Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-14 / 222. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1998. augusztus 14., péntek Hírcsatorna A MédiaHajó ’98 szeptember 23-i rendezvényéhez kapcsolódva szerkesztőségünk tegnap megválasztotta Baranya „Közéleti Tizenegyét”. A csapatból négyen a politikát, hárman a gazdaságot, ketten a kultúrát, egy-egy ember pedig a tudományt, illetve a sportot képviseli. A „Közéleti Tizenegy” tagjait augusztus 19-i, ünnepi számunkban mutatjuk be olvasóinknak. (Id) Szigetváron vármentő fórumot tartanak ma 19 órától a városi könyvtárban például a vár megvásárlásáról és a pályázati pénz szerzéséről is. A jelenlegi építési árakat nézve a történelmi létesítmény újjáalakítására és megerősítésére legkevesebb félmilliárd forintot kellene költeni. (cs) Életmentés a Dombay-tónál. Szerdán Vasvári Gyula és Halasi Miklós egy hároméves kislányt mentettek ki a mély vízből. Előtte pár nappal pedig egy fuldokló nőt emeltek ki a partra, aki szintén az algáktól nyákos, víz alatti betonaljzaton csúszott meg. (cs) Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván. Mohács 228 cm, apadó, 23,0 fok, Őrtilos -30 cm, áradó, 21,0 fok, Barcs 28 cm, apadó, 22,4 fok, Dráva- szabolcs 112 cm, apadó, 22,6 fok. Lövés a kert alatt SZABADSZENTKIRÁLY Egy szentlőrinci vadász nemrég Szabadszentkirályon, a faluszéli ház portáján kívül bolyongó két kutyát lelőtte. Jogosan járt el, ugyanis szabály írja elő, hogy a határban csak pórázon vezethető az eb, vagy legalább kölöncöt viseljen. Temesvári László gazda elismeri, hogy ennek nem tett eleget, de azt mondja, ha az intézkedő hatósági személy figyelmezteti őket, behozzák a házőrző állatokat. Hisz otthon tartózkodtak, jószágaik pedig alig száz méterre bóklásztak a telektől. Feljelentést tett a rendőrségen az elmaradt felszólítás és figyelmeztető lövés miatt. A Vadásztársaságok Megyei Szövetségén megtudtuk, a törvény nem írja elő az udvarias megkérést. Cs. J. Tankönyvek és támogatások Lassan közeleg az őszi tanévkezdés, s a családok ismét nagy kiadásokra számíthatnak, hisz az iskolásoknak újra meg kell venni a tankönyveket, a tanszereket. Ebben jelent könnyebbséget a központi tankönyvvásárlási segély illetve az önkormányzatok támogatásai. Meggondolták a képviselők BARANYAI KÖRKÉP Az állam a tankönyvek megvételének segítésére fejkvótát határozott meg, mely az ön- kormányzatokon keresztüljut el az intézményekhez. Ez a támogatás egy főre 1114 forint, de egynegyedét tartós tankönyvvásárlásra, könyvtárfejlesztésre kell költeni. A maradék 836 forint elosztásáról aztán az iskolák döntenek. Az állami támogatás viszont SÁSD A város Baranya-csatorna parti utcájában egyre többen vállalkoznak, szinte ipari negyed születik itt. Az új, illetve bővülő termelő- és szolgáltatóhelyek a volt Épszöv területén alakulnak ki. Van, ahová most kötik be a gázt, a vizet vagy az áramot. A fafeldolgozó üzemnek, mivel technológiai bővítésre készül, sok elektromos energiára lesz csak egy kis részét tudja fedezni a tankönyvcsomagok árának, emiatt a legtöbb helyi önkormányzat is megpróbálja segély- lyel támogatni az évkezdéskor nehezebb helyzetű szülőket. Vajszlón - mint azt Lázár István polgármester (kis képünkön) elmondta - az idén minden tanulónak egyszeri támogatásként 5 ezer forintot utalnak ki. Kivéve, ha havi rendszerességgel gyerekvédelmi segélyben részesülnek. Pedig - tudjuk -, ezekben a családokban a legalacsonyabb az egy főre jutó kereset. A polgármester ezt a döntést azzal indokolta, hogy a gyerekvédelmi segélyre évente 10 ezer forintot költ az önkormányzat. szüksége. Nem véletlen, hogy a további kisebb-nagyobb feszültségkiesések elkerülése végett a létesítmény külön kábel- rendszert telepít. A közös út építésének ügyében azonban nincs egyezség, ugyanis akad olyan iparos, aki nem akar társulni. Pedig az ön- kormányzat is ad pénzt e célra. Most már a termelőkön és a szolgáltatókon múlik, hogy ki mennyivel segíti a kivitelezést. Cs. J. Siklóson ezzel ellentétben éppen a rendszeres gyermekvédelmi segéllyel támogatottak között osztanak ki összesen majd' 2 millió forintot. Ez a rendkívüli támogatás mintegy 200 családot érint. Az általános iskolások 3 ezer forintot, a többi tanuló 5 ezer forintot kap a tanév megkezdésekor. Utóbbi gyakorlatot követik a legtöbb helyen, bár a támogatás mértéke különböző. így a tankönyvcsomagokért kevesebbet kell fizetniük a kis jövedelmű családoknak. Mohácson és Pécsváradon viszont nincs külön támogatás, itt az iskolák saját keretükből enyhíthetnek a leginkább rászoruló családok költségein. Pécsett májusban utaltak ki az általános iskoláknak majd1 10 millió forintot, amit differenciáltan osztottak szét. Szeptemberben a szülők a központi támogatást kapják meg. Szombaton péntek lesz BARANYAI KÖRKÉP Szombaton rendes munkanap lesz, a következő hét péntekét dolgozzuk le, úgyhogy az augusztus 20-i állami ünneppel együtt akkor négy napig pihenhetünk. Most szombaton a hivatalok hétköznapi munkarend szerint végzik munkájukat, az üzletek legtöbbje is ennek megfelelően tart nyitva. Az adóhatóság ügyfélszolgálata szombaton a pénteki munkarend szerint 8-tól 12 óráig tart nyitva. A nyugdíjpénztár valamint az egészségbiztosítási pénztár is fogadja az ügyfeleket, mégpedig 8-tól 13 óráig. A pécsi nagycsarnok 6-tól 16 óráig tart nyitva. Az élelmiszer-üzleteknek csak egy része tart szombaton a hétköznapoknak megfelelően nyitva. A kereskedelmi vállalkozások ugyanis több évre visszamenőleg tapasztalták, hogy szombaton, akár munkanap van, akár nincs, délután már kevés a vásárló az üzletekben. Az áruházlánccal rendelkező cégek közül a Fellbach Rt. hipermarketje 7-16 óráig, a Konzum pedig 6,30-tól 16 óráig tart nyitva. A Mecsek Füszért bolthálózatában 15 óra lesz a zárás ideje, a Spar üzletlánc valamennyi áruháza a szombati nyitvatar- tásnak megfelelően 14 óráig fogadja a vásárlókat. B. G. MOHÁCS Korábban feladatul szabta magának a testület, hogy a fizetőparkoló létesítésének feltételeit dolgozza ki, most mégsem döntött. Az új testületre hagyta a feladatot. A tegnap délután tartott ön- kormányzati ülésre 22 pontot vettek napirendre, de a tanácskozás elején közülük többet töröltek, illetve elnapoltak. E sorsra jutott a Széchenyi tér fizetőparkolóvá való alakítása is. Pár hónappal ezelőtt még mint bevételi forrást tekintették a lehetőséget, ezért megbízták a jegyzőt, hogy a fizetési feltételekről rendeletKOMLÓ A Komló-Hő Kft. újabb kísérletet tesz arra, hogy legnagyobb adósaitól begyűjtse azok tartozásait. Több társasház kapott a közelmúltban levelet a város hő- és melegvíz- szolgáltatój ától, amelyben felszólítják a lakóközösségeket, hogy augusztus végi határidővel egyenlítsék ki tartozásaikat. Egy épület, melyben tizennégy lakás mintegy négymilliós összeggel adós, keményebb hangú értesítést kapott. A szolgáltató közli, hogy amennyiben nem fizetik ki a kért összeget, úgy a Komló-Hő felmondja a hidegtervezetet dolgozzon ki. Ez elkészült, de most a témát azzal vették le a napirendről, hogy a döntést meghagyják a választások után felálló testületnek. Egyhangúan szavazták meg ugyanakkor azt, hogy az egészségügyi és szociális bizottság döntési hatáskörébe utalják az eseti segélyezést azoknál, akik közgyógyellátást kérnek, de a törvényben megjelölt összegnél némileg nagyobb a havi bevételük. A jövedelmi viszonyokat egyedi elbírálással mérlegelik a jövőben, és amennyiben indokoltnak találják, a gyógyszertámogatást az önkormányzat fogja kifizetni. B. M. víz-vásárlási igényét a vízműtől, vagyis nem vásárol az épületnek több felmelegítendő vizet. A vezetéket ugyan nem zárják le, de ha nincs pénz, nincs víz sem.- Már hosszú évek óta tart a huzavona a kinnlevőségekről. A cégünknek közel százmillió forinttal tartozik a lakosság, ami - ha így megy tovább - gazdasági bizonytalanságba sodorhat minket - vázolta a helyzetet Vakaró József, a Komló-Hő Kft. vezetője. Az adósságok behajtásából sok esetben bírósági ügy lett, és a legtöbb már a végrehajtói szakaszban van. A vezető szerint ez is zsákutca, mert nem egy családnál nincs vagyon, ami készpénzre váltható. S. G. Egy nagy családban - A kreatív foglalkoztató órákon kívül (varrás, kosárfonás) számos programra van lehetőségük naponta azoknak a fogyatékos fiataloknak, akik az Első Pécsi Lions Klubot látogatják. Mint azt felvételünk is bizonyítja, a patacsi otthonban kellemes, családias hangulatúak a közös daltanulások is. fotó: müller andrea Energiaéhes útépíttetők Zsákutcában a szolgáltató PORTRÉ A nyolc milliméterestől a számítógépig Ereiben bosnyák vér is csörgedez, de ősei között kunokat is találni. New Yorktól Isztambulig több filmfesztiválon képviselte a magyar színeket, s miközben ragaszkodik egészséges hazaszeretetéhez, világpolgárnak is tartja magát. Hanczik Jánossal a VI. Retina Film- és Videofesztivál előtt beszélgettünk.- Sokan erőteljes egyéniségnek tartják. Ezt a bosnyák eredet okozza?- Az biztos, hogy a baranyai bosnyákokat a világháborúban rohamosztagosnak vezényelték ki, mert tudták, hogy vérmesek, és odavágnak, ha muszáj. Kell annak indulat, aki fémekkel foglalkozik. Nagy példaképemet, Benvenuto Cellinit szintén kemény embernek ismerték.- Azt mondja, bár nem dolgozik ötvösként, ez a tudás nem vész ki a lélekből.- A művészetiben csak úgy szívtuk magunkba azokat az akkor még elítélt eszméket, melyekből később művészet született. A hindu filozófia például és a jóga nemcsak másfajta nyitottságot jelentett, de nagy hasznomra is volt, amikor két infarktus után újra talpra kellett állnom.- Az igazi szerelem azonban a film lett.- 1984-ben kezdtem Super nyolcas kisfilmezéssel, s 1989- ben már New Yorkban voltam egy nemzetközi találkozón. Grafikával, fotóval, később videóval azonban már 25 éve foglalkoztunk Szigetváron, Hanczik János született szigetvári, 1949 óta hűséges városához. Hogy arany- és ezüstművesként végzett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, kevesen tudják. Volt többek között műszaki rajzoló, népművelő, kórházi portás, dolgozott geofizikai kutatási üzemben, de nevét filmjei és a Retina Filmfesztivál tették ismertté. akkor alakult meg a Retina Kisgaléria. Most is van azért utánpótlás, magam is tanítok negyedikes gyerekeket. Egyik filmjük szerepeim fog az idei fesztiválon.-Diákjaira, de saját gyermekeire is büszke. Mit tart még sikernek, eredménynek?- A Retina-fesztivált. Azt hiszem, ha csak ennyit végzek el az életemben, akkor is tettem valamit a magyar kultúra érdekében. Persze csupán a lelkesedés kisugárzásával már nem lehet fenntartani egy rendezvényt. Szigetvár szerencsére jó házigazda, s a környező települések vendégszeretete is sok mindent pótol.-Az életműnek közel sincs vége, 2000-re Dráva menti lesz a találkozó. Egyéni tervei hogyan alakulnak?-Tovább keresem a fotógrafika, az animáció, a számítógépes alkalmazás filmes lehetőségeit. Külföldi tévében bemutattak már a munkáimból. Talán egyszer erre itthon is sor kerül. H.I. Gy. Lőrincek találkája SZENTLŐRINC Idén Újlőrincfalva látja vendégül a Lőrinc nevű települések lassanként hagyományossá váló találkozóját. Tavaly Szentlőrinc adott otthont a rendezvénynek, amelyen idén is részt kívánnak venni. A baranyai küldöttség pénteken érkezik a hevesi községbe, ahol népdalénekessel, néptánccsoporttal és versenytáncosokkal mutatkoznak be. A helyiek az együttműködést részletező és szabályozó megbeszélések mellett mezőgazda- sági és idegenforgalmi napot rendeznek, majd az előző évekhez hasonlóan szombaton Lőrinc fáját is elültetik. Gy. Z. L l 1 k támogatást kapják meg, ebből a bevett gyakorlat alapján osztálypénz lesz. Cz. B. Bolyban az elsősök ingyen kapják a tankönyveket, a többiek a teljes állami tankönyv-