Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-27 / 234. szám

1998. augusztus 27., csütörtök Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 A rendőrök az ötletet, a multik a pénzt adják Iskolák - betáblázva A csökkenő tendencia elle­nére tavaly 2627 gyerek sé­rült meg és negyvenhatan vesztették életüket közúti közlekedési balesetben. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság szerdai sajtótájé­koztatóján a rendőrség tan­évkezdéssel kapcsolatos ak­cióit ismertették. A nagyszabású baleset-meg­előzési kampány részeként a közlekedésbiztonsági szem­pontból frekventáltabb iskolák környékén a gyerekek fokozott jelenlétére figyelmeztető táblá­kat helyeznek el. A programot két multinacionális cég és egy hazai biztosítótársaság támo­gatja. 1 Megvizsgálják az iskolák kö­zelében lévő útburkolati jeleket, táblákat, és ha szükséges, akár a forgalmi rend megváltoztatását is kezdeményezik. A rendőrség felméri továbbá a tanintézmé­nyek környékének bűnügyi helyzetét és napi kapcsolatot tart az iskolaigazgatókkal, sőt az osztályfőnöki órákon is részt vesznek munkatársaik. Keres László ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője el­mondta: idén júliusig 27 gyere­ket gázoltak halálra, 1560-an pedig könnyebb-súlyosabb sé­rüléseket szenvedtek. Hogy ne csak az autósok, hanem az érin­tett gyerekek is érezzék a ve­szélyt, a szabályok helyes al­kalmazására nevelő számos in­gyenes kiadványban - kifestő­könyv, órarend, falinaptár - in­tik őket óvatosságra. B. Z. Mégis beavatkozott a Magyar Nemzeti Bank Ismét nagyot zuhant a tőzsde A gazdasági és banki vezetők kedden Orbán Viktor parla­menti dolgozószobájából tá- vozóan bizakodva nyilatkoz­tak a budapesti tőzsde és a fo­rint stabilitásáról. Alig egy nappal az említett aktus után összeomlani látszik a koráb­ban biztosnak mondott tőzsde és a forint helyzete. Kedden este és szerdán reggel Surányi György, a jegybank el­nöke a televízióban ország-vi­lág előtt megmagyarázta: a fo­rint nem tért el lényegesen ko­rábbi dollárértékétől, a számára kijelölt sávon belül maradt. Ugyanakkor leszögezte: ha a jövőben mégis szükség lenne a banki közbelépésre, az nem marad el. Akkor még senki sem hitte, hogy ez a helyzet néhány óra múlva bekövetkezik. Szerdán kétszer is interveniálni volt kénytelen a Magyar Nemzeti Bank a bankközi devizapiacon. Az MNB először 226,8 forin­ton, 1,5 százalékkal a sáv kö­zepe felett adott el dollárt. Ezt követően, miután a forint némi­leg erősödött, 226,3 forinton bocsátott dollárt a bankközi pi­acra. A dollár végül 226,5 fo­rinton zárt, ami 1,35 százalék­kal tér el az intervenciós sáv közepétől. Tegnap mintegy 500 millió dollár értékű valuta cse­rélt gazdát a bankközi pénzpia­con. A forint gyengélkedésével párhuzamosan nagyot, 384 pon­tot esett a Budapesti Érték­tőzsde meghatározó részvénye­inek árfolyama is. A BUX vé­gül 6386,36 ponton zárt. Holnap kezdődik az ízek karneválja Szakácskodás akváriumban Augusztus 27-31. között elő­ször rendeznek Magyaror­szágon Gastroshow-t, ahol a teknősbékalevestől a magyar tájjellegű ételeken át az ír és spanyol ízekig mindent meg lehet kóstolni. Budapesten, a Városligeti Műjégpályán vár­ják az érdeklődőket. A rendezvény háziasszonya Kudlik Júlia, aki a Juli-suli tan­anyagát ismerteti. A szórakoz­tató programokkal gazdagított össznépi eszem-iszom érdekes­sége, hogy az ország legjobb mesterszakácsait úgynevezett „látványkonyhában” is megles­hetik a kíváncsiskodók. E mű­helyekben - akár egy akvári­umban - a sütés-főzés minden titka jól látható. Horák János, a fesztivált szervező Compexpo-Gastro- show Iroda vezetője hangsú­lyozta, hogy a méltán világhírű magyar gasztronómia mellett jövőre további nemzetek speci­alitásaival is szeretnék megis­mertetni a résztvevőket. Persze italokban sem lesz hiány: tájjel­legű borokkal, különleges kok­télokkal rukkolnak elő. Különösen a városiak szá­mára jelent igazi csemegét a la­kodalmi program: a lagzi fogá­sait a vőfély kínálja majd, s mindenki megkóstolhatja a fi­nomságokat. A szervezők nem szednek belépődíjat, s az étele­ket csaknem önköltségi árakon kínálják a vendéglősök. így a zónaadagok már 200 forinttól kaphatók. Németh Zsuzsa Politikai hullámokat keltett a miniszterelnök keddi bejelentése A titkosszolgálatok egyelőre cáfolnak Nagy visszhangot váltott ki Orbán Viktor pártelnök-minisz­terelnök keddi bejelentése, amely szerint törvénysértő, titkos adatgyűjtés folyt a párt vezető személyiségei és azok család­tagjai ellen az előző kormány idején. A szóba jöhető szerve­zetek azonnal cáfolatot adtak ki. Hétfő délelőttre összehívták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát. Orbán elmondta: olyan doku­mentumok jutottak a kormány birtokába, amelyek egyértel­műen bizonyítják, hogy a Fi­desz egyes vezetőiről és csa­ládtagjaikról titkos és törvény­telen eszközökkel gyűjtöttek adatokat az előző kormányzati ciklusban. Az így összeállított „dossziét” a parlamenti vá­lasztási kampányban szerették volna felhasználni a párt ellen. Szájer József, a Fidesz frak­cióvezetője „magyar Water- gate”-nek nevezte az ügyet. Horn Gyula, az MSZP el­nöke, volt miniszterelnök minden alapot nélkülözőnek minősítette Orbán kijelentését. Tegnap délután az MSZP or­szágos elnöksége nyilatkoza­tot fogalmazott meg, amely­ben példátlannak nevezte, hogy egy ország miniszter- elnöke egy pártfórumon olyan bejelentést tesz, amely „bizo­nyítékok nélküli állításokat tartalmaz”. „Olyan politikai akcióról van szó, amelyben valaki, aki úgy érzi, hogy baj­ban van, másról beszél, mint Bodóné, mikor a bor árát kérik - fogalmazott Kósáné Kovács Magda, szerinte a figyelem- elterelés nem járhat együtt rá­galmazással. Kuncze Gábor volt belügy­miniszter szerint az előző kormány utasítására, illetve tudtával nem folyt adatgyűjtés vezető politikusok ellen. Kuncze elmondta még: hatá­rozott álláspontjuk szerint Si- micska Lajos APEH-elnök volt cégeinek ügyét élesen el kell választani ettől az esettől. Nikolits István, a nemzet- biztonsági szolgálatokat fel­ügyelő volt miniszter szerint a szolgálatok ilyen utasítást nem kaphattak és nem is kaptak. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője tegnap ugyancsak cáfolta, hogy a Központi Bűnüldözési Igazga­tóság titkosan és törvénytele­nül gyűjtött volna adatokat.- Bár Orbán Viktor a párt vá­lasztmánya előtt nem nevezte meg a megfigyelő szervezete­ket, okkal feltételezhető, hogy nem civilek esetleges cégbíró­sági tájékozódásaira gondolt - nyilatkozta lapunknak Gál- szécsy András, az Antall-kor- mány polgári titkosszolgála­tokat felügyelő tárca nélküli minisztere. Elmondta: a mi­niszterelnök következetesen titkos és törvényellenes adat­gyűjtésről beszélt. Gálszécsy szerint az adat­gyűjtés során több jogszabályt is megsérthettek, így a nem­zetbiztonsági és a rendőrségi törvényt, mert a titkos adat­gyűjtésnek számos, nagyon pontosan körülhatárolt felté­tele van. Az alapos gyanú meglététől az engedély meg­adására illetékes vezető bíró vagy ügyész előzetes jóváha­gyásáig. Törvényellenessé ak­kor válik az adatgyűjtés, ha ezektől eltekintenek. Ha - mint a jelen esetben — ország- gyűlési képviselők is érintet­tek, akkor az eljárás megindí­tásáról előzetesen tájékoztatni kell az Országgyűlés nemzet- biztonsági bizottságát is. Csa­ládtagokról pedig csak akkor lehet titkos eszközökkel ada­tokat gyűjteni, ha ugyanolyan alaposan gyanúsíthatok vala­mely cselekménnyel, mint az első számú „célszemély”. A „titkos” és „törvényelle­nes adatgyűjtést” aligha lehet másként értelmezni, mint amit titkosszolgálati eszközökkel, például személyek követésé­vel, tudtuk nélkül készített kép- vagy hangfelvételekkel, telefonlehallgatással vagy le­velek felbontásával hajtottak végre. Mindezekkel — tör­vényellenesen - elvileg bárki élhet, de a miniszterelnök egy félmondatában állami szerve­zetre utalt. Orbán Viktor ugyanis bejelentette: „Az adatgyűjtés költségeit az adó­fizetőknek kell megfizetni - a tényeket a vizsgálatok lefoly­tatása után nyilvánosságra hozzák.” Ilyen ígéretet csak akkor tehet valaki, ha az in­tézkedésre módja is van - mondta Gálszécsy András. Az adófizetők pénzéből a Nemzetbiztonsági Hivatal és a rendőrség, azon belül a Köz­ponti Bűnüldözési Igazgató­ság, valamint a Nemzetbizton­sági Szakszolgálat működött a kérdéses időben. Egyes hírek szerint egyébként ez utóbbi­nak a vezetőjét, Hevesi Tóth Ferenc tábornokot az ügy kap­csán a kormány máris menesz­teni kívánja. D. G.-H. Gy. Elismerés a Magyar Rádiónak. Az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága az idén családi és gyermekműsoraiért a Magyar Rádiónak ítélte oda az ENSZ gyermekalapja Nagy­rabecsülésének Csokrát, amelyet tegnap vett át Hajdú István elnök. fotó: feb/diósi imre Hírcsatorna Szélsőjobb lista. Közös lis­tát állít Pest megyében az ön- kormányzati választásokra a Magyar Igazság és Elet Pártja, valamint a Keresz­ténydemokrata Néppárt. A kisgazdák a jövő héten hatá­roznak arról, hogy önállóan, vagy a MIÉP-pel és a KDNP- vel közös listán indulnak-e a választásokon. Alulfizetett belügyesek. A Belügyi Dolgozók Szakszer­vezete követeli a belügyi fize­tések csökkenésének a megál­lítását, és jövőre legalább öt- százalékos reálkereset-növe­kedéshez ragaszkodik. A több mint tízezer tagot számláló szakszervezet találkozót kez­deményez a belügyminiszter­rel. Orbán-Suzuki megbeszé­lés. A minél nagyobb arányú magyar alkatrészgyártás és - beszállítás érdekében további támogatást és adókedvez­ményt kért Suzuki Osamu, a Suzuki Motors Co. igazga­tója, aki szerdán dolgozószo­bájában kereste fel rövid láto­gatásra Orbán Viktor minisz­terelnököt. Honvédelmi támogatás. A honvédelmi miniszter döntése értelmében egyszeri anyagi támogatásban részesítik a honvédségnél dolgozó gyer­mekes családokat, továbbá a tárca hozzájárul a gyermekek beiskolázási költségeihez is. A honvédségnél dolgozó csa­ládosok gyermekenként bruttó 10 ezer forintos egy­szeri segélyben részesülnek, a tanulók után pedig további bruttó 5200 forintot fizetnek ki iskolakezdési támogatás­ként. A kamara visszavág. A Magyar Agrárkamara köztes­tületi feladatait csak kötelező tagság mellett tudja ellátni - hangoztatta tegnap Csikai Miklós, a Magyar Agrárka­mara elnöke. Csikai Torgyán József földművelésügyi és vi­dékfejlesztési miniszter keddi kijelentésére reagált, misze­rint a kötelező kamarai tagsá­got meg kellene szüntetni. Az elnök szerint Torgyán javas­lata mögött centralizációs tö­rekvés áll. Megzabolázott infláció. Magyarországnak jó esélye van arra, hogy az évezred vé­gén, a jövő évezred elején, be­léphessen a stabilan egy számjegyű inflációs nemzetek sorába - hangoztatta Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a 36. Közgaz­dász Vándorgyűlés nyitó ple­náris ülésén tartott előadásá­ban. i 6 Állampapírok azonnali vételi és eladási árfolyamai 1998. augusztus 25-én IE-New York Broker Rt. OTP Bank ABN Ambro Hoare Govett Rt. Kincstár papír lejárat felhalm. vételi eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási eladási vételi eladási-mr dátuma kamat árfolyam árfolyam (EHM) árfolyam árfolyam (EHM) árfolyam árfolyam hozam (EHM) árfolyam árfolyam (EHM) 1999/6 99.01.05. 2,50 102,30 102,30 100,00 102,00 99,71 101,08 14,39 1999/C 99.05.06. 6,99 110,20 112,02 15,50 103,96 102,36 15,25 103,82 105,12 15,00 103,83 105,25 14,54 1999/D 99.10.22. 7,08 111,27 113,26 15,50 102,22 106,23 15,25 102,68 106,69 15,00 105,12 107,17 12,53 1999/E 99.01.12. 2,35 102,52 103,63 15,60 100,87 101,59 15,25 100,76 101,50 15,00 100,65 101,73 12,21 1999/F 99.02.12. 6,10 105,29 106,65 15,60 98,58 100,79 15,25 98,72 100,89 15,00 99,26 100,73 15,28 1999/G 99.07.22. 1,25 100,21 102,69 15,50 100,07 101,70 15,00 99,98 101,52 15,00 99,50 101,16 15,28 1999/H 99.10.22. 5,56 105,18 107,10 15,50 100,10 102,03 15,00 100,10 102,03 15,00 99,78 101,71 15,33 2000/D 00.02.12. 0,66 103,07 105,29 15,25 102,71 106,12 15,00 102,76 105,18 15,00 103,21 105,87 14,41 2000/E 00.05.12. 4,60 103,72 106,26 15,20 99,21 102,12 15,00 99,21 102,12 15,00 99,66 102,21 12,81 2000/F 00.08.22. 0,02 99,31 102,22 15,10 99,22 102,53 15,00 99,21 102,53 15,00 99,12 102,22 15,20 2000/G 00.11.22. 2,08 103,36 106,82 15,00 99,28 102,72 15,00 99,28 102,72 15,00 99,22 102,27 15,15 2000/H 00.01.12. 1,93 101,12 103,39 15,30 99,55 100,33 15,00 99,55 101,80 15,00 99,05 101,28 15,25 2000/1 00.02.12. 6,36 98,99 101,58 15,35 2000/J 00.07.22. 2,59 98,19 101,17 15,23 2001/C 01.12.12. 3,02 101.80 105,37 14,55 97,13 101,81 12.75 98,65 102,21 12.60 98.12 101,65 12,83 2001 /D 01.02.12. 0,57 100.32 102,07 12.75 99,75 103,50 12,75 99,53 102,81 15,11 2001 /E 01.05.12. 5.56 102.22 108,29 14,70 98,58 102,62 12.75 98.68 101,98 15,06 2001 /F 01.07.22 0.78 97.87 101,13 15,02 2002/F 02.06.22. 2,38 99,88 103,91 13,90 96,59 101,95 13,75 96,98 100,98 14,10 95,87 99,81 12,53 2002/G 02.12.12. 2,84 100,12 102,51 13,90 96,29 102,13 13,75 97,00 101,37 12,00 96,26 100,59 12,26 2003/1 03.07.22. 1,18 93,61 98,33 13,91 2003/F 03.09.22. 9,21 118,28 120,28 99,30 101,30 99,50 101,50 2003/H 03.03.12. 8,32 107,71 109,21 99,00 101,00 2002/F 02.03.12. 9,21 109,03 111,03 99,30 101,30 99,80 101,80 2002/G 04.03.24. 8,28 108,37 110,37 99,20 101,40 99,30 101,30 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 12 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. Amerikai kísérlet atomhulladék átalakítására húsz évet igényel, a kutató szerint a fejlett nyugati álla­moknak éri meg szolgáltató­ként a technológiai fejlesztés megvalósítása, ugyanis a meg­térülési számítások szerint 5-20 reaktorban termelődő hulladék feldolgozása esetén rentábilis a negyvenéves élet­tartamú égető berendezések üzemeltetése. Az eljárás nem helyettesíti a föld alatti tárolókat - hangsú­lyozta a professzor -, hiszen a visszamaradó anyag radioak­tivitásának kioltása további tá­rolást igényel, ám a jelenlegi több tízezer éves időtartam ezer év alá csökkenthető. MTI A hulladék nyersanyag, ez Teller Ede mondása, ami akár az ATW-projekt mottójának is nevezhető - mondta el paksi elő­adásában szerdán Mezei Ferenc professzor, az amerikai Los Alamosban dolgozó, atomhulladékok kezelését kutató cso­port tagja. A tudós a magyar szakembe­reknek arról számolt be, hogy a nagy aktivitású radioaktív hulladékok (elhasznált fűtő­elemek) szerte a világon gon­dot okozó kezelésének egy új­szerű megoldásán dolgoznak. A transzmutációs eljárás lé­nyege, hogy az atomhulladé­kot további maghasadásnak ki­téve addig bombázzák neut­ronnal, míg az úgyszólván el­veszíti tömegét, s közben visz- szaadja energiáját, melynek hasznosítása révén a technoló­giai beruházás költsége is megtérül. Az eljárás célja, hogy a hul­ladékban rejlő leginkább ve­szélyes plutónium - amely atomfegyverek alapanyagául szolgálhat - megsemmisüljön, a visszamaradó anyagok tö­mege és radioaktivitása a mi­nimálisra csökkenjék, tárolá­suk ideje lerövidüljön. A transzmutációs kezelés ipari elterjesztése mintegy * 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom