Új Dunántúli Napló, 1998. július (9. évfolyam, 178-208. szám)

1998-07-19 / 196. szám

Összesen húsz focicsapat várja a kezdő sípszót a nevében új NB I-ben Két új edző a dél-dunántúli padokon A következő hót végén rajtol a magyar labdarúgás második osztálya. Kisebb megtévesztő manőverként a csoportot NB l-es névvel illették, és a Profiliga mö­gött működik majd húsz csapattal. A régióból Kapos­vár, Komló, Nagykanizsa és Pécs tagja a keretnek.----m----------------------—: S-------i—; -v^v. -»a. •' ”' .... 1 Kemény légi csata a PMFC - Nagykanizsai Olajbányász találkozón FOTÓ: MÜLLER ANDREA Nagykanizsa Az új edzőt régi ismerősként fogadták a Nagykanizsai Olajbányásznál, hiszen Ké­széi Ferenc (kis képünkön) korábban je­lentős sike­reket ért el a klubnál. Szerződése most 1+1 évre szól. A szemé­lyi változá­sokról Bö- röcz Tibor, a szakmai elnök- helyettes számolt be.- Egészséges vérátömlesz­tés történt az együttesnél - adta hírül Böröcz Tibor. - Csömyei Zoltán, Gersics Jó­zsef és Horváth László az NB III-as Ajkához távozott. Szá­lai Zoltán Somogyi József tár­saságában az NB 11-es Hévíz együtteséhez tart. Hozzánk érkezett Balogh Zoltán Zala­egerszegről, aki középhátvé­det játszik. Védekező kö­zéppályásként került hoz­zánk Kenéz Szabolcs. Himics Viktor jobb oldali középpá­lyásként jöhet számításba, mindketten Balatonlelléről érkeztek. Nyíregyházáról, az ország túlsó feléből megsze­reztük Koltai Tamást, akire bal oldali középpályásként lehet építeni. Egy külföldi igazolásunk is akad. A jugo­szláviai Nis városában sze­repelt korábban a többszörös utánpótlás válogatott, Szla- visa Mitrovics. A kaposvári Horváth Zoltán zárja az új fiúk sorát. Az idei szezontól kezdve az NB 111-as MÁV NTE lesz a fiókcsapatunk, öt focista kettős igazolással mindkét együttesben pályára léphet. Első ellenfelünk jövő szombaton az újonc Komá­rom lesz, ellenük győzelmet várok. Ez szükséges ahhoz, hogy a tervezett 1-6. helye­zést elérjük. Kaposvár • Somogy megye székhelyén elsősorban nem játékosokat, hanem anyagi támogatót ke­resnek, hiszen a régi névadó és annak pénze már a múlté. A klub nem alakult gazda­sági társasággá, hiszen az csupán a Profiligában sze­replők számára kötelező ki­tétel. A Rákóczi FC együttesénél is változott a játékoskeret. Az ügyvezető elnök ár. Spi- egl József sorolta a távozókat.- Ivica Vasics visszatért Jugoszláviába - kezdte a sort dr. Spiegl József. - Tisza- kécskére távozott Nagylaki Richard, Hóbei Attila pedig Kiskőrösön folytatja pá­lyafutását. Horváth Zol­tán a Nagy­kanizsa együttesét választotta. A romániai Kelemen Le­vente szá­mára még nem sikerült új gárdát ta­lálni. - Jó középcsa­pattá szeret­nénk válni, mindezt úgy képzeljük, hogy mel­lette alapo­san megfia­talítjuk a ke­retet. A célokat hazai után­pótlással szeretnénk megva­lósítani. A szakmai munkát Horváth Lajos irányítja, neki még kétéves szerződése van a klubbal. Jelen pillanatban új labdarúgóról nem szá­molhatok be, senki sem ke­rült hozzánk az átigazolási időszakban. Komló Az első szezonban akadtak buktatók, mégis osztályozó nélkül biztosította szereplé­sét a második vonalban a Komlói Bányász SK. Az egyesület elnöke, Firkó János néhány érdekességről is be tudott számolni.- Öt labdarúgót adtunk kölcsön a Dombóvárnak - avatott be a szerződések vi­lágába Firkó János. -Korcs­mát Zsolt, Priol Norbert, Ko­vács Péter, Seemayer Gábor valamint Bodor Tibor jelen­leg nem fér bele a szakmai elképzelésekbe. Mindez nem jelenti azt, hogy végleg le­mondanánk róluk. Éppen azt szeretnénk, ha színvonalas NB III-as bajnokságban rúg­nák a labdát, ahol szemmel tarthatjuk őket. Két újonc érkezett hozzánk. Paksról Szabó Zsolt csatár jött, Both Balázs a Dombóvár ember­fogója is újra visszatér hoz­zánk. A vezetőedző Dárdai Pál, bár írásban még nem rögzítettük a szerződést. A szóbeli megállapodás -, a jó légkör jeleként - mindkét fél számára kötelező érvényű. Első ellenfelünk július 25-én a Hajdúszoboszlói FC. Mi le­szünk a pályaválasztók, ami mindenképpen jó előjel. Az 1-10. helynél rosszabb he­lyen nem szeretnénk végezni a bajnokság végén. Pécs Az egykor szebb napokat is megélt Pécsi MFC ismét NB I-es lett, ám ez most csupán a második osztályt jelenti számukra. Vezetőedzőként Réfi Gá­bort, az egyesület egykori NB I-es (akkor még valóban első osztályú) játékosát szerződ­tették, egy esztendőre - adott hírt az új szakmai vezetőről Tamon Attila, az egyesület ügyvezető alelnöke. Réfi ko­rábban az NB III. Dráva cso­portjában a Barcsot edzette, előtte a PVSK-Pécs ’96 FC-nél is dolgozott.-Somfalvi Csaba vissza­tért Zalaegerszegre, Sza- szovszky Ferenc pedig a BVSC-ben folytatja - sorolta tovább a változásokat Ta­mon Attila. - A Békéscsabát erősíti a továbbiakban Ulrich Roland, míg Romanek János visszatért Vácra, korábbi si­kerei színhelyére. Eddig új játékos nem került a keretbe, de a végleges névsort a kö­vetkező hét elején jelöli ki az edző. Addig is folyamatosan tárgyalunk játékosokkal a Profiligából, illetve az NB I- ből. Söprögetőre, irányító középpályásra, valamint csa­tárra lenne szükségünk. - Je­lenlegi célkitűzésünk a 8-10. helyezés elérése, de ha sike­rülne néhány igazolás, akkor ez változhatna. Jelen össze­tételben a tervnél jobb sze­replés esetén célprémiumot szándékozunk fizetni a meg­fiatalított gárdának. Terveink között szerepel, hogy legyen egy NB Il-es fiókcsapatunk. Soroksáron kezdünk, az újoncról alig van informáci­ónk. Pucz Péter Archív felvétel az 1997-es Komló - Kaposvár mérkőzésről fotó: laufer László Porth verhetetlen Az első rajtrácsról startoló pécsi Porth Gábor, az Opel Tóth ASE versenyzője nyerte a Hungaroringen zajló FIA GT túraautó-világbajnokság betétfutamaként megrende­zett Castrol Opel Astra-kupa szombati, első futamát. A második helyen Dómján Kázmér (Gombos ASE) vég­zett, a harmadik helyet Bog­nár Gábor (Quaestormási MSE) szerezte meg. A versenyen a második sorból induló éremesélyes Koczka György (Quaestor­mási MSE) a verseny első kö­rében kicsúszott, s nem tudta folytatni a futamot. A 2. fu­tamot vasárnap rendezik. Eisenkrammer vezeti a mezőnyt Két szakasz után Eisen­krammer Károly, a Postás- Matáv SE sportolója vezet a Jugoszláviában zajló Pannó­nia Kupa nemzetközi kerék­páros versenyen. Eredmények. 1. szakasz, Kikinda, kritériumverseny: 1. Margetics (jugoszláv), 6. Ei­senkrammer Károly (legjobb magyarként). 2. szakasz, Kikinda és kör­nyéke, 139 km: 1. Eisen­krammer 3,11,42 óra, 2. Ju- jics (jugoszláv) azonos idő­vel. 3. Ördögh Krisztián 2 mp hátrány. Az összetett verseny állása: 1. Eisenkrammer 30 pont, 2. Jujics 21 p., 3. Margetics 20 p. Ezüst, úszásban Kőszegfalvi Edina ezüstérmes lett a női 200 méter mell­úszásban a Moszkvában zajló Ifjúsági Világjátékokon. Az oroszországi esemé­nyen az 5-8. helyért rendezett találkozón a magyar női ko­sárlabda-válogatott 45-44-re kikapott Kínától, így a csapat a hetedik helyért játszhat. Az együttes tagja a pécsi Heller Anita és Szakács Ildikó. Neckermann Travelpoint Valutavétel és -eladás kedvező árfolyamon VÉTEL ELADÁS DEM 118,70 Ft 121,50 Ft USD 212,80 Ft 219,00 Ft ATS 16,88 Ft 17,30 Ft 500.000 Ft felett további kedvezmények! Pécs, Rákóczi út 39/c tt 312-170 Címünk: AS-B Kft. Audiotex Hívás ciita: 88 FI -t-Áfa-'perc--y.... M y/ rajiívható! Herczeg asztrológus von^í Kos iS 06 Bika & 06 ikrek if 06 Rák ^ 06 Oroszlán 06 Szűz J, 06 Mérleg íja 06 Skorpió '«ki 06 Nyilas f,f 06 Bak £i>, 06 Vízöntő 06 Halak m* 06­•90-330 541 •90-330 542 •90-330543 ■90-330 544 ■90-330 545 -90-330 546 •90-330 547 •90-330 548 •90-330 549 90-330 550 90-330 551 90-330 552 539 Bp. Pf. 591. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. (3) 06-90-330 553 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a Htárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről (3> 06-90-330 555 Tisztelt Előfizető! Megrendelő az Új Dunántúli Napló előfizetésére Örömünkre szolgál, hogy Ön már 1998 .......................................-tói élv ezi az Új Dunántúli Napló előfizetéssel járó előnyöket. Beszervező neve:.......................................................................................... Most azt szeretnénk, ha ezt Előfizető címe:............................................................................................. megosztaná barátaival, ismerőseivel, Beszervezett neve:........................................................................................ akik még nem előfizetők, ezért kérjük, Előfizető címe:............................................................................................. győzze meg Őket a megyei lap előnyeiről. Előfizetési időszak: 1 hónapra 2 hónapra 3 hónapra A jelenlegi előfizetők közül hárman, Előfizetési díj: 795 Ft 1.590 Ft 2.385 Ft- akik a legtöbb új rendelést Megtakarítás a napi szervezik - 5000 Ft-os vásárlási vásárlás útján történő utalványt vehetnek át a kiadótól a beszerzéshez képest 390 Ft 780 Ft 1.170 Ft rendelésindítás hónapjának 5. napjáig. Kérjük, a megrendelőt kitöltve, zárt borítékban küldjék vissza címünkre: Érdeklődni a 06-80/200-089 számú Új Dunántúli Napló Kiadója 7623 Pécs, Rákóczi út 34. ingyenes telefonon lehet hétfőtől péntekig, 8-13 óra között. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat a kiadó fizeti. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom