Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-27 / 234. szám

1998. augusztus 27., csütörtök Olvasószolgálat Dünántuli Napló 13 Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SZILÁRD, GÁSPÁR nevű kedves olvasóinkat A Szilárd név újmagyar eredetű A latin Konstantin fordítása A Nap kél 5.56, nyugszik 19.35 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Murányi László Közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 9.30-11.30-ig díjmentesen hívható és az oldalt összeállítja: Török Éva Internet Napi szemelvények olvashatók az Új Dunántúli Naplóból az Interneten www.baranyanet.hu Erős felhősödés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Az észak felől érkező hidegfront a front ma éppen felettünk húzó- lassan átvonul felettünk, ám nagyobb dik majd, így alapvetően felhős időre változást nem hoz hazánk időjárású- számíthatunk, a tegnapinál lényegesen ban, jelentősebb lehűlés nem várható, kevesebb napsütéssel. Kisebb eső, zá- folytatódik a hűvös idő. Ma többször por csak néhol fordulhat elő. Az é- erősen megnövekszik a felhőzet, ám szaknyugati szél gyakran megélénkül, kisebb eső, futó zápor csak elvétve fordulhat elő. Estefelé azonban már többfelé számíthatunk esőre. Az északnyugati szél gyakran megélén­kül, néhol meg is erősödik. Nem vál­tozik jelentősen a nappali felmelege­dés mértéke, délutánra 19, 24 fokig emelkedik a hőmérséklet. * néha megerősödik. A csúcshőmérsék­let 22, 23 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 19 Tisza-tó: 23 Fertő-tó: 18 Tisza: 15-22 Duna: 18-21 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 22 Paks: 22 Siófok: 23 Pécs: 23 Szekszárd: 22 Mohács: 23 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-55 Velencei-tó: 40-55 Tisza-tó: 40-55 Fertő-tó: 40-55 Kaposvár: 25-35 Paks: 25-40 Siófok: 25-35 Pécs: 25-40 Szekszárd: 25-35 Mohács: 25-40 Az átvonuló hidegfront többeknél okozhat figyelmetlenséget, csökken koncentráló képességünk. A többfelé megerősödő északnyugati szél miatt zártabb völgyekből kiérve erős oldalszélre számítsunk. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 06-90-504-001 Széljelentés: Orvosmeteorológia: 06-60-505-055 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek ré­szére: Siklós, Sellye város és város- környék, Pécs városkörnyék prog­resszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napo­kon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész te­rületéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága ré­szére belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyó­gyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézse­bészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke ­Rákóczi út 2. Égési sérülések: Hon­véd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csa­tolt községek neurológiai betegeinek a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Kli­nika látja el. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. A komlói, mohácsi, siklósi, szi­getvári kórház folyamatos felvételi ügyeletet tart. Szemészeti betegek ügyeleti ellá­tása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika (400-ágyas Klinika). Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr- Gégeklinika. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet ügyeleti he­lyiségeiben minden este 7 órától reggel 7 óráig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. du. 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay patika, Lánc u. 20., Winkler Lajos gyógyszertár, Mun­kácsy M. u. 4. Komló: Piramis gyógyszertár, Kossuth L. u. 71. Mo­hács: Szentháromság gyógyszertár, Szentháromság u. 2. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György gyógy­szertár, Szent Imre üt 19. Siklós: Hollós gyógyszertár, Baross G. u. 7. Szentlőrinc: Szent Lőrinc gyógy­szertár, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Boróka gyógyszertár, Szent István lakótelep. SOS-ELET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 06-80-505-390- es számon este 7 órától reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat Pécsi Csoportja ingyenes orvosi szolgálata beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 9-10-ig reumatológia, 12-15-ig belgyógyászat, 16-18-ig nőgyógyá­szat. Véradás: Baksa, Általános Iskola 9-12 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécs-Baranyai Csoport, Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Iro­daház I. em. 109. Tel. és fax: 72/212- 277/121 mellék. Félfogadás: 11-13 óráig. Gyermek jogsegélyszolgálat naponta 10-16 óráig. Országos Tévéműsor-ajánlat MTV 1 9.30 Bor és hatalom 10.10 Repeta - Nyár (ism.) 11.35 Erdőjárók Í2.Í0AKT 12.50 No comment 13.05 Stevenson utazásai 14.00 Rondó (magazin) 14.50 Unser Bildschirm 15.20 A két testvér 15.35 Titkos küldetés 16.00 Shakespeare-mesék 16.30 Indaba (francia sor.) 17.00 Segítőtárs 17.20 Dunai hajóút 17.45 Körzeti híradók 18.00 Útmutató 18.35 Christy (amerikai sor.) 20.00 Visszatérés Édenbe 20.45 A fenegyerek-Zsirinovszkij 21.15 tizenegy VOLT 21.25 Telefonos kisasszonyok 21.55 Stúdió ’98 22.35 Aktuális 23.05 Fekete húsvét (angol film) TV2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a Tv2-vel 9.00 Káposztafalva lakói 9.25 Aki bújt, aki nem 10.15 Magnum (amerikai sor.) 11.05 Szerencsekerék 12.00 Segíts magadon! 13.05 Csupa-csupa élet 14.00 Stádium 14.10 A festészet titkai 15.40 A tegnap csodái 15.50 Szemtanú 16.15 A következő áldozat 17.05 Csupa-csupa élet 17.30 Gazdagok és szépek 18.00 Mindent tudni akarok! 18.05 Kobra (amerikai sorozat) 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Szerencsekerék 19.55 Forró nyomon 20.55 Rex felügyelő (sorozat) 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Magnum (amerikai sorozat) 24.00 Stádium RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilm Klub (ism.) 11.10 Klip Klub (ismétlés) 11.30 Az első csók 12.05 Acapulco akciócsoport 12.55 Meri vagy nem meri? 13.10 Élettér 13.20 Recept Klub 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klip Klub 14.45 Rajzfilm Klub 16.10 Az első csók 16.35 A farm, ahol élünk 17.25 100-ból egy (játék) 18.10 Acapulco akciócsoport 18.55 Meri vagy nem meri? 19.30 Fókusz 20.00 Extralarge (olasz sor.) 21.35 Fekete vipera, avagy bolond lyukból bolond szél fúj (sor.) 22.10 Megdöbbentő világ 23.10 Híradó. Időjárás 23.25 MMM (ismétlés) DUNA TV 10.10 Táncház (ismétlés) 10.45 Trópusi hőség (ism.) 11.35 Néptáncok 11.40 Esti kérdés (ismétlés) 12.20 Parancsold meg a szívednek 12.45 Szlovákia műemlékei 13.00 Vadgesztenye és Blue 14.35 Ló és ember 15.30 Kalandok Kythera szigetén 16.00 Katedra nélkül 16.30 Szóbazár 17.00 Figyelj!!! 17.35 Mesefilmek 18.00 Híradó 18.20 Váltó (gazdasági mag.) 19.00 Maigret 20.25 XX. századi kamarazene 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Mozgó Kép 22.20 Hangverseny Zbigniew Preisner filmzenéiből 23.10 Híradó 23.30 Kierkegaard MTV1, 20.00 Visszatérés Édenbe. A képmutató Jilly el akarja nyerni Step­hanie rokonszenvét. Azonban Jake is megszállottan csüng Stephanie-n. tv2,20.55 Rex felügyelő. Martin Wolf, a babakészítő szolgaian engedelmes nőre vágyik. Barátnőit sorra meghívja a műhelyébe... RTL KLUB. 20.00 Extralarge. Megöl­nek két kislányt Miami belvárosában. A rendőrfőnök fölkéri Extralarge-ot, hogy segítsen megoldani az ügyet. DUNA TV, 19.00 Maigret. Germaine a gyermeke apjának családjához fordul segítségért. Azok elfordulnak tőle. A fiatal nő még aznap este eltűnik... MTV 2 16.10 Repeta - Nyár 17.35 Kormányváró 18.00 Magyarország ma 18.30 Kincsestár 20.00 Mesetár 20.20 Magyarok cselekedetei 20.30 Híradó. Sporthírek 21.00 A lángész és a bomba (amerikai dok.-film) 56’ 22.00 Twin Peaks (amerikai sor.) 22.50 Mélyvíz TV 3 15.35 72 óra 16.05 Kasszafúrók (amerikai film, 1984) 17.45 Hegylakó 18.45 Hír3 19.15 Fejvadász 20.15 MASH 20.45 Mindent a gyerekemért 22.25 Hír3 (ismétlés) 22.55 Hegylakó (am. sor.) 23.55 72 óra (ismétlés) szív tv 15.00 Információs magazin 16.00 Terhestorna 16.30 Autósport (ismétlés) 17.00 Kedvenc horgászvizeink 1. 18.00 Lesen - Sportmagazin 19.00107 (ismétlés) 19.30Én pici pónim 20.00 Szédülj el! 20.30 Sztárbár 21.00 Tengerparti akadémia 22.45 Címlapsztori (ism.) MS AT 15.30 Játszd újra... 17.00 Nickelodeon. Clarissa 17.30 Music Box Top Ten 18.00 News-da 18.30 Szelep 19.30 Alak-Art 20.00 Benny Hill (ismétlés) 20.30 A hekus (német sorozat) 21.30 Pengeélen 24.00 Drakula (sorozat) 0.30 Ne add fel! (ism.) Postabontás DUnántúlí Napló - Pécs Pf.: 134 7601 Nincs mindenkinek autója A Bálicsi útnak és környékének egyetlen jó megközelítési lehető­sége a 37-es járat volt, természetesen a gépkocsin kívül. Azért kell múlt időben beszélni erről, mert a 37-es jelzésű busz május óta messze elkerüli a Bálicsi utat. Akkor azt mondták, hogy egy hónapig szüneteltetik a járatot, de ez az állapot - a jelenleg is tartó csatornázás miatt - már három hó­napja tart. Ä környéken lakók - köztük több évtizede itt élő idős emberek - ezek után nehezen bíznak az újabb ígéretben, mely szerint októ­berben befejeződik a munka. A 37-es járat minél hamarabbi visszaállítása nem csak a lakók érdeke. Fontos a szülészeti klinika és a gyermekkórház dolgozói­nak, a vizsgálatra, kezelésre érkező betegeknek, a látogatóknak, a műszaki főiskola dolgozóinak, hallgatóinak. Nincs mindenkinek autója, s a meredek úton felfelé gyalogolni meglehetősen megterhelő az idős embereknek, betegeknek, gyer­mekes anyáknak, különösen akkor, ha csomagjaik is vannak. Dr. Nádor András Pécs Üröm és öröm A vele megtörtént két esetről számolt be nekünk Ténai László, pé­csi olvasónk. Az első valószínűleg több autóst érint. Mint írta, ő az utóbbi időben Pécsett, a JET-kútnál tankolt, ahol az úgynevezett „sárga bögre” akciót vezették be. Lényege, hogy ha valaki megha­tározott alkalommal, megjelölt mennyiségű üzemanyagot tankol, akkor mutatós bögrét kap ajándékba. Nos, ő teljesítette a feltételeket és augusztus 17-én szerette volna a tankolásai alapján neki járó két bögrét átvenni. Már előre beígérte őket az unokáinak. Közölték vele, hogy sajnos a bögrék elfogytak. Most ő pirul az unokái előtt, pedig pontosan tudja, hogy nem neki kellene. A másik történet azonban megvigasztalta. Nagyobb összeget kellett feladni a Kereskedelmi és Hitelbankban. Figyelmetlenül számolta meg a pénzt, amit a 2-es pénztár ablakán adott be. A hölgy átszámolta, majd újraszámolta és négyezer forintot vissza­adott neki, mondván, hogy ennyivel többet adott. Nem akart hinni a fülének és a szemének. Már az ajtóból ment vissza, hogy meg­kérdezze, ki az, aki ilyen természetességgel adja vissza azt a pénzt, ami nem az övé. Németh Tibornénak hívják. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őriünk meg és nem küldünk vissza. Baranyai Kínálat PÉCS TV 0.00 Pécsi Polgár Elektronikus Tv újság 9.00 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlése 16.20 Híradó Pécs ma aktuális hírműsor 16.40 Szeszélyes természet angol természetfilm 17.30 Aktuális stúdió 18.00 Képes recept 18.30 Közhasznú információk 18.40 Híradó Pécs ma aktuális hírműsor 19.00 Aktuális stúdió 19.30 Popeye (amerikai rajzfilm) 20.00 Híradó Pécs ma aktuális hírműsor 20.20 SPORT 20.30 Esély az életre amerikai vígjáték 22.05 Híradó Pécs ma aktuális hírműsor 22.25 Tűzoltók (ausztrál sor.) 23.15 Aktuális stúdió 23.45 Pécsi Polgár Elektronikus Tv újság RADIO 2000 Pécs kereskedelmi rádió a KábelKom Kft. 102.2 Mhz frekvenciáján a 60-as évektől napjainkig a legsikeresebb előadók zenéivel éjjel-nappal. Tel.: 72-259-000. FORDÁN RADIO 5.30 Műsorkezdés. 5.45, 10.00, 11.00, 13.00, 14.00, 15.00, 16.00, 17.00 Hírek. 6.00 Reggeli hírössze­foglaló. 9.20, 10.50, 11.20, 13.20, 14.20, 15.20, 16.20 Közlekedési in­formációk. 9.30 Programajánló. 10.05 Városlakók magazinja. 11.30 Kamarai hírek. 11.45 Tőzsdei hírek. 12.00 Dél­előtti hírösszefoglaló. 12.05 Zenedo­boz. 13.30 Sporthírek. 13.45 Tőzsdei hírek. 14.30, 16.30 Programajánló. 17.00 Suttogó Harangok. 18.00 Sporthírek. 18.00 Oldies kívánságmű­sor. 19.00 Műsorzárás. FILM PÉCS Park: Halálos fegyver 4. (16.00,18.30). Godzilla (21.00). Apolló: A lény (15.30, 17.45,20.00). Apolló klub: Ponyvalevél (17.30, 19.30). Uránia: Godzilla (15.00, 17.30, 20.00). Pécsi autós: Mr. Magoo (21 .OOJ MOHÁCS Kossuth: Vad vágyak (20.00) SIKLÓS Táncsics: Életre-halálra (20.00) Pécs, Uránia: Godzilla 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom