Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)

1998-08-18 / 226. szám

12 Dünántiili Napló Sport 1998. augusztus 18., kedd Totónyeremények 33. hét 13+1 _ _ 13 1 db 2 859161 Ft 12 17 db 126 139 Ft 11 9 125 Ft 10 1 864 Ft Labdarúgó megyei II. o. Varga Sándor irányításával VAJSZLÓ Lejátszották az első fordulót a labdarúgó megyei II. osz­tályban, mindkét csoportban több meglepetés is született. A Tamási csoport újoncai hazai pályán pontszerzéssel rajtoltak, a Sásd nem tudott győzni Gör- csönyben, a Kishárságy pedig simán verte a Hobolt. A Vajszló is remekelt, a tavaly még első osztályú Gödrét verte 3-2-re. Ungvári István, a vajsz- lóiak elnöke a fegyelmezett munkában látja a siker titkát.- Szinte teljes egészében megmaradt a tavalyi keretünk, de új edzővel dolgoznak a fiúk. Varga Sándor, a PMSC-t, Komlót és Belgiumot megjárt labdarúgó irányítja a munkát, ami fegyelmezettebb keretek között folyik, mint tavaly. Több az edzés, ennek is köszönhető, hogy véleményem szerint már most előreléptünk. Végig mi irányítottuk a mérkőzést, pedig szinte az összes kapusunk sé­rült, a serdülőcsapat hálóőre állt a gólvonalra. Még így sem for­gott veszélyben a győzelmünk, bár ha tapasztaltabb kapus véd, ez nagyobb arányú is lehetett volna. Ha sikerül minden, amit elterveztünk, és továbbra sem lazul el a társaság, akár még több meglepetést is okozhatunk a Czibulka csoportban. Eredmények Czibulka csoport: Kishárságy - Hóból 4-1, Vajszló - Gödre 3-2, Bükkösd - Patapoklosi 3-4, Görcsöny - Sásd 1-1, Két- újfalu - Boda 1-2, Drávafok - Kovácshida 0-1, Szentlászló - Kémes 1-1, Magyarszék - Al­mamellék 8-0. Tamási csoport: Egerág - Babarc 7-1, Pogány - Majs 3-0, Palotabozsok - Hidas 0-3, Bo- gád - Töttös 3-1, Versend - Sá­torhely 1-1, Vokány - Nagyko- zár 5-2, Szalánta - Szászvár 1 -1, Bakonya - Hímesháza 0-2. Móczán Zoltán Mai sportműsor KÉZILABDA. Férfi előkészü­leti mérkőzés: Szigetvár - Sik­lós, Szigetvár, városi sportcsar­nok, 19.00. (n) Már második mérkőzésén került emberhátrányba a tavalyi bronzérmes Mikor cseréljen az edző? Élvezetes, izgalmas játékot hozott a labdarúgó NB II. Nyu- fél kapuja előtt, ezúttal azon- gati csoportjában a vasárnapi, baranyai rangadó. A találko- ban elpártolt mellőlük a sze- zóra sokan ruccantak át Pécsről is. rencse. Móczán Z. Ebből a helyzetből nem született gól FOTÓ: laufer l. BEREMEND Az első félidőben először a gyors beremendi támadók okozta zavarokat kellett meg­oldania a védelemben Tihany- vári Lászlónak, a PVSK-Pécs ’96 FC edzőjének, amit a sérü­lése miatt cserepadon ülő La­jos bevetésével sikerült meg­tennie. Érdekesség, hogy a második játékrészben a jól ját­szó söprögetőt lehozta edzője, mert egy ütközés után ápo­lásra szorult. Lajos az öltö­zőbe menet hiába bizonygatta, hogy ő bizony kicsattan az egészségtől, a csere viszont megtörtént. A második félidőben a szépszámú vendégdrukker előtt - a Verseny utcából indí­tott ingyenes különbusz telje­sen megtelt, de sokan érkeztek autóval is - pillanatok alatt megfordította az eredményt a nagyobb sebességre kapcsolt vendégegyüttes. (Lehet, hogy emiatt az NB III-as Pécsi Pos­tás vezetői lehetnek egy kissé morcosak, hiszen a nyári sza­badságok miatt egyébként is alacsony nézőszám ezzel még jobban megcsappant, alig öt- venen voltak kinn a Matáv-pá- lyán.) Torna Árpád tanítványai ke­rültek ekkor kétszeresen is hátrányba, hiszen ellenfelük vezetett, és az addig bal olda­lon jól játszó Vidát kiállítot­ták. Pedig a játékos bravúros mozdulattal tenyerelte ki Po­lks fejesét, a gond csak az volt, hogy mezőnyjátékosként ezt nem tehette meg. Harsányi játékvezető a meccsen két büntetőt is megítélt, egyik jo­gosságához sem fért kétség. A tavalyi bronzérmes Be- remend ebben a bajnokságban másodszor került emberhát­rányba, és már a második újoncba törik bele a bicskája. Pedig szemre is tetszetősen játszottak, és több veszélyes akciót is kialakítottak az ellen­Az NB II. állása Nyugati csoport 1. Zalaapáti 2 2­­6-0 6 2. BKV Előre 2 2 —­4-0 6 3. Százhalombatta 2 2­­4-1 6 4. PVSK-Pécs '96 2 2­­4-2 6 5. Dorog 2 1 1­6-4 4 6. Veszprém 2 1­1 3-2 3 7. Szekszárd-Gy. 2 1­1 2-2 3 8. Sárvár 2 1­1 3-4 3 9. MotimTE 2 1­1 1-3 3 10. Budafok 2­1 1 5-6 1 11. Beremend 2­1 1 2-3 1 12. Hévíz 2­1 1 1-3 1 13. Paksi ASE 2­1 1 1-3 1 14. Szentgotthárd 2­1 1 1-4 1 15. Bük 2­­2 0-3­16. Szszentmiklós 2­­2 0-3­Vissza a régi sikerek színhelyére Rátgéber László, a női kosárlabda magyar bajnok PVSK- MiZo és a magyar válogatott edzője - ha csak két mérkőzés erejéig is - visszatért régi sikerei színhelyére. Ezúttal azon­ban nem a Növi Sad gárdáját, hanem a vendégeket dirigálta. ÚJVIDÉK Rátgéber Lászlónak (képün­kön) még az újvidéki női csa­pat kispadjáról indult edzői pályafutása. Ma is nagy becs­ben van a helyiek körében, akinek valami köze is van a kosárlabdához ismeri, leszó­lítja. Pedig az edzők fogyó­eszköznek számítanak azon a vidéken, talán még jobban, mint Magyarországon. Volt olyan szezonja a helyi csapat­nak - amely egyébként nem szerepel rosszul -, mikor egy bajnokságban hét tréner vál­totta egymást a kispadon. Csodálatos csarnokban ke­rült sor a PVSK MiZo - Újvi­dék két fel­készülési mérkőzésére. Bár a helyi gárda megha­tározója a ju­goszláv baj­nokságnak az utóbbi idő­ben a máso­dik, harmadik helyen végez­nek, az 1200 férőhelyes lelá­tóra többnyire alig jön ki 2-300 néző. Ez a játéktér egyébként csak a második számú a növi sadi sportlétesítményben - összesen öt, játékra alkalmas pálya van a csarnokban -, ugyanis a fő pálya lelátóit 12 500 néző tudja csak meg­tölteni. Telt ház szinte csak a férfi röplabdások mérkőzésein van. Jól jellemzi a szerbiai vi­szonyokat, hogy a lányoknak adott öltözőkulcs kulcstartója egy gépágyú töltényhüvelye volt. Érdekes az újvidékiek után­pótlásban vallott felfogása is, hiszen a 79-es évfolyamot, mivel nem vált be, egyszerűen szétzavarták. Magyarországon a 20 év alatti játékos többnyire alig kerül a tűz közelébe, az it­teni két találkozón két 83-as születésű - azaz 15 éves - já­tékos is szerepet kapott a haza­iaknál. Említésre méltó, hogy bár Növi Sad közvetlenül a Duna partján fekszik, valami csoda folytán egy árva darab szú­nyog nem fordult elő az egyébként jó fekvésű vízparti kempingben. Móczán Zoltán Pécsi résztvevők az atlétikai EB-n Kiss Enikő egyéni csúcsra vágyik Budapesten PÉCS-Mit várok? Egyéni csúcsot szeretnék elérni, megjavítani eddigi, 5776 pontos össztelje­sítményemet az Európa-baj- nokságon, ha ez sikerül, mind­egy, hogy hányadik helyen végzek - mondta kérdésünkre Kiss Enikó' (23) a Pécsi Atléti­kai Club sportolója, aki a gya­logló Czukor Zoltánon kívül képviseli Baranyát, a ma kez­dődő kontinensviadalon, Buda­pesten. Kiss Enikő hétpróbában in­dul. A versenyszám azért is iz­galmas, mert nyilván a résztve­vők nem mindegyik „próbá­ban” tudják ugyanazt a telje­sítményt nyújtani. (Elképzel­hető, hogy inspirálja az is: a legjobb magyar hétpróbázó Ináncsi Rita is startol az EB-n.) Mindenesetre a pécsi spor­toló fedett pályán megnyerte az év elején a fedett pályás öt­próba országos bajnokságot, és büszke arra is, hogy legutóbb a turkui EB-n a hetedik helyet szerezte meg a juniorok között.-Szerencsés az egyes szá­mok beosztása, mert az első napon, pénteken azokat rende­zik, amelyekben erősebb va­gyok, ez a tény önbizalmat ad­hat. Azt hiszem, az átlagnál többet tudok 100 gáton, magas­ugrásban és 200 méteren is. Magasban az egyéni csúcsom 181 centi, jó lenne most is megugrani — morfondírozott Kiss Enikő. A második napon jöhet a tá­volugrás, a 800 méter, és az a két szám is, amelyet a legke­vésbé kedvel: súlylökés, ge­relyhajítás.- Rengeteget edzettem, azt hiszem, az eredménytől függet­lenül is óriási élmény lesz részt venni az EB-n, persze, mindent megpróbálok. Próbálkozás a sikerért, két nap alatt hétszer, méltó ellenfe­lekkel. Bozsik L. Tizenöt futamgyőzelem MOHÁCS Duna-kupa nemzetközi evezős verseny. Baranyai győztesek. Mini előkészítő egypárevezős: Bende Zsófia, Márki István. Mini egypárevezős, 12 évesek: Cselinácz János, Darazsacz Pé­ter, Juhász Ildikó. 13 évesek: Alföldi Zoltán. Férfi felnőtt kormányos nélküli kettes: Va­jas Balázs, Bencsik Gábor. Férfi veterán egypárevezős: dr. Bakó János. Férfi ifjúsági egy­párevezős: Bencsik Gábor. Női serdülő négypárevezős: Er­szény Aliz, Sümegi Edit, Waszner Orsolya, Verőci Lídia, korm.: Zakupszki Eszter. Női serdülő egypárevezős: Verőci Lídia. Női serdülő egypáreve­zős „B”-futam: Erszény Aliz. Női serdülő kétpárevezős: Ve­rőci Lídia, Bagi Erika. Női ifjú­sági egypárevezős: Waszner Orsolya. Férfi felnőtt egypár­evezős: Vajas Balázs (mind­annyian a Mohácsi TE evező­sei). Az MTE összesen 15 fu­tamgyőzelmet aratott. (n) Rangos tornák következnek PÉCS - KOMLÓ A felkészülés során mindkét baranyai első osztályú férfi kézilabdacsapat rangos tor­nán lép pályára a napokban. A PMKC kezd hamarabb és közelebb, már holnap pályára lép Keszthelyen, a Balaton-ku- pán. A rendkívül erős mezőny­ben a pécsiek a magyar bajnok Fotex Veszprém mellett a Győri ETO-t térképezhetik még fel a hazai bajnokságból, rajtuk kívül még a Köflach (Ausztria) és a Dakovo (Horvátország) szerepel az „A” csoportban. Kedden Keszthelyen, szerdán Hévízen a csoportmérkőzé­sekre, míg helyezésektől füg­gően csütörtökön a helyosz­tókra kerül sor. A Komló messzebbre utazik, és ha lehet, még erősebb ellen­felekkel csap össze. Papp Lász­lóra (képünkön) és társaira az egyiptomi bajnok Zamalek mel­lett az idén európai kupadöntős Celje vár, talán csak a csoport negyedik tagja, a Banja Luka tűnik gyen­gébbnek. ' A csütörtökön kezdődő szara­jevói tornán a csoportban a harmadik helynél előrébb végezni hatalmas bravúrnak számítana. A napi egy mérkőzést vasárnap a helyosztók követik. M. Z. Az első mesterek, akiket soha nem felejtenek el a tanítványok Hálátlan feladat, rejtett szépséggel Az ifjúsági vagy serdülőedzők ritkán kerülnek a reflektorok fénycsóvájába. Mégis zokszó nélkül végzik a focisták nevelé­sét. Mint ahogyan azt Lendvai Miklós is teszi évtizedek óta. PÉCS, VERSENY UTCA Villámrajtot vett a honi labda­rúgásban Lendvai Miklós (65, képünkön), aki 18 évesen mu­tatkozott be az élvonalban. Szombathelyi színekben há­rom találko­zóból mind­egyiket meg­nyerte csa­pata, mégis Pécsre költö­zött. A Tanár­képző Főiskolán testnevelés­biológia szakon végzett, ám so­káig nem ,.rettegtek” tőle a lur­kók, mert a PVSK-ban focizott az NB II-ben, így a vasúton pénzügyesként kapott állást. Később szakedzői végzettsé­get is szerzett az akkori buda­pesti Testnevelési Főiskolán.- Voltam a régió több csapa­tánál edző felnőtteknél is , - idézte fel pályafutásának állo­másait Lendvai Miklós. - Meg­fordultam Barcson, Dombóvá­ron, dolgoztam az NB I-ben Rónai István mellett a PVSK együttesénél, mégis a gyere­kek állnak legközelebb a szí­vemhez. Annak ellenére is, hogy maga a feladat hálátlan. Ráadásul anyagi megbecsült­sége is csekély. Amikor az 1966-67-es korosztályú csa­patomból nyolc focistát egy­szerre vitt el a PMSC-ből Ga­rami József, akkor megpróbál­tam mindent megtenni azért, hogy maradjanak a vasút fo­cistái. Mivel ez nem sikerült, inkább büszke voltam Márton Gábor, Tomka János és Túri Zsolt további sikereire.- Meddig tervezi még az edzősködést?-Amíg úgy érzem, hogy tudok újat mondani a labdarú­gás titkairól a rám bízott fiatal tehetségeknek. Szerencsére erővel még bírom a hajtást, így aztán hosszú edzésterveket készítek. Pucz Péter Jorcsák a válogatottban DEBRECEN Magyarország és Németor­szág kick-box-válogatottja augusztus 20-án Debrecenben küzd meg egymással barátsá­gos összecsapás keretében. A városi sportcsarnokban 17 órától szállnak a ringbe a két csapat tagjai, a programban egy női és öt férfi mérkőzés szere­pel. A viadalt full-contact rend­szerben bonyolítják le, ami annyit tesz, hogy minden ösz- szecsapás k.o.-ra megy, az üté­sek és a rúgások teljes erővel vihetők be. A viadalon baranyai versenyzők is ott lesznek, a magyar válogatott tagjaként in­dul 75 kg-ban Jorcsák Józsej (DOZSO SE, Pécs). (n) Dunántúli napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1998. január 1-jétől egy hónapra 795 forint, negyed évre 2385 forint, ^ A fél évre 4770 forint, egy évre 9540 forint. ^AATESZ ISSN 0865-9133 tagja t i t I 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom