Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-29 / 236. szám

1998. augusztus 29., szombat Bemutatjuk A Pécsi Erőmű Rt.-t Dünántúli Napló 7 Kevesebb tüzelővel jobb végeredmény Környezetvédelmi célú beruházásokat tervez a Pécsi A Pécsi Erőmű Rt. jelenleg működő négy blokkját 1986. és 1992. között helyezték üzembe. Várhatóan röviddel az ezred­forduló után lép be a termelésbe az az új erőművi blokk, amely nemcsak a hatásfokot javítja majd, de jelentős előrelépést je­lent környezetvédelmi szempontból is. oxid kiáramlást is az EU-nor- mák alá szorítja. Az új kazán új technológiát hoz a felhasznált szén eltüzelé­sére. Az úgynevezett fluid eljá­rás során a tüzelés hőmérsék­Erőmű Rt. sához szükséges anyagiakat il­leti, a PE Rt.-ben többségi tu­lajdonos Croesus amerikai be­fektetési alap tett ígéretet a for­rások biztosítására. Az erőműkéményeken tá­- A jelenleg dolgozó négy blokk kettős feladatot lát el - tá­jékoztatott dr. Kamarás Béla (kis képünkön), a PE Rt. mű­szaki igazgatója. - Egyrészt ga­rantálják a térség - döntően Ba­ranya megye - üzembiztos vil- lamosenergia-ellátását, más­részt pedig Pécs város hőellátá­sát biztosítják. Az évente fel­használt mintegy 800 ezer tonna tüzelőanyag kétharmadát fordítjuk villamosenergia-ter- melésre, míg a fennmaradó há­nyad a hőellátáshoz szükséges. A térség szempontjából mindkét feladat stratégiai fon­tosságú. Mivel Baranya nem rendelkezik nagyfeszültségű (400 kilovoltos) hálózattal, ezért nagyon fontos az erőmű üzembiztos működése. A térség villamosenergia-igénye 1000 gigawatt/óra, az erőmű terme­lése ennek négyötöd részét fe­dezi. A maradék vezetéken ér­kezik a megyébe. Az erőmű vezérlőtermében A hőellátás stratégiai fontos­ságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a megyeszékhely la­kásainak fele (mintegy 30 ezer) távfűtéses, és meglehetősen magas a meleg vízzel, ipari gőzzel ellátott intézmények, gazdálkodó szervezetek száma is. Ez utóbbi fronton az elmúlt néhány évben jelentős piacoso­dás ment végbe, ez indokolta, hogy az alapellátás mellett maga az erőmű vette kézbe a szolgáltatási hálózat üzemelte­tését is. A szakemberek úgy lát­ják, hogy a ma még anyagi ál­dozatokat is követelő szolgálta­tás már a közeljövőben nyere­séges lehet. A négy, viszonylag új blokk rendeltetésszerű és biztonságos működése veti fel a kérdést, hogy miért van szükség a terve­zett új energetikai beruházásra.- A beruházás megvalósítá­sával az elsődleges célunk a szigorodó környezetvédelmi előírások maradéktalan teljesí­tése - válaszolt a kérdésre dr. Kamarás Béla.-Az új blokk legfontosabb jellemzői, hogy a környezetba­rátsága, korszerűsége mellett igen nagy teljesítményű és jó hatásfokú is egyben. Ez utóbbit talán a legjobban az példázza, hogy az új létesítmény azonos termelési folyamathoz 23%-kal kevesebb tüzelőanyagot hasz­nál. A tervezett egységet olyan kazánnal szereljük fel, amely a széndioxid-kibocsátást a jelen­legi mértékről 95%-kal csök­kenti, és ami talán még ennél is nagyobb eredmény, a nitrogén­lete a jelenlegi 1200-1300 Cel- sius-fokról 850-re mérséklődik. Mivel ezen a hőn a nitrogéndi- oxid képződése lényegesen ki­sebb, ez teszi lehetővé a jelen­tős környezetvédelmi változást. A kéndioxid lekötésére pedig az égés során mész­kőport ada­golnak a tűz- térbe, ez eredményezi a látványos csökkenést. A PE Rt. az elmúlt esztendő­ben 43 millió forint környezet­szennyezési bírságot fizetett, a társaság szakemberei idén is hasonló összeggel kalkulálnak. Az új blokk üzembelépése ugyanakkor azt jelentheti, hogy a jelenlegi környezetvédelmi szabályok szerint a jövőben már nem kell bírságot fizetnie a cégnek. Az előzetes számítások sze­rint a beruházás - a megvalósu­lás idejétől függően - 30-40 milliárd forintba kerül majd. Az idő tekintetében biztató előjel, hogy a PE Rt. projektje sikere­sen szerepelt a Magyar Villa­mos Művek Rt. erőművi kapa­citásbővítő pályázatán. A má­sodik forduló leadási határideje szeptember 10., de a pécsi erő­műben már lényegében ezek­ben a napokban elkészültek a szükséges dokumentációval. Ami a tervek magvalósulá­vozó mérgező oxidok csökken­tése mellett további előnyöket is hozhat a beruházás megvaló­sulása. A cégnél jelenleg foly­nak, és várhatóan az év végére eredményt is hoznak a fluid technológia során keletkező sa­lak tárolási kísérletei. Az előze­tes tapasztalatok szerint a most is működő sűrűzagyos zagyel­távolítás alkalmazásával tovább csökkenthető a salakanyag mennyisége. Jelenleg, a ko­rábbi egymillióval szemben mintegy 400 ezer tonna égés­terméket tárolnak évenként a zagy kazettákban. A zagyolás a várossal kötött szerződés szerint zajlik a kije­lölt területeken. A kiszáradást követően keletkező gipsz-szerű anyag nem porzik, jó vízzáró, nem lúgozódhat. Mint dr. Kamarás Béla vége­zetül elmondta, a tervezett be­ruházás lényeges eleme, hogy annak minden momentumát, a későbbi működést figyelemmel kísérhesse a nyilvánosság. Há­rom kazánnak már jelenleg is mérik a károsanyag kibocsátá­sát, és így lesz ez az új blokk esetében is. A várossal és a szakhatóságokkal közösen fel­állított figyelőállomások öt kü­lönböző helyen működnek. A bennük regisztrált értékek je­lentősen javulhatnak a fejlesz­tések végrehajtásával. Kaszás E. A Pécsi Erőmű Rt. premissziója Kedves Olvasóink! A Dunántúli Naplóban szándékaink szerint ezentúl rendszeresen találkozhatnak a Pécsi Erőmű Rt. temati­kus PR-oldalával, amelynek lapunkban felületet biztosítunk. Nyitottak vagyunk a további hasonló kezdeményezések felé is, mert feltehetően számos olyan cég van, amelynek fontos, hogy életük, tevékenységük hátteréről olvasóinkat az eddiginél még részletesebben tájékoztassák. Csak másfél nap vacogás Évekkel ezelőtt hét-tíz napig tartott, amíg Pécs. távhő- rendszerét leállítva a cég el­végezte a karbantartási munkákat. Ezekhez ugyanis a víz nyomásának megszün­tetése kellett. Akkoriban vacogva fürödhe- tett a fél város, a kritikus na­pok száma napjainkra kettőre csökkent. A látványos válto­zás a Pécsi Erőmű Rt., mint termelő és a Pécsi Távfűtő Kft., mint szolgáltató szerve­zett munkájának és műszaki fejlesztéseinek köszönhető. Braun Attila, az erőmű fő­mérnöke (képünkön) el­mondta, a társaságok két ok­ból választják az augusztust a rövid „nyomásnélküli karban­tartás” elvégzésére. Egyrészt nyáron nincs távfűtés, más­részt a legtöbben épp ebben a hónapban vannak távol otthonukból, így kevesebb fogyasztót zavar a me­legvízhiány. A fűtés- és a melegvíz­szolgáltatás viszont egész évben zavarta­lan, megbízható lesz. Az erőműben mintegy száznyolcvan ember folyama­tosan dolgozott ezen a két na­pon. Főleg saját vezetékháló­zatuk elzáró és mérőberende­zéseit javították. A gépészeti munkák mel­lett vannak olyan villamos karbantartási feladatok is, amelyeket szintén csak teljes leállás mellett végezhetnek. Ezeket is sikerült időben befe­jezni. Üdülőkörzet a zagytározó helyén Nagyobb lesz az orfűi tónál A részletes rendezési terv­nek megfelelően folynak a Tüskésrét rekultiválásának munkálatai. Ha minden jól megy, a város pár év múlva egy hatalmas üdülőkörzetet vehet birtokba, amin egy, az orfűi nagy tónál is nagyobb mesterséges víz lesz. A várossal kötött megállapo­dás értelmében folyamatosan halad a tüskésréti zagytározó átalakítása. Az erőmű már csak két zagykazettát használ, így a Pécs frekventált helyén fekvő terület hamarosan szinte teljes egészében a pol­gároké lehet. Ami azonban kész szenzáció az az, hogy mintegy 1,8 millió köbméter föld kitermelésével a Tüskés­rét közepén egy olyan tavat alakítanak ki, ami nagyobb lesz, mint bármely baranyai mesterséges víz. Ä ma még halott területből valóságos üdülőparadicsom válhat. A ki­termelt földet az erőmű egy­részt a rekultivációs munkála­tokhoz használja, másrészt ér­tékesíti. A további területet a cég folyamatosan erdősíti. Ha minden jól megy, egy-két év­tizeden belül a terület átalakí­tása befejeződhet. Miután azonban a városnak aligha van pénze a tulajdonában lévő Tüskésrét várható beruházá­saira, ezt magánvállalkozók­kal kell majd megoldani. A leendő üdülőkörzet és szabad­időpark értékét az is növel­heti, hogy addigra elkészül a 6-os útról levezető út is. Új blokk 2003-ra várható Olyan téves hírek röppentek föl, hogy már épül az erőmű új blokkja. Ezzel szemben csak jövőre születhet meg az a létesítési engedély, mely alapján elkezdődhet a 30 mil­liárdos beruházás.-A Magyar Villamos Művek Rt. kapacitás pályázatának első fordulóján sikeresen túljutot­tunk, s így beadhatjuk tervein­ket a második fordulóra - tud­tuk meg Vincze József műszaki tanácsostól. - A tét nem kicsi, akivel ugyanis az MVM nem köt hosszú távú kapacitás lekö­tési szerződést, az várhatóan nem tud fejleszteni sem. Az ütemterv szerint az MVM és a Magyar Energia Hivatal előzetes engedélyei a jövő év első felében születnek meg a pályázaton nyertes társaságok számára, amit kötelező tájékoz­tatási program követ. Az rt. be­ruházási szakemberei kedvező esetben arra számítanak, hogy a környezetvédelmi felügyelőség engedélye és a létesítési enge­dély megszületése után 2000 első negyedévében fognak szerződést kötni a kivitelezők­kel. A környezetvédelmi előírá­soknak megfelelő, nagyon jó hatásfokú, 165 MW-os blokk 2003 végén már termelne. Az igen nagy versenyben többek között az szól a pécsi erőmű fejlesztése mellett, hogy a térség ellátásának biztonsága érdekében fontos megtartani a Dél-Dunántúl egyetlen villa­mos energiát termelő erőművét. Szintén a biztonság miatt előny, hogy a PE Rt. részben hazai fű­tőanyagra, külfejtései szenére alapozva termelne. Nem sérülhetnek a lakók érdekei Bővítés a szabályok betartásával Az erőmű szerint biztosítható a nagybányaréti terület kül­színi fejtése a környezetvédelmi szabályok megsértése és a környékbeliek érdekeinek csorbítása nélkül. A cég vállalja a hatósági előírások betartását, és kész arra is, hogy a lakosság észrevételeit és javaslatait figyelembe vegye a tervezéskor. Dr. Nyers József főmérnök (képünkön) a legfontosabbnak azt tartja, hogy a részvénytár­saság nagy figyelmet fordít a jogszabályok megismerésére és betartására. A vonatkozó rendelkezések védik a kör­nyékbeli lakók alapvető jogait, és figyelemmel vannak azon gazdálkodó szervezetek érde­keire is, amelyeknek joguk van bányatelkeiken az ás­ványvagyon kitermelésére. A jelenleg is művelt pécs- bányai és a tervezett nagybá- nyaréti külfejtési gödrök egy bányatelken találhatók, a jogszabályok szerint azon­ban a telken belüli bőví­tést csak kör­nyezetvé­delmi hatás- tanulmány és engedélyek birtokában lehet megkezdeni. Az erőmű hatástanulmánya már elkészült, ezt már véle­ményezték is a szakhatóságok, továbbá előzetes keretmegál­lapodást kötött a város és a cég. Most a környezetvédelmi engedélyezési eljárás során a lakossági javaslatok meghall­gatása és azok beépítése fo­lyik. Ezeket nem csak az rt. gyűjti, az eddigi két fórumon megfigyelőként jelen voltak a környezetvédelmi felügyelő­ség és a város képviselői is.-Mindenkor betartottuk a jogszabályokat - mondja dr. Nyers József. - Végre fogjuk hajtani azokat az előírásokat, amikről a hatóság dönt. Ezen túlmenően további környezet­javító intézkedéseket terve­zünk, például a szennyvízel­vezető korszerűsítését. Olyan megoldást keresünk, amely a környezetvédelem és a lakók érdekeinek is megfelel. Ma Villamos nap Már ötödik éve ünnepük a Pécsi Erőmű Rt. alkalmazot­tai a magyar energetikai ipar dolgozóival együtt a Villa­mos napot. Az ünnep mára hagyományossá vált. A szakmai rendezvények tegnap lezajlottak, ma csa­ládjaikkal szórakoztató és kulturális rendezvényeken vesznek részt a dolgozók a pécsi sportcsarnokban. A jövő hét végén bányásznapi ünnepségekkel folytatódnak a programok Pécsbányate- lepen, Komlón és Sikondán. .PÉCSI Egál ERŐMŰ ——— —-—Rt. Az oldal a Pécsi Erőmű Rt. támogatásával készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom