Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-30 / 237. szám
AKIRŐL, AMIRŐL BESZÉLNEK psg p Hetedik oldal Puhl Sándor: „A futball attól (is) szép, hogy lehet vitatkozni rajta” Egy játékvezető magányossága Bár élete során számos nagy mérkőzést vezetett kiválóan, talán egy meccse sem volt olyan nehéz, mint amilyet a közelmúltban kellett megvívnia - önmagával. A pakliban éppen úgy benne volt egy sikeres pályafutás kurta-furcsa befejezése, miként a folytatás (újrakezdés?) lehetősége. Puhl az utóbbi mellett döntött.- Tudom, alig-cdig akadt és akad nap, hogy ne keresnének újságírók. Mi dönti el, hogy adsz-e interjút vagy sem? Korábban ugyanis soha nem mondtál nemet, az elmúlt időszakban viszont többször is.- Mindig rendelkezésre álltam, s így lesz a jövőben is. Kivételt talán az utolsó fél év jelentett. S hogy miért? Úgy éreztem, amíg nem dől el a sorsom, csak olyanokat mondhatnék, hogy „még nem tudom”, „elképzelhető”, „talán”, s ezek nem igazán szerencsés válaszok. Amikor az UEFA az ominózus mérkőzés után úgy döntött, egy ideig nem foglalkoztat, elhatároztam, hogy háttérbe vonulok, hiszen mindenütt kérdeztek volna erről az ügyről, s megint csak nem tudómmal felelhettem volna. j- Többször megfogalmaztad: amíg nem érzed százszázalékosnak magad lélekben, nem futsz ki a pályára...- így van. A játékvezetőnek a pillanatok tört része alatt kell döntenie, ami már önmagában is hibaforrás. Hát még, ha valaki nem teljesen fitt, nem tud tökéletesen koncentrálni... Amúgy meg arra is gondoltam - mivel azelőtt igencsak sűrű éveim voltak -, talán nem is árt egy kis pihenés.- Tudom, nézted a franciaországi mérkőzéseket. Milyen benyomásaid vannak a látottakról?- Már a kezdet kezdetén az volt a véleményem - s ez utóbb beigazolódott -, hogy a 32 csapat sok. Az persze jó, hogy a világ mind több országának együttese eljut a fináléba, csak hát ezáltal hígul a mezőny. A másik, hogy a színvonalat illetően többet vártam ettől a vb-től. Véleményem szerint hétnyolc meccs volt olyan, ami miatt ezt a sportot szeretjük, nézzük. A többin is akadtak szép, emlékezetes epizódok, de csak ennyi. A játékot tekintve alapvető újdonságokat nem fedeztem fel. Tény, hogy a vezéregyéniségek mindenütt próbálták vinni a csapatot, miként az is kitűnt: a fociban továbbra is igen komoly szerepet kap az atlétikusság, a fizikai erő. Más kérdés, hogy a gladiátorok között sokszor eltűnik a játék. Problémásnak láttam, hogy az ütközéseknél, főként a fejeléseknél újra előjött a „könyökmunka”. Nehezíti a helyzetet ennek megítélése: ütni akart-e az illető, avagy felugrás közben véletlenül lendült a keze.- A vébén a vitás eseteket mi, nézők számos kameraállásból láthattuk, elemezhettük. De a bírónak csak két szeme van, egyetlen szögből látja a történteket. A játékvezető örül a technika ilyen mérvű előretörésének?- Egyfelől nem, hiszen kiderül, mikor hibázott. Ám mindig is azt mondtam: nem egyetlen szituáció rossz megítélése a baj, hanem az, ha ez több esetben is rendre előfordul. Másrészt örülni kell a kameráknak, mert módot adnak a hibák elemzésére. Annál nincs fontosabb, mint amikor az ember leül a video elé, s rájön, mit csinált rosszul, min kell javítania.- Nem akarok szakmai kérdéseket boncolgatni, de tőled tudom, milyen nagy jelentősége van a játékvezető helyezkedésének...- Ez így igaz. Más kérdés, hogy vannak, akik szerint az a jó bíró, aki mindig az esemény közvetlen közelében van. Csakhogy számos példát hozhatnék fel annak igazolására: az illető éppen azért nem vette észre a dolgot, mert túl közel volt. S hiába mondják, nem igaz, hogy két méterről nem látta... Bizony nem, mert onnan nem is láthatta. Persze, ezt csak az tudja, aki már átélt ilyesmit. Úgyhogy a „titok” ebben keresendő. Van, ami harminc méterről is kiválóan megítélhető, van, ami csak háromról. Arra kell rájönni, hogy melyik ilyen és melyik olyan.- Egészen komoly szinteken felvetődött, hogy mit is kellene változtatni a futballban. Mások szerint viszont ez a játék azért lett ennyire népszerű, mert a szabályai rendkívül egyszerűek, emellett konvencionálisak, alig-alig változnak...-... ráadásul lehet vitatkozni a dolgokon. Ha gépiessé, tökéletessé, hiba nélkülivé válna, elvesztené a varázsát. Az élet is attól szép, hogy kiszámíthatatlan, nem tudni, mit hoz a következő perc. Bár mostanság azt halljuk, a stressz mennyire károsítja az egészséget, az emberek zöme mégis keresi az izgalmakat. Visszatérve a focihoz: az egyik ember azt mondja, micsoda parádés védés volt, a másik Több mint fél éve, hogy Puhl Sándor, az 1994-es labdarúgó-világbajnoki döntő dirigense alig-alig szólal meg a sajtóban. Aki közelebbről ismeri őt, tudja: nem véletlen annak az embernek a hallgatása, aki korábban mindig készséggel állt a médiumok rendelkezésére. meg azt, hogy én ezt kifejeltem volna. Hála istennek, hogy így van, hiszen ebben rejlik a szépség is. Ha tehát nem lehetne vitatkozni arról, helyesen vagy helytelenül ítélt-e a bíró, megfosztanánk ezt a játékot egy lényeges elemétől. Hadd tegyek mindehhez valamit. A nézők főként a legfrekventáltabb eseményekre koncentrálnak, a lesre, a tizenegyesre. Azzal alig-alig foglalkoznak, ha a bíró nem ad meg egy előnyszabályt, noha utána a csatár teszem azt már csak a kapussal állna szemben. Pedig - megkockáztatom - ez nagyon súlyos hiba, hiszen a játékot öli meg. A bíró feladata éppen az, hogy olyan mederben tartsa a meccset, hogy a szurkolók a lehető legjobban szórakozzanak.- Mint tudjuk, a bíró a pálya tartozéka, csakhogy olyan tartozéka, akit lehet szidni. Mert hát ki hülyéz le mondjuk egy szögletzászlót, noha arról is pattanhat rosszul a labda...- Volt is arra eset, amikor egy szögletzászló „jóvoltából” rúgott az egyik csapat gólt. Papíron a játékvezető is éppen ilyen semleges szereplő lenne, de mivel neki döntenie kell, soha nem lehet az. A vébén az egyik játékos tizenegyesből akkora kapufát rúgott, hogy csak na, s ezzel a csapata ki is esett. Melyik szurkoló ment neki kisbabával a felső lécnek? Mondok mást. Nézi az ember a teniszmérkőzést, s látja, hogy a hosszú adogatásnál sípol a gép. Erre fel a közönség fütyül, nem tetszik neki az „ítélet”. Bár tudja, hogy a gép nem téved, mégis fújol, mert a kedvence szenvedett sérelmet. Ettől szurkoló, s ezt az elfogultságát tudomásul kell venni.- Ha már ismét szóba került a vébé... Zavaró, hogy ilyen irgalmatlanul nagy pénzek kerültek a fociba?- Amikor az ember a pályán van, dönt, eszébe sem jut ilyesmi. Ha ugyanis azon töprengene, hogy egy-egy sípszó dollár százezreket hozhat játékosoknak, netán foszthat meg ilyen összegektől, képtelen lenne ítélkezni. De ilyesmin nincs is idő gondolkodni, hiszen - ismétlem - a másodperc tört része alatt kell cselekedni. Amúgy meg fölösleges azon meditálni, jó-e a fociban a sok pénz, vagy nem, hiszen ez üzlet. S ha jó üzlet, akkor egyre több pénz áramlik ide. A kereslet-kínálat elve itt is működik, mint az élet valamennyi területén. Gondolom, az utak mentén sem állnának lányok, ha soha nem vinné el őket senki. Sokszor hallom, amikor valaki azon háborog, hogyan lehet egy játékost megvenni mondjuk 50 millió dollárért. Ilyenkor csak azt felejtjük el: itt nem emberkereskedelemről van szó, nem az embert vesszük meg, hanem annak játéktudását. Egy világhírű tenornak is azért fizetnek csillagászati összegeket, mert a hangja, az énektudása százezreket szórakoztat.- Ismert, hogy az üzleti életben tevékenykedsz. Ügyvezetője vagy egy kft-nek, amelyhez négy egyA hazai labdarúgás „nagyjai" között tartják számon, Puskással egy sorban ség tartozik. Ha úgy tetszik, itt is vezetned kell. Mennyire hat a két tevékenység egymásra?- Mindkettő kamatoztatható a másik területen is. Mivel itt is, ott is emberekkel kell foglalkozni, vannak átfedések. Az a meggyőződésem, hogy egyik helyen sem szabad visszaélni a kezembe került hatalommal. A munkatársaimnak éppen úgy megadom a tiszteletet, mint a pályán a játékosnak. Hogy aztán ezt visszakapom-e? Az esetek zömében igen. Szerintem nem az a jó vezető, aki azt mondja, annyira okos vagyok, hogy a beosztottjaimnak már csak a végrehajtás marad. Sokkal célravezetőbb, ha valaki körülveszi magát komoly szaktudású emberekkel, akiket aztán hagy kibontakozni, érvényesülni. A viták, netán a veszekedések sem okozhatnak gondot, hiszen ezek viszik előre az ügyet. Természetesen kell egy irányvonal, egyfajta koordinálás, de ezen belül mindenkinek kell mozgási lehetőséget engedni. A futballpálya dettó ugyanez. Ott is tudnom kell, milyen „mozgásteret” hagyok. Ha egy játékos annyit szól, „miért nem fújt, spori?”, meg sem hallom, oda se figyelek. Ha van megfelelő intelligenciája, fél perc múlva úgyis azt mondja: bocs, spori. De ha nem ezt teszi, az se baj, hiszen nem sértett meg. Ha viszont azzal jön, hogy „maga egy csaló”, akkor ki kell állítani. Egyszóval mind a civil életben, mind a pályán kicsit pszichológusnak is kell lenni.- Az „újkori” debütálásod elmaradt. Bár téged jelöltek ki a Vác és a III. kerület meccsének dirigálására, az utolsó pillanatban lecseréltek. Miért?- Én is csak részinformációkat tudok, tehát nem biztos, hogy az van, amit mondok. Hallottam, hogy Csank Janinak, a Vác edzőjének a Nemzeti Sportban megjelent egy humoros nyilatkozata, hogy emlékezete szerint még nem nyertek mécsesét a Váccal, amikor én vezettem nekik. Bár ezt nem így tudom, egyesek szerint emiatt cseréltek le. A másik verzió az, hogy azért nem vezettem, mert Csank is egri és én is. Ismétlem: nem tudom, mi a valóság. Nem kevéssé kuszák most a viszonyok a magyar labdarúgásban. Az a véleményem, hogy a játékvezetés terén is szétzilálták azt a testületet, amely - legalábbis szervezetileg - jól működött. S most hangsúlyozottan nem a bíráskodás színvonaláról beszélek...- Ha már itt tartunk! E téren álljnk a versenyt a nagyvilággal?- Összességében nincs okunk a szégyenkezésre. Ha mondjuk Európát veszem szemügyre, úgy vélem, az élmezőnyben vagyunk. Az első öt-hatba kényelmesen beleférünk. Bizonyság erre, hogy a magyar bírók milyen komoly nemzetközi mérkőzéseket vezetnek. Ez ugyanis a legjobb mérce. Bár egyáltalán nem szeretem az önminősítést, az a véleményem, hogy az elmúlt években a hazai játék- vezetés egyáltalán nem járt rossz úton.- Tekintsünk most el a sikertől, a népszerűségtől, az anyagiaktól. Mindezeken túlmenően mit adott és ad neked a futball?- Végiggondoltam ezt már sokszor. Rengeteg dolgot kaptam a focitól, ám a legfontosabb, hogy olyan helyeken jártam a világon, ahová soha el nem jutottam volna. Megismertem népeket, embereket, ezernyi tapasztalatot szereztem, ennek okán kitágult a látóköröm.- Nem minden hátsó szándék nélkül kérdeztem az előbb, ugyanis tudom: téged izgat a politika, a gazdaság, a társadalom, és így tovább. Ez csupán a futbaünak köszönhető, avagy ilyen alkat vagy?- Ilyen beállítottságú is vagyok, de kétségtelen, hogy a játékvezetésnek e téren is sokat köszönhetek. Nem arról van szó, hogy okosodtam, hanem arról, hogy gyorsabban jutottam olyan tapasztalatokhoz, ismeretekhez, amelyek megszerzése mások számára évekbe, évtizedekbe telik.- Amikor a visszatérésedről esett szó, felvázoltál nekem egy furcsa forgatókönyvet arról, hogy miként fogad majd a közönség...- Hát, igen. Lelki szemeimmel láttam a tapsoló szurkolókat, hallottam, hogy „jaj, de jó, hogy a visszajöttél Sanyi, ne törődj semmivel”. Aztán azt is, hogy eltelik egy perc, öt perc, amikor jön az első kétes szituáció. Sípolok, s már hallom is, hogy „minek jöttél vissza, maradtál volna ott, ahol eddig voltál”. Erre már jó előre felkészültem. Aki sértő- dékeny típus, annak nem szabad ezt a szakmát választania.- Szinte mindent elértél, amit bíró elérhet. Mi motiválhat még?- Borzasztó egyszerű erre felelni: szeretem csinálni. Stanga István „Az újrakezdés mellett döntött, de benne volt a pakliban a búcsú is...
