Új Dunántúli Napló, 1998. augusztus (9. évfolyam, 209-238. szám)
1998-08-08 / 216. szám
10 Dhnántúli Napló Kultúra - Művelődés 1998. augusztus 8., szombat Oldalszerkesztő: Gárdonyi Tamás Q Hírcsatorna Nemzetközi kul túrhét. Augusztus 8-án a JPTE Szántó kollégiuma előtti parkban ismerkedési esttel veszi kezdetét a II. Pécsi Nemzetközi Kultúrhét és Diákfesztivál. A számos ország részvételével zajló fesztivált 9-én 10 órakor nyitják meg a POTE Aulájában. 16 órakor „Drog éra” címmel három napos konferencia kezdődik a JPTE Ifjúság úti épületében. Közel tíz napon át filmvetítések, tárlatok, kirándulások követik egymást. Jövő szombaton a diákok diplomatákkal találkoznak. Az esemény 18-án zárul. Alkotótábor Bolyban. Rézfúvós és képzőművészeti alkotótábor kezdődik augusztus 11-én Bolyban. A tábort, amelyen a pécsi Művészeti Szakközépiskola oktatói, német vendégtanárok és bólyi gyerekek vesznek részt, 18 órakor nyitják meg az Erzsébet Vigadóban. A zenészek 16-án fellépnek Harkányban is, a tábor 20- án tárlattal zárul. (ahl) Tárlat Ócsárdon. A nyugdíjasklub és az önkormányzat rendezésében augusztus 8-án 14 órakor Teigl Béláné és Teigl Béla festményeiből, Sipos András gobelinjeiből valamint a nyugdíjas asszonyok hímzéseiből, dísztárgyaiból nyit tárlatot az ócsárdi Polgármesteri Hivatalban, amelynek vendége lesz dr. Tóth Sándor, a megyei közgyűlés elnöke is. Koncert a Bazilikában. A székesegyházi koncertsorozat keretében augusztus 14-én 20 órakor Eckerstof- fer (orgona) és Kuti Ágnes (szoprán) Vivaldi, C. Frank, Muffat, M. Reger és O’Messiaen műveiből ad hangversenyt. Kerámiaszobrok, festmények. Pécs neves kulturális eseménye, a július 5-én megnyitott XV. Országos Kerámiabiennálé, augusztus 23-áig látogatható a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében. A Pécsi Kis- galériában Roskó Gábor képzőművész munkái augusztus 27-éig láthatók. Csend és visszhang a délvidéken Az Ormánságot régóta leszakadó térségként tartjuk számon. A lakosság cserélődése, a képzetlenség, a munkanélküliség mind hozzájárul ahhoz, hogy csak lassan és küszködve formálódnak az új, együttes élményeket teremtő közösségek. Ezek nélkül pedig nincs fejlődés. Szerencsére egyre több az elhivatott ember, a tenni kívánó polgár, a fejlődni akaró gazda. A hétköznapi életet és a kultúrát sokan hajlamosak külön kezelni: a munka az munka, utána jöhet egy mozi vagy egy színház, az meg a kultúra. Pedig a kultúra része az is, miként szervezi meg egy közösség a maga ünnepeit, hogyan fogadja a hozzá érkező idegeneket, a látogatókat, vagy milyen módon él együtt a természet, a táj lehetőségeivel. Az Ormánság kulturális egysége azonban sérült. így látja ezt a már 8 éve sok eredménynyel tevékenykedő Ormánság Alapítvány vezetője, Lantos Tamás, aki szerint nem elsősorban a térség viszonylagos elzártsága a gátja a fejlődésnek, hanem az, hogy az emberek jó része nem kötődik a tájhoz, a szegénysége szülte kényszerben költözött ide, s nem is a jövőre rendezkedik be. Többek közt ezért is fontos, hogy olyan erős helyi kultúra legyen, mely helyreállítja a közösséget, néhány harsány esemény pedig pótolni tudja a régi hagyományos ünnepeket. Az Alapítvány a fenntartható fejlődés támlására és tanulására helyezi a hangsúlyt, de olyan programokat is szerveznek, ahol helybeli gyerekek ismerkedhetnek a már kihalófélben lévő helyi népi mesterségekkel. Nemrég szakmai utat tett az Ormánságban a Magyar Népművelők Egyesülete Baranya Megyei Szervezete is. Az elnök, dr. Csefkó Ferenc elmondta:- Az itteni települések az elmúlt 15 évben csak vegetáltak. A fejlődés jelenleg személyeken múlik, koncepciózus polgár- mestereken, kis pénzből gazdálkodó, elhivatott népművelőkön, betelepülő értelmiségieken. Mindez azonban állami fejlesztés nélkül nem elegendő'. településen több az érdeklődő, mint olykor egy nagyvárosban. Kovácsevics Pálné polgármester azt mondja, a település túl kicsi ahhoz, hogy az egyébként meglévő alapszolgáltatások mindegyikét jól tudják működtetni. Viszont nem adják meg magukat, pályáznak, közösségi programokat szerveznek, s olyan nemzetközi kitekintésű Az ormánsági talpasház Sellyén Szívszorító volt látni ezeket a kis falvakat, ahol hiába van gyönyörű kazettás templom, ha körülötte süt a szegénység, az elhanyagoltság. A kutató úgy látja, az embereknek maguknak is hinniük kell abban, hogy fejlődési pályára tudnak állni. Talán az európai csatlakozással is javul a térség sorsa. Vannak olyan helyek, ahol dinamikusabb a fejlődés. Ezek egyike Drávafok, ahol az alacsony fejkvóta ellenére sem zárták be a művelődési házat, ahol ma is van évente 2-3 kiállítás, s maguk a művészek esküsznek rá, hogy az 585 lelkes Látlelet az Ormánságról A sellyei kistérség helyzetéről és lehetőségeiről már az 1996-ban elkészült megyei területfejlesztési koncepcióban is olvashattunk. A 30 községet és 13 ezer lelket számláló kistérség a megye gazdaságilag legelmaradottabb területe, ahol az infrastruktúra hiányos, a mezőgazdasági lehetőségek gyengébbek, a víz- és a szennyvízkérdések megoldatlanok. Előny viszont, hogy a táj gyönyörű, nincs levegő- szennyező forrás, s a Duna-Dráva Nemzeti Park is vonzó turistacélpont lehet. Dióhéjban ezt tartalmazza az az elemzés, melyet az MTA Regionális Kutatások Központjának Dunántúli Tudományos Intézete által irányított kutatási konzorcium dolgozott ki. Azt meg már egy útikönyvből is megtudhatja bárki, hogy az Ormánságban egyedülálló szépségű festett fakazettás református templomok vannak, s hogy a vajszlói Kodolányi Múzeum és a sellyei Kiss Géza Múzeum gyűjteménye mellett a táj flórája és faunája is megcsodálni való látványosság, egy drávai hajókirándulásról már nem is beszélve. eseményekben vesznek részt, mint a Határon Túli Magyarok Fesztiválja, vagy az augusztus 20-a és 23-a között zajló, Sely- lyére, Drávafokra és Barcsra is kitelepülő, de szigetvári központú Retina ’98 fesztivál. A film-és videotalálkozót 6. alkalommal megszervező Hanczik János már most egy nagyszabású dél-baranyai, Dráva menti rendezvényt tervez 2000-re, egyelőre azonban a német, török, japán, amerikai, dán, angol, portugál, spanyol, francia, finn, brazil, román és hazai filmeket és alkotókat ajánlja. A művek egy részét kábeltévén otthon is megnézhetik az érdeklődők, de lesznek beszélgetések, koncertek, kiállítások, s közönségtalálkozók is a Kisváros című tévésorozat alkotóival.- Idén először a fesztivál anyagából szeptember 10-én és 11-én Budapesten a Műcsarnokban Retina-napokat tartunk — tette hozzá Hanczik János. — Ezzel is oldódhat valamennyire az a feszültség, mely a vidék és a főváros kultúrája között rejlik. A Retina fesztivál és a helyi önkormányzatok egymásra találása csak egyik jó példája a kulturális események szellemiséget, gondolkodást formáló szerepére. Az ilyen és hasonló alkalmak élménye megőrződik, a tanult tudás megmarad, s talán a jövő ígérete is visszhangot ver a lelkekben. H. I. Gy. Kórus vendégségben Gyönyörű tájakon, hangulatos középkori városokban járt a Pécsi Kamarakórus, melynek 40 tagja nemrég érkezett haza egy tíz napos franciaországi vendégszereplésről. A kórus a burgundiai Au- tun városában rendezbtt Morván Fesztiválon kezdte útját, melyre az Európa Can- tat egykori és a francia kórusszövetség jelenlegi elnöke, Marcel Courneloup hívta meg őket. A körút következő állomásán, Valence-ben a kórus Mozart és Haydn műveket adott elő, együtt a Pécsi Szimfonikus Zenekar 40 muzsikusával. Tálai Aurél karnagy úr elmondta, hogy felléptek három kisvárosban is, az egyikben a különleges helyszín egy kőbánya volt. — Erről a Tettye fölötti hasonló kőbánya jutott eszünkbe, talán ott is lehetne hangulatos koncerteket adni. Egy másik városban a mi pécsi Színház terünknek megfelelő főtéren énekeltünk, s utána a kórus, a zenekar és a közönség együtt vacsorázott. Az utolsó szereplésre a püspöki székhelyen, Le Puy- ben került sor. A kórus idén már nem utazik külföldre, a legközelebbi nagy esemény itthon várja őket: ősszel fennállásuknak 40. évfordulóját ünnepük. H, I. Gy. Montmartre: kitiltott festők A rendőrfőnök értetlenkedik Párizs egyik fő nevezetessége a Montmartre, az utcai portréfestőktől hemzsegő művésznegyed. No, ez a hely az, ahol most óriási háború dúl, amelyben a hadviselő felek egyike Philippe Masson rendőrfőnök, a másik pedig az a mintegy háromszáz piktor, aki itt keresi a kenyerét. A hatóság szigorú embere ugyanis úgy véli, hogy a művészek zavarják az utcai rendet, ezért korlátozta jelenlétüket. Húsz, speciális engedéllyel rendelkező festőt leszámítva mindenkit kitiltanak a Montmartre-ról, s akit alkotás közben mégis tetten érnek valamelyik utcán, 50 ezer forintnak megfelelő büntetéssel sújtják. A felháborodás óriási, Masson azonban értetlenkedik, mondván, a tilalom csak reggel tíz és este tíz között érvényes. Ez igaz, kontráznak a festők. Csak éppen este tíz és reggel tíz között egyetlen turista sincs a Montmartre-on, nincs kiről portrét készíteniük. (FEB) Molnár Tamás akvarelljeiből és tusfestményeiből nyűt kiállítás Pécsett a Rákóczi út 17. sz. alatt (a volt Fészek Áruházban). A tárlat augusztus 20-áig tekinthető meg. Futnak a képek filmjegyzet Egy bukolikus hangulatú jelenet a nagy Johnnal (ő a ló) Gazdagok, szegények Ami a pécsi moziműsor alakulását illeti, ízlés tekintetében ennél mélyebbre már nem nagyon lehet zuhanni. Gusztustalan rém- film (A lény), ostobácska ka- tasztrófamozi (Vízözön) és barbár képregény (Godzilla), íme, az augusztusi „program” fő kínálata, főként írástudatlan nézők számára. Ezek nem filmek, legfeljebb egymás mellé vágott képek, afféle vásári látványosságok. Ezzel kapcsolatosan három szerény, halk kérdésem lenne. 1. Btiknek az ízlését tükrözi ez az étlap? Ezek az illetők láttak-e már életükben igazi filmet, mondjuk, hogy ne mindig régebbi klasszikusokra hivatkozzam, Cassavetestől vagy Jar- muschtól? 2. Muszáj-e a fentebb említett „műveket” bemutatni? Nem lenne-e adott esetben tisztességesebb megoldás kiírni a mozik bejáratára: „Megfelelő minőségű film hiányában az e heti előadások elmaradnak!” 3. Amennyiben a fentebb említett „opuszokat” valamilyen oknál fogva mégiscsak műsorra kell tűzni, nem lehetne, legalább a klubmoziban, vetítőgépbe fűzni azokat a filmeket, amelyek Budapesten láthatók félreesőbb helyeken. Néhány példa: Fehér György: Szenvedély, Sas Tamás: Presszó, Ang Lee: Jégvihar vagy a Jacques Tati életműsorozat darabjai. A jelen helyzetben a filmkritikus olyan, mint aki felégetett tarlón tallózgat: még a hitványabbéretlenebb búzaszemeknek is megörül. Ilyen a Szegény embert az amish húzza című produkció, Bryan Spicer alkotása, amelynek üzletember hősei egy hagyományőrző, puritán közösségben, egy amish-településen rádöbbennek korábbi életük ürességére, s megpróbálnak máshogyan élni. A film eredeti címe (For Richer or Poorer) a két életforma szembeállítására utal, mégpedig a tradicionális értékek védelmében, a család, a munka és a természetes életmód pártján állva, s ezt én a film javára íróm még akkor is, ha néha felesleges moralizálásba téved. Kissé jóka- iasan fogalmazva: a rendező a szegény gazdagok és a gazdag szegények világát szembesíti. t • • A filmmel egyébként nem könnyű megbarátkozni, mert első harmada meglehetősen harsány, sőt helyenként alpári hangvételű. (Ezt az utóbbi szót elő- szörre rosszul gépeltem, a hang helyett gang-ot írva, ami adott esetben igen találó melléütés, már ami a stílust illeti.) Merőben különös továbbá, habár amerikai vígjátékokban, úgy látom, szokványos jelenség, hogy a színészek, még a főszerepeket alakító Kristie Alley és Tim Allen is, jellemrajz és szituációfestés gyanánt grimaszolnak, majdnem azt mondtam: pofákat vágnak, mintha a némafilm korát élnénk. Ezek a túlzások, amelyek alighanem az iskolázatlanabb közönség tájékoztatását és megnevettetését szolgálják, a film második felében már visszafogottabbak. Ez is valami. A tanulság pedig, miszerint a pénz nem boldogít, noha nem tekinthető vadonatúj igazságnak, kifejezetten vigasztaló gondolat. Á szegényeknek fájdalomdíj, de a tehetősebbek is rábólintanak, mert ők a még ná- luknál is gazdagabbakra gondolnak ilyenkor. Nagy Imre I
