásárhelyi István, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottságának SZDSZ által jelölt tagja kéri, hogy a vagyonkezelő szervezet működésével kapcsolatos tör­vényes kifogását helyezzék le­tétbe az illetékes cégbíróságnál, és szólítsa fel az ÁPV Rt. veze­tőit eddig hozott döntéseinek megsemmisítésére. Rendkívüli közgyűlés. A Pénzintézeti Központ Bank Rt. és a Polgári Bank Rt. egyesülé­séről döntöttek a tulajdonosok a PK Bank tegnapi rendkívüli közgyűlésén, ahol megválasz­tották az új igazgatóságot és felügyelőbizottságot is. Cigány jelöltek. 370 helyen tűztek ki kisebbségi választá­sokat a Magyarországi Cigá­nyok Demokratikus Szövetsége kezdeményezései nyomán - közölte Náday Gyula elnök. A szövetség négy megyében (Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szat- már-Bereg) állított megyei képviselőjelöltet, öt településen pedig polgármestert is jelölt. Esélylatolgatás. A Magyar Demokrata Fórum jó esélyt lát arra, hogy Latorcai János, a polgári erők közös jelöltje le­gyen a főváros főpolgármestere - hangzott el az MDF-frakció sajtótájékoztatóján. Balsai Ist­ván frakcióvezető közölte: nem szeretné, ha megismétlődne az 1990 és 1994 közötti állapot, amikor éles ellentét volt a köz­ponti hatalom és a főváros el­lenzéki főpolgármestere között. Nincs mit megbeszélni. A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke vissza­utasítja a képviselői beavatko­zást, a rádió üzemi tanácsa pe­dig megdöbbenésének ad han­got amiatt, hogy Várhelyi And­rás kisgazdapárti képviselő az Országgyűlés kulturális bizott­ságának ülésén a „Beszéljük meg!” című műsor megszünte­tését kezdeményezte. Sziámi ikrek Szegeden. Az orvosok bíznak abban, hogy műtéttel szétválasztható az a sziámi ikerpár, akik a romániai Kisperegről kerültek a szegedi gyermekklinikára - nyilatkoz­ták tegnap az intézmény veze­tői. Kisgyerekek - nagy táblával FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE Békedélután „Sok viccet és vidámságot, ne gyilkosságot”, valamint „Erő- szakmentes televíziót” feliratú transzparensekkel vonultak fel tegnap a Kossuth téren tünte­tők, a gyermekek világnapja alkalmából tartott békedélutá­non, miközben palacsintát osz­tottak azoknak a kicsiknek, akik hajlandók voltak meg­válni játékfegyvereiktől. Az Álba Kör a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma által útnak indított „Gyilkos­ság nélküli képernyőt!” kam­pány keretében 30 ezer, a közelmúltban összegyűjtött aláírással nyomatékosította követelését. A „képernyő- kampány” januárban indult. Azóta mintegy száz civil szer­vezet, tizenegy egyház és több neves személyiség csatlako­zott a kezdeményezéshez. Pécs, Szabadság út 14. Tel.: 72/224­Adókedvezmény Életbiztosítás Portfoliókezelés Hungária Alap Befektetés ** Összhangban az élettel! • BJHUNGÁRIA KbIZTOSÍTÖ RT az Allianz Csoport tagja Allianz k K t

Next

/
Oldalképek
Tartalom